|} Ankara vasútállomása|thumb|right|250px

Törökország 2009-ben csatlakozott azoknak az országoknak a csoportjához, melyek nagysebességű vasutakat üzemeltetnek. A nagysebességű hálózat jelenlegi hossza 1314 km.

Üzemelő vonalak Isztambul–Ankara nagysebességű vasútvonal thumb|right|250px|A vonalon közlekedő TCDD HT65000 sorozatú nagysebességű motorvonat

Az ország két legnagyobb városát, politikai, illetve gazdasági központjait összekötő Isztambul–Ankara nagysebességű vasútvonalat 2014-ben adták át teljes hosszában, ezzel megfeleződött a menetidő. 2013. október végén átadásra került a Boszporusz alatti vasúti alagút is (mely a későbbiekben Európa felé csatlakozási lehetőséget kínál Edirne városán át). A szerelvények csúcssebessége eléri a 252 km/h-t.

Ankara–Konya nagysebességű vasútvonal Az ország második nagysebességű vonala az előzőből egy kiágazás Konya felé. A vonal hossza 212 km.

Ankara-Sivas nagysebességű vasútvonal

A járművek A 12 szerelvényt a spanyol CAF szállítja, melyből három érkezett eddig meg. Hasonló szerelvények a spanyol pályán is közlekednek. A biztonsági vészfékező automatikán felül a kocsik úgy vannak tervezve, hogy kisiklás esetén ne tudjanak egymás fölé csúszni. A török verzióban 354 másod és 55 első osztályú ülés található, utóbbiak saját LCD képernyővel és elektromos csatlakozóval vannak ellátva. Külön férőhelyek és mosdó épült a kerekesszékesek számára.

Kronológia 2007 – A Török Államvasutak, (TCDD), az Ankara – Isztambul között épülő nagysebességű vasútvonal első szakaszán megkezdte a próbákat a Trenitáliától bérelt ETR 500 sorozatú motorvonatokkal. A próba üzem, a Sincan-tól mely Ankarától nyugatra fekszik, Inönü-ig megépült 251 km hosszúságú vonalon folyt, maximum 250 km/h sebességgel. 2008 – A vonal következő szakaszának építését a nyár folyamán elkezdték Inönü és Köseköy (İzmittől keletre) között, mely 158 km hosszúságú, és a nehéz terepadottságok miatt többször érinti a meglévő hagyományos vonalat. 2009 – Elindulnak az első YHT-vonatok Ankara-Eskişehir között (expresszvonat csatlakozással Isztambulba), ám csak részben használják a nagysebességű pályát. 2011 augusztus 24. – A Polatlı–Konya vonalszakasz átadása. Új járatok indulnak Ankarából és Eskişehirből Konyába.

Jövőbeli tervek

A nagy sebesség és a rövidebb útvonal együttesen lehetővé teszi, hogy a két város között jelenlegi hat órás menetidő három órára rövidüljön. A TCDD a CAF-tól (Spanyolország) rendelt 10 db 250 km/h sebességű vonatot, és ezen túlmenően a TCDD-vel szövetségben, a Rotem – Hyundai, Dél-Korea, és ASAI Haco közösen, a koreai tervezésű HSR-350x vonatok törökországi gyártását tervezik.

A Marmaray alagút közvetlenül kapcsolódik az új Isztambul – Ankara közötti új nagysebességű pályához. A 250 km/h sebességű közlekedésre alkalmas pálya az ország első nagysebességű vasútvonala, a két nagyváros közötti eddigi 6,5 órás menetidőt 3 órára csökkentve le.

2006-ban egy másik hasonló nagysebességű pálya építését kezdték el Konya és Ankara között, a megnyitása után a menetidőt 10 és fél óráról 1 óra 15 percre csökkent le. A két említett pályán kívül Törökország ambiciózus tervekkel rendelkezik több más pálya építésére is, melyek közül kiemelendő az İzmirt Ankarával összekötő vonal.

A távlati tervek ennél is messzebb vezetnek: az összes török nagyvárost nagysebességű vonallal szeretnék összekötni, a meglévő hagyományos vonalakat modernizálják, és várhatóan liberalizálják a vasúti személyszállítás piacát. Ettől azt remélik, hogy az érintett szakaszokon az utasok visszapártolnak a vasúthoz. A múlt század második felében ugyanis lényegében nem épült vasútvonal az országban, ennek következményeként az utasok nagy része autóval, vagy még inkább a megerősödött távolsági buszjáratokkal közlekedik; de az állami vasúttársaság ambiciózus tervei szerint az Ankara-Isztambul vonalon a vasút 10%-os aránya akár 78%-ra is nőhet.

Néhány elemző ugyanakkor szkeptikus: korábban a gyorsított Ankara-Isztambul járat 2004-es bemutatkozása balesettel végződött. A már finanszírozással rendelkező vonalterveket figyelembe véve éppen hogy a vasút arányának további csökkenését prognosztizálja. Ha az összes tervezett fejlesztés megvalósul, az egész országban akkor is csak 4,1%-ra emelkedne a vasút modal splitje.

Kapcsolódó szócikkek Törökország vasúti közlekedése

Jegyzetek

Források www.vasutgepeszet.hu - Törökország belépett a modern vasutak klubjába

További információk

Video: Ankara High Speed Rail Central Terminal Video: High Speed Rail line between Afyon and İzmir Video: High Speed Rail line between Polatlı and Afyon Video: High Speed Rail line between Ankara and Sivas

Kategória:Törökország vasúti közlekedése Kategória:Nagysebességű vasúti közlekedés országok szerint