bélyegkép|jobbra|200px|Korabeli ismertető a készülékről bélyegkép|jobbra|200px|A hangfelvételt tartalmazó filmszalag részlete A Longaphon vagy Longavox egy hangrögzítési eljárás volt Magyarországon az 1940-es években, melyet 35 mm-es filmhordozóra fejlesztettek ki. A készülék eredetijét külföldön már korábban megépítették, továbbfejlesztésén Magyarországon többen is dolgoztak. Az egyik továbbfejlesztett változat megalkotói Schauer István budai postafőtiszt és May Alajos (1902–1966) székesfehérvári gépészmérnök, berepülőpilóta. A készüléket a Magyar Szabadalmi Hivatal 128052,A bejelentés napja: 1939. október 24. továbbfejlesztett változatát 130118,Bejelentve: 1940. július 4. az Amerikai Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala pedig 2323066-os lajstromszámmal jegyzi.Bejelentve: 1940. október 23. Egy hasonló készüléket őriz a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Műszaki Tanulmánytára is.
Működése
A Longaphon hangfelvevő és -visszajátszó készüléknél a hangrögzítés módja megegyezik a korabeli alkalmazott síkfilmekre felvett 78/perc fordulatszámú, tranzverzális modulációjú gramofonlemez felvételi eljárásával. Ekkoriban nagy mennyiségben álltak rendelkezésre használt mozifilm-szalagok, melyeket perforációs hajtással végtelenítettek. A gramofonhoz hasonlóan ennél a készüléknél is a 78-as fordulatszámú sellak lemezekhez is használatos normáltű szükséges a lejátszáshoz. A felvétel készítéséhez tetszőlegesen kiválasztott hosszúságú (de a berendezés adottságai miatt csak maximálisan 15 méternyi) végtelenített filmszalag használható, ennek terjedelme értelemszerűen meghatározza a készítendő felvétel maximális hosszát is. A rögzítés és a visszajátszás két különböző tűvel történik. Hanganyag rögzítéskor a hevített vágótű a szalagba a felvenni kívánt hangnak megfelelő barázdákat váj, s hogy a végtelenített szalagon a barázdák egy teljes fordulat megtétele után ne találkozzanak egymással, a szalag hosszúságától függően a szerkezet folyamatosan befelé lépteti a vágótűt - ennek mértéke egyéni igények szerint beállítható. A vágásnál a mélység szabályozása pontosan kell történjen, mivel az itt használt filmek anyaga rendszerint vékonyabb volt, mint a síkfilmeké. A vágott hang maximális amplitúdója körülbelül 0,1 mm lehet, hogy ezáltal ne érjenek össze a szomszédos sávok. A filmszalag továbbítása megközelítőleg 0,5 m/sec sebességgel történt, ami egy tekercsen maximálisan kb. 50 percnyi hang rögzítését tette lehetővé. Akkoriban ez meglehetősen nagy adatsűrűséget jelentett. A felvett hang minősége is jónak volt mondható, mivel a 10 kHz-hez tartozó hullámhossz hozzávetőlegesen 50 µm, ez mechanikusan még jól rögzíthető. Ez az eljárás csupán egyszeri rögzítésre alkalmas, a szokszorosítás nem lehetséges.
A készülék lényegében a kor egyik amatőr hangrögzítő berendezése volt, és még az akkoriban kezdődött mágneses hangrögzítés vetélytársának is bizonyult. Hátránya a szalag végtelenítéséből adódott, melynek következtében egyfelől kb. 30 másodpercenkénti kattogás volt hallható, másrészt mechanikailag is erősen igénybevette a tekercset.
A Longaphon készülékhez rádió és mikrofon egyaránt csatlakoztatható, így rádióműsor, illetve saját hangfelvétel is rögzíthető vele.
Jegyzetek
Források FELTALÁLTÁK A FILM-GRAMOFONT Délibáb című színházi hetilap, XV. évfolyam, 12. szám, 1941. március 22., 16. oldal Hanglemez helyett hangszalag Uj Magyarság, VIII. évfolyam, 78. szám, 1941. április 5., 6. oldal Apparatus for the picking up and reproduction of sound Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala A feltaláló családtagjának közlése
Kategória:Hangtechnika