De a kocsma bëzzëg hangos! Munkálódik a cimbalmos, A legényëk kurjogatnak, Szinte rëng belé az ablak.
“Kocsmárosné, aranyvirág, Ide a legjobbik borát, Vén lëgyën, mint a nagyapám, És tüzes, mint ifju babám!
Húzd rá cigány, huzzad jobban, Táncolni való kedvem van, Eltáncolom a pénzëmet, Kitáncolom a lelkëmet!”
Bekopognak az ablakon: “Në zugjatok olyan nagyon, Azt üzeni az uraság, Mert lëfeküdt, alunni vágy.”
“Ördög bújjék az uradba, Të pedig mënj a pokolba!... Húzd rá, cigány, csak azért is, Ha mindjárt az ingëmért is!”
Mëgint jőnek, kopogtatnak: “Csëndesebben vigadjanak, Isten áldja mëg kendtëket, Szëgény édësanyám beteg.”
Feleletët ëgyik sëm ad, Kihörpentik boraikat, Végét vetik a zenének S hazamënnek a legényëk.
Autor nieznany TELEPSZËGLETËN SZESZËLDE…
Telepszëgletën szeszëlde csermely mellett elhelyëzve, benne kedve tetszelëgne, tëszëm fël, nem estelëdne.
Egek rëndre estelëdnek, erek, berkëk csëndesëdnek. Dereglye sëm mëgy kërësztbe, hever e fekete csëndbe.
Szeszëlde bëzzëg nem csëndes, zëng-pëng benne zene rëndës. Szesz ereje szërteterjed, embërëknek kedve gerjed.
Hej, mënyecske, kedves lelkëm, erjedt hëgylevet këll nyelnëm! Lëgyën hetven esztendeje, de mëg heves szesz ereje!