bélyegkép|250px|jobbra|Katholikus Szemle A Katholikus Szemle a Szent István Társulat irodalmi és tudományos folyóirata. Gróf Károlyi Sándor és gróf Apponyi Albert, a SZIT világi elnökei javaslatára hozták létre negyedévenkénti tagilletményként.
A folyóirat fő témakörei: társadalomtudomány, történelem, irodalom.
Kiadója mindvégig a Szent István Társulat volt, Budapesten, a számait kezdetben az Athenaeum, 1900-tól a Stephaneum Nyomdában készítették.
Kezdetben negyedévenként, 1889-től évente ötször, 1900 januárjától havonta (július és augusztus kivételével), évente összesen tíz szám jelent meg.1930 júniusától havonta 1-jén reggel jelent meg. 1919 áprilisa és októbere között szünetelt.
Melléklapja: A Szent István Társulat Értesítője (1888–91, 1898).
1949-től, Katolikus Szemle címmel, Rómában adták ki újra, negyedévenkénti megjelenéssel. Főszerkesztője 1959-től Békés Gellért OSB volt. A rendszerváltás után felmerültek tervek, hogy a folyóirat újra megjelenjen Magyarországon, de ezek nem valósultak meg.
Története A folyóirat története három szakaszra bontható
Katholikus Szemle (Budapest) (1887–1934) Katolikus Szemle (Budapest) (1934–1944) Katolikus Szemle (Róma) (1949–1991)
A folyóirat célja Egyházi embereken kívül szélesebb értelmiségi rétegeket akart megszólítani a lap. XIII. Leó pápa felismerte a sajtótermékek jelentős társadalmi befolyásoló erejét, az ő bölcs belátása nyomán cselekedett a magyar katolikus egyház. Gyakran polemikus írások is helyt kaptak a folyóiratban, például a darwinizmusról, Émile Zola működéséről stb.
1949 és 1990 között a római magyar katolikus diaszpóra lapjaként magyar nyelven ápolta a külföldre szakadt, szekularizált világban élő magyarság humanista és keresztény szellemiségét.
Referálás Rovatok Bölcselet és hittudomány Történelem Szépirodalom Művészet Közgazdaságtudomány Társadalomtudomány Szemle
Főszerkesztők Kisfaludy Árpád Béla (1887–1891)A szerkesztői tevékenység időtartama. Mihályfi Ákos (1891–1928) Váradi Béla (1928–1934) Mihelics Vid (1934–1940) Kühár Flóris (1940–1942) Radó Polikárp (1943–1944) ? (1949–1959) Békés Gellért (1959–1991)
Híres szerzők 1887–1944 (válogatás) Áldásy Antal Békefi Remig Bognár Cecil Fraknói Vilmos Ipolyi Arnold Jánossy Gusztáv Neÿ Ferenc Prohászka Ottokár Tomcsányi János Gróf Zichy Nándor
Jegyzetek
Források
Program és hivatás : magyar folyóiratok programcikkeinek válogatott gyűjteménye. Budapest : Gondolat, 1978. Katholikus Szemle ld. 259–270. o. Katolikus Szemle, Magyar Katolikus Lexikon
További információk Katolikus Szemle 1887–1990 Katolikus Szemle 3. (1889) Reisner Ferenc: A Katolikus szemle egyháztörténeti anyagának repertóriuma, 1887–1944; METEM, Budapest, 1995 (METEM-könyvek)
Kategória:Magyarországi vallási folyóiratok Kategória:Magyar katolikus média