A pécsi 162-es jelzésű autóbusz a rózsadombi lakótelep és a Belváros között teremtett közvetlen kapcsolatot gyorsjárat formájában. A reggeli és délutáni csúcsidőben közlekedett, reggel a Rózsadombról a Belvárosba, délután pedig a Belvárosból a Rózsadombra nyújtott közvetlen eljutási lehetőséget. Átlagosan 42 perc alatt tette meg a 16,3 km-es távot.

Iskolai előadási napokon 7.15-kor indult járat, amely a Főpályaudvar után az Árnyas út – Aidinger J. u. – Fagyöngy u. útvonalon 162 iskolajárat jelzéssel közlekedett.

Története 1995. júniusától közlekedett, a délelőtti 107-es és a 62-es vonalak összevonásából. Később délelőtt és délután egyaránt közlekedett a 107-es és a 162-es is. 2006. szeptember 1-jétől a járat végállomása megváltozott, az összevont kertvárosi végállomásra került, amely a Sztárai Mihály úton található. 2010. június 16-a óta csak délelőtt közlekedett, a délutáni szerepét átvette a 72-es járat, majd 2013. június 17-e óta, a nyári menetrend bevezetésével a reggeli 162-es járatok is megszűntek.

Útvonal Kertváros – Fagyöngy utca: Fagyöngy utca – Belváros: Belváros Belváros-Kertváros Kertváros Sztárai Mihály út Nagy Imre út Malomvölgyi út Illyés Gyula utca Fagyöngy utca forduló Fagyöngy utca forduló Illyés Gyula utca Malomvölgyi út Nagy Imre út Aidinger János út Maléter Pál út Siklósi út 18px Alsómalom utca 18px Rákóczi út Szabadság út Indóház tér Vasút utca Kálvin János utca Siklósi út 18px II. János Pál út 18px Kertváros

Megállóhelyek

sz. megállóhely neve menetidő(perc) menetidő(perc) átszállási kapcsolatok intézmények<center>0<center>Kertváros<center>0<center>-<center>3, 6, 7, 107, 71, 72, 55, 55Y, 61, 61Y, 62, 63, 63Y, 161, 89, 89A<center>1<center>Csontváry utca<center>2<center>-<center>1, 3, 6, 71, 72, 50, 55, 60, 61, 61Y, 62, 63, 63Y, 161, 89, 89AApáczai Csere János Nevelési Központ<center>2<center>Gadó utca<center>5<center>-<center>72, 62, 63, 63Y<center>3<center>Illyés Gyula utca I.<center>6<center>-<center>72, 62, 63, 63YIllyés Gyula Általános Iskola<center>4<center>Illyés Gyula utca II.<center>7<center>-<center>72, 62, 63, 63Y<center>5<center>Fagyöngy utca<center>9<center>0<center>72, 62, 63, 63Y<center>6<center>Illyés Gyula utca II.<center>-<center>1<center>72, 62, 63, 63Y<center>7<center>Illyés Gyula utca I.<center>-<center>2<center>72, 62, 63, 63YIllyés Gyula Általános Iskola<center>8<center>Gadó utca<center>-<center>3<center>72, 62, 63, 63Y<center>9<center>Csontváry utca<center>-<center>6<center>1, 3, 6, 71, 72, 50, 55, 60, 61, 61Y, 62, 63, 63Y, 161, 89, 89AApáczai Csere János Nevelési Központ<center>10<center>Sztárai Mihály út<center>-<center>8<center>1, 7, 71, 72, 50, 55Y, 60Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola<center>11<center>Aidinger út<center>-<center>9<center>1, 7, 71, 72, 50, 55Y, 60<center>12<center>Maléter Pál út II. <center>-<center>11<center>6, 7, 71, M89, M89A<center>13<center>Bőrgyár<center>-<center>14<center>3, 6, 7, 71, 72, 50, 41, 42, 60, 161Bőrgyár, Pannon Volán telephely<center>14<center>Autóbusz-állomás<center>-<center>16<center>3, 6, 7, 71, 72, 60, 161Távolsági autóbusz-állomás, Árkád, Vásárcsarnok<center>15<center>Árkád<center>-<center>18<center>2, 2A, 3, 4, 6, 7 71, 72, 20, 20A, 27, 31, 31A, 38, 38A, 39, 40, 43, 113Y, 114, 115, 161Árkád, Konzum áruház, Anyakönyvi Önkormányzat, APEH, Skála<center>16<center>Zsolnay-szobor<center>-<center>21<center>2, 2A, 3, 4, 6, 7, 71, 72, 20, 20A, 27, 31, 31A, 34, 35, 35A 36, 37, 38, 38A, 39, 40, 43, 113Y, 114, 115, 161Postapalota, OTP, ÁNTSZ, Megyei Bíróság, Zsolnay-szobor<center>17<center>Főpályaudvar <center>-<center>23<center>3, 4, 6, 7, 71, 72, 30, 31, 31A, 32, 33, 34, 35, 35A, 36, 37, 38, 38A, 39, 40, 41, 42, 43, 44, 50, 161Vasútállomás, MÁV Területi Igazgatósága, Autóbusz-állomás<center>18<center>Kertváros<center>-<center>32<center>3, 6, 7, 71, 72, 55, 55Y, 61, 61Y, 62, 63, 63Y, 161, 89, 89A

Források A Tüke Busz Zrt. hivatalos oldala A PK Zrt. hivatalos oldala Menetrend A járat korábbi délutáni menetrendje Tüke Busz Zrt. menetrend Megnézheti, hol tartanak a 162-es buszok

162