A Leszámolás Kis-Tokióban (Showdown in Little Tokyo) 1991-ben készült színes, amerikai akciófilm. Mark L. Lester alkotásának főszerepeit a svéd származású Dolph Lundgren és a fiatalon elhunyt Brandon Lee alakítják. Az általuk megformált figurák két különböző kultúrát és életstílust képviselnek. Lester csavart egyet a szereposztáson: a várakozásokkal ellentétben a Lundgren alakította nyomozó képviseli a keleti életfilozófiát, és a Lee által játszott detektív a nyugati szemléletet. A forgatás 1991. január 14-én kezdődött, és nem egész két hónappal később, március 8-án ért véget. A filmet számos országban megrövidítette a cenzúra. A mű éles kritikákban részesült, melyek főleg a logikai bakikat, a színészi alakítások fogyatékosságait és a sematikus megoldásokat bírálták. Ebben a filmben szinkronizálta először Jakab Csaba Dolph Lundgrent.

A cselekmény left|thumb|250px|Rituális öngyilkosság

A helyszín Los Angeles, a főleg japán bevándorlók által lakott Kis-Tokió negyed. Este van. Tanaka úr mulatójában, a Bonsai Klubban éppen egy kemény összecsapás veszi kezdetét a ringben. A nézők lelkesen fogadnak a szerintük legesélyesebb harcosra. A szórakozást Kenner nyomozó szakítja félbe, aki a tetőablakon keresztül egy kötél segítségével villámgyorsan leereszkedik a szorítóba. A szőke óriás felelősségre vonja Tanakát az illegális rendezvény miatt, ám a tulajdonos rászabadítja az embereit. Kenner pillanatok alatt ártalmatlanná teszi őket. A lelkes közönség most már a nyomozóra köt fogadást, amikor váratlanul lövöldözés tör ki. Tanaka legveszélyesebb konkurense, Yoshida úr emberei léptek akcióba. Kenner viszonozza a tüzet, később a menekülő rosszfiúk után ered. A japánok kis híján elgázolják a nyomozót, aki az utolsó pillanatban átugrik a száguldó jármű fölött. A támadók elhajtanak. Másnap Kenner éppen Mama Yamaguchi vendéglőjében reggelizik, amikor a japán bűnözők újra megjelennek. Védelmi pénzt követelnek Yamaguchi asszonytól, akit késsel fenyegetnek. Kenner természetesen az asszony védelmére kel. Az egyik rosszfiút például a kirakatüvegen keresztül egyszerűen kihajítja az utcára. A test éppen egy öltönyös fiatalember előtt zuhan a járdára. Az ifjú rögtön a tettek mezejére lép. A helyzetet azonban rosszul méri fel, azt hiszi, Kenner az, akit ártalmatlanná kell tennie. Amikor az utca felől a menekülő japánok rájuk lőnek, a fiatalember valószínűleg már sejti, hogy a helyzet bonyolultabb, mint gondolta. Kiderül, hogy az ifjú is rendőr, Johnny Murata a neve, ráadásul ő lesz Kenner új társa. A közös munka a jelek szerint nem indul túl jól. Mindenesetre magukkal viszik a rendőrségre az egyik ártalmatlanná tett japánt. A férfi nem hajlandó megszólalni, nem felel egyetlen kérdésre sem. Kenner elveszíti a türelmét, feltépi az őrizetes ingét. A fogoly felsőtestén tetoválás látható: a japán maffia, a Jakuza jele. Kenner előtt megjelennek a múlt emlékképei, amikor gyerekként szemtanúja volt annak, hogy ugyanilyen tetoválást viselő férfiak lemészárolták a szüleit. Neki akkor sikerült az egyik gyilkost megsebeznie az arcán. Most rátámad az őrizetesre. Murata áthívja a szomszéd helyiségbe, hogy magyarázatot kérjen tőle a viselkedésére. Közben az egyedül maradt fogoly rövid előkészület után rituális öngyilkosságot követ el: kitekeri a saját nyakát. Tettét nem sikerül megakadályozni.

Tanaka úr Yoshida kezei közé került. A férfi végleg leszámol ellenfelével, aki elég ostoba volt ahhoz, hogy nem vonult vissza az üzlettől addig, amíg békében megtehette volna. Az autótemetőben a présgép könyörtelenül összelapítja Tanaka úr kocsiját a benne ülő tulajdonossal együtt. A Bonsai Klubban este zajlik az élet, senki nem sejti még, mi történt Tanakával. Angelnek, a szőke szépségnek rossz előérzetei vannak, de nincs ideje arra, hogy megossza azokat Minakóval, a klub énekesnőjével. Megjelenik ugyanis Sato, Yoshida úr bizalmi embere azzal az utasítással, hogy Angel jelenjen meg az új főnök előtt. A lány szorult helyzetbe kerül, hiszen Yoshida lejátssza neki azt a felvételt, ami bizonyítja Angel árulását. Az élelmes szépség tudja, hogyan mentheti a bőrét: ott helyben felajánlja testi szolgálatait Yoshidának. A sebhelyes arcú férfi nem utasítja el a felajánlkozást. Letépi a lány ruháját, és hátulról kíván beléhatolni. Sato közben egy különleges kábítószerrel, az úgynevezett jégkokóval kínálja a lányt. A szerelmi gyönyör tetőpontján Yoshida egy borotvaéles karddal lefejezi Angelt. Az áldozat testét másnap találják meg a nyomozók. A halottkém elárulja Kennernek, hogy a lefejezés tulajdonképpen teljesen felesleges volt, mivel a szervezetébe került kábítószertől a lány néhány perccel később egyébként is meghalt volna. A jégkokó az eddigi legveszedelmesebb kábítószer, ami azonban egyelőre még nem terjedt el az Amerikai Egyesült Államokban. Kenner és Murata nyomozni kezdenek. Első útjuk természetesen a lány volt munkahelyére, a Bonsai Klubba vezet. Megtalálják a módját annak, hogyan jussanak be a privát szórakozóhelyre, ahol egyáltalán nem szívesen látott vendégek. Ők csak itt értesülnek arról, hogy már nem Tanaka úr a tulajdonos. Minako, az énekesnő nem válaszol a kérdéseikre, nem akar bajba kerülni. Nem is kell sokat várni, hogy felforrósodjon a helyzet. Feltűnik Sato az embereivel, s megkezdődik a kemény bunyó. A két nyomozó derekasan védekezik, ám a túlerővel nem bírnak. Yoshida elé viszik őket. Kenner higgadtságra inti fiatal kollégáját, ám épp ő az, aki elveszíti a hidegvérét: Yoshida ugyanis nem más, mint szülei gyilkosa, akit ő sebzett meg annak idején az arcán. A leszámolásnak azonban még nem jött el az ideje egyik részről sem. Kenner mint zsaru egyébként sem önbíráskodhat, a jakuzáknak pedig kockázatos lenne megölni a két rendőrt, hiszen sokan látták őket a klubba belépni. Kenner és Murata szabadon távozhatnak. A fiatal nyomozó ingerülten kérdőre vonja a kollégáját, mindent tudni akar partnere viselkedésének okairól. Végül megígéri, hogy segíteni fog neki, amennyiben Kenner törvényes úton akar leszámolni Yoshidával. right|thumb|250px|Johnny Murata (Brandon Lee) Erre van is lehetőség, hiszen a két zsaru tudja, hogy Yoshida kábítószer-forgalmazó, csupán bizonyíték kéne minderre. Figyelni kezdik őt, követik a Vörös Sárkány elnevezésű gyárhoz is. Ide hamarosan újabb autók és motorosok érkeznek. Az összejövetel célja, hogy Yoshida bevezesse a jégkokót az amerikai piacra, melynek legnagyobb terjesztői jöttek el hozzá. Az amerikaiaknak nem nagyon tetszik a Yoshida által kínált alku. Egyikőjük túlságosan modortalanul fejezi ki nemtetszését, mire a felbőszült jakuza kardot ránt, és egy csapással levágja a tiltakozó férfi egyik kézfejét. Az ellenkezés hangjai elcsitulnak. Este Yoshida virágot visz Minakónak. A lány tartózkodóan fogadja a főnökét. A férfiról azonban hamar leválik az udvariasság álcája. Magával hurcolja a lányt a házába, ahol megerőszakolja. Hogy ellenállását megtörje, megmutatja neki Angel halálának videófelvételét. Másnap Yoshida eltávozik, és egyik emberére bízza a ház és a lány őrizetét. Nem sejti, hogy a távolból Kenner és Murata figyelik az épületet. Johnny az egyik ablaknál észreveszi a lányt, amint gondosan elrendez néhány tárgyat. A keleti kultúrában járatosabb Kenner rögtön rájön, hogy Minako szeppukura (hasfelmetszés) készül, ami arra utal, hogy megbecstelenítették. Azonnal indul, hogy közbeavatkozzon. Egyesével végez Yoshida embereivel: van, amelyiknek kitekeri a nyakát, van, akit ledöf vagy lelő. Az utolsó pillanatban érkezik, hogy megakadályozza Minako öngyilkosságát. Mialatt kiviszi a lányt a házból, tűzharcba kerül a még élő jakuzákkal, de Johnny segítségével sikerül elmenekülniük. A jakuza, akire a ház őrizetét bízták, megkísérli kiengesztelni a főnökét, és bűnbánata jeléül levágja az egyik ujját. Yoshidának ennyi nem elég. Hirtelen haragjában ledöfi az emberét. Sato kérdésére azt feleli, hogy csak azzal lehet kiengesztelni őt, ha elhozzák neki a szőke zsaru fejét.

Kenner a következő nap újabb bevetésre indul. Hogy Minakót biztonságban tudja, otthagyja neki a fegyverét azzal, hogy a lány lőjön mindenre, ami mozog. Ő maga Johnnyval a jakuzák fürdője felé veszi az irányt, hogy őrizetbe vegye Yoshidát Angel halála és a jégkokó terjesztése miatt. A bűnözők azonban hiába szinte teljesen meztelenek, mégis megkísérlik az ellenállást. Egyenlőtlen küzdelem kezdődik a túlerővel szemben, s bár végül a két zsaru kerekedik felül, Yoshidának és leghűségesebb embereinek sikerül elmenekülniük. Kenner tudja, hogy most már jobb, ha ők is elrejtőznek. Partnerével és Minakóval abba a házba mennek, melyet ő épített. Johnny látja, hogy Minako és Kenner között kezd kialakulni valami, ezért inkább szállodába akar menni, hogy ne zavarjon. Kenner azonban marasztalja, hiszen van épp elég hely mindhármuknak. Murata egyébként nem tévedett. A lány és Kenner előbb csak együtt fürdenek a kerti dézsában, majd az éjszaka folyamán Minako bekéredzkedik a szőke zsaru ágyába. Nem beszélnek sokat, rövidesen szerelmeskedni kezdenek. Épphogy befejezik az enyelgést, amikor Kenner felfigyel a kertből hallatszó apró neszekre. A jakuzák jönnek. Kenner rögtön magához veszi a fegyverét, és Johnnyval együtt felveszi a harcot a támadók ellen. Nem is eredménytelenül, mégis meg kell adniuk magukat, mert a rosszfiúk foglyul ejtik a lányt.

Yoshida lassú szenvedést szán a két rendőrnek, ezért átadja őket Hagatának, a kínzások mesterének. A két férfit félmeztelenül kikötözik egy-egy hatalmas fémrácsra, melybe időnként különböző erősségű áramot vezetnek. A zsaruk ugyan üvöltenek a fájdalomtól, ám nem törnek meg. Yoshidáék távoznak, hogy a kocsijaikban, videokamerákon át figyeljék tovább a kínzást. Kennernek sikerül kiszabadítania az egyik karját, megragadja Hagatát, és teljes erővel nekinyomja őt az áram alatt lévő rácsnak. Ezután már teljesen ki tudják szabadítani magukat. A jakuzák elhajtanak. Kennerék szerencsére találnak egy ottfelejtett kocsit. Épphogy beszállnak, máris kiderül, hogy újra csapdába estek. A közelükben lévő targonca hirtelen elindul, és a hatalmas présgép alá tolja az autót, ahol Tanaka is befejezte földi pályafutását. A félig összelapított kocsi a futószalagon megindul a zúzda felé. Hőseinknek minden erejüket össze kell szedniük ahhoz, hogy kiszabaduljanak a roncsból, mielőtt az óriási fogaskerekek miszlikekre aprítanák a járművet velük együtt. A távozó bűnözők azt hiszik, a két zsaru meghalt, ők pedig egyelőre meg akarják hagyni ellenfeleiket ebben a hitben. A megfelelő felkészülés után Kenner és Johnny egy este behatolnak a Vörös Sárkány területére. Yoshida éppen ekkor ünnepelné meg a kábítószerüzlet beindulását az amerikai terjesztőkkel, ám a két zsaru hatásos érkezése láttán a kis halak felszívódnak. Mondani sem kell, hogy újabb összecsapás kezdődik, a legváltozatosabb módszerekkel. Johnnyra hárul, hogy leszámoljon Satóval, aki egy lángoló óriástartályban végzi. Yoshida menekülni próbál, s hogy egérutat nyerjen, kikötözi Minakót egy üzemanyaggal teli tartályhoz, és meggyújtja a szétlocsolt üzemanyagot. Kenner most is időben érkezik, hogy megmentse kedvesét. Murata gondjaira bízza a lányt, ő pedig Yoshida után ered. Az ellenfelek egy nagyszabású karneválon kerülnek szembe egymással. Yoshida rálő Kennerre, és megsebesíti a mellkasán. A zsaru azt indítványozza, küzdjenek meg inkább úgy, mint az igazi férfiak. Kardokkal esnek egymásnak, mindketten komoly sebeket ejtenek a másikon. Végül Kenner kerekedik felül, Yoshida teste egy forgó keréken, a tűzijáték petárdáival együtt robban darabokra, a két jó barát pedig Minakóval együtt lassan elsétál a helyszínről… Háttér-információk A főszereplők