Macaulay Macaulay Culkin Culkin (IPA: , eredetileg Macaulay Carson Culkin, New York, 1980. augusztus 26. – ) amerikai színész, énekes és zenész.
Legismertebb alakításait gyerekszínészként nyújtotta a Reszkessetek, betörők!, a Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban és a Richie Rich – Rosszcsont beforr című filmek főszereplőjeként. Pályafutása csúcsán a legsikeresebb gyerekszínésznek tartották Shirley Temple óta. A VH1 csatorna Minden idők 100 legnagyobb gyerek sztárja listáján a második helyet foglalja el.
Gyermekkora Manhattan Yorkville nevű körzetében született Patricia Brentrup és Kit Culkin, egy korábbi, a Broadway-n nagy karriert befutott színpadi színész fiaként. A család harmadik gyermeke volt, rajta kívül született négy fiú és két lány. Apai nagynénje, Bonnie Bedelia szintén színész. Korai gyermekkorában a család csak egy kis házat engedhetett meg magának: az anyja telefonközpontos, az apja sekrestyés volt a helyi katolikus templomban. Ír katolikusként nevelkedett, vallásos iskolában kezdte meg tanulmányait. Tanult még balettet is az Amerikai Balettiskolában.
Színészi karrierje bélyegkép|balra|120px|Macaulay Culkin 1991-ben Apja, Kit Macaulayból és 6 testvéréből gyerekszínészt akart csinálni.Macaulay Culkin és hat testvére alaposan megszenvedte, hogy apjuk egy színészkeltetőként tekintett a családjára – 24.hu, 2021. december 26. Négyévesen meghallgatásokra küldte, ahol hamar befutott, és a Bach gyermekek című színpadi produkcióban kezdett játszani, mely a New York-i Filharmonikusokkal készült. Az 1980-as években folytatta a szereplést színpadon, TV-ben és filmekben. Ebben az időszakában fontos szerepet játszott egy népszerű sorozat, az Equalizer, melynek egyik részében egy gyermekrablás áldozatát játszotta. Szerepelt még a Belevaló papapótló című filmben, amiben az általa megformált karakter John Candy címszerepkaraktere után nyomozott, azzal az alappal, hogy „Gyerek vagyok, ez a dolgom!”.
Culkin akkor tett szert nemzetközi hírnévre, amikor Kevin McCallistert játszotta az 1990-ben bemutatott Reszkessetek, betörők! című filmben, ahol újra együtt dolgozott a Belevaló papapótló írójával és rendezőjével, John Hughes-szal. Az 1992-es folytatásban tért vissza Kevin szerepébe, a Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban című filmben, amely szintén nagy siker lett. Ebben az időben kötött barátságot Michael Jacksonnal, Black or White című klipjének forgatása közben. Jacksonnal több nyarat együtt töltött például Bermudán, vagy Disney Worldben, és rendszeresen tartózkodott az énekes Neverland nevű birtokán is.
A Reszkessetek, betörők! és a My Girl – Az első szerelem sikerei ellenére a többi film, melyben Culkin szerepelt, nem váltak híressé. A Palira vettem a papát, a Richie Rich – Rosszcsont beforr, a Reszkessetek, nem hagyom magam! mind csak kis hasznot hoztak a jegypénztáraknak.
Főszerepet játszott még a Diótörő megfilmesített változatában is, mely az 1954-es New York-i balett rendezés alapján készült.
Pár év pihenő után 2000-ben tért vissza egy a Madam Melville-beli szereppel, melyet londoni West End színházban adtak elő. 2003 tavaszán vendégszerepet vállalt az NBC egyik tévékomédiájában, a Will és Grace-ben. Karen Walker válási ügyvédjének szerepe ígéretes meghallgatásokat hozott számára. 2003-ban ismét a mozgókép felé fordult: a Party szörnyekben egészen más szerepet játszik, mint amikről megismerhettük, egy parti reklámozót, aki drogozik, és elítélték gyilkosságért. Hamarosan egy mellékszereppel folytatta A rosszak jobbak című filmben, ahol egy tolószékes ateista tanulót játszik, egy konzervatív keresztény iskolában. Habár a film csak mérsékelt sikert aratott a jegypénztárakban Culkin mégis pozitív visszajelzéseket kapott, és jó következtetéseket vonhatott le felnőtt színészi pályájának jövőjéről.
Kommentátorként mutatkozott be Seth Green Robotcsirke című sorozatában. 2006-ban kiadott egy önéletrajzi regényt, amiben többek közt szót ejt a sztárságának jó és rossz oldalairól, valamint apjával való ingatag kapcsolatáról. Főszerepet játszott még a Párcsere című vígjátékban is, melynek forgatókönyvírója és rendezője Miles Brandman. Alexis Dziena, Kuno Becker és Eliza Dushku játsszák a mellékszerepeket, akiknek a terápia-vezetőjük csoportos szeretkezést javasol gyógymódként. Culkin a Rosszak jobbak utáni első filmjének forgatására 2006-ban került sor. A film 2007. november 30-án debütált Los Angelesben, és a First Look Pictures 2008. január 22-én ki adta DVD-n is. Culkin ezután az NBC A királyság című sorozatában szerepelt.
2023. december 1-jén csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en. A ceremónián jelen volt a Reszkessetek, betörők filmbéli édesanyja, Catherine O’Hara és a Party szörnyek sztárja, Natasha Lyonne, akik beszédet mondtak Culkin tiszteletére.
Magánélete 15 éves volt, amikor a szülei elkezdtek harcolni a felügyeletéért, és ez ahhoz vezetett, hogy Culkin törvényesen függetlenedhetett a családjától. Az apja lett a menedzsere.
1998-ban feleségül vette Rachel Minert, akitől 2000-ben vált el. 2002-től kezdve randevúzott Mila Kunisszal, 2010-ben véget ért a kapcsolat. 2018 óta Brenda Song színésznő párja, két gyermekük (Dakota és Carson) született.Macaulay Culkin gyerekei"Macaulay Culkin és a hozzá hasonlóan szintén gyerekszínészként befutott Brenda Song 2017-ben ismerkedett meg egymással Thaiföldön, egy közös filmjük forgatásán. A fiatalok hamar egymásba szerettek, a kapcsolatukat azonban sokáig diszkréten kezelték a nyilvánosság előtt. Első gyermekük, Dakota 2021 áprilisában született, nevét Culkin 2008-ban elhunyt húga után kapta, aki autóbalesetben vesztette el az életét. A szerelmesek egy évvel később az esküvőt is megejtették, 2022 karácsonyán pedig megszületett második gyermekük, Carson."-Brenda Song az IMDB-n - Children A menüpontban olvasható a két gyermek neve.
Bár egy ideig római katolikus hitben nevelkedett, Macaulay mára inkább azt vallja, hogy nem vallásos, de hisz Istenben. A 2004-es Rosszak jobbak című filmje sok mindent megmutatott az amerikai keresztény társadalombeli ellentétekből.
2004 szeptemberében letartóztatták kábítószer-birtoklás miatt, de kiengedték, négyezer dolláros óvadék ellenében. Hamarosan azonban ismét vádat emeltek ellene több, kábítószerrel kapcsolatos visszaélés miatt. Az ügyvédjeinek sikerült lefaragnia a büntetését három évről egyre, valamint részt kellett vennie egy intenzív elvonókúrán.
Los Angelesben él, de sok időt tölt New Yorkban. Imádja a profi birkózást, számos eseményen megjelenik.
Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1988 Rocket Gibraltár Rocket Gibraltar Cy Blue Black Daniel Petrie 1989 Reggel találkozunk See You in the Morning Billy Livingstone Fülöp Jeromos Alan J. Pakula Belevaló papapótló Uncle Buck Miles Russell Jávor Dániel John Hughes 1990 Jákob lajtorjája Jacob's ladder Gabe Singer (cameo) Halasi Dániel Adrian Lyne Reszkessetek, betörők! Home Alone Kevin McCallister Szentesi Gergő Chris Columbus (1.) 1991 Mama pici fia Only the Lonely Billy Muldoon Szalay Csongor Chris Columbus (2.) My Girl – Az első szerelem My Girl Thomas J. Sennett Gerő Gábor Howard Zieff 1992 Reszkessetek, betörők! 2. – Elveszve New Yorkban Home Alone 2: Lost in New York Kevin McCallister Szentesi Gergő Chris Columbus (3.) 1993 A jófiú The Good Son Henry Evans Simonyi Balázs Joseph Ruben Diótörő The Nutcracker A Diótörő hercege Szentesi Gergő Emile Ardolino 1994 Palira vettem a papát Getting Even With Dad Timmy Gleason Simonyi Balázs Howard Deutch Reszkessetek, nem hagyom magam! The Pagemaster Richard Tyler Szvetlov Balázs Joe Johnston Pixote Hunt Richie Rich – Rosszcsont beforr Richie Rich Richard "Richie" Rich Jr. Szentesi Gergő Donald Petrie 2003 Party szörnyek Party Monster Michael Alig Molnár Levente Fenton Bailey Randy Barbato 2004 A rosszak jobbak Saved! Roland Stockard Simonyi Balázs Brian Dannelly 2007 Párcsere Sex and Breakfast James Fitz Timon Barna Miles Brandman 2011 The Wrong Ferrari önmaga Adam Green (1.) 2015 Adam Green's Aladdin Ralph Adam Green (2.) 2019 Changeland Ian Seth Green 2025 Zootropolis 2. Zootopia 2 Pettyrick Hiúzton (hangja) Király Viktor Jared Bush Byron Howard
Televízió Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Megjegyzések 1985 The Midnight Hour Halloween-i gyerek tévéfilm 1988 The Equalizer Paul Gephardt 1 epizód 1991 Wish Kid Nicholas McClary (hangja) 13 epizód Saturday Night Live Saturday Night Live önmaga (házigazda) 1 epizód 1994 Frasier – A dumagép Frasier Elliot (hangja) 1 epizód 2003 Will és Grace Will & Grace Jason "JT" Towne 1 epizód 2004 Foster Hall Clark Hall próbaepizód 2005–2010 Robotcsirke Robot Chicken Bastian Bux / Kevin McCallister / Billy Kid (hangja) 5 epizód 2009 A királyság Kings Andrew Cross 5 epizód 2015–2016 The Jim Gaffigan Show önmaga 8 epizód 2019 Dollface Dan Hackett 1 epizód 2020 The Eric Andre Show önmaga 1 epizód 2021 Amerikai Horror Story: Két történet American Horror Story: Double Feature Mickey 5 epizód 2022 Entergalactic Downtown Pat Különkiadás2025FalloutFalloutLacerta legátus
Díjak és jelölések 1991 – Golden Globe-díj jelölés – a legjobb vígjáték vagy musical színész – Reszkessetek, betörők! 2023 – Csillagot kapott a hollywoodi Walk of Fameben
Jegyzetek
További információk
Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai gyerekszínészek Kategória:Ír-amerikaiak Kategória:New York-iak