bélyegkép|328px|Vénusz-szobrocska Campona római kori erőd, Aquincumtól délre helyezkedik el; az Exercitus Pannoniae erődláncolatának tagja. A Duna partján állt, amihez feltehetően egy kikötő is csatlakozott. A Traianus császár halálát követő szarmata háborúkkal összefüggésben a 2. század elején palánkvárként épült, és csak a század végén építették át kőerőddé. Létesítése Aquincum fokozottabb védelmét szolgálhatta. Fennállása során többször leégett; újjáépítései egyben szinte mindig átépítést is jelentettek. Ez adja jelentőségét is: alaprajzán nyomon követhetjük a római erődépítés fejlődését a 2. századtól a 4. századig. Romjai sokáig láthatóak voltak: ma már csak pár falszakasz csonkja látható a felszínen. A tábor Nagytétény központjában, a délkeleti részére épült Kastélymúzeum mögött közvetlenül helyezkedett el. bélyegkép|328px|A tábor alaprajza

Elhelyezkedése Budafoknál a Tétényi-fennsík keleti pereme egészen a Dunáig ér. Ettől délre ismét kitágul a horizont, széles, az Érd-Tétényi-öblözetben sík a vidék. A Háros-sziget alatt épült fel az erőd, közelében a Duna jobb partjának öblözetében, tőle nyugatra és délre a folyam árterében mocsár húzódott.Szávoszt-Vass Dániel - A császár elkerülő útja Nagytétényben (Dunai Szigetek blog, 2012.03.03.)Szávoszt-Vass Dániel - Érd három szigete (Dunai Szigetek blog, 2020.12.22.) A rómaiaknak emiatt jobban megalapozott utakat kellett építeniük; ennek az útnak a szakaszai még a 19. században is láthatóak voltak. (Rómer Flóris több szakaszát is azonosította.) A tábor az eraviszkuszok szállásterületén feküdt, közelében településük is volt. Bár a telepet még nem találták meg, településnyomaikat az Angeli utca, Baross telep, Bartók Béla utcában találták meg. Temetőjük egy részletét 1. és 2. századi sírokkal a Harbor Park közelében tárták fel. Szemben, a Csepel-szigeten, Lakihegy környékén hosszú területen bronzkori telepek sorakoztak. Campona így a dunántúli kelta és az alföldi szarmata lakosság fontos kereskedelmi, átkelési pontját ellenőrizhette. Dunaharasztinál, a Duna bal partján Marsigli még egy római erődöt és kőbányát jelez, amelyet sánc vesz körül. A kőbányát eddig nem sikerült fellelni, de az erőd betöltött árkainak maradványait Rómer Flóris még látni vélte. Régészeti kutatás eddig nem találta meg e helyet.

A palánktábor A 2. század elején, 120 körül létesítették földsáncból. E korból tartóoszlopok beásásait találták meg; ezek 80-120 cm átmérőjűek és 1 méterre süllyednek az alaptalajba. Így lehetséges, hogy a tábor falainak csak az alja volt földsáncból és ezen fagerendákból összerótt felépítmény nyugodott. Már ekkor kőből épültek meg a kaputornyok és a saroktornyok alapfalai. Ezek gyenge alapozásúak, 70 cm szélesek, külső borítás nélkül; a felmenő falakat nem ismerjük. A saroktornyok a tábor belseje felé ugrottak be; kívülről nem látszottak. A falakat belülről út követte: a via sagularis. Ez kavicsos volt, kiképzése a közepe felé lejtett, mintegy árkot alkotva. Mellette, a keleti kapunál szabadon lévő szennyvízárok húzódott. Az erődöt már ekkor V alakú sáncárok védte; szélessége 4,8 méter, legmélyebb pontját a mai aszfaltúttól számítva 4 méterre találták meg. Az ebből kitermelt földdel a tábor belső területét töltötték fel; ez a mesterséges plató az 1960-as években még felismerhető volt.

Az erőd bélyegkép|243px|A keleti főkapu rekonstrukciója

Az első kőtábor Mivel egy szarmata támadás 170 körül a tábort szinte teljesen elpusztította, először elegyengették a romokat; ez még jobban megemelte a tábor belső területét. A markomann háborúk lezárása (179) után, a 2-3. század fordulóján építették át kőből. 178x200 méteres négyszöget bezáró falai a sarkokon lekerekítettek; minden oldalán tornyokkal megerősített kapu található. Főkapuja a Duna irányába, a barbárok felé nézett. A tábor sarkain, valamint a sarkak és a kaputornyok között befelé ugró bástyák álltak; tehát ezekből kívülről nem látszott semmi. A kaputornyok és a sarokbástyák helyén korábban már volt kőfal; itt ezeket alapként használták és a keskenyebb falakra rakták az új, vastagabb falak köveit. Ezek kb. 1,4 méter szélesek, teljes egészében kőből épültek és kváderkövekkel borították, tetejüket cseréppel fedték. A bástyák és a kaputornyok közötti falak újonnan épültek, más technikával. Ezek gyengén alapozottak, szintén 1,4 méter szélesek. Csak pár sor épült kőből, nagyjából 60 cm magasan, majd erre épült öntötthabarcsos technikával a fal további része, egészen a római járószintig. Utána erre a kőalapra faszerkezetet ácsoltak és a faszerkezet közeit agyag téglákkal kifalazták. A bástyák belmérete a tábor felé 4,3 méter, szélességük ismeretlen. Tetejükön szintén volt cserépborítás. Az erőd falát belülről földsánc támasztotta. A tábor kőfalának megépítésével párhuzamosan újabb árokrendszert ástak ki; ennek vonala metszi a korábbi, sekélyebb árok bedöngölt rétegeit. Az árok a nyugati táborfaltól kb. 2 méterre kezdődött; 6 méter széles és 3,53 méter mély volt. Alja teknő alakú.

A porta praetoria a Dunára nézett. Falainak vastagsága kb. 1 méter; külső borítókövei még nem faragottak. A kaputornyok padlózata lágyabb homokkőlapokkal volt borítva. Innen indult észak felé a via praetoria, egy 6,7 méter széles, kavicsos alapozású háromsávos út. Az út két oldalán oszlopsor húzódott, ahol az oszlopok 3,6 méterenként követték egymást. Az oszlopsor alapfala 54 cm széles, az oszlopbázisok 74x74 cm nagyok. Az oszlopcsarnok 2,1 méter széles volt és egy boltsor (taberna) tetőzetét tartotta. A bolthelyiségek 5,2 méter mélyek, falaik favázas technikával épültek. A boltsor mögött 2 méter széles utca (inkább sikátor) húzódott. A boltsor egészen az erőd két főútja, a via praetoria és a via principalis találkozásáig tartott. Itt emelkedett a tábor parancsnoki épülete, a praetorium. Eddig csak kis részletét sikerült feltárni, mivel szinte teljesen beépült a területe. A feltárt épületrészek beleesnek a via principalis vonalába, így feltételezhető, hogy ez az út itt az épület boltívei alatt futott. A via principalis útfelületét 10-15 cm vastag apró kavicsos, letaposott kemény föld alkotta. Ez az út vezetett a keleti főkapuhoz, a porta principalis sinistrához. Ennek két tornya volt; az északi kaputorony belmérete 5,6x5,3, a délié 5,4x5,3 méter. Tetejüket cseréppel fedték. A két torony között fal húzódott. A kétosztatú kapu hossztengelyében előkerült az egy tömbből kifaragott középpillér, mérete 1,3x1,08 méter. Ebből következik, hogy a kapuszárnyak a két torony közti falban kialakított boltíves nyílásokat zárták csak le. A kapu az erőd belseje felé nyílott. Előtte a kapuzat kereszttengelyéig benyúlva egy hídfőállást képeztek ki, mivel az első védőárok itt közvetlenül a falnál kezdődött (a kapuépítménybe is benyúlva). Ezért az árkot itt híd ívelte át. A kapuval szemben a híd másik pillérét is megtalálták. A porta decumanát az Iskola utca 7-9. szám alatt tárták fel. A tábor falait belülről egy 6 méter széles út kísérte: a via sagularis. Mellette a keleti és a nyugati oldalon is találtak fedett csatornát; faragott kőhasábokból falazták épített fenék nélkül. Déli irányba, a Duna felé lejtettek. A nyugati oldalon, a fürdőnél lévő csatorna tetejét 1,26 méter széles kőlapokkal burkolták, míg a keleti főkapunál a korábbi, nyitott szennyvízárkot építették át fedett csatornává. Ez a közmű 80 cm mély; 35-40 cm széles, 10 cm vastag kőlapokkal fedték.

Egy későbbi periódusban a négyszögletes belső sarokbástyák elé a külső táborfalhoz lazán kapcsolódó, félkör alakú tornyokat emeltek, így a saroktornyok már túlnyúlnak a táborfalon. Ezek falstruktúrája olyan, mint a belső tornyoké, vastagságuk 1-1,2 méter. Járdányi-Paulovics István spoliákat – másodlagosan felhasznált díszítményes köveket – is megfigyelt. A fal kifelé sima, részben kváderekkel borítva; belül falépcső nyomaira bukkantak. Építési ideje nem ismert.

A 3. század végi átépítés 260 körül ellenséges támadás érhette az erődöt, mert ebből a korból zárt kincslelet került elő. Ebben Gallienus és II. Claudius császár pénzei vannak jelen nagy számban. A tabernasor is ekkor pusztult el. A század végén a keleti kapu elé építenek egy félhold alakú falat. Ezzel leszűkítik a bejáratot, egyben jobban védhetővé is tették, de a hidat és a kaput ekkor még használják. A kapun belül az út ismét kiszélesedett. A cseréppel fedett kaputornyok lakófunkciót kapnak.

4. század bélyegkép|244px|A tábor megmaradt falcsonkja 322 és 333 között szarmata támadás rongálta az erődöt; az északi saroktornyok közül az egyik biztosan elpusztult. Ezután, a constantinusi időkben, jelentős átépítések történtek a táborban. A sarkokon az árokrendszert betömték és erre 1,9 méter vastag falazatú, legyező alakú saroktornyokat emeltek. Építésükhöz nem egységes technikát használtak. Fülep Ferenc megállapítása szerint leraktak egy sor követ, ezt vastag habarcsréteggel borították, majd erre következett a következő sor kő, stb. Ezzel szemben Járdányi-Paulovics István úgy találta, hogy öntött fal volt, kívül kváderekkel, belülről kisebb kövekkel borítva. Van, ahol a korábban épített félkör alakú bástyát lebontják és van, ahol az új, legyező alakú saroktornyot ez elé építik. A kapuk és a saroktornyok között lévő bástyák elé teljes szélességben új pilléreket építenek úgy, hogy formája az erődfal elé kiugró bástyát képezzen. Ezeket öntötthabarcsos technikával, 1,8 méter széles falakkal építették meg; 40x35 cm nagyságú kváderkövekkel rakták ki. Tetőzetüket cseréppel fedték.

A keleti kapunál lévő hidat megszüntetik és az alatta lévő árkot agyagos épülettörmelékkel feltöltik. A kaput – és vele szemben a nyugati kaput is – végleg elfalazzák egy patkó alakú fallal, így egy-egy hatalmas, kiugró bástyát nyerve. Falainak vastagsága és építési technikája megegyezik a legyező alakú saroktornyokéval. A falat belülről támasztó földsáncot elbontják és a fal védelmében hoznak létre új szálláshelyeket. Ezek agyagfalú, agyagpadlózatú helyiségek voltak; az egyikben kemencét is találtak. A praetoriumnál is jelentős átépítések történtek. A praetorium eddig előkerült falait elbontják, helyükön teret képeznek ki. Az egykori tabernasor végén, e térhez közel a tabernához képest kissé eltérő tájolású épületet emeltek, amihez felhasználták a taberna alapfalait egyéb, itt talált kő építőanyaggal együtt. Az új épület fala is favázas technikával épült; funkciója ismeretlen. Az erőd északnyugati sarkában (a mai iskola helyén) állt a tábor fürdője; hogy ekkor épült-e, az bizonytalan, mindenesetre ekkor építkezés történt rajta.

A korábban meglévő árokrendszer előtt egy méterrel újabb, az előzőnél mélyebb, V alakú árkot ástak ki. Szélessége 6,6 méter, mélysége 4,8 méter körül lehetett. Közvetlenül előtte egy sekélyebb árkot is vontak: 1,7 méter széles és 2,2 méter mély volt. Ezek ölelték körül a megváltozott formájú erődöt. I. Valentinianus korában a keleti kapu leég; helyreállításának emlékei lehetnek Frigeridus dux bélyeges téglái.

Helyőrsége Az erőd első helyőrsége a germán ala I Tungrorum Frontoniana lovascsapat volt. Egy 110-ben kiadott katonai diplomán már a tartományban említik a csapatot; feltehetően már ekkor ez volt a táborhelye. Ez a csapat építette a tábor első formáját, a fából készült palánktábort. 138-ban vezényelték Campona-ba az új helyőrséget, az ala I Thracum veterana sagittariorum civium Romanorum-ot, vagyis a trák veteránok első nyilas aláját, akik római polgárjoggal rendelkeztek. A markomann háborúk után ez a csapat építette kőbe a korábbi palánktábort. Az egységet utoljára 251-ben említik. A 3. század elején a lovas őrszolgálatot ellátó ala mellett az erőd gyalogos helyőrségét a legio II adiutrix egy osztaga (vexillatio) szolgáltatta. A 4. században a csak a Notitia Dignitatum-ban említett lovascsapat, az equites Dalmatae védte Camponát.

Neve