Somlyói Báthory Kristóf (Szilágysomlyó, 1530 – Gyulafehérvár, 1581. május 27.) erdélyi vajda, Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király bátyja.

Élete Báthory István erdélyi vajda (1477–1534) és Telegdi Katalin (1492–1547) fiaként született. Izabella királyné megbízásából több küldetésben vett részt. 1557-ben a francia udvarban járt II. Henrik közbenjárását kérni, hogy Izabella Erdélyen kivül Lippát, Temesvárt és Becskereket is visszaszerezze a Portától. 1565-ben János Zsigmond seregeinek egyik parancsnoka, Huszt alól elűzte Schwendi Lázár hadait. 1571-ben feleségül vette Bocskai Erzsébetet, Bocskai István nővérét. 1571-től 1576-ig váradi kapitány. 1576-tól öccsének, Báthory Istvánnak a lengyel trónra való távozása után nevében és utasításai szerint, mint vajda, kormányozta Erdélyt.

1581. május 27-én Gyulafehérvárott halt meg. Halála után kiskorú fiát, Zsigmondot választották vajdává, de továbbra is a Krakkóban székelő Báthory István fejedelem, majd ennek halála után 1586-tól Zsigmond gyámja, Ghiczy János kormányzott.

Származása

</center>

Jegyzetek

Források Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. 2., bőv., jav. kiadás. Bp. 2006. Magyar életrajzi lexikon

További információk Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei I. 1569–1581 (MEK) János Zsigmond királyi könyve 1569–1570 / Báthory Kristóf királyi könyve 1580–1581; regeszták és jegyz. Fejér Tamás, Rácz Etelka, Szász Anikó; Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2003 (Erdélyi történelmi adatok; Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei)

Kategória:Erdélyi vajdák Kristóf Kategória:Szilágysomlyóiak Kategória:1530-ban született személyek Kategória:1581-ben elhunyt személyek Kategória:Váradi kapitányok