A csíkos guvat (Hypotaenidia dieffenbachii) a madarak osztályának darualakúak (Gruiformes) rendjébe, a guvatfélék (Rallidae) családjába tartozó mára kihalt faj.
Rendszerezése A fajt egyetlen élő példány alapján ismert, melyet 1840-ben fogott Ernst Dieffenbach német geológus (aki után később a fajt elnevezték) Mangare-szigeten. Ezen egyed alapján írta le a fajt tudományosan 1843-ban G. R. Gray amerikai ornitológus, a Rallus nembe Rallus Dieffenbachii néven. Ezután nem sikerült többször élő egyedet befogni, de a fajt 1872-ig többször is látták. Szerepelt a Nesolimnas nemben Nesolimnas dieffenbachi néven is. Elsőként, olvasztottak be a Gallirallus nembe Gallirallus dieffenbachii néven.
Előfordulása Kizárólagosan az Új-Zélandhoz tartozó, Chatham-szigetek két tagján, a Chatham-szigeten és a Mangare-szigeten élt. Csonttani bizonyítékok alapján korábban a Pitt-szigeten is előfordult.
Megjelenése Testhossza 31 centiméter volt. Hasonlított a szalagos guvatra (Gallirallus philippensis) (mely valószínűleg a legközelebbi rokona is volt), de nagyobb és erősebb madár volt. Testméretéhez képest elég nagy és erős csőre volt. Csonttani felépítése hasonlított az új-zélandi wekára (Gallirallus australis), bár az jóval nagyobb madár. Szárnyizmai és szárnyai erősen visszafejlettek voltak, így e faj nem tudott repülni.
A madár háta barnás volt, rendezetlen homokszínű és fekete csíkokkal. Hátának elején barna és fekete széles csíkok voltak láthatóak. Feje és nyaka rozsdabarna színű volt. Csőrétől a szemén át egészen a nyakáig egy széles, gesztenyebarna szalag húzódott. Torka és a szeme körüli terület világos szürke színű volt. Világosszürke torka és barnásan csíkozott melle között egy szalag húzódott, mely fehér hegyű fekete tollakból állt, ezáltal jól elkülönült a torokrész és a mellrész. Hasa fekete-fehéren csíkozott, míg farka rozsdabarnával csíkozott fekete színű volt.Dieter Luther: Die ausgestorbenen Vögel der Welt. 4. Auflage, unveränderter Nachdruck der Auflage von 1986. Magdeburg: Westkarp-Wiss und Heidelberg: Spektrum Akad. Verlag. 1995T. H. Worthy and R.N. Holdaway: Quaternary fossil faunas from caves in Takaka Valley and on Takaka Hill, northwest Nelson, South Island, New Zealand. Journal of The Royal Society of New Zealand, Volume 24, Number 3, September 1994, pp 297-391Walter Lawry Buller (1838-1906): A History of the Birds of New Zealand. 1888
Életmódja Mivel testfelépítésében nagyon hasonlít a wekára, feltételezhető, hogy életmódja is erősen emlékeztetett új-zélandi rokonáéra. Feltételezhetően a Chatham-szigetek nedves erdőiben, a páfrányokkal sűrűn benőtt részeken és a mocsarakban volt honos. Mint földön élő és fészkelő faj az erdőirtások és a mezőgazdaság nagyon hátrányosan érinthette amúgy sem túl nagy populációját.
Kihalása A faj az európaiak érkezése előtt sem volt túl gyakori madár, mert a maori eredetű bennszülöttek új termőföldek nyerése céljából rendszeresen felégették élőhelyét és vadásztak is rá. Az európaiak megérkezése után azonban nagyon gyorsan kihalt a faj, a meghonosodott patkányok, elvadult kutyák és macskák vadászata miatt, melyek könnyen el tudták kapni ezt a röpképtelen fajt.
Jegyzetek
Források
Fordítás
Kategória:Guvatfélék Kategória:Madárfajok Kategória:Új-Zéland kihalt madarai Kategória:Kihalt madarak