A CIB Bank magyarországi kereskedelmi bank, az Intesa Sanpaolo Csoport leányvállalata. Szilárd anyabanki háttérrel és közel fél évszázados tapasztalattal univerzális hitelintézetként a kereskedelmi banki és befektetési szolgáltatások teljes körét nyújtja, amelyet leányvállalatai (CIB Lízing, CIB Alkusz, CIB Rent és a Recovery) termékei, konstrukciói egészítenek ki. A CIB Bank 2023 decemberi adatok alapján mintegy 455 ezer ügyfelének áll rendelkezésére országos lefedettségű fiókhálózatával. A CIB Bank szolgáltatásai társas vállalkozások, intézmények, önkormányzatok és egyéni vállalkozók, valamint lakossági ügyfelek számára egyaránt elérhetők.
Története A kezdetek 1979. november 9-én jött létre a CIB Bank alapító elődje, a Közép-európai Nemzetközi Bank (Central-European International Bank), amely akkor még dolláralapon működő devizabankként működött, tulajdonosai pedig a Magyar Nemzeti Bank mellett vezető európai és japán bankházak voltak. Mivel a bank hazai ügyfelei egyre inkább igényelték a forintműveleteket is, és a kétszintű bankrendszer megteremtése lehetőséget is adott egy belföldi bank megalapítására, 1988-ban létrejött a CIB Hungária Bank Rt. Ezzel a CIB palettája hazai, forintban igénybe vehető kereskedelmi banki szolgáltatásokkal egészült ki. A két szervezet 1998. január 1-jével egyesült CIB Közép-európai Nemzetközi Bank néven.
A 2001. elején létrehozott CIB Biztosítási Alkusz Kft. elsősorban lízingtevékenységhez kapcsolódóan, de ezen túlmenően az egész CIB Csoport számára végzi tevékenységét.
A CIB Értékpapír Rt. a CIB Bank befektetési vállalkozása. Jogelődje, a CIB Bróker Kft. 1992 decemberében alakult a CIB Hungária Bank Rt. 100%-os tulajdonú érdekeltségeként.
A csoport folyamatosan változott és alkalmazkodott a piaci körülményekhez és az ügyfél igényeihez. Szervezeti átalakítások és tulajdoni változások révén próbálták növelni a hatékonyságot és javítani a szolgáltatások minőségét.
A fiókhálózat folyamatos bővítése is kiemelkedő volt a csoport történetében. Az évek során számos új fiók nyílt az országban, ami segítette a csoport terjeszkedését és a közvetlen kapcsolattartást az ügyfelekkel. Jelenleg összesen 60 bankfiókkal rendelkezik Magyarországon.
A csoport 2009-ben és 2010-ben stratégiai lépéseket tett az ügyfélszolgálat minőségének javítása és a versenyképesség növelése érdekében. Ez a folyamat egy átfogóbb átalakulási programba illeszkedett, amely az intézmény és szolgáltatások átfogó korszerűsítését tűzte ki célul.
Mindezek összességében azt mutatják, hogy a CIB Csoport aktívan törekedett a fenntartható növekedésre és a versenyképesség megerősítésére az ügyfelek számára kínált széleskörű pénzügyi szolgáltatások terén.
Nemzetközi háttér 1997-ben az MNB értékesítette tulajdoni hányadát a bankban, amelyet az alapító részvényesek egyike, az olasz Banca Commerciale Italiana Csoport vásárolt meg több más részvénycsomaggal együtt. A későbbi felvásárlásokat, fúziókat és tulajdonos-változásokat követően, 2007 januárjában a CIB akkori anyabankja, a Banca Intesa és a harmadik legnagyobb olasz bank, a Sanpaolo IMI fúziója révén – Intesa Sanpaolo S.p.A. néven – létrejött Olaszország legnagyobb bankcsoportja. Az anyaintézmények példáját követve, 2008. január 1-jével a CIB Bank és az Inter-Európa Bank is egyesítette erejét, CIB Bank Zrt. néven.
Az Intesa Sanpaolo -a CIB Bank anyavállalata- Európa egyik vezető bankcsoportja, amely elkötelezetten támogatja a tevékenysége által érintett országok gazdaságát: különösen Olaszországban, ahol példát mutat a fenntarthatóság, a társadalmi és kulturális felelősségvállalás terén. Az Intesa Sanpaolo Olaszországban minden üzletágában piacvezető, 13,5 millió ügyfelet szolgál ki.
A bankcsoport stratégiai jelentőségű nemzetközi jelenléte közel ezer bankfiókot és 7,2 millió ügyfelet foglal magában. Az Intesa Sanpaolo bankcsoport 2024-ben már 21,200 munkavállalóval, valamint 11 kereskedelmi banki tevékenységet végző nemzetközi leányvállalattal van jelen a közép-kelet európai, közel-keleti és észak-afrikai térség 12 országában. Emellett nagyvállalati ügyfelekre szakosodott központok, képviseletek, bankfiókok és bankok kiterjedt nemzetközi hálózatával rendelkezik 25 államban, különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, továbbá azokban a térségekben, ahol az olasz cégek a legaktívabbak: így az Egyesült Államokban, Brazíliában, Oroszországban, Indiában és Kínában.
A CIB Csoport a 2022-2025 közötti stratégiai ciklus második évét kiemelkedő eredményességgel és a piaci átlagot többszörösen meghaladó hitel- és betétállomány bővüléssel zárta. 2023 a CIB Csoport történetének egyik legsikeresebb éve volt. Mérlegfőösszege, hitelállománya, bevételei jelentősen nőttek, miközben a költségei az éves átlagos infláció alatt, fenntartható szinten maradtak és költséghatékonysága tovább javult úgy, hogy munkatársainak többkörös béremelést is tudott biztosítani. Az Intesa Sanpaolo Nemzetközi Leánybanki Divíziójának teljes körű támogatásával, a CIB Csoport tovább tudta növelni piaci részesedését stratégiailag kiemelt szegmensekben, bővült a digitális szolgáltatásai köre és az azokat igénybe vevő ügyfelek aránya. Mindezek eredményeként a költséghatékonyság a 2023-es évben is kiválóan alakult, és a 2023. üzleti évet 63,929 milliárd forint nyereséggel zárta, 77,1%-kal meghaladva a 2022. évi értéket. Mérlegfőösszege 3.315,812 milliárd forintot tett ki 2023 december végén, 7,2%-kal meghaladva a 2022. decemberi adatot.
Digitális átállás Az országos lefedettséget biztosító fiókhálózat mellett a CIB Bank innovatív digitális szolgáltatásai egyszerűsítik a banki ügyintézést és a mindennapi pénzügyeket. A 2016 óta elérhető CIB Bank Mobilalkalmazás indulása évében első helyezett lett a Mastercard év bankja versenyén Az év mobil- és online-banki eszköze kategóriában. A CIB Bank ügyfelei 2017-től teljesen online, akár 7 perc alatt igényelhetnek személyi kölcsönt az applikáción keresztül.
A cib.hu honlappal egyidejűleg a CIB Bank Mobilalkalmazás is új funkciókkal bővült 2018-ban, így már mobilról is kezelhetőek a befektetések és betétlekötések, láthatók a biztosítások és elérhető a SEPA átutalás. A #withPAY segítségével telefonszám alapján utalhatunk bankon belül, a kisösszegű megtakarításokra pedig a #withSAVE ösztönöz.
2018 őszétől a bankkal még semmilyen kapcsolatban nem álló lakossági ügyfelek is kényelmesen, otthonról, a telefonjuk vagy a laptopjuk kamerájának és mikrofonjának segítségével, a CIB Bank honlapján keresztül nyithatnak bankszámlát, illetve igényelhetnek személyi kölcsönt. 2024 januárjától pedig már kis- és középvállalkozóként is lehetőséget ad a bank online számlanyitásra. Kényelmes, praktikus és teljesen papírmentes a folyamat.
2022-ben a CIB Csoport számára meghatározott négyéves növekedési stratégia alapján a bankcsoport célul tűzte ki, hogy ügyfelei elsődleges bankja legyen, valamint anyavállalatával, az Intesa Sanpaolo Bankcsoporttal közösen meghatározta a 2025-ig tartó időszak alapvető stratégiai irányait és célkitűzéseit. Ennek megfelelően minden ügyfélszegmenst kiszolgáló, univerzális pénzügyi szolgáltatóként hosszú távú és fenntarthatóan nyereséges működésre törekszik. A Csoport stratégiai célkitűzése, hogy teljesen digitalizálja tevékenységének back- és front-end műveleteit: ezáltal optimalizálja értékesítési csatornáit, ami pedig az üzleti volumen növekedését eredményezi.
A stratégia az alábbi pillérekre épül A digitalizáció kiterjesztése minden szegmensre, a jelenlegi digitális megoldások kiaknázása és új teljeskörű digitális szolgáltatások kidolgozása
Dinamikus növekedés a hitelezésben és a díj-bevételt eredményező szolgáltatások kiemelt felfuttatása, hangsúlyt fektetve az ESG-kezdeményezésekre
Kollégáink motivációjának és elkötelezettségének növelése, a folyamatok egyszerűsítése és a „new way of working” optimalizálása révén
A hitel gépezetünk erősítése növekedésünk támogatása érdekében a hitelminőség megőrzése mellett.
Az IT architektúra korszerűsítése és stabilizálása, az ügyfélélmény javítása és az informatikai üzemeltetési költségek optimalizálása érdekében.
Célkitűzéseinket a fenntartható fejlődés és felelős működés figyelembevételével és megvalósításával kívánjuk elérni.
Értékek A CIB Bank célkitűzéseit a fenntartható fejlődés és felelős működés figyelembevételével és megvalósításával kívánja elérni. Működése alapját hét, fenntarthatóságot is támogató alapérték adja:
Tisztesség: céljaikat tisztességesen, korrektül és felelősségteljesen kívánják elérni, teljes mértékben tiszteletben tartva a jogszabályi környezetet, a szakmai etikát és az általuk aláírt egyezményeket, szerződéseket. Kiválóság: a CIB célja a folyamatos fejlődés, az előrelátás, a kihívások előrejelzése, az innovációt szolgáló, mindenre kiterjedő kreativitás, miközben elismeri és megbecsüli az elért érdemeket is. Átláthatóság: az átláthatóság a tevékenységük, hirdetéseik és szerződéseik kiindulópontja, azért, hogy érintettjei számára biztosítani tudja a független és információkkal alátámasztott döntéshozatal lehetőségét. Az egyedi sajátosságok tiszteletben tartása: szándékuk az, hogy megfelelően hangolják össze a globális működést a helyi sajátosságokkal, s miközben átfogó vízióval rendelkeznek, soha ne tévesszék azokat szem elől. Egyenlő bánásmód: elkötelezettek a diszkrimináció minden formájának eltörlése, valamint a nem, a kor, az etnikai, vallási, politikai és szakszervezeti hovatartozás, a szexuális irányultság és a nyelv különbözőségeiből fakadó eltérések, valamint a fogyatékkal élők jogainak tiszteletben tartása mellett. Egyéni értékek: működésük alapelve az, hogy minden egyes ember értékes: az értő figyelem és a párbeszéd eszközét használják arra, hogy az érintettekkel való kapcsolataikat folyamatosan erősítsék.
Az erőforrások felelősségteljes használata: erőforrásaikat körültekintően igyekeznek hasznosítani. E tekintetben olyan magatartást tartanak kívánatosnak, amely az erőforrások lehető legjobb hasznosítására, a pazarlás és a hivalkodás elkerülésére irányul.
Elismerései 2013:
Global Banking and Finance Review: Legjobb Magyar CSR Bank Magyar Adományozói Fórum: Társadalmi Befektetések Díj, Önkéntesség Különdíj 2014:
Exim: Legdinamikusabban Fejlődő Banki Partner 2015:
MasterCard Az év bankja: Az év lakossági hitelterméke, 3. hely Az év lakossági megtakarítási terméke, 3. hely Az év legjobban kommunikáló bankja, 3. hely Az év ifjú bankára, 3. hely, Sziráki László (retail szegmensvezető) Effie: Szolgáltatások/Pénzügyi kommunikációs kampány, 3. hely Blochamps, Private Banking Hungary Üzletágfejlesztés, 3. hely Lollipop: speciális BTL megoldások: elektronikus számlakivonat, 1. hely 2016
MasterCard Az év bankja: Az év lakossági mobil- és online-banki eszköze, 1. hely Az év lakossági számlacsomagja, 2. hely Az év legrokonszenvesebb bankja, 3. hely Bankmonitor: Az év legjobb biztonságos hitelterméke, 1. hely A legjobb személyi kölcsön, 1. hely B2B Award: 24 órás innovációs maraton - Egyéb kategória, 1. hely Lollipop: 24 órás innovációs maraton - Rendezvényes megoldások kategória, 3. hely Prizma Kreatív PR Díj: Antik ATM a Budapest 100 rendezvényen – Self-branding megoldások kategória, 3. hely 2017:
MasterCard Az év bankja: Az év lakossági hitelterméke, 1. hely Az év lakossági megtakarítási terméke, 2. hely Az év lakossági számlacsomagja, 3. hely Az év legjobb változásmenedzsment kampánya, arany – HRKOMM Award Az év legjobb kereskedelmi/szolgáltatási mobilfelülete, ezüst – Mediadesign Award Az év legjobb belső PR/belső kapcsolatok javítása megoldása, bronz – Kreatív B2B Award A legtöbb EXIM által refinanszírozott új ügyletet bonyolító hitelintézeti partner – EXIM Bank díj A legtöbb KKV ügyfelet finanszírozó hitelintézet – EXIM Bank díj Bankmonitor: Legjobb prémium lakáshitel Legjobb szabad felhasználású jelzáloghitel Legjobb bankszámla 2018:
MasterCard Az év bankja: Az év lakossági hitelterméke: Előrelépő személyi kölcsön online igényléssel, 1. hely