Máté Krisztina (Siófok, 1970. szeptember 16.) magyar televíziós műsorvezető, főiskolai docens, producer. 2023-ban a Forbes őt választotta a 10. legbefolyásosabb magyar nőnek a médiában.

Életpályája Szülei: Máté Attila és Reichert Piroska. Gyermekkorát Siófokon töltötte, és ott járt gimnáziumba. 1987–1995 között a Sió TV, majd a Magyar Rádió és a Magyar Televízió pécsi körzeti stúdiójának munkatársa volt. Tanulmányait a Janus Pannonius Tudományegyetem bölcsészkarán folytatta, esztétika-magyar szakon 1989–1994 között. Ezzel egyidejűleg a Színház- és Filmművészeti Főiskola műsorvezető-rendező szakán is tanult 1993–1997 között Horváth Ádám osztályában. Már gimnazistaként dolgozott a siófoki városi televízióban. A felsőfokú tanulmányokkal egy időben több dél-dunántúli városi tévében dolgozott. 1995–1997 között a Magyar Televízió Objektív című műsorának, majd ennek megszűnése után a Nap-keltének volt a munkatársa (1997). 1997 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanársegéde. 2021-ben távozott az egyetemről.

A TV2 indulásától (1997), a kereskedelmi csatornánál lett műsorvezető. Látható volt a Tényekben (2003-2009) és a Forró nyomon (1998) című magazinműsorban, illetve egy éven keresztül a Nincs kegyelem! – A leggyengébb láncszem (2001) című játékban is. 2012-től az RTL II-n vezeti a Forró nyomon című műsorát.

2003-ban szerezte meg a doktori fokozatát (DLA) a Műsorvezetés a gyakorlatban. Fejezetek egy kezdő rádiósoknak és televíziósoknak szóló kézikönyvből – factual műsorok vezetéséhez című mesteri pályamunkájával, melyet a férjével, Bárdos Andrással közösen írt. 2010-től a Kodolányi János Főiskola docense.Az RTL II új arca/Máté Krisztina – 2012. november 8.

Magánélete 2001-ben házasságot kötött Bárdos Andrással. Két gyermekük született; Ádám (2004) és Anna (2007).

Doktori értekezés Bárdos András és Máté Krisztina: Műsorvezetés a gyakorlatban. Fejezetek egy kezdő rádiósoknak és televíziósoknak szóló kézikönyvből – factual műsorok vezetéséhez, DLA mesteri pályamunka, Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest, 2003. (Online elérését lásd a További információk szakaszban.)

Színházi szerepe Csillaglány

Műsorai Objektív (1995-1997) Nap-kelte (1997) Forró nyomon (1998-?, 2012) Nincs kegyelem! – A leggyengébb láncszem (TV2) (2001) Tények (2003-2009) Az első millióm története (RTL II, RTL Klub) Cápák között (RTL Klub) (2019-)

Díjai Story Ötcsillag-díj (2006)

Jegyzetek

Irodalom

Interjúk Flitteres bugyik nélkül is lehet sikeres egy műsor: elárulta a Cápák titkát Máté Krisztina (Pénzcentrum.hu, 2021.02.25.)

További információk Bárdos András és Máté Krisztina: Műsorvezetés a gyakorlatban – 2012. november 8. Storyonline.hu – 2012. november 8. Femina.hu – 2012. november 8.

Kategória:1970-ben született személyek Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Siófokiak Kategória:Story-ötcsillagosok Kategória:Élő személyek