bélyegkép|Sámán, 1989 Tuzson-Berczeli Péter (születési nevén Tuzson Péter, Marosvásárhely, 1966. augusztus 1. –) Munkácsy-díjas kortárs erdélyi magyar festőművész, grafikus.
Élete Tanulmányait szülővárosában kezdte meg, 1976–1980 között a Vásárhelyi Művészeti Iskola, majd 1981-1984 a Marosvásárhelyi Pedagógiai- és Művészeti Líceum növendéke volt, ahol grafikát és festészetet tanult. Erdélyi mesterei Bordi Géza, Bordi András festő fia, és Molnár Dénes voltak. 1981 óta van jelen kiállításokon, első egyéni kiállítása tizenhét éves korában, 1983-ban volt a marosvásárhelyi Apollo Galériában. Ezt követően 1985-ben Országos Festészeti Nagydíjban részesült. 1986-1989 között a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem grafikusa volt. 1988-tól a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagja lett, s marad 2001-ig.
Házasságát követően 1989-ben még a rendszerváltást megelőzően települt át Magyarországra. Kunszentmiklósra költözött, s a Budapest Film grafikusa lett – ahol többek között Ducki Krzysztof társaságában dolgozott. Emellett folyamatosan festett, Szegeden két festészeti különdíjban is részesült. Miután 1991-ben Dunakeszire költözött, szabadfoglalkozású művész lett. 1991-1993 között a Humano Modo Alapítvány, ÚJCSAKŐ–Lehetőség Alapítvány művészeti oktatója volt. 1993-ban elvégezte Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz szakát. Itteni mestere Hézső Ferenc volt. A kilencvenes években művészeti körökben országos ismertségre tett szert, tagja lett a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE) – az egykori Művészeti Alapnak, a Magyar Grafikusok Szövetségének, a Magyar Festők Társaságának, valamint a Képző- és Iparművészek Országos Szövetségének, amelynek akkor legfiatalabb tagja. 1994-ben Szekszárdon kapta meg utóbbi díját.
Többször állított ki a Stúdió kiállításokon (például 1991-ben a Budavári Palotában), illetve az Artexpón. 1992-1993-ban a Magyar Művészet kiállításon vett részt Cipruson Bikácsi Daniela és Kass János társaságában, s további csoportos kiállításon vett részt számos nyugati országban. 1994-ben a Szépművészeti Múzeumban többek között Haris Lászlóval, Bak Imrével, Barabás Mártonnal, Regős Istvánnal és Hegedűs 2 Lászlóval együtt. 1998-ban Rómában a Magyar Kultúra Hetének művésze volt Bereményi Géza író, Bogányi Gergely zongoraművész, Eperjes Károly színművész, Sebestyén Márta énekesnő és a Muzsikás Együttes társaságában.
2001-ben fia cukorbeteg lett, ezért minden művészeti közéleti fórumról visszavonult. Bár továbbra is festett, idejét a családjának szentelte, s 2008-ban másoddiplomát szerzett a gödöllői Szent István Egyetem menedzserképző szakán. Ezt követően jelent meg fokozatosan újra a művészeti közéletben, a már megszűnt Magyar Képző és Iparművészeti Lektorátus festészeti szakértője lett, 2010-ben alapító tagja volt a dunakeszi DunArt képzőművészeti egyesületnek. 2017-ben a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja lett. Munkái újra megjelentek egyéni és csoportos kiállításokon is. 2013-ban Dunakeszi Város Közművelődési Díjában részesült, 2015-ben a Magyar Arany Érdemkereszt polgári fokozatát kapta meg „kortárs festészet értékeit gyarapító több évtizedes kiemelkedő alkotóművészeti pályája, valamint Dunakeszi város művészeti-kulturális életét gazdagító tevékenysége elismeréseként”. 2019-ben a Magyar Kultúra Lovagja címet kapta meg, többek között Farkas Bertalan űrhajós és Varga Miklós énekes társaságában.
Művészete
bélyegkép|Álom, 1988 A nyolcvanas évek kezdeti alkotói periódusának jellemzője a tanulmány jellegen túlmutató karakteres, a párizsi iskola hangvételében megfogalmazott csendéletek, tájképek és portrék. Nagy hatást gyakorolt korai műveire Amedeo Modigliani festészete. (pl. A kék ruhás lány (1983), Ifjú portréja (1983), Lány kékben (1984)). 1985-ig korai, absztrakt expresszionista „lebegő objektum” képeket festett (Magnetics Fields 02 (1983), Elváltozások (1985)). 1986-tól az 1990-es évek elejéig figuratív utalású neoexpresszionista „látomások” jellemzik alkotásait. Ezeket az éveket két kromatikára tagolható időszakra lehet bontani: polikróm (Csendes nyár (1986), (Don Quijote (1986), Álom (1986)) és az ezzel szemben megfogalmazott monokróm zöld-fekete-kék képek (Távozóban (1987), Eddig és ne tovább (1987), Rituálé (1987). Az 1990-es évek elejétől – bár munkáiban kezdetben továbbra is megmaradt a figuratív utalás – festményei kromatikája radikális fordulatot vesz: vörös-narancs-sárga képek jelennek meg. (Sámán (1989), Az irigység sárga madara (1989, Jó reggelt napsugár (1990).
Az évtized közepétől a figuratív gondolatot átveszi a hangsúlyossá vált forma, ami számára az intellektuális élményt jelenti, míg a szín kimondottan az érzelmi élményt. Fokozatosan jelennek meg absztrakt expresszionista jegyeket viselő alkotásai (Ilyen mese nincs is (1990), Kézirat pillangó szárnyára (1991), Rózsaszín péntek 13 (1991). Ezekben az években még olykor visszaköszön egy-egy figurális utalás az alkotásaiban (pl. Aki a napra ragyog (1992). 1994 határozott választóvonalat képez, innen datálhatjuk a védjegyévé váló monokróm vörös pentimento éveit (Az ismeretlen Hajléktalan emlékműve (1994). Pentimento képei meghatározhatatlan térben elő- és eltűnő, név nélküli objektumok, élőlény-reminiszcenciák és folyamatok déjà vu jegyzetei. Motívumai olykor az őskori barlangrajzok mágikus célzatú festményeit, az északi sziklarajzok formavilágát hívják segítségül. A megfestett történések meghatározó állapota az áttetsző sejtetés.
Alkotásai egyenként egy „titokzatos történet” részei, amelynek jellemzője a lebegő transzparencia. Ehhez a sajátos alkotói szemlélődéshez a pentimento jelenségben találta meg képi eszközét (ez a kémiai folyamat a festő „újragondolásának” és a festékek vegyhatásának együttes eredménye, amikor egy alkotáson a régi aláfestések felszínre kerülnek). Vörös domináns pentimento képeiben több, lazúrosan egymásra festett áttetsző réteg révén mesterségesen idézi meg a jelenség lebegő, áttetsző, sejtelmes hangulatát. Ehhez társul a sajátos formavilágának jellemző karakterisztikája. Miként korai neoexpresszionsita időszakának a figurativitása pusztán utalásszerű, itt is csak motívumtöredékekre enged következtetni: ezáltal a kép maga válik fragmentummá a „nagy egész” szempontjából. Organikus formavilágában évtizedeken át hangsúlyos maradt a harmóniában fogant természet lenyomata. Absztraktnak tűnő motívumaiban véletlenszerűen kivágott biológiai élettereket nagyít fel, amelynek során kreatív szemlélődésre hívja a befogadót, akit „alkotótársnak” tekint. Képeivel egyfajta sajátos keretet biztosít, amibe ki-ki intuíciója szerint virtuálisan „festheti bele” saját alkotását.
Díjak, elismerések 1981: Dicsőszentmártoni Grafikai Műhely különdíj (Románia) 1985: Maros megyei képzőművészeti tárlat I. díj (Marosvásárhely), (Románia) 1985: VIII. Megyei Humorgrafikai Szalon elismerő díja (Marosvásárhely), (Románia) 1985: Országos Festészeti Nagydíj (Bukarest), (Románia) 1989: JGYTF TDK Festészeti I. díj (Szeged) 1990: JGYTF TDK Festészeti különdíj (Szeged) 1994: Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének díja – Holocaust kiállítás (Szekszárd) 2013: Dunakeszi Város Közművelődési Díj 2014: Dunakeszi Város Polgármesteri Elismerés 2015: Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata 2015: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének szakmai elismerő díja – Harmónia kiállítás (Szentendre) 2017: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének szakmai elismerő díja – Káosz és rend kiállítás (Szeged) 2018: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének szakmai elismerő díja – Család kiállítás (Szentendre) 2019: Magyar Kultúra Lovagja 2019: Klikk Art Centrum Egyesület elismerő oklevele – In memoriam Ady Endre nemzetközi képzőművészeti kiállítás (Kolozsvár) 2019: Dunakeszi Város Polgármesteri Elismerés 2019: Miniszteri Művészeti Életpálya Elismerés 2022: Magyar Érdemrend Lovagkeresztje 2023 MAOE szakmai elismerő díja – Metafizika kiállítás, Szentendre; 2023 Pest Vámegyéért Emlékérem; 2024 37. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat – Magyar Művészeti Akadémia szakmai díja; 2024 Dunakeszi Város Polgármesteri Elismerés; 2025 XXVIII. Dunakeszi Nyári Tárlat nagydíj. 2025: Munkácsy Mihály-díj
Szakmai tagságok 1988-2001: Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) 1990-1994: ÁJIN csoport 1991: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) 1992: Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége (MKISZ) 1995: Magyar Festők Társasága (MFT) 2001: Magyar Grafikusművészek Szövetsége (MGSZ) 2010: DunArt Képzőművészeti Egyesület 2013: Keresztény Kulturális Akadémia rendes tag (KKA) 2017: Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagja (MMA) 2018: Hungart Egyesület, küldött 2019: Barabás Miklós Céh (BCM) – Kolozsvár 2026: Hungart Egyesület, elnökségi tag
Fontosabb egyéni kiállításai 1983: Apollo Galeria (Marosvásárhely, ) 1984: Apollo Galeria (Marosvásárhely, ) 1987: Hargita Megyei Múzeumhálózat – Székelyföldi Múzeumok: (Csíkszereda, Székelyudvarhely, Balánbánya, ) 1989: Általános Művelődési Központ (Kunszentmiklós) 1989: Déryné Művelődési Központ (Jászberény) 1991: Szegedi Ifjúsági Ház, Mini Galéria (Szeged) 1991: Távirat Chagallnak, Chagall Galéria (Budapest) 1992: Vízivárosi Galéria (Budapest) 1992: CASUS vizsgakiállítás a Műcsarnok közreműködésével, TEMI Főv. Művelődési Háza (Budapest) 1992: Pitypang Iskolagaléria (Budapest) 1993: Minta érték nélkül, Csók István Galéria (Budapest) 1993: Narancs Alapítvány (Nyíregyháza) 1994: Magyar Országgyűlés Irodaháza, Miniszterelnöki Hivatal (Budapest) 1998: Lloyds Palota (Győr) 1998: Magyar Kultúra Hete – Róma, Piazza di Trevi, Palazzo Lazzaroni (Róma, ) 1999: Kockázatok és mellékhatások tekintettében…, Komédium Galéria (Budapest) 1999: Fénymetszetek 1., Iso-Polis Galéria (Budapest) 1999: Hotel Kulturinnov Budai várnegyed, (Budapest) 2000: Fénymetszetek 2, Budapest Bank (Budapest) 2011: Újraítva, VOKE-JAMK (Dunakeszi) 2013: Pentimento, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (Budapest) 2014: Fragmentum, DunArt Galéria (Dunakeszi) 2014: Szimmetrikus népmesék – Auchan Hipermarket, Könyv Osztály (Dunakeszi) 2015: Változatlan, Udvarház Galéria (Veresegyház) 2016: Félúton, DunArt Galéria (Dunakeszi) 2018: Ami mögötte van…, Vörösmarty Művelődési Ház, Szalkai terem (Fót) 2022: „Töredékekben rejlő…” VOKE JAMK Magyarság Galéria, Dunakeszi; 2022: Törökbálinti Falumúzeum, Törökbálint; 2023: XVII. Ars Sacra Fesztivál, Szeplőtelen Fogantatás templom, Fót; 2023: „Emlékfüzet és varázspor” Dányi Művelődési Központ Galéria, Dány; 2023: „Válogatás” Tuzson művészeti album bemutató, VOKE JAMK, Magyarság Galéria, Dunakeszi; 2025: „Chengdu-Europe 2025 Culture Season”, Dujiangyan Galéria. Dujiangyan (Kína); 2025: „Palimpsest: Rewriting the Visible”, Leshan Art Museum, Leshan (Kína); 2025: „Palimpsest: Rewriting the Visible”, Guizhou Art Museum, Guiyang (Kína); 2025: „Augusztus 20.”, Magyar Nagykövetség, Peking (Kína); 2025: „Palimpsest: Rewriting the Visible”, Chongqing China Three Gorges Museum, Chongqing (Kína); 2026: „Gaze and Reverie” Lizijian Art Museum, Changsha (Kína);
Csoportos kiállításai
1981: Studium I. - Kultúrpalota - UAP Art Nouveau Galéria (Marosvásárhely, ) 1982: Studium II. - Kultúrpalota - UAP Art Nouveau Galéria (Marosvásárhely, ) 1983: Studium III. - Kultúrpalota - UAP Art Nouveau Galéria (Marosvásárhely, ) 1985: Maros Megyei Tárlat - Kultúrpalota, UAP Art Nouveau Galéria (Marosvásárhely, ) 1985: Dalles Galeria (Bukarest, ) 1985: VIII. Humorgrafikai Megyei Szalon - Kultúrpalota - UAP Art Nouveau Galéria (Marosvásárhely, ) 1987: Marosvásárhelyi Téli Tárlat - Kultúrpalota - UAP Art Nouveau Galéria (Marosvásárhely, ) 1987: Humorgrafikai Országos Szalon - Kultúrpalota - UAP Art Nouveau Galéria (Marosvásárhely, ) 1988: D’Annunzio M. Citta di Pescara (Pescara, ) 1989: Zene kisgrafika - Ex Libris. Stedelijk Museum (Sint-Niklaas, ) 1989-1991: Euro-Kartoenale (Kruishoutem, ) 1989: Galleria Tuttagrafica (Torino, )