A demokratikus centralizmus olyan szervezeti működési és irányítási alapelv, mely célja szerint biztosítja, hogy a döntések az érintett tagság legszélesebb körének véleményét tükrözzék, egyúttal azok végrehajtásában a szervezet tagjai egységesen vegyenek részt. Alapjait Lenin Mi a teendő? című művében fektette le 1902-ben.
A demokratikus centralizmus az elméleti alapon vett működési alapelve a kommunista pártoknak, illetve a kommunista országok egész politikai intézményrendszerének, a kommunista diktatúrák gyakorlatában azonban szinte kizárólag a döntéshozatal hierarchikus jellege és azok egységes végrehajtása érvényesült, így az elv ott valójában a diktatórikus hatalomgyakorlás egyik eszköze.
A demokratikus centralizmus főbb elemei A vezető testületek tagjait demokratikusan és titkosan, alulról felfelé választják meg. A testületek tagjai választóik által visszahívhatók tisztségükből A döntések demokratikus vitában, többségi alapon születnek A választott testületek rendszeres beszámolással tartoznak választóiknak A felsőbb testület döntései kötelezőek az alsóbb szervekre és a tagokra A meghozott döntéseket a kisebbség is köteles képviselni és végrehajtani, esetleges további ellenvélemény pedig csak a döntést hozó vagy a felsőbb fórumokon képviselhető
A demokratikus centralizmus a szovjet alkotmányban A Szovjetunió 1977-es alkotmánya (a 3. szakaszában) a következőképpen határozta meg a demokratikus centralizmust és szerepét az állami életben:
Források Lenin: Mi a teendő?
Jegyzetek
Kategória:Politikai ideológiák