A romlás démonai (Les Héroïnes du mal) 1979-ben bemutatott francia erotikus filmdráma.
Walerian Borowczyk alkotásának három epizódja – Margherita; Marceline; Marie – különböző korokban játszódik. Az első epizód női főszerepét a rendező kései filmjeinek múzsája, Marina Pierro alakítja. A középső történet André Pieyre de Mandiargues egyik novellája alapján készült. Egy másik Mandiargues-novellán alapul Borowczyk öt évvel korábbi szkeccsfilmje, az Erkölcstelen mesék (1974) legelső epizódja, A dagály. Az Erkölcstelen mesék harmadik történetének (Báthory Erzsébet) egyik szereplője, Pascale Christophe alakítja A romlás démonai harmadik epizódjának hősnőjét. Amíg az Erkölcstelen mesék epizódjai visszafelé haladnak az időben, addig A romlás démonai történetei időrendben elevenednek meg.
A film a hazai szakirodalomban A romlás hősnői és A hősnőben van a hiba címmel is előfordul.
Borowczyk alkotását a magyar mozik nem mutatták be, a televízió 1-es csatornája vetítette az 1990-es évek elején egyetlen alkalommal, éjfél utáni kezdéssel.
Az epizódok Margherita A cselekmény
„Raffaello elhunyt 1520-ban Róma romjai között szerzett meghűlése következtében.” (Théodore Mocon, 1506–1571)
„Raffaello elhunyt 1520-ban gyönyörtől elgyötörve.” (Giorgio Vasari, 1512–1574)
jobbra|bélyegkép|250px|Tomaso és Margherita (Gérard Falconetti és Marina Pierro)
Egy csodaszép napon indul a történet. A természet lágy ölén Margherita, a péklány szerelmeskedik kedvesével, a daliás Tomasóval. E szavakkal búcsúzik tőle: „Soha nem csallak meg.” Hazafelé vezető sétája közben találkozik a fiatal festővel, Raffaellóval. Ő lesz a művész múzsája és következő szeretője. Raffaello megtisztelő és jövedelmező felkérést kapott magától a pápától, de nem akarja elfogadni a munkát. Számára ugyanis az több hónap bezártságot jelentene, ő viszont ragaszkodik a szabadsághoz. Mikor Margherita megjegyzi, hogy közös életükhöz pénzre is szükség van, a festő közli, hogy igen gazdag mecénásai vannak, nincs szüksége a pápa pénzére. Őszentsége és kísérete ezalatt felkeresik Michelangelót, aki éppen meztelen fiú modelljeivel játszadozik. A látogatók érkezésére a csupasz ifjak gyorsan elrejtőznek. A pápa bejelenti, hogy Itália legnagyobb nőcsábásza, Raffaello is neki fog dolgozni. Megmutatja Michelangelónak a festő egyik képét, mely három gráciát ábrázol. Michelangelo lefitymálóan nyilatkozik a festményről, szerinte ha egy művész képtelen ábrázolni a nagy hasizom feszülését, inkább hájat vagy bő ruhát fest modelljére. Őszentsége tagadja, hogy előre kifizette volna Raffaellónak a munkadíjat, 500 dukátot. Azt állítja, csak 50-et adott előlegbe. A lakosztályába visszatért pápához vendég érkezik: Giulio Romano, Raffaello tanítványa. Mestere megbízásából jött, aki sajnálattal kénytelen visszautasítani Őszentsége felkérését, és visszaküldi az 500 dukátot is. Raffaello műtermét felkeresi Bernardo Bini bankár, a művész egyik mecénása. Valójában azért jött, hogy lássa a festő modelljét, a péklányt, akinek szépségéről már annyit beszélnek. Persze azért nem bújik ki a bőréből, megkísérli a felére alkudni a Raffaello által kért előleget. Végül átadja a teljes összeget, az 1000 dukátot. Távozik, de utána visszalopakodik, hogy a kulcslyukon át meglesse a festőt és a modellt. Pórul jár, Raffaello ugyanis a kulcslyukon keresztül egy éles eszközt döf a kíváncsi bankár szemébe. Bini ordítva távozik.
A festő úgy dönt, mégis elvállalja Őszentsége felkérését. A pápa nagyvonalúan még meg is toldja a munkadíjat, s az ellen sincs kifogása, hogy Raffaello egy bonyolult szerkezet segítségével rejtőzzön el az épületben a kíváncsiskodó tekintetek elől. Megkezdődik a munka. Margherita megsértődik azon, hogy Raffaello újra szőke hajat fest neki. A művész azonban elmagyarázza, hogy lentről a világos színek sötétnek látszanak, s akik onnan nézik majd a mennyezeti freskót, sötétnek fogják látni a lány haját. Bini nem mondott le arról, hogy Margherita közelébe férkőzzön. Ám hasztalan próbálkozik, mert Raffaello alaposan megtréfálja őt, amikor beengedi abba a labirintusba, amely a munkaterülethez vezetne. Az ismételten pórul járt bankár azonban kitartóan készülődik a szerelmi együttlétre, ínyencségeket és ajzószereket vásárol. Az eladó elmondja, hogy miből mennyit fogyasszon, és figyelmezteti, hogy cseresznyét egy szemet se egyen. Egyik éjszaka Margherita azt mondja Raffaellónak, hogy rosszat álmodott, attól fél, hogy apjának valami baja esett. Egyetlen nap szabadságot kér a festőtől. Útja azonban nem haza, hanem Binihez vezet. A bankár büszkén mutogatja értékeit és a tervezett szerelmi együttlét rafinált kellékeit. Cseresznyés süteményeket is készített: van közöttük olyan, amelyik csak mély álomba szenderít, de olyan is, amelyik örökre elaltatja az embert. Utóbbit szánja Raffaellónak. A lány előre kéri a megígért kincseket, s csak utána hajlandó Bini kedvére tenni. Reggel ő ébreszti fel a férfit, akinek cseresznyés süteményt kínál reggelire. Bininek fogalma sincs arról, hogy Margherita titokban kicserélte a cseresznyéket a süteményeken. A lány távozik, visszatér Raffaellóhoz. Boldogan újságolja, hogy apjának semmi baja, sőt süteményt is küldött vele. A fiatalok szerelmeskedni kezdenek, s persze az ízletes süteményt is elfogyasztják. Ezalatt Bini odahaza görcsökben fetreng. Utolsó erejével egy kérdést présel ki a száján: „Hol van a péklány?” Utána kileheli a lelkét. A városban félrehúzzák a harangokat, ugyanis Raffaello a halálán van. Őszentsége Michelangelót szeretné felkérni a munka befejezésére. Raffaello csupasz testét lehozzák a festőállványról. Nincs már sok ereje, csupán egy kérdést tud kinyögni, mielőtt lelke visszatérne a Teremtőhöz: „Hol van a péklány?” Margheritát a mezőn látjuk viszont, amint kedvesének, Tomasónak mutogatja a sok-sok megszerzett kincset.
Főszereplők Marina Pierro (Margherita Luti) François Guétary (Raffaello Sanzio) Jean-Claude Dreyfus (Bernardo Bini) Jean Martinelli (a pápa) Noël Simsolo (Giulio Romano) Roger Lefrere (Michelangelo) Gérard Falconetti (Tomaso) Pierre Benedetti (az őrült festő) Philippe Desboeuf (a doktor)
A halál angyala Évszázadok óta találgatás tárgya, hogy mi volt az oka Raffaello korai halálának – az ellentmondó magyarázatokra utal az epizódot bevezető két idézet is –, illetve ki volt a Mester egyik utolsó és legragyogóbb festménye, a La Fornarina (A péklány) modellje. Borowczyk története természetesen csak fikció. A Margherita a rendező egyik kedvenc témáját, a szexualitás és a halál kapcsolatát tárgyalja. A nyitó képsor, a hősnő és Tomaso szeretkezése a Borowczyk által gyakran alkalmazott beállításban látható: a lány ráfekszik egy hatalmas tárgyra (ebben az esetben egy kidőlt antik oszlopra), a férfi pedig hátulról hatol belé, miközben a lábak összekulcsolódnak. Ezt az egyik legélvezetesebb és legnépszerűbb szerelmi póznak tartják, s a beállítással Borowczyk azt sugallja, hogy ez az egyesülés mindkét fél számára örömteli.A Külső hivatkozásokban található esszé szerzője szerint ebben a jelenetben valódi szeretkezést vett fel a kamera, és egyes képkockák valóban alátámasztják ezt az állítást. A jelenetben a fehér szín dominál, amely az akkori hiedelem szerint a halál színe volt, és a film későbbi jeleneteiben is hangsúlyt kap. Fehér macska jelenik meg, amikor Margherita először ül modellt Raffaellónak, és ugyanez az állat ül az ágy szélén, amikor a péklány mérgezett süteménnyel kínálja a festőt. Fehér porba zuhan a labirintusból a bankár Bini. Margherita pedig arról mesél, hogy apját fehér liszttel elborítva látta rémálmában. A bevezető képsor antik miliője nem öncélú látványosság a rendező részéről, aki ezzel valójában arra a feltételezésre utal, hogy Raffaello híres festménye, a filmben többször is látható A három grácia állítólag egy régi római freskó ihletésére született. A történet egyes későbbi beállításai szintén különböző híres festményeket idéznek meg. Borowczyk művészi látásmódja Raffaellóéval rokon: ő is a lágy, nőies formák és domborulatok szerelmese, szemben Michelangelo művészetével, ahol a férfiasság, a feszülő izmok dominálnak.Az egyik jelenetben Michelangelo A három gráciát idéző beállításba rendezi el meztelen férfi modelljeit, ám ez a képsor a végső változatból kimaradt, egyik képkockája azonban a DVD-kiadás előzetesében látható. Művészet és valóság viszonyát fogalmazza meg Margherita és Raffaello röpke vitája a lány szőke hajáról a mennyezeti freskón, amelyen viszont a lentről szemlélődő sötétnek fogja látni a festett figura haját.
Margherita a férfiúi vágyak tárgya, aki azonban – a legtöbb Borowczyk-hősnőhöz hasonlóan – nem fogadja el a társadalom által ráosztott, alárendelt szerepet. Ezt fejezik ki azok a jelenetek, melyekben ragaszkodik ahhoz, hogy Raffaello olyannak fesse meg őt, amilyen a valóságban. Margherita a szexben is kezdeményező szerepet vállal. Amikor felkeresi Binit, maga óhajtja megválasztani, hogy milyen pozitúrában egyesüljenek. Szemrebbenés nélkül nézegeti a szeretkező párokat ábrázoló vetített rajzokat, és dönt az egyik mellett, gátlástalanul kinyilvánítva, hogy kedveli azt a szerelmi pózt, amelyben lábát fel tudja emelni. Persze nem minden ok nélkül választja éppen azt a testhelyzetet: enyelgés közben ugyanis lábujjaival ügyesen mozgatni tudja az ágy melletti szekrény fiókjait, és gyilkos tervében ennek fontos szerepe van. Ez a képsor Borowczyk egyik korábbi filmje, A bűn története (1975) gyilkossági jelenetét idézi fel, amelyben Ewa szeretkezés előtt szintén kicsalja a pénzt a vágytól elvakult gróftól, mielőtt végezne vele. Margherita pontosan ugyanazokkal a szavakkal búcsúzik Tomasótól a film elején, mint amelyekkel a Párizsba utazó Sigismond (Joe Dallesandro) búcsúzik indulás előtt a feleségétől (Mireille Audibert) Borowczyk Periféria (1976) című alkotásában: „Soha nem csallak meg.” Egyikőjük sem tartja meg az ígéretét, ám amíg Sigismond megbűnhődik hűtlenségéért, addig Margherita győzelmet arat a férfiak uralta világban. Hódolóinak adja egyetlen kincsét, amellyel rendelkezik – gyönyörű testét –, hogy megszerezze tőlük azt a kincset, amelyre szüksége van: imádói vagyonát.
Érdekességek Marina Pierro a rendező kései filmjeinek múzsája volt. Az Egy kolostor belsejében (1977) volt az első közös filmjük. További közös alkotásaik: Dr. Jekyll és a nők (1981), A szerelem művészete (1983), Szerelmi szertartás (1988).
Jean Martinelli és Pierre Benedetti szerepeltek Borowczyk A bestia (1975) című nagy vihart kavart filmjében is. Martinelli abban is egyházi méltóságot, egy bíborost alakított, míg Benedetti volt Mathurin, a címbéli bestia. Philippe Desboeuf Savonarola szerepét játszotta az Erkölcstelen mesék negyedik epizódjában.
A Margherita szeretőjét, Tomasót megformáló Gérard Falconetti nagyanyja Maria Falconetti színésznő volt, aki Carl Theodor Dreyer Jeanne d'Arc szenvedései (1928) című filmtörténeti klasszikusában minden idők egyik legemlékezetesebb alakítását nyújtotta. Gérard Falconetti 5 évvel A romlás démonai bemutatója után, 35 éves korában elhunyt.
Marceline A cselekmény
jobbra|bélyegkép|250px|Marceline a kertben (Gaëlle Legrand)