A Kiss Árpád-díjat Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter alapította meg 1995. január 1-jei hatállyal mint az oktatási miniszter által adományozható egyik szakmai elismerés, amely a pedagógiai újítások kidolgozása, illetve alkalmazása, a magyar neveléstudomány eredményeinek felhasználása és a pedagógia nemzetközi tapasztalatainak adaptációja terén kiemelkedő tevékenységet folytató pedagógusok és neveléstudományi kutatók szakmai munkájának elismeréseként adományozható. A kitüntetés hivatott volt egyúttal Kiss Árpád emlékének ápolására is.
A jutalom összege Ft/fő (alapításakor 50 ezer Ft volt). Évente, a magyar kultúra napján, január 22-én, 5 személy kaphatta meg. (Ez a szám az alapításkor még 10 fő volt.) A díjazott az adományozást igazoló okiratot és plakettet kapott.
Megszüntetése A díjat 2013. január 1-jei hatállyal (másik 8 oktatási díjjal együtt) Balogh Zoltán emberierőforrás-miniszter rendelete megszüntette, mellyel a második Orbán-kormány 30 millió forintot spórolt. A döntés ellen a Magyar Pedagógiai Társaság levélben tiltakozott, amelyet támogatott a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottsága is.
A plakett A plakett Ágh Fábián Sándor szobrászművész alkotása.
A plakett kerek alakú, bronzból készült, átmérője 80, vastagsága 8 milliméter. A plakett egyoldalas, Kiss Árpád domború arcképét és a Kiss Árpád-díj feliratot ábrázolja.
Díjazottak A díjat 1995 és 2012 között az alábbi személyek nyerték el: +Díjazás éveNévMunkahelyBeosztás2012Dr. Hamar PálSemmelweis Egyetemtanszékvezető egyetemi tanárHorváth ZsuzsannaOktatáskutató és Fejlesztő Intézetfőigazgatói tanácsadóDr. Szendrei JuliannaELTE Tanító- és Óvóképző Karfőiskolai tanár2010Dr. Varga LajosPécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karfőiskolai tanár2009Dr. Hassan ElsayedBudapesti Műszaki Főiskola Tanárképzõ és Mérnökpedagógiai Központfőiskolai tanárDr. Kotschy BeátaELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karegyetemi docensDr. Zászkaliczky PéterELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kartanszékvezető főiskolai tanár2008Dr. Estefánné dr. Varga MagdolnaEszterházy Károly Egyetem Pszichológiai Intézetfőiskolai tanárDr. Kiss EndreELTE Bölcsészettudományi Karegyetemi docens2007Nagy JenőnéTessedik Sámuel Főiskolafőiskolai adjunktus2006Dr. Kocsány PiroskaDebreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karegyetemi docensDr. Pais Ella ReginaPécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karfőiskolai tanárDr. Zsoldos MártaELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kartanszékvezető főiskolai tanár2005Gereben FerencnéELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Karintézetvezető főiskolai tanárDr. Gombocz JánosSOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar Társadalomtudományi Intézetintézetigazgató egyetemi tanárDr. Zsolnai JózsefVeszprémi Egyetem Pedagógiai Kutatóintézetegyetemi tanár2004Dr. Németh AndrásELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karhabilitált főiskolai tanár2003Szabó László TamásDebreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karegyetemi docens2002Dr. Herbert JánosPécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Karegyetemi docensKovács Kálmánné (szül. Takács Gizella Erzsébet)Metronom Országos Művészetpedagógiai Központügyvezető igazgatóLévai JuditKiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézménygyógypedagógus, gyógypedagógiai szakreferens2001Dr. Brezsnyánszky LászlóDebreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karegyetemi docens2000Dr. Orosz GáborDebreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karegyetemi docens1998Dr. Papp GyörgynéJózsef Attila Tudományegyetemegyetemi docens1997Dr. Pukánszky BélaSZTE Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Tanszékegyetemi docens1996Bakonyi Pálné (szül. Vince Ágnes)Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési SzakosztályapedagógusDr. Bartha FerencnéII. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium, BudapestpedagógusHorn GyörgyAlternatív Közgazdasági Gimnáziumpedagógiai vezetőSzabadi IlonaMagyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési SzakosztályapedagógusSzabó BélánéCarolina Óvoda és Bölcsőde, Sárospatakvezető óvónőDr. Vári PéterOrszágos Közoktatási Intézet Értékelési KözpontjaigazgatóhelyettesDr. Vekerdy TamásOrszágos Közoktatási Intézettudományos munkatársVidákovich TiborJózsef Attila Tudományegyetemtanszékcsoport-vezető egyetemi docensDr. Zibolen Endrecímzetes egyetemi tanár1995Bánhidyné dr. Szlovák ÉvaKandó Kálmán Műszaki Főiskolatanszékvezető főiskolai docensDr. Csocsán LászlónéELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola Tiflopedagógiai Tanszéktanszékvezető főiskolai docensFalus IvánELTE Bölcsészettudományi Kar Pedagógiai Tanszékegyetemi docensForrai KatalinGazdagréti Óvodazenepedagógus, intézményvezetőDr. Gáspár LászlóKőrösi Csoma Sándor Tanítóképző Főiskolaáltalános főigazgatóhelyettesHalász GáborOrszágos Közoktatási Intézetközpontigazgató
Jegyzetek
Források 24/1999. OM rendelet PIM névtér
Kategória:Magyar pedagógiai díjak