bélyegkép|jobbra|350px|Zeppelin léghajó hangárban

A Zeppelin egy merev vázas, irányítható léghajótípus, amelyet tervezőjéről és gyártójáról, a német Gróf Ferdinand von Zeppelinről neveztek el. Az első Zeppelin-léghajók a 20. század elején épültek, felhasználva az első irányítható léghajó konstrukcióját, amelyet Schwarz Dávid úttörőmunkája hozott létre. Zeppelin konstrukciójának átütő sikere révén a zeppelin az egész világon az irányítható, merev szerkezetű léghajó neve lett.

A zeppelineket utasszállításra és katonai célokra egyaránt használták. A DELAG (Deutsche Luftschiffahrts-Aktiengesellschaft) volt az első vállalkozás a világon, amely kereskedelmi repülőjáratokat üzemeltetett még az első világháború előtt. A háború kitörése után a német hadsereg széleskörűen használta a zeppelineket bombázóként és felderítőként.

A német vereség átmenetileg megállította a léghajóüzletet, de Zeppelin gróf halála után, az 1920-as években utódja, Hugo Eckener vezetésével a polgári célokra épült zeppelinek reneszánszukat élték. A csúcspont az 1930-as években volt, amikor a Graf Zeppelin és a Hindenburg rendszeresen repült Németország és Észak-Amerika, valamint Dél-Amerika között.

1937. május 6-án a hidrogénnel töltött Hindenburg (LZ 129) léghajót – miután 72 utassal a fedélzetén átrepülte az óceánt – New Jersey-ben katasztrófa érte: kigyulladt és elégett. A Zeppelin-léghajók használata ezt követően hosszú időre megszűnt.

Jellemzőik bélyegkép|300px|jobbra|Egy Zeppelin felépítése Zeppelin konstrukciójának legfontosabb jellemzője a hosszanti tartókból és gyűrűkből kialakított merev fémváz. Ennek a felépítésnek az az előnye, hogy sokkal nagyobb teher felemelésére és sokkal több és erősebb motor beépítésére alkalmas, mint a nem merev építésű léghajók, amelyeket az egyetlen ballonban uralkodó kismértékű belső túlnyomás feszít ki a kívánt alakra.

Az első zeppelinek hosszú henger alakúak voltak, kúpos végződéssel és vezérsíkokkal. Az első világháború alatt a konkurens Schütte-Lanz Luftschiffbau vállalat fejlesztéseinek eredményeképpen a zeppelinek alakja a jól ismert cseppformát vette fel, és azóta kereszt alakú vezérsíkot alkalmaznak majdnem minden léghajón. Ezen a külső héjon belül több elkülönített, a levegőnél könnyebb gázzal (hidrogénnel, héliummal) töltött ballon, vagy „cella” helyezkedett el. A nem merev léghajók csak egyetlen ballonnal rendelkeznek. A hajtást több, a vázhoz kívülről mereven hozzáerősített belsőégésű motor látta el. Az irányítást a motorok teljesítményének egymástól független vezérlésével, illetve reverzálásával (ellenkező irányba hajtásával), illetve a függőleges és oldalkormányokkal hajtották végre.

Viszonylag kis méretű fülkéket építettek az utasok és a személyzet részére a váz hátsó részében, de a nagy zeppelinekben nem ez volt az egyedüli, emberi tartózkodásra szánt rész, gyakran szállítottak embereket vagy terhet a légellenállás csökkentése céljából vázon belül.

Története Az első generáció

Ferdinand von Zeppelin gróf az 1870–71-es porosz–francia háborúban szemtanúja volt annak, hogy a franciák postai küldeményeket szállítottak léggömbökkel. Az amerikai polgárháborúban is alkalmaztak léggömböket, miután Zeppelin gróf megismerkedett ezekkel a háborús tapasztalatokkal, és korán (52 évesen) nyugalomba vonult a katonaságtól, komolyan kezdett foglalkozni az irányítható léghajó gondolatával. Többféle megoldáson dolgozott egyidejűleg, a repülőgép jövőbeli fontosságát is tekintetbe vette. A Zeppelinéhez hasonló léghajók elődjét a magyar Schwarz Dávid fakereskedő és autodidakta mérnök konstruálta meg, aki léghajójának két próbarepülése után váratlanul meghalt, ezután Zeppelin megvásárolta Schwarz özvegyétől férje léghajójának szabadalmát, és ennek koncepciójából sokat átvett, emiatt Schwarz nevét később szinte teljesen elfeledte a repüléstörténet.A zeppelin elődje magyar találmány volt Index, 2016. november 26.

1895. augusztus 31-én Zeppelin szabadalmat kapott, amely már a végleges konstrukció legtöbb elemét tartalmazta. Az egyik szokatlan, korábban nem ismert elv az volt, hogy több független ballont tervezett összekapcsolni mintegy vonatként. A szabadalom megnevezése Lenkbarer Luftfahrzug (vagyis: „kormányozható, levegőben közlekedő jármű”).

Az a szakértői bizottság, melyhez benyújtotta a terveket, kevés érdeklődést mutatott iránta, így a gróf kénytelen volt saját forrásai felhasználásával megvalósítani elképzelését. 1898-ban megalapította a Gesellschaft zur Förderung der Luftschiffahrt (Társaság A Léghajózás Elősegítésére), saját márka megtakarított tőkéje több mint felének felhasználásával. Műszaki vezetőnek Theodor Kobert, majd később Ludwig Dürrt választotta.

Az első zeppelin (LZ 1) építése 1899-ben kezdődött Friedrichshafen mellett a Boden-tó Manzell-öblében felállított úszó hangárban.

Ezt a helyszínt azért választották, hogy a felszállás bonyolult műveletét könnyebbé tegyék, ugyanis az úszó hangárt könnyen lehetett szélirányba forgatni. A 128 m hosszú LZ 1 jelzésű prototípus léghajót két 10,6 kW (14,2 lóerő) teljesítményű Daimler motor hajtotta, melyek a léghajó alatt, egymás mögött helyezkedtek el. A kormányzáshoz felhasználtak egy ellensúlyt, melynek helyzete a két motor-gondola között állítható volt. Az LZ a típusjelben a Luftschiff Zeppelin = Zeppelin léghajó rövidítése.

bélyegkép|250px|Az LZ1 léghajó első felbocsátása a Boden-tó felett 1900. július 2-án

Az első zeppelint a Boden-tóról 1900. július 2-án bocsátották fel. Ez a repülés mindössze 18 percig tartott, mivel az ellensúlyt mozgató mechanizmus eltörött. A javítás utáni próbarepülések igazolták a koncepció helyességét, (a második és harmadik repülés 1900 októberében zajlott le) és a francia La France léghajó 6 m/s-os sebességi rekordját +3 m/s-mal megdöntötték. Ezek az eredmények azonban nem nagyon győzték meg a további lehetséges feltalálókat. Mivel kimerültek a gróf pénzügyi tartalékai, arra kényszerült, hogy szétszereltesse a prototípust és eladja fémhulladéknak, majd 1901-ben felszámolta vállalkozását.

Nagymértékben a repülés szerelmesei támogatásának köszönhető, hogy Zeppelin vállalkozása második (majd harmadik) lehetőséget kapott, és sikerült végül megnyugtatóan biztonságos és gazdaságos megoldásokat kifejleszteni.

A segítség adományokból, egy külön erre a célra szervezett lottó jövedelméből, több alapítvány pénzéből, egy Zeppelin gróf felesége tulajdonában lévő ingatlanra felvett jelzálog kölcsönből, valamint magának Zeppelinnek 100 000 márkás hozzájárulásából állt össze. Ebből a tőkéből sikerült megépíteni az LZ 2-t, mely először és utoljára 1906. január 17-én szállt fel. Miután mindkét motor meghibásodott, kényszerleszállást hajtott végre Sommersriedben, ahol a lehorgonyzott léghajó javíthatatlanul megsérült egy viharban. Az LZ 3-ba beépítették az LZ 2 felhasználható alkatrészeit, és ez lett az első valóban sikeres zeppelin, mely 1908-ig 45 légiút alatt összesen 4398 km-t repült. Ettől kezdve a német hadsereg is érdeklődni kezdett az új eszköz iránt, megvásárolta az LZ 3 léghajót és átnevezte Z I-nek. Ez a példány iskolaléghajóként szolgált 1913-ig, amikor is elavulás miatt leszerelték.

bélyegkép|200px|Az LZ 4 roncsai. Az LZ 4 akkor semmisült meg, amikor egy vihar leszakította horgonyáról, nekidobta egy fának és ott kigyulladt

A hadsereg az LZ 4-et is meg kívánta vásárolni, de előtte ragaszkodott egy 24 órás próbarepüléshez. Mialatt ezt a követelményt teljesítették, Stuttgart mellett Echterdingenben átmenetileg leszálltak. 1908. augusztus 5-én délután, a rövid pihenő alatt egy vihar eltépte a horgonyt. A léghajó nekiütközött egy fának, kigyulladt és gyorsan porrá égett. Senki nem sérült meg komolyan, bár a szerelők, akik a motort javították, csak merész ugrással menekültek meg. Ez a szerencsétlenség bizonyára a Zeppelin program végét jelentette volna, ha csak nem indul meg egy tömeges spontán adományozási hullám, melynek eredményeképp márka impozáns összeg gyűlt össze. Ez lehetőséget adott Zeppelin grófnak, hogy megalapítsa a Luftschiffbau Zeppelin GmbH-t (Zeppelin Léghajóépítő Kft.)

Az I. világháború előtt bélyegkép|balra|120px|Az LZ7 katasztrófájára emlékeztető tábla Bad Iburg közelében bélyegkép|jobbra|A Zeppelin tervezte L2 léghajó 1913. október 17-ei katasztrófája bélyegkép|jobbra|Ferdinand von Zeppelin és II. Vilmos német császár (1907)

Az I. világháború előtt összesen 21 zeppelin készült el (az LZ5-től az LZ 25-ig). Az 1909-ben befejezett LZ6 lett az első, polgári légiforgalomban használt jármű. A világ első légiközlekedési vállalata, az újonnan alapított DELAG hét zeppelint vásárolt 1914-ig. A léghajók a tengeri hajókhoz hasonlóan külön nevet is kaptak a gyártási számukon kívül, például az LZ8 Deutschland II (1911), az LZ11 Viktoria Luise (1912), az LZ17 Sachsen (1913) lett. A megépült léghajókból hét balesetekben megsemmisült, leginkább akkor, amikor hangáraikba vitték be őket. Sebesülések nem voltak. Egyikük az LZ7 Deutschland volt, amely 1910. június 19-én kezdte meg első útját. Június 28-án a zeppelineket népszerűsítő utazásra indult. A fedélzeten többek közt 19 újságíró is tartózkodott. Az LZ7 a rossz időben Alsó-Szászországban, a Bad Iburg melletti Limberg hegynek ütközött, de senki nem sérült meg. Összesítve a DELAG léghajók mintegy 200 000 km-t tettek meg és 40 000 utast szállítottak.

A német hadsereg és a hadiflotta 14 zeppelint vásárolt, ezeket Z I, /II/…-el, illetve L 1 /2/…-vel jelölték. A háború alatt a jelzéseket kétszer változtatták meg: a Z XII után LZ-vel folytatták, később hozzáadtak 30-at, hogy a gyártás volumenéről megtévesszék az ellenséges felderítést. Amikor a háború kitört, a katonaság átvette a három megmaradt DELAG léghajót is. Ez ideig már három másik léghajót leselejteztek (többek közt az LZ3 "Z I"-et is). Négy további léghajó baleset következtében semmisült meg, ebből kettőben halálos áldozatok is voltak, az LZ14 "L 1" haditengerészeti léghajót egy vihar süllyesztette el 14 halottal, az LZ18 "L 2" az egyik motor felrobbanása után kigyulladt és elhamvadt, megölve a teljes személyzetet.

1914-re a legmodernebb zeppelinek hossza elérte a 150–160 m-t, térfogata pedig a 22 000-25 000 m³-t, lehetővé téve kb 9 tonna teher szállítását. Jellemzően három Maybach motor hajtotta ezeket, egyenként 300–410 kW (400–550 LE) teljesítménnyel, sebességük elérte a 80 km/h-t (22 m/s).

Az I. világháború alatt Bombázók és felderítők A zeppelineket bombázóként használták a háború alatt, azonban említésre méltó siker nélkül. A háború elején a német vezérkar vérmes reményeket fűzött a léghajókhoz, mivel abban az időben úgy tűnt, hogy előnyei nyilvánvalóak az akkori repülőgépekkel szemben – csaknem olyan gyorsak voltak, igen sok fegyvert vihettek magukkal, sokkal nagyobb mennyiségű bombával lehetett megterhelni és összehasonlíthatatlanul nagyobb volt a hatótávolságuk. A végzetes gyengéik azonban hamar megmutatkoztak, ugyanis sokkal sebezhetőbbek voltak az ellenséges tüzérséggel szemben.

Az első zeppelintámadás Belgium inváziójának második napján következett be. A Z VI-ot ágyúgolyó találta el, és Köln közelében kényszerleszállást hajtott végre. Két másik léghajót augusztusban lőttek le, ezek a franciák zsákmányai lettek. Bebizonyosodott, hogy a zeppelinek nappali támadása jól védett objektumok ellen hibás taktika volt, a vezérkar emiatt minden bizalmát elvesztette a léghajókban, a továbbiakban átengedte az összes zeppelint a haditengerészetnek.