bélyegkép|330 px|Dorog lakosságszámának változása (1870-2010) Dorog népessége 2013. január 1-jén 11 905 fő volt, a település közigazgatási területén ebben az időpontban 5 145 lakást tartottak számon. A népességszám alakulását évek óta az enyhe csökkenés jellemzi, a lakásállomány változó intenzitással bővül. 2013-ban 1032 fő élt egy négyzetkilométeren, így az ország tizenkettedik legsűrűbben lakott települése, megelőzve a legtöbb nagyvárost. Dorog a századfordulóig jelentősen nem különbözött a környék falvaitól, azonban a vasút 1896-os megnyitásának és 1911-es bányaközponttá válásának köszönhetően új lendületet vett a fejlődés, 100 év alatt a korábbi ezer lelkes sváb falu lakossága meghaladta a 13 000 főt.A Magyar Köztársaság helységnévtára 2011. január 1.A Magyar Köztársaság helységnévtára, KSH, 2010Kovács Lajos (szerk.): Dorogi füzetek 38., Dorog és a tudományok/ Leblancné Kelemen Mária: A városiasodás jelei Dorogon (XIX-XX. század), p. 46-60, Dorog, 2010, ISSN 1215-7872
Nemzetiségi megoszlás Klinger András (szerk.): Magyarország történeti statisztikai helységnévtára, 6. Komárom-Esztergom megye, Bp. 1995, p. 56, A Magyar Szent Korona Országainak népszámlálása, A népesség főbb adatai településenként és népesebb puszták, telepek szerint, KSH, Bp. 1912, p. 109Az 1920. évi népszámlálás, A népesség főbb demográfiai adatai községenként és népesebb puszták, telepek szerint, KSH, Bp. 1923, p. 73Az 1930. évi népszámlálás, demográfiai adatok községek és külterületi lakotthelyek szerint, KSH, Bp. 1932, p. 93Az 1941. évi népszámlálás, demográfiai adatok községek szerint, KSH, Bp. 1947, p. 525Az 1990. évi népszámlálás, anyanyelv és nemzetiség településenként 1980, 1990, KSH, Bp. 1993, p. 134, p. 1832001-es népszámlálás, a népesség nemzetiségi hovatartozás szerintMagyarország helységnévtára / Dorog2011-es népszámlálás 4.1.1.2 A népességváltozás tényezői, 4.1.6.1 A népesség nemzetiség szerint, 4.1.7.1 A népesség vallás, felekezet szerint, 4.3.2.1 A lakások és lakott üdülők szobaszám, tulajdonjelleg és használati jogcím szerint, 4.3.4.1 A lakások és lakott üdülők felszereltség szerintMegjegyzés: 1900 és 1930 között anyanyelv, 1941 és 2011 között nemzetiségi hovatartozás
Nemzetiségi megoszlás Évszám Összesen Magyar Német Szlovák Egyéb Nincs válasz 1880 1163 117 (10,1%) 922 (79,3%) 81 (7%) 43 - 1890 1363 185 (13,6%) 1102 (80,6%) 65 (4,8%) 11 - 1900 1966 477 (24,3%) 1369 (69,3%) 55 (2,8%) 65 - 1910 1949 699 (35,9%) 1202 (61,7%) 40 (2,1%) 8 - 1920 3943 1889 (47,9%) 1810 (45,9%) 165 (4,2%) 79 - 1930 5863 4768 (81,3%) 1012 (17,3%) 43 40 - 1941 8182 7084 (86,6%) 1060 (13%) 13 25 - 1949 8855 8740 (98,7%) 73 (0,8%) 26 16 - 1960 9994 9802 (98,1%) 146 (1,5%) 24 22 - 1980 11 844 11 807 (99,7%) 17 (0,1%) 4 16 - 1990 12 798 12 528 (97,9%) 50 (0,4%) 23 197 - 2001 12 609 12 019 (95,3%) 524 (4,2%) 79 179 n.a. 2011 12 199 10 216 (83,7%) 351 (2,9%) 87 341 1976 (16,2%)
Dorog ma etnikailag homogén magyarnak tekinthető, viszont a történelem folyamán ez nem volt mindig így. 1910-ben még sváb többségű falu volt, 1911-ben azonban a bányavidék központja lett, nagy számban érkeztek magyar bányászok és tisztviselők, 1916-ban megkezdődött a Tisztviselőtelep és az Újkolónia építése, így 1920-ra kis mértékben, de a magyarság került többségbe. A magyarság mellett a szlovákok aránya is növekedett, főleg a Liptó vármegyéből érkező bányászoknak köszönhetően (a rendelőintézet mellett álló korábbi munkásszálló, a Lipták-ház elnevezése utal a származási helyükre).Dorogi lexikon p. 167 Az 1920-as és 1930-as években az ország különböző vidékeiről, és az elszakított területekről, főként Erdélyből érkező bányászok (ők építették 1936-ban az erdélyi stílusú református templomot) letelepedése és a természetes asszimiláció következtében folytatódott a magyarság fokozatos térnyerése, a századelő kevesebb, mint 500 fős magyar közössége 1941-re meghaladta a 7000 főt. A településen belül jelentő különbségek voltak, míg a falu jórészt német nyelvű maradt, addig a település új része, a folyamatosan terjeszkedő kolónia magyar volt.
A második világháború után a német lakosság hozzávetőlegesen felét, 458 főtSvábkitelepítés, településlista erőszakosan kitelepítettek, helyükre a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében felvidéki, főként zoborvidéki magyarok érkeztek. Ezzel egy időben jelentek meg a cigányok is, főként az elhagyott falusi sváb házakba költöztek be, bányászként dolgoztak, a Kádár-korszak évtizedei alatt jórészt asszimilálódtak a magyarsághoz, ezt jól mutatják a népszámlálási adatok, 1990-ben mindössze 3, valamilyen cigány nyelvet beszélő ember élt a városban, és 6-an vallották magukat cigánynak.Az 1990. évi népszámlálás, anyanyelv és nemzetiség településenként 1980, 1990, KSH, Bp. 1993, p. 85 (anyanyelv), p. 183 (nemzetiség) A szocializmus évtizedeiben a folytatódó betelepülés és az asszimiláció miatt a lakosság nemzetiségi szempontból teljesen homogénné vált, 1980-ban lakosságának 99,7%-ka magyarnak vallotta magát.
Figyelemreméltó fejlemény, hogy a korábbi évtizedekben statisztikailag szinte kimutathatatlan németség újra színesíti a város nemzetiségi arculatát, a szabadabbá váló társadalmi hangulatnak és a progresszív népszámlálási kérdőívnek (többes nemzeti identitást is meg lehetett adni) köszönhetően 2001-ben a lakosság 4,2%-ka újra németnek vallotta magát, a csekély aránnyal ellentétben sok magát magyarnak valló doroginak vannak fél vagy negyed részben sváb felmenői. A romák száma az országos trendekkel ellentétben nem növekszik, ugyanis az önkormányzat az 1990-es évek óta folyamatosan bontja el a tanácsrendszer alatt még nem szanált lepusztultabb házakat (az Ötházakat 1996-ban,Dr. Tittmann János: Dorogi kalendárium 1995-2010, p. 2 a Bányász köröndi sorházakat 2001-benDr. Tittmann János: Dorogi kalendárium 1995-2010, p. 23), új lakásokat és üzleteket építenek a helyükre, a kitelepített lakók így általában kiszorulnak a városból. A németek, szlovákok, cigányok és örmények is rendelkeznek nemzetiségi önkormányzattal. A német tájház a Bécsi úton tekinthető meg.
Felekezeti megoszlás Az 1869. évi népszámlálás vallási adatai, KSH, Bp. 2005, p. 60, A Magyar Korona Országainak Helységnévtára 1890, KSH, Bp. 1892, p. 170A Magyar Korona Országainak 1900. évi népszámlálásának főbb demográfiai eredményei / Esztergom vármegye, KSH, Bp. 1902, p. 3Az 1941. évi népszámlálás, demográfiai adatok községek szerint, KSH, Bp. 1947, p. 524Az 1949. évi népszámlálás, vallási adatok településenként, KSH, Bp. 1995, p. 732001-es népszámlálás, a népesség vallás és felekezet szerint
Felekezeti megoszlás Évszám Összesen Római katolikus Református evangélikus Görögkatolikus Görögkeleti Izraelita Felekezeten kívüli Ismeretlen Egyéb 1869 1161 1116 (96,1%) 5 (0,4%) 30 (2,6%) 0 1 9 0 0 0 1890 1363 1345 (98,7%) 0 (0%) 17 (1,2%) 1 0 0 0 0 0 1900 1966 1884 (95,8%) 14 (0,7%) 42 (2,1%) 2 3 21 0 0 0 1910 1949 1885 (96,7%) 36 (1,8%) 21 (1,1%) 0 0 7 0 0 0 1920 3943 3709 (94,1%) 128 (3,2%) 59 (1,5%) 0 9 16 0 0 22 1930 5863 5309 (90,6%) 331 (5,6%) 142 (2,4%) 28 (0,5%) 9 31 0 0 13 1941 8182 7462 (91,2%) 473 (5,8%) 149 (1,8%) 40 (0,5%) 21 24Ezen felül 12 fő "nem izraelita vallású zsidó" 0 0 13Ebből 11 fő unitárius 1949 8855 7776 (87,8%) 775 (8,8%) 172 (1,9%) 65 (0,7%) 23 9 2 0 33Ebből 31 fő unitárius 2001 12 609 7240 (57,4%) 1124 (8,9%) 101 (0,8%) 91 (0,7%) 5 9 2414 (19,1%) 1482 (11,8%) 143 2011 12 199 4377 (35,9%) 695 (5,7%) 74 (0,6%) 47 (0,4%) 8 3 2874 (23,6%) 3858 (31,6%) 262
A település a bányaközponttá válása előtt homogén római katolikus volt, azonban 1911-től kezdve a folyamatos betelepülés jelentősen átformálta a felekezeti összetételt, Trianon után főleg az erdélyi (lásd: erdélyi stílusú református templom), a szocializmus évei alatt pedig főleg a kelet-magyarországi áttelepülőknek köszönhetően folyamatos volt a reformátusok térnyerése a magyarság térnyerésével párhuzamosan, a századelő maroknyi kálvinista közössége az ezredfordulóra több, mint 1100 fősre gyarapodott. A reformátusokkal egyetemben a szintén főleg Kelet-Magyarországról érkező görögkatolikusok száma is folyamatosan növekedett. Az evangélikusok, görögkeletiek és unitáriusok közössége szintén gyarapodott egészen az 1949-es népszámlálás időpontjáig, viszont az azóta eltelt időszakban a szekularizáció és jelentősebb utánpótlás, betelepülés miatt fogyásnak indultak, a legnépesebb felekezetet alkotó római katolikusokkal együtt. Az izraeliták a népszámlálási adatok szerint nem alkottak jelentősebb közösséget, 1930-ban voltak a legtöbben, 31-en, bár az 1941-es népszámlálás idején a 24 izraelita mellett 12 "nem izraelita vallású zsidót" is összeírtak. A második világháború óta a szekularizáció következtében jelentősen nőtt a felekezeten kívüliek, ateisták száma és aránya, 2011-ben a város lakosságának közel negyede nem tartozott egyházhoz, felekezethez, további 31,6% nem adott választ.
Népességnövekedés 2001-es népszámlálás, történelmi népesség (1870-2001)Népesség, népmozgalom, 1941-, KSH
Az 1960. évi népszámlálás, Komárom megye személyi és családi adatai, KSH, Bp. 1963, p. 42Az 1970. évi népszámlálás, Komárom megye adatai, KSH, Bp. 1972, p. 413Népmozgalmi események a Közép-Dunántúl városaiban, 2001-Népmozgalom, 2010. január-június, születések és halálozások száma 2001-2009
Időszak Természetes szaporodás Vándorlási különbözet Tényleges szaporodás Népesség az időszak végén 1900-1909 372 -389 -17 1949 1910-1919 259 1735 1994 3943 1920-1929 935 985 1920 5863 1930-1940 1284 1035 2319 8182 1941-1948 464 209 673 8855 1949-1959 1187 -48 1139 9994 1960-1969 572 204 776 10 744 1970-1979 626 474 1100 11 844 1980-1989 230 724 954 12 798 1990-2000 99 -288 -189 12 609 2001-2011 -296 -114 -410 12 199
bélyegkép|400 px|A második világháború és a Ratkó-korszak népmozgalmi eseményei Dorogon
Év Születési ráta Halálozási ráta Népességnövekedési ráta 1900 47,3 25,4 21,9 1910 42,1 19,0 23,1 1920 44,1 20,5 23,6 1930 35,3 18,9 16,4 1941 20,5 (18,9) 10,3 (13,2) 10,2 (5,7) 1949 19,6 (20,6) 7,7 (11,4) 11,9 (9,2) 1960 14,4 (14,7) 7,5 (10,2) 6,9 (4,5) 1970 - - - 1980 - - - 1990 - - - 2001-2009 9,6 (9,6) 11,9 (13,1) -2,3 (-3,5)
Megjegyzés: Ezer főre vetítve, zárójelben az országos adat. 2001 és 2009 között abszolút adatokból származtatott átlag.
Az 1890-es évekig Dorog jelentősen nem különbözött a környék falvaitól, a népességnövekedés nem volt számottevő, és főleg a természetes szaporulat függvényében alakult. A népességfejlődésben meghatározó jelentőségű volt az 1896-ra elkészült - a Fővárost a dorogi bányákkal összekötni hivatott - helyiérdekű vasút (1931-től állami vasút, ma Budapest-Esztergom vasútvonal) kiépítése, ami megalapozta a város 20. századi gyors fejlődését. A vasútépítéssel összefüggésben a bányatulajdonos Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. megkezdte az Öregkolónia építését a tervezett nyomvonaltól északra, az 1892 és 1898 között felépült telepnek köszönhetően a település népessége 1900-ra megközelítette a 2000 főt. A következő évtizedben jelentősebb lakásépítés hiányában nem nőtt a falu népessége, sőt, kis mértékben csökkent, a természetes szaporulat nem tudta ellensúlyozni az elvándorlást.
1911-ben újabb fordulat következett be, Schmidt Sándor kezdeményezésére Dorog lett a bányaközpont, megindult a nagyipari bányászat, 1916-ban megkezdődött a Tisztviselőtelep és az Újkolónia építése, így 1920-ra a népességszám megduplázódott, az 1910-es években 1735 fő volt a falu vándorlási nyeresége. Az 1920-as és 1930-as években a betelepülésnek és az országos átlagot jelentősen felülmúló természetes szaporulatnak (az említett két évtizedben a születések száma átlagosan két és félszerese volt a halálozásoknak, előfordult háromszoros eltérés is a születések javára) köszönhetően a népességszám újfent megduplázódott, a második világháború előtt már több, mint 8000-en éltek Dorogon. Az 1940-es években a frontesemények és a németek kitelepítése ellenére is nőtt a népesség.