Ghymesi és gácsi báró Forgách Mihály (1569 – 1603) császári és királyi katona, rector magnificus.

Élete

Az ősrégi nemesi származású Forgách család sarja. Ghymesi és gácsi báró Forgách Simon (1527-1598) főpohárnok és Pemflinger Orsolya fia volt. Szellemi tehetségét hamar megmutatta, így szülei, testvéreihez hasonlóan külföldön oktatták.

1587-ben a strassbourgi egyetemről jött Wittenbergbe és itt rector magnificusnak választották; 1589. február 2-án tért vissza hazájába. Az akkori tudósokkal levelezést is folytatott, és a tudományoknak nagy pártolója volt. 1590-ben Páduába utazott tanulmányai folytatására, több társával együtt. A feljegyzések szerint felajánlották neki a magyar tanácsosi tisztséget is, ám ezt olasz tudásának hiányában elutasította.

Később a katonai pályára lépett, 1594-ben Hardegg gróf vezérlete alatt Komárom alatt táborozott.

Házassága és leszármazottai 1598-ban testvéreivel a garami kastélyban döntenek az elhunyt Forgách Ferenc püspöktől rá maradó hagyatékról, melynek felét lekötötte jegyesének, kányaföldi Kerecsényi Mihály Katalin lányának. 1600 január 25-én ismét megállapodást köt a jegyespár, melyben megállapodnak, hogy Kerecsényi Kata átengedi 80 000 Ft vagyonát és ezüstneműit leendő férjének, ha előtte gyermektelenül meghalna. A férfi gyermektelen halála esetén a feleséget élete végéig megilleti a ghymesi és komjáti birtokok jövedelmének fele. A házasságot is feltételezhetően ez időben kötötték meg.

Házasságuk nem tarthatott sokáig, mert 1603. március 19-én Mihály Pozsonyban végső rendelkezéseit megtette. Ebben kéri feleségét, hogy Forgách Imre mellé temessék. Mivel vagyonukat feleségével együtt szerezték, a vagyonát neki hagyja, de kéri, hogy a Ghymesre vonatkozó okleveleket adja Zsigmond bátyjának. Özvegye a hagyaték miatt perbe lépett a családdal.

Nejétől, kányaföldi Kerecsényi Katalintól gyermekei nem maradtak.

Munkái

Oratio de Peregrinatione et eius Laudibus: cum ex Insigni Argentoratensi quo ante missus fuerat celeberrimam Witebergensem Academiam venisset: in inclyto nationis Vngaricae Coetu, Witebergae scripta et habita a Michaële Forgacz, libero Barone in Gymes. Witebergae, 1587 archive.org Oratio de Magnanimitate Regia Virtute. Witebergae. 1589 Üdvözlő verset irt Sárközi D. Bálinthoz 1588-ban Forgách Mihály–Justus Lipsius levélváltása; sajtó alá rend. Stoll Béla, latinból ford. Pirnát Antal, bev., szerk. Klaniczay Tibor, jegyz. V. Kovács Sándor, életrajz Komlovszki Tibor; MTA Irodalomtudományi Intézet, Budapest, 1970 (Studium)

Jegyzetek

Források

További információk

Magyar utazók lexikona. Szerk. Balázs Dénes. Budapest, Panoráma, 1993 Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Budapest, Magyar Könyvklub Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994

Kategória:Magyar költők Kategória:16. századi magyar katonák Mihaly Kategória:1569-ben született személyek Kategória:1603-ban elhunyt személyek