Bogár Ignác (Budapest, 1876. május 27. – Moszkva, 1933. január 30.) nyomdász, pártpolitikus, szakszervezeti vezető.

Élete

Kezdetben a szakmájában dolgozott. 1912 és 1918 között a Nyomdász Segélyező Egylet tisztviselője volt, majd a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Szakegyletét vezette. Belépett az SZDP-be. A nyomdász szakszervezetben mint titkár dolgozott. Az őszirózsás forradalom után ő is részt vett a KMP és az SZDP egyesítésére való törekvésekben, a Gyűjtőfogházban ő is tárgyalásokat folytatott Kun Bélával 1919 februárjában. Az 1919. március 20-ai nagy budapesti nyomdászsztrájkot szervezte és vezette. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt beválasztották a Budapesti Központi Forradalmi Munkás- és Katonatanács öttagú elnökségébe és egyúttal a Szövetséges Központi Intéző Bizottságnak is tagja lett, ahol szociális ügyeket bíztak rá. A kommün bukását követően börtönbe került, 1920-ban két év és három hónapra ítélték. 1922-ben a Szovjetunióba került a szovjet–magyar fogolycsere-akció során. Itt a Nemzetközi Agrárintézet nyomdájának igazgatójaként dolgozott, egyúttal a Sarló és Kalapács című folyóirat szerkesztője volt.

Halálát szívszélhűdés okozta.Typographia, 1933. február 10. (Typographia)

Emlékezete

A Magyar Posta emlékbélyeget adott ki születésének 100. évfordulójára, amelyet Vagyóczky Károly tervezett (1976). Nevét viselte Békásmegyeren 1976 és 1991 között a Bogár Ignác utca (ma Hatvany Lajos utca).

Jegyzetek

Források Magyar Életrajzi Lexikon 1000–1990 Bogár Ignácról a Nevpont.hu oldalán

További információk

Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.

Kategória:Magyar nyomdászok Kategória:MSZDP-tagok Kategória:Bebörtönzött politikusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1876-ban született személyek Kategória:1933-ban elhunyt személyek Kategória:A szovjet–magyar fogolycsere-akció kicseréltjei Kategória:SZKIB-tagok Kategória:Magyarországon bebörtönzött baloldali személyek (1919–1945) Kategória:Magyar emigránsok a Szovjetunióban Kategória:Magyar lapszerkesztők