Joseph Philippe Pierre Yves Elliott Trudeau (általában Pierre Trudeau vagy Pierre Elliot Trudeau néven ismert) (Montréal, 1919. október 18. – Montréal, 2000. szeptember 28.) Kanada tizenötödik miniszterelnöke 1968. április 20-tól 1979. június 4-ig, és 1980. március 3-tól 1984. június 30-ig. Trudeau az első 20. században született kanadai miniszterelnök.
Trudeau karizmatikus személyiség volt, aki az 1960-as évek végétől az 1980-as évek közepéig uralta a kanadai politikát és erős reakciókat váltott ki. „Értelem a szenvedély előtt” volt a jelmondata.Angolul: „Reason before passion.” „Még mindig kísért minket” írta róla Christian McCall és Stephen Clarkson életrajzíró 1990-ben. Csodálói dicsérik intellektusát,Mallick, Heather (September 30, 2000).made intellect interesting. Pierre Elliott Trudeau: 1919-2000. The Globe and Mail.Hozzáférés ideje:: October 9, 2008. politikai éleselméjűségét a nemzeti egység megőrzésében és a jogok és szabadságok kanadai chartájának megteremtéséért Kanada alkotmányán belül. Kritikusai arroganciával, rossz gazdasági vezetéssel és azzal vádolják, hogy indokolatlanul előnyben részesítette a szövetségi kormányzat hatalmát a tartományokéival szemben.Fortin, Pierre (October 9, 2000). Grounds for success. Pierre Elliott Trudeau: 1919-2000. The Globe and Mail. Hozzáférés ideje:: October 9, 2008. Ettől függetlenül Trudeau-nak elvitathatatlan szerepe volt Kanada újradefiniálásában.
Trudeau vezette át az országot történelmének néhány legviharosabb időszakán, és gyakran állt viták középpontjában. Hivalkodó viselkedéséről is ismert volt, hírességekkel volt párkapcsolata, megvádolták ülés közbeni káromkodással a Kanadai Képviselőházban, és egyszer egy piruettet írt le II. Erzsébet brit királynő háta mögött.
Fiatalkora
Montréalban született, apja Charles-Émile Trudeau, francia–kanadia üzletember és ügyvéd, édesanyja a francia és skót származású Grace Elliott volt. Volt egy nővére Suzette és egy öccse, Charles Jr. (Tip); egész életében közeli kapcsolatban maradt testvéreivel. A családja meggazdagodott mire Trudeau tinédzserkorába ért, amikor az apja eladta jól menő benzinkút vállalkozását az Imperial Oil társaságnak. Trudeau a rangos Collège Jean-de-Brébeuf-be (egy francia jezsuita magániskola) járt ahol a québeci nacionalizmussal került kapcsolatba. Trudeau apja Pierre tízes éveinek a közepén halt meg, mely mélyen megrázta őt és a családját is. Pierre közel maradt anyjához élete végéig.
Régi barátja és kollégája Marc Lalonde szerint a kortárs, az egyház által befolyásolt diktátorságok, mint António de Oliveira Salazar Portugáliában és Francisco Francóé Spanyolországban, Pétain marsalléval egyetemben példaképként szolgáltak sok québeci elit jezsuita iskolában nevelkedett fiatal értelmiséginek. Lalonde szerint Trudeau későbbi intellektuális fejlődése egy „intellektuális forradalmárrá, létesítmény ellenes harcossá a szakszervezetek érdekében és a vallási szabadság támogatójává” vált. Québec elhagyása utáni élményeinek köszönhető, amikor az Egyesült Államokban, Franciaországban és Angliában tanult és beutazta a világot. Ezek a tapasztalatok segítették elszakadni a jezsuita hatástól és tanulmányozni az olyan filozófusokat, mint a francia Jacques Maritain és Emmanuel Mounier, vagy John Locke és David Hume.
Tanulmányai és a második világháború Trudeau a Université de Montréalon (Montréali egyetem) szerzett jogi diplomát 1943-ban; tanulmányai során besorozták a hadseregbe, mint több ezer másik kanadai férfit is a National Resources Mobilization Act (Nemzeti készletek mozgósításáról szóló törvény) keretében. Csatlakozott a kanadai tisztképző alakulathoz (Canadian Officers's Training Corps) ahol a többi besorozottal szolgált Kanadában, azonban tengerentúli bevetésre nem alkalmazhatták őket egészen az 1944-es sorozási válságig. Trudeau azt mondta, hogy részt kívánt volna venni a második világháborúban, de úgy hitte ezzel hátat fordított volna a québeci lakosságnak akiket szerinte elárult a Mackenzie King-kormány. Trudeau a sorozás ellenességére és a háborúval kapcsolatos kétségeire az 1993-as Memoirs című memoárjában reflektált: „Szóval háború volt? Nehéz ügy... ha francia kanadai voltál Montréalban az 1940-es évek elején, nem hitted automatikusan hogy ez egy igaz háború volt... általában úgy gondoltunk erre a háborúra mint a szuperhatalmak közti verseny eldöntésére.”Angolul: „So there was a war? Tough... if you were a French Canadian in Montréal in the early 1940s, you did not automatically believe that this was a just war... we tended to think of this war as a settling of scores among the superpowers.” –
1942-ben az outremont-i időközi választáson a sorozásellenes jelölt, Jean Drapeau (később Montréal polgármestere) mellett kampányolt, és később fegyelmezetlenség miatt kizárták a tisztképző alakulatból. A National Archives of Canada (Kanadai Nemzeti Archívum) a kanadai miniszterelnököket ábrázoló életrajzi szkeccseiben bemutat egy a háború során történt esetet Trudeau és barátai porosz egyenruhákban a hozzájuk tartozó tüskés acél sisakokkal motoroztak.
A háború után Trudeau külföldön folytatta tanulmányait, politikai gazdaságtanból szerzett mesterdiplomát a Harvardon, majd 1947-ben a párizsi Institut d'études politiques de Paris-ban, végül a doktorátus eléréséhez a London School of Economicson tanult tovább, de diplomamunkáját nem fejezte be.
Trudeau-t az 1940-es években érdekelte a marxista ideológia és a harvardi disszertációja témájául a kommunizmust és a kereszténységet választotta. A Harvardon Trudeau rádöbbent, hogy jogi képzése és közgazdasági tudása is hiányos. Az európai fasizmustól való eltávolodás következtében a Harvard nagy intellektuális központtá vált, ahol Trudeau jelentősen megváltozott. Ennek ellenére Trudeau kívülállónak érezte magát francia katolikusként aki először él Québecen kívül a többségében protestáns amerikai Harvard egyetemen. Ez az izoláció végül elkeseredettséggé mélyült és ahhoz a döntéshez vezetett, hogy harvardi tanulmányait külföldön folytassa
1947-ben Párizsba utazott, hogy folytassa a disszertációját. Egy öthetes időszak alatt sok előadást látogatott és a perszonalizmus követője lett, leginkább Emmanuel Mounier hatására. A harvardi disszertáció befejezetlen maradt amikor Trudeau csatlakozott a híres szocialista közgazdász, Harold Laski doktori programjához a London School of Economicson. Ez szilárdította meg Trudeau hitét, hogy a keynesi közgazdaságtan és a társadalomtudomány elengedhetetlen a „jó élet”-hez egy demokratikus társadalomban.
Korai karrierje Az 1940-es évek végétől az 1960-as évek közepéig Trudeau főként Montréalban tartózkodott és sokan értelmiséginek tartották. 1949-ben a munkások aktív támogatója volt az azbeszt sztrájkban. 1956-ban egy a témával foglalkozó fontos könyv, a La grève de l'amiante szerkesztője volt amely amellett érvelt hogy a sztrájk meghatározó esemény volt Québec történelmében, mely a tartományt régóta uraló konzervatív francia-ajkú egyházi intézmény és angol-ajkú üzleti osztály elleni ellenállás kezdetét jelölte. Az 1950-es évek során Trudeau vezető alakja volt a Maurice Duplessis quebéci miniszterelnök elleni ellenállásnak a Cité Libre című folyóirat alapítójaként és szerkesztőjeként mely segített megteremteni az értelmiségi bázist a Csendes forradalomhoz.
1949-től 1951-ig Trudeau rövid ideig Ottawában dolgozott Louis St. Laurent Liberális párti miniszterelnök Privy Council Office-ában (Királyi Államtanács Hivatala, kb. a miniszterelnöki hivatalnak felel meg) mint gazdaságpolitikai tanácsadó. A memoárjaiban azt írja, hogy ezt az időszakot nagyon hasznosnak találta később, amikor belépett a politikába és hogy Norman Robertson magas rangú köztisztviselő sikertelenül próbálta meggyőzni, hogy maradjon továbbra is.
A szocialista értékei és közli kapcsolatai a Co-operative Commonwealth Federation (CCF) párthoz köthető értelmiségiekkel (köztük Frank Scott, Eugene Forsey, Michael Oliver és Charles Taylor) hatására támogatója és tagja lett ennek a szövetségi szociáldemokrata pártnak az 1950-es években. Ezen kapcsolatok ellenére amikor Trudeau belépett a szövetségi politikai életbe az 1960-as években a Liberális Párthoz csatlakozott és nem a CCF-hez (melyet ekkor már New Democratic Partynak (NDP, Új Demokrata Párt) hívtak). Ezt több tényezővel magyarázzák: Egyrészt Trudau úgy érezte, hogy az NDP nem szerezhet hatalmat, mert Tommy Douglas képtelen megnyerni a Québeci választókat, másrészt kétségei voltak a kanadai szocialista központosító törekvéseivel szemben (ő egy decentralizáltabb hozzáállást részesített előnyben) és harmadrészt, mert kanada alkotmánya és Québec szerepe Kanadában kapcsán komoly különbség volt Trudeau hozzáállása és az NDP „két nemzet” elképzelése között. Az 1993-ban kiadott memoárjaiban Trudeau azt írja, hogy az 1950-es években szeretett volna a Montréali Egyetemen tanítani, de Maurice Duplesis, Québec akkori miniszterelnöke háromszor is tiltólistára tette. James Corry felajánlott neki egy politikatudományi oktató pozíciót a Queen's Egyetemen, de Trudeau elutasította mert Québecben szeretett volna tanítani (a Queen's Ontarióban található). Az 1950-es években az Amerikai Egyesült Államok tiltólistára tette és megtiltotta neki a belépést az országba mert részt vett egy moszkvai konferencián és mert előfizetett több baloldali kiadványra. Trudeau később fellebbezett a tiltás ellen, amit fel is oldottak.
Jogprofesszor, belépés a politikába 1961 és 1965 között jogi docens volt a Montréali Egyetemen, közben nézetei egy az állammal szembeni egyéni jogokat előnyben részesítő liberális pozíció felé mozdultak és a québeci nacionalizmus ellenfele lett. A közgazdasági elmélet terén Joseph Schumpeter és John Kenneth Galbraith professzorok voltak rá hatással, míg a Harvardon volt. Trudeau kritizálta Lester Pearson Liberális Pártját amikor az támogatta a kanadai Bomarc rakéták nukleáris robbanófejekkel való felszerelését. Ennek ellenére barátaival, Géad Pelletierrel és Jean Marchanddal együtt meggyőzték, hogy lépjen be a pártba 1965-ben. Ez a „három bölcs” sikeresen indult az 1965-ös választásokon. Trudeau-t Mount Royalban, nyugat-Montréalban egy biztos liberális kerületben választották meg, ahol Alan Macnaughton képviselőházi házelnököt követte. 1984-ig, a politikától való visszavonulásáig megtartotta ezt a kerületet, minden választást nagy többséggel megnyerve.
A fővárosba való megérezése után Trudeaut Lester Pearson miniszterelnök parlamenti titkárának nevezték ki és a következő év nagy részét utazással töltötte Kanadát képviselve a nemzetközi találkozókon és eseményeken, köztük az ENSZ előtt is. 1967-ben kinevezték Pearson kormányába, mint igazságügy-minisztert.
Igazságügy-miniszter és vezetőjelöltség Igazságügy-miniszterként Pierre Trudeau volt a felelős a jelentős Criminal Law Amendment Act, 1968-69 (1968–1969-es Büntetőjogot módosító törvény) bemutatásáért, mely „salátatörvényként” többek közt tartalmazta a beleegyező felnőttek közti homoszexuális aktusok dekriminalizációját, a lottózókat, a fogamzásgátlás és abortusz legalizálását, új fegyverbirtoklási korlátozásokat és a feltételezett ittas vezetőkön az alkoholszonda alkalmazásának engedélyezését. Trudeau úgy vette védelmébe a törvényjavaslatot a riporterek előtt, hogy kijelentette „az államnak nincs keresnivalója a nemzet hálószobáiban”, hozzátéve, hogy „ami felnőttek közt a magánszférában történik nem érdekli a Büntetőtörvénykönyvet.”Angolul: „there's no place for the state in the bedrooms of the nation” és „what's done in private between adults doesn't concern the Criminal Code.” – Trudeau szintén liberalizálta a válással kapcsolatos törvényeket és nézeteltérései akadtak Daniel Johnson, Sr. québeci miniszterelnökkel az alkotmányos tárgyalások során.