Jan Keizer (Volendam, 1940. október 6. – 2024. november 18.) holland nemzetközi labdarúgó-játékvezető.

Pályafutása Nemzeti játékvezetés Középiskolai tanára, Arnold Muhren, egy alkalommal megkérte Jant, hogy segítsen mérkőzést vezetni az iskolai labdarúgó-tornán. A feladat annyira megtetszett neki, hogy jelentkezett játékvezetőnek. A játékvezetői vizsgát 1957-ben tette le. A küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói tevékenységet is végzett. 1965-ben lett az I. Liga játékvezetője. A nemzeti játékvezetéstől 1989-ben vonult vissza.

Nemzetközi játékvezetés A Holland labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 1972-től tartotta nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a németet és az angolt beszéli. Több válogatott és nemzetközi klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának partbíróként segített. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1989-ben búcsúzott. A holland nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 2. helyet foglalja el 16 találkozó szolgálatával. Európai-kupamérkőzések irányítójaként az örökranglistán a 41. helyet foglalja el 41 találkozó vezetésével. Nemzetközi mérkőzéseinek száma: 172. Válogatott mérkőzéseinek száma: 22.

Labdarúgó-világbajnokság U20-as labdarúgó-világbajnokság Mexikóban az 1983-as ifjúsági labdarúgó-világbajnokságon a FIFA JB játékvezetői feladatokkal foglalkoztatta.

1983-as ifjúsági labdarúgó-világbajnokság Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1983. június 5. Azteca Stadion, Mexikóváros csoportmérkőzés (A. csoport) Dél-Korea–Mexikó 2 : 1 71 198 1983. június 15. Tecnológico Stadion, Monterrey egyik elődöntő Dél-Korea–Brazília 1 : 2 55 914

Három világbajnoki döntőhöz vezető úton Argentínába a XI., az 1978-as labdarúgó-világbajnokságra, Spanyolországba a XII., az 1982-es labdarúgó-világbajnokságra és Mexikóba a XIII., az 1986-os labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként foglalkoztatta. A FIFA JB elvárása szerint, ha nem vezetett, akkor partbíróként tevékenykedett. Két csoportmérkőzésen tevékenykedett, az egyiken egyes számú besorolást kapott, játékvezetői sérülés esetén továbbvezethette volna a találkozót. Világbajnokságokon vezetett mérkőzéseinek száma: 2 + 2 (partbíró).

1978-as labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1977. augusztus 27. Nemzeti Stadion, Sydney Ázsia (AFC)/Óceánia (OFC) zónadöntő Ausztrália–Dél-Korea 2 : 1

1982-es labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1980. november 19. Wembley Stadion, London előselejtező (4. csoport) Anglia–Svájc 2 : 1 70 000 1981. november 18. Dinamo Stadion, Tbiliszi előselejtező (3. csoport) Szovjetunió–Wales 3 : 0 80 000

1986-os labdarúgó-világbajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1984. szeptember 12. Landsdowne Road Stadion, Dublin előselejtező (6. csoport) Írország–Szovjetunió 1 : 0 45 000 1985. április 30. Racecourse Ground Stadion, Wrexham előselejtező (7. csoport) Wales–Spanyolország 3 : 0 23 494 1985. szeptember 10. Ninian ParkStadion, Cardiff előselejtező (7. csoport) Wales–Skócia 1 : 1 39 500 1985. november 16. Ernst Thälmann Stadion, Karl-Marx-Stadt előselejtező (4. csoport) NDK–Bulgária 2 : 1 32 000

Világbajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1986. június 5. Cuauhtemoc Stadion, Puebla csoportmérkőzés (A. csoport) Argentína–Olaszország 1 : 1 32 000 1986. június 18. Corregidora Stadion, Queretaro egyik nyolcaddöntő Dánia–Spanyolország 1 : 5 38 500

Labdarúgó-Európa-bajnokság Három európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Olaszországba a VI., az 1980-as labdarúgó-Európa-bajnokságra, Franciaországba a VII., az 1984-es labdarúgó-Európa-bajnokságra és Német Szövetségi Köztársaságba a VIII., az 1988-as labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.

1980-as labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1978. november 15. Luis Casanova Stadion, Valencia előselejtező (3. csoport) Spanyolország–Románia 1 : 0 46 000 1979. október 17. Müngersdorfer Stadion, Köln előselejtező (7. csoport) NSZK–Wales 5 : 1 61 000

1984-es labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1983. október 9. Lenin Stadion, Moszkva előselejtező (2. csoport) Szovjetunió–Lengyelország 2 : 0 72 500

Európa-bajnoki mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1984. június 17. Félix Bollaert Stadion, Lens csoportmérkőzés (B. csoport) NSZK–Románia 2 : 1 31 803

1988-as labdarúgó-Európa-bajnokság Selejtező mérkőzés Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1986. november 12. Benito Villamarín Stadion, Sevilla előselejtező (1. csoport) Spanyolország–Románia 1 : 0 41 884 1987. október 14. Lansdowne Road Stadion, Dublin előselejtező (7. csoport) Ír–Bulgária 2 : 0 26 000 1987. december 5. Giuseppe Meazza San Siro Stadion, Milánó előselejtező (2. csoport) Olaszország–Portugália 3 : 0 13 524

Olimpiai játékok Az 1984. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornájának találkozóin a FIFA JB bírói szolgálattal bízta meg. Az olimpiák történetében 11. európaiként és – Christiaan Groothoff és Johannes Mutters után – 3. hollandként a döntő találkozót vezethette.

1984. évi nyári olimpiai játékok Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1984. augusztus 2. Navy-Marine Corps Memorial Stadion, Annapolis csoportmérkőzés (A. csoport) Chile–Franciaország 1 : 1 28 114 1984. július 30. Navy-Marine Corps Memorial Stadion, Annapolis csoportmérkőzés (B. csoport) Jugoszlávia–Észak-Írország 2 : 1 15 010 1984. augusztus 11. Rose Bowl Stadion, Pasadena döntő Franciaország–Brazília 2 : 0 101 799

Nemzetközi kupamérkőzések Vezetett kupadöntők száma: 1.

UEFA-kupa Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1986. november 5. ETO Park, Győr előselejtező (2. forduló) Győri ETO FC–Torino FC 1 – 1 1988. május 18. Ulrich-Haberland-Stadion, Leverkusen döntő második találkozó Bayer 04 Leverkusen–RCD Espanyol 3 : 0 22 000

A magyar labdarúgó-válogatott mérkőzései (1902–1929) Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma 1976. október 13. Práter Stadion, Bécs felkészülési (504. mérkőzés) Ausztria–Magyarország 2 – 4 1987. szeptember 9. Hampden Park Stadion, Glasgow felkészülési (614. mérkőzés) Skócia–Magyarország 2 : 0 25 000

Szakmai sikerek 2000-ben a nemzetközi játékvezetés hírnevének erősítése, hazájában 10 éve a legmagasabb Ligában (osztályban) folyamatosan tevékenykedő, eredményes pályafutása elismeréseként, a FIFA JB felterjesztésére az 1965-ben alapított International Referee Special Award címmel és oklevéllel tüntette ki.

Jegyzetek

Források

Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Holland labdarúgó-játékvezetők