Uruinimgina – régi olvasat szerint Urukagina – az ókori sumer városállam, Lagas uralkodója volt (kb. i. e. 2378-2371, a hosszú kronológia szerint; más forrásokban ur.i. e. 2435-2340 vagy i. e. 2400-2370 ), aki népmozgalomra támaszkodva elűzte a lagasi dinasztia utolsó tagját, Lugalandát. Az első évben az enszi, utána a lugal, azaz király címet viselte. A kistermelő parasztságot védő intézkedései, átfogó szociális reformjai és a papság korrupciója elleni fellépése miatt a papokkal összefogó ummai Lugalzageszi döntötte meg az uralmát.

Reformjai

Uralkodása első évében rögtön reformokat hajtott végre. Ennek eredeti szövegét nem ismerjük, de ismerjük több részletének átiratát, idézetét más feliratokból. Egyes vélemények szerint ez tekinthető a legrégebbi ismert „törvénykönyv”-nek. Előírásai korlátozzák a gazdagok és hatalmasságok önkényét. Előírja például, hogy ha egy gazdag vásárol egy alárendelttől, akkor ezüsttel kell fizetnie, de ha az alárendelt nem akar eladni, akkor nem kötelezhető erre. A papoknak megtiltotta, hogy a közösség – a köznép – kertjéből fát vagy gyümölcsöt vigyenek. Megtiltotta az uzsorát és az áruhalmozást. Biztonsági intézkedést tett a tolvajlás, rablások és gyilkosságok visszaszorítása érdekében. Előírta a temetések állami finanszírozását. Támogatta az árvákat és az özvegyeket.

Kapcsolódó szócikkek Lagas uralkodóinak listája

Hivatkozások

Források

Kronológia. Magyar Nagylexikon Kiadó 2006.

Kategória:Mezopotámiai uralkodók Kategória:Az i. e. 25. században született személyek Kategória:Az i. e. 24. században elhunyt személyek