Conrad GyulaNevét számos forrás Conrád formában írja. (Budapest, 1877. június 25. – Budapest, 1959. június 26.) magyar grafikus és festő.

Élete Pályáját banktisztviselőként kezdte. Festészeti tanulmányait Vajda Zsigmondnál, később Olgyay Viktornál folytatta. A 20. század elején „hirtelen felvirágzott” grafikusművészet előfutáraként emlegetik.Nyugat, 1926. 5. szám Elek Artúr Conrad Gyula új rézkarcalbuma.

1903-tól szerepeltek a Műcsarnok tárlatain fametszetei, rézkarcai és litográfiái. A külföldi tájak és művészet megismerésére 1907-ben Münchenben és Párizsban, 1909-ben Olaszországban tett tanulmányutakat. Részt vett az I. világháborúban, ahol megsebesült, majd haditudósító lett, Albánia területén működve gyűjtött későbbi festői időszakára tájélményeket. Gyűjteményes kiállítását 1918-ban a Nemzeti Szalonban rendezték meg.

Nagy sorozatai voltak az 1913-ban Tavasz Rómában címmel megjelent színes litográfia-album (6 darabos), továbbá az 1925-ben kiadott Magyar Föld című, 8 darabos (3 színes, 5 fekete-fehér) rézkarc-gyűjtemény, mely a falusi magyar élet és a magyar természet nyolc motívumát rögzítette. Részt vett Éber László Művészeti lexikonának munkáiban. Sok könyvillusztrációja jelent meg. 1945 után Szentendrén telepedett le. Számos kitüntetést nyert a hazai és külföldi tárlatokon. Műveinek nagy részét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Egy- és több-színnyomású modern linóleummetszeteiből találhatók példányok a Magyar Képzőművészeti Egyetem Archív Grafikai Gyűjteményében is.

Az 1908-ban alapított szabadkőműves Martinovics-páholy tagja volt.

Művészete

A sokszorosító grafika minden válfajában alkotott, a fametszettől a rézre maratásig. Maga is nyomta lapjait, tehát minden új darabja a keze műve volt.

A 20. század elején „bekövetkezett az iparművészet és a nyomdaipar fejlődésében is az a fordulat, amely a könyvnyomtatás technikájában megfelelőbb, anyagszerűbb eszközök alkalmazását hozta magával. A festői felfogás divatja csökkenőben volt, és egy grafikusabb jellegű irány tört magának utat. (Kner Izidor)

A könyvnyomtatásban a grafika 1930 felé teljesedett ki: megteremtődött a magyar alkalmazott grafikusok színvonalas gárdája. Megalakult a Magyar Könyv- és Reklámművészek Társasága. 1930. évi kiállításukon Conrad Gyula is szerepelt műveivel. A Kner nyomdával együttműködve ő is készített ún. szigneteket (mai szóval) vállalati emblémákat.

Társasági tagság Martinovics-páholy tagja

Műveiből A Kalimegdan kapuja, 34x24 cm, papír, grafika A Pásztorok hódolása, fametszet. In: Erdélyi Helikon, 1930. 1. sz. 2l. Illusztráció. A római Trinita dei Monti, 38x30 cm, grafika A San Giorgio Maggiore templom Velencében, 38x28 cm, rézkarc Albániában, 25x33 cm, grafika Berat. Albánia, 22x35 cm, papír, grafika Betsabé, 32 x 24,5 cm, fametszet Ca d’oro Venezia, 25x26 cm, papír, rézkarc Csendes vizeken, 27x31 cm, papír, metszet Estefelé a Lateran előtt, 40x32 cm, papír, nyomat Fahordás Erdélyben, 27x29 cm, papír, metszet Fürdőzők, 1939. 29,5x38,5 cm, rézkarc Hajógyárban, 27x25 cm, rézkarc Halászbárkák, 52x46 cm, olaj Három királyok, 1930, rézkarc. In: Nyugat, 1930. 17. sz. Hegyvidék, 22x36 cm, akvarell Hmalinat Albániában, 35x45 cm, gouache „Jegenyés táj”, (színes fametszet) Zádor Istvánnak 1906-ban dedikálva. Kilátás a Kálváriáról, 42x39 cm, rézkarc Lovasszekér, 1906 körül, fametszet. (Szakképzés során készült hallgatói munka. Magyar Képzőművészeti Egyetem Gyűjteménye) Madonna del Sasso, 38x28 cm, papír, rézkarc Mária és a kisded, 33x25 cm, rézkarc Michelangelo kupolája, 30x27 cm, papír, nyomat Müncheni külváros, 39x31 cm, papír, metszet Nápoly, 31x42 cm, papír, rézkarc Nyári est az Arno partján, 32x22 cm, metszet Piazza dei banchi Genovában, 34x26 cm, papír, rézkarc Régi idők emléke, 50x35 cm, fametszet (Ajánlás: Pécsi [József] barátomnak szeretettel Conrad Gy 1932. VI. 24.) Római látkép, 33x25 cm, színes litográfia Santa Maria Maggiore, 37x27 cm, papír, nyomat Septimius Severus diadalíve Rómában, 32x39 cm, Tábor, 36x26 cm, ceruza Tájkép, 43x31 cm, olaj Tájkép, 60x45 cm, olaj Tavaszi reggel a Forumon, 37x30 cm, papír, nyomat Tivoli, 38x28 cm, rézkarc Tükröződő házak, 24x29 cm, rézkarc Vajdahunyad, 20x14 cm, rézkarc Velence, 24x30 cm, rézkarc Velencei ünnep, 27x36 cm, rézkarc Velencei óratorony, rézkarc. In: Művészet. Szerk.: Lyka Károly, 1912. Veronai utcarészlet, 37x22 cm, rézkarc Zermatt, 1930, rézkarc. In: Nyugat, 1930. 17. sz.

Könyvillusztrációi Pesti évkönyv. Feljegyzések a magányban és a piarcon, (sic!) sóhajtással és reménynyel az évekből, mikor mindenki rongyos volt Magyarországon. Krúdy Gyula írásában. (Budapest) 1921. Kiad. Sacelláry. 141. lap 1 sztl. lev. Készült 400 kézzel számozott példányban. Victor Hugo: A Rajna I-II. (Sorozat: Hugo Viktor összes regényei és elbeszélései). Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest. Év n. Victor Hugo: A nyomorultak, I-VIII. (Sorozat: Hugo Viktor összes regényei és elbeszélései). Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest. Év n. Victor Hugo: A párizsi Notre Dame I-II. (Sorozat: Hugo Viktor összes regényei és elbeszélései). Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest. Év n. Victor Hugo: A kis Napoleon. (Sorozat: Hugo Viktor összes regényei és elbeszélései). Christensen és Társa-Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest. Év n. Émile Zola: Párizs gyomra I-IV. Flaubert Daudet. Szerk.: Ambrus Zoltán. (Sorozat: Zola összes művei.) Négy könyv két kötetben. Christensen és Társa-Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest. Év n. Émile Zola: Az emberirtó. Szerk.: Ambrus Zoltán. (Sorozat: Zola összes művei.) Christensen és Társa-Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest. Év n. Émile Zola: Rougonék szerencséje I-II. Szerk.: Ambrus Zoltán. (Sorozat: Zola összes művei.) Christensen és Társa-Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest. Év n. Émile Zola: Szerelem I-II. Szerk.: Ambrus Zoltán. (Sorozat: Zola összes művei.) Christensen és Társa-Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest. Év n. Lev Nyikolajevics Tolsztoj: Úr és szolga. A sötétség hatalma. Gutenberg Könyvkiadó Vállalat, Budapest. Év n.

Borítóterv

Honoré de Balzac: A Nucingen-ház – Sarrasine. (Sorozat: Balzac mesterművei) Christensen és Társa Gutenberg könyvkiadó vállalat. Illusztrátor: Charles Huard. Budapest. Év. n. bélyegkép|jobbra|290px|Conrad Gyula sírja Budapesten. Új köztemető: 6/3-1-105/106. Jegyzetek

Források [ Magyar életrajzi lexikon] Elek Artúr Conrad Gyula új rézkarcalbuma. Nyugat, 1926. 5. szám A MKE Képgrafika Tanszékének Archív Grafikai Gyűjteménye 1906-1949 Erdélyi Helikon Adatbank

Irodalom Iniciálé Krúdy Gyula Pesti évkönyvéhez. In: Erdélyi Helikon, 1931. 3. sz. 201. lap. Patkó Károly: Conrad Gyula. In: Magyar Grafika, 1932. 3–4. 36–37. oldal

Kategória:Magyar grafikusok Kategória:1877-ben született személyek Kategória:1959-ben elhunyt személyek Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek Kategória:Magyar haditudósítók Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Haditudósítók az első világháborúban Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyarországi szabadkőművesek