Az éti osztriga vagy európai lapos osztriga (Ostrea edulis) a kagylók (Bivalvia) osztályának fonálkopoltyúsak (Ostreoida) rendjébe, ezen belül az osztrigafélék (Ostreidae) családjába tartozó faj.
Az Ostrea kagylónem típusfaja.
Előfordulása Az éti osztriga minden európai tengerparton előfordul, ahol a víz hőmérséklete a nyári hónapokban nem süllyed 15 Celsius-fok alá, és a sótartalom legalább 19 ezrelék; vagyis csupán a hideg északi vidékeken, a Balti-tengerben és a Fekete-tengerben nem található. Afrika északnyugati partjainál is fellelhető. Az 1940- és 1950-es években, az éti osztriga letelepedett a Maine és a Rhode Island államok part menti vizeibe is.
Megjelenése Az éti osztriga 10-15 centiméter hosszú, meglehetősen csúnya és durva szerkezetű teknőit tetőcserépszerűen egymásra boruló koncentrikus pikkelyek vagy lemezek fedik, amelyek felületét sugaras irányú, szabálytalan bordák tagolják. A vastag falú teknők nem egyformák, a bal teknő domborúbb és az aljzathoz rögzült, a jobb laposabb és mintegy fedőként fekszik az alsón. A zárpárkányzaton nincsenek fogak. A teknők színe piszkosfehér vagy szürkésbarna, az alsón gyakran vöröses foltok láthatók.
Életmódja Az éti osztriga szilárd aljzaton él a parti hullámverésnek kitett sziklákon, gazdag állományai néhol egész padokat alkotnak. Az aljzathoz tapadás a következőképpen megy végbe: a petéből kikelt fiatal állat kezdetben a vízben lebeg, majd szilárd aljzatot keres, és először élére állított helyzetben bisszuszfonalakkal rögzíti magát az aljzathoz. Ezt követően a bisszuszmirigy ragasztóanyagot választ ki, amelybe az osztriga bal teknőjével beleejti magát. A ragasztóanyag megszilárdul, és az állat egész életére az egyszer kiválasztott helyhez kötődik. Lába és bisszuszmirigye ezután elcsökevényesedett maradvánnyá fejlődik vissza.
Az evezőlábú rákok (Copepoda) közül a Herrmannella barneae, a Herrmannella duggani, a Pseudomyicola spinosus, a Mytilicola intestinalis, a Mytilicola orientalis és a Myicola ostreae, míg a chromisták közül a Bonamia ostreae élősködnek ezen az osztrigán.
Szaporodása A kagylók hímnősek, és váltakozva nőstényként vagy hímként viselkednek. A peték még az anyaállatban megtermékenyülnek, és csupán a lárvák kerülnek a vízbe.
Érdekességek Természetes osztriga ma már csak egy-két helyen található. E nagyra értékelt és kedvelt ínyenc falat iránti kereslet fedezésére napjainkban a legtöbb osztrigát mesterségesen kialakított kagylótenyésztő padokon nevelik. Ilyen kultúrákat már a rómaiak is létesítettek.
Források
Ostrea edulis Linnaeus, 1758 WoRMS Linnaeus, C. (1758). Systema Naturae per regna tria naturae, secundum classes, ordines, genera, species, cum characteribus, differentiis, synonymis, locis. Editio decima, reformata. Laurentius Salvius: Holmiae. ii, 824 pp., available online at http://gdz.sub.uni-goettingen.de/no_cache/dms/load/toc/?IDDOC=265100 page(s): 699
További információk
Kategória:Kagylók Kategória:Puhatestűfajok Kategória:Európa puhatestűi Kategória:Afrika puhatestűi Kategória:Észak-Amerika puhatestűi Kategória:Az Atlanti-óceán puhatestűi Kategória:Az Északi-tenger puhatestűi Kategória:A Földközi-tenger puhatestűi Kategória:Ehető puhatestűek Kategória:1758-ban leírt állatfajok