Bőke Gyula, 1862-ig Beck (Tata, 1832. november 8. – Budapest, 1918. március 5.) orvos, a MTA tagja.

Élete Bőke Simon (1801–1885) és Steiner Anna gyermeke. A magyarországi fülészet megalapítója. A tatai és a pesti piaristáknál, majd a Bécsi Egyetemen tanult és ugyanott lett kórházi orvos. 1859-ben Mosonmagyaróváron telepedett le, de már két évvel később a fővárosba jött, ahol fülgyógyászattal kezdett foglalkozni. E célból külföldi tanulmányútra ment, s hosszabb időt töltött Würzburgban. Visszatérve ő lett az első fülspecialista, s mint ilyen előbb a Zsidó Kórház főorvosa volt, majd kikeresztelkedése után a Rókus Kórház és a gyermekkórház osztályvezető főorvosa, 1868-ban magántanár, 1879-ben egyetemi tanár, később a fülgyógyászati klinika első igazgatója lett. Fülgyógyászati tanulmányai meghaladják a százat, az első Fülgyógyászat tankönyvének is ő a szerzője. Számos külföldi orvosi társaság tagjává választotta.

Családja Házastársa Freund Etelka (1843–1910)Elhunyt Bőke Gyuláné Freund Etelka (1910. december 30.) Pesti Hírlap, 32. évfolyam, 311. szám, 17. oldal volt, Freund Benedek orvos lánya. 1891-ben feleségével megkeresztelkedett a krisztinavárosi Havas Boldogasszony római katolikus plébániatemplomban.

Lánya Bőke Kornélia (Pest, 1864. május 6. – Budapest, 1942. november 22.) volt, Vikár Béla etnográfus, műfordító felesége.

Főbb művei

A külhangvezetés általában és mellső és alsó falának megcsontosodása különösen (Pest, 1863) A süketnémaság orvosi szempontból (Magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálatai, 1864) A fülgyógyászat tankönyve tanulók és orvosok számára (Buda, 1868) A fülfolyás – otorrhoea – lényegéről (Magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálatai, 1868) A fülbántalmak befolyása az agyra (Magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálatai, 1879) A hallásról és a hallókészülékekről (Természettudományi Közlöny, 1880) A fülgyógyászat viszonya az orvosi tudomány többi ágaihoz – A csecsnyújtvány üregének megnyitásáról (Magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálatai, 1890) A gyermekek testi ápolásáról. Többekkel. (Budapest, 1891) A hallóképesség vizsgálatáról tettetőknél és annak értékesítéséről kórjelzés és kórjóslati irányban. A magyar orvosok és természettudósok Brassóban tartott vándorgyűlésén előadta. (Budapest, 1892) Ritkábban előforduló sérüléses fülbántalmak. A fül epitheliomája és a rádiumkezelés (Budapesti Orvosi Ujság, 1904) A fülgyógyászat fontosságáról az orvosi gyakorlatban (Magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének munkálatai, 1905)

Jegyzetek

Források

Névpont Magyar írók élete és munkái. Szinnyei József. Budapest, 1891-1914.

Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar fül-orr-gégészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Tataiak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:1832-ben született személyek Kategória:1918-ban elhunyt személyek Kategória:MTA-tagok Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek