A Tienanmen téri vérengzésnek nevezett eseménysor a pekingi Mennyei béke terén hetek óta tartó, demokráciát követelő diáktüntetés és felkelés brutális leverése volt 1989. június 3-án és 4-én.

A széles társadalmi rétegek, főleg a diákok, fiatal munkások fokozódó elégedetlenségét az egykori reformpárti pártfőtitkár, halála fókuszálta. A gyakori panaszok közé tartozott az infláció, a korrupció, a diplomások korlátozott felkészültsége az új gazdaságra, és a politikai részvétel korlátozása. A megmozdulások szervezetlenek voltak, változatos, sok esetben ellentmondásos célokkal. Követelték például a vas rizsestál rendszerének (élethosszig szóló, alacsony fizetésű és hatékonyságú állások) fenntartását, jogbiztonságot, demokráciát, sajtószabadságot, szólásszabadságot. A munkások tiltakozásai általában az infláció és a jóléti ellátások eróziójára összpontosítottak. A különböző, gyakran egymással is vitatkozó csoportok a korrupcióellenes követelések, a gazdaságpolitika kiigazítása és a társadalombiztosítás védelme érdekében egyesültek. A tüntetések tetőpontján körülbelül egymillió ember gyűlt össze a téren. Gorbacsov látogatása kiemelte a kínai reformfolyamatok és a kelet-európai rendszerváltások közötti összefüggéseket, ugyanakkor az állami látogatás megzavarása a tüntetésekkel súlyos arcvesztést jelentett a kínai vezetők számára.

Az erősödő tüntetésekre a hatóságok hol békülékeny, hol keményvonalas taktikával válaszoltak, feltárva a pártvezetésen belüli mély megosztottságot. Májusra a diákok egy része éhségsztrájkot kezdett, ami országszerte és nemzetközileg is nagy visszhangot és támogatást szerzett a tüntetőknek. A megmozdulások mintegy 400 városra terjedtek át. Május 20-án a kínai kormány rendkívüli állapotot hirdetett és mintegy katonát is mozgósított Pekingbe, akiket azonban a vezetésen belül folytatódó viták miatt további két hétig nem vetettek be a tüntetők ellen. A hadsereg és a tüntetők közötti hetekig tartó patthelyzet és egyes erőszakos összecsapások után, amelyekben mindkét oldalon sokan súlyosan megsérültek, a KKP legfelsőbb vezetése 1989. június 2-án döntést hozott a tér katonai eszközökkel történő megtisztítására és a tiltakozó mozgalom leverésére. A csapatok június 3-ától a város főútjain nyomultak be Peking központi részeire, és véres harcokba kezdtek a tüntetőkkel, akik megpróbálták feltartani őket. Az összecsapásokban sokan – tüntetők, járókelők és katonák – meghaltak. A halálos áldozatok számára vonatkozó becslések több száz és több ezer között mozogtak, további ezrek sebesültek meg.

A vérontás súlyos rövid- és hosszú távú következményekkel járt Kína számára. Országszerte leverték a tüntetéseket, az elnyomás véget vetett az 1986-ban megkezdett politikai reformoknak, megállította az 1980-as évek liberalizációs politikáját, amelyet utóbb csak részben folytattak 1992-es déli körútja után. Erősen korlátozták a politikai véleménynyilvánítás lehetőségeit. Az 1989 júniusi események továbbra is Kína egyik legérzékenyebb és legszélesebb körben cenzúrázott témáját jelentik.

Előzmények A által halála után, 1976-tól elindított reformfolyamat körülményei között Kínában nagy gazdasági és politikai változásokra került sor. A reformok általában kedvező visszhangot váltottak ki a lakosság körében, azonban bizonyos szociális problémák felszínre kerültek. Felerősödött a Kínában nagy hagyományokkal bíró, de a kommunista egyenlősítés körülményei között visszaszorult korrupció és nepotizmus a bürokratikus elit soraiban. Az állami árellenőrzés enyhítése nyomán megjelent az inflációs nyomás. A társadalmi erjedés időről időre a nagyobb demokrácia követelésében is megnyilvánult. 1986 végén, 1987 elején is nagy diáktüntetésekre került sor, amelyek rossz életkörülményeik miatt indultak, de hamarosan politikai követeléseket is támasztottak. A megmozdulásokért a konzervatív erők ot, a KKP KB akkori főtitkárát, hívét tették felelőssé és lemondatták.

Az 1988 nyarán a pártvezetés üdülőhelyen tartott találkozóján elhatározta a reform továbbviteleként a piaci alapú árképzés bevezetését. Az árellenőrzések enyhítésének híre készpénzfelvételi, vásárlási és felhalmozási hullámokat váltott ki Kína-szerte. A kormányzat pánikba esett, és kevesebb mint két hét alatt visszavonta az árreformokat, de a hatás sokáig érezhető maradt. Az infláció az egekbe szökött; a hivatalos indexek szerint a fogyasztói árindex 30%-kal emelkedett Pekingben 1987 és 1988 között, sok munkavállaló életszínvonala csökkent. A veszteséges állami vállalatok költségcsökkentése a lakosság nagy részét fenyegette, akik addig a „vas rizsestálra”, azaz a munkahely biztonságára támaszkodhattak.

A tüntetések

bélyeg|A tér 2004-ben, a császári palotától dél felé nézve

1989 tavaszán a liberális értelmiség és a diákság a Kínában nagyon tisztelt évfordulók közül az 1919. május 4-én kitört nagy pekingi demokratikus és nacionalista tüntetések, a május negyedike mozgalom kerek évfordulójának megünneplésére készült, ez adta a keretet az aktuális politikai követeléseiknek. Április 15-én szívinfarktusban hirtelen meghalt , a KKP két évvel korábban „liberalizmus” miatt eltávolított főtitkára, aki most így utólag a polgári liberális erők hőse lett.

A diákság nagy része úgy vélte, hogy halála összefügg a kényszerű lemondásával. Az egyetemi kampuszon számos plakát jelent meg Hu emlékére, Hu örökségének tiszteletére szólítva fel. Napokon belül a legtöbb plakát tágabb politikai kérdésekről szólt, mint például a korrupció, a demokrácia és a sajtószabadság. Kis, spontán gyászgyűlések kezdődtek a Népi Hősök Emlékművének környékén a Tienanmen téren. Apránként a Pekingi Egyetem és a Csinghua Egyetem számos diákja is csatlakozott a Tienanmen téri gyülekezéshez. Kisebb diákgyűlésekre került sor ban és ban is április 16-án. Április 17-én a pekingi Kínai Politikatudományi és Jogi Egyetem (CUPL) hallgatói nagy koszorút helyeztek el emlékére nagy tömeg előtt. Az Országos Népi Gyűlés, a kínai parlament épülete előtti spontán gyűlésen különböző hátterű előadók nyilvános beszédeket mondtak Hu emlékére, és társadalmi problémákat vitattak meg. A rendőrség megpróbálta rávenni a diákokat, hogy oszoljanak szét.

Április 17-én este már többezer diák tüntetett a téren. A diákok elkezdték megfogalmazni a kormánynak címzett hét követelésük listáját: Erősítsék meg demokráciáról és szabadságról alkotott nézeteit. Ismerjék el, hogy a „spirituális szennyezés” és a polgári liberalizáció elleni kampányok tévesek voltak. Tegyék közzé az állami vezetők és családtagjaik jövedelmére vonatkozó információkat. Engedélyezzék a magánkézben lévő újságokat és szüntessék meg a sajtócenzúrát. Növeljék az oktatás finanszírozását és emeljék az értelmiségiek fizetését. Szüntessék meg a pekingi tüntetésekre vonatkozó korlátozásokat. Tudósítsanak hitelesen a diákokról a hivatalos médiában.

Április 18-án a diákok a téren maradtak. Néhány ezer diák gyűlt össze a , a legfelső kínai vezetés hivatali- és lakónegyede bejáratánál, a előtt. Párbeszédet követeltek a kormányzattal, és ülősztrájkot kezdtek. Április 19-én diákok egy „Szabadság és demokrácia, felvilágosodás” feliratú transzparenst tartottak a magasba az emlékművön, hatalmas portréja alatt.

Április 20-án a rendőrség feloszlatta a bejárata előtt a tömeget, gumibot használatára is sor került. A rendőri brutalitásról szóló pletykák gyorsan elterjedtek. Az incidens felháborította az egyetemi diákságot, még többen csatlakoztak a tüntetésekhez. Egy munkáscsoport is alakult, amely a Pekingi Munkások Autonóm Szövetsége néven nevezte magát, és két szórólapon támadta a központi vezetést. Április 21-én a tüntető diákok szervezeteket kezdtek létrehozni és vezetőket választottak.

Hu állami temetésére április 22-én került sor. Április 21-én este mintegy 100 000 diák vonult a Tienanmen térre, figyelmen kívül hagyva a pekingi önkormányzati hatóságok azon utasítását, hogy a teret a temetés idejére le kell zárni. A gyászünnepséget, amely az Országos Népi Gyűlés épületében zajlott, élőben közvetítették a diákoknak. A búcsúbeszédet , a KKP főtitkára tartotta. A temetés mindössze 40 percig tartott, mivel az érzelmek hevesen tomboltak a téren.

Április 21-én a diákok megkezdték független szervezeteik létrehozását. Április 23-án 40 diák 21 egyetem képviseletében létrehozta a Pekingi Diákok Autonóm Szövetségét. Vezetői , és lettek. Felszólították a diákságot az oktatás általános bojkottálására.

Vidéki zavargások, ellentétek a felső vezetésben

Április 22-én és városokban zavargások kezdődtek, autókat és házakat gyújtottak fel, üzleteket fosztottak ki, százakat letartóztattak. ban is diáktüntetésekre került sor. Az ország legfelső hatalmi szerve, a KKP Politikai Bizottságának Állandó Bizottsága ülésén a vezetés álláspontja megoszlott. pártfőtitkár a diákokkal folytatandó párbeszéd mellett érvelt, Li Peng miniszterelnök viszont kemény fellépést követelt ellenük. a kialakult helyzet ellenére április 23-án Észak-Koreába utazott hivatalos látogatásra.

Az április 26-i vezércikk távollétében Li Peng lett a végrehajtó hatalom vezetője. A legfelső vezetés tanácskozott a pekingi párttitkárral és a polgármesterrel. Uralkodó lett az az álláspont, hogy a tüntetések a kínai politikai rendszer megdöntésére irányulnak és határozott fellépésre van szükség. államelnök és Li Peng miniszterelnök április 25-én reggel felkeresték et a rezidenciáján, aki keményvonalas álláspontra helyezkedett, és kijelentette, hog a tömegmédián keresztül figyelmeztetést kell közzétenni a tüntetések megfékezése érdekében.

Április 26-án a párt hivatalos lapja, a vezércikket közölt „Egyértelműen ki kell állni a zavargások ellen” címmel. A vezércikk nyelvezete gyakorlatilag párt- és kormányellenes lázadásnak bélyegezte a diákmozgalmat. A vezércikk ahelyett, hogy a diákokat megfélemlítette volna, fokozta az elszántságukat.

Április 27.–május 4. Április 27-én a pekingi egyetemek diákjainak nagy tömegei áramlottak a Tienanmen térre, áttörve az odavezető utakon felállított rendőrségi akadályokat. A diákok egy része visszavett az antikommunista jelszavakból és az antikorrupciós követelésekre helyezte a hangsúlyt, de érezhetően növekedett a radikális csoportok befolyása.

Április 29-én a kormányzat tárgyalásokat kezdeményezett a hivatalos diákszervezetek képviselőivel, de azokon a radikálisok nem vettek részt.

április 30-án visszatért Koreából és több beszédben békülékeny hangot ütött meg, engedményeket tett a tüntetőknek. Május 4-én sor került a tüntetések eredetileg deklarált céljának, az 1919-es május 4-éről történő megemlékezésnek a megvalósítására. Mintegy diák vonult fel az utcákon. A diákok egy része megelégedett a kormányzati engedményekkel és visszatért tanulmányaihoz.

Éhségsztrájk és Gorbacsov látogatása A tüntetők vezetői körében nézeteltérések, viszályok alakultak ki a további taktikát illetően. Néhány karizmatikus vezető, köztük és , vissza akarta nyerni a lendületet. Nem bíztak a kormány párbeszédre vonatkozó ajánlataiban, és hogy szakítsanak a többi jelentős diákvezető által mára alkalmazott mérsékelt és fokozatos megközelítéssel, követelték a visszatérést a konfrontatívabb taktikákhoz. Megállapodtak egy éhségsztrájk meghirdetésében május 13-ra. A sztrájkra való felhívás csak szerény sikerrel járt, amíg pszichológus diáklány érzelmes kiáltványt nem tett közzé a sztrájk kezdete előtti estén.

Két nappal a szovjet vezető, Mihail Gorbacsov nagy nyilvánosságot kapott hivatalos látogatása előtt a diákok megkezdték az éhségsztrájkot a Tienanmen téren, ahová a szovjet vezető ünnepélyes fogadtatását szervezték volna. Az éhségsztrájk széles körű szimpátiát váltott ki a lakosságból. Május 13-án délutánra mintegy 300 000 ember gyűlt össze a téren. A diákok a térre menet és ott tartózkodásuk alatt többek között az Internacionálét énekelték.Amnesty International, 30 August 1989. Preliminary Findings on Killings of Unarmed Civilians, Arbitrary Arrests and Summary Executions Since 3 June 1989, p. 19.