Kurtág György (Lugos, Románia, 1926. február 19. –) háromszoros Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, zongoraművész és kamarazene-tanár.

Életpályája Kurtág Zoltán és Weiszberger Blanka gyermekeként született dél-bánsági asszimilálódott zsidó családban. Ötéves korában kezdett zongorázni tanulni, felsőfokú zenei tanulmányait Temesváron kezdte. Itt Kardos Magda – Bartók tanítványa – volt a zongora-, Eisikovits Mihály Miksa pedig a zeneszerzéstanára. 1945-ben útlevél nélkül a határon átszökve sikerrel felvételizett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, okmányaiért visszaszökve tanulmányait csak egy évvel később kezdte meg; Kadosa Pálnál zongoratudását, Veress Sándornál és Farkas Ferencnél zeneszerzési ismereteit mélyítette el, valamint Weiner Leó kamarazene óráit látogatta. 1951-ben szerezte meg zongoraművészi és kamarazenei diplomáját, négy évvel később pedig lediplomázott zeneszerzésből is. 1954-ben és 1956-ban Erkel-díjjal tüntették ki. Ezután egy évet Párizsban töltött (1957–58-ban), ahol Marianne Stein tanítványa volt és rendszeresen látogatta Darius Milhaud és Olivier Messiaen óráit is.

Magyarországra visszatérve 1960-tól kezdődően nyolc éven át volt a Budapesti Filharmóniai Társaság korrepetitora. 1967-ben aztán a Zeneakadémia zongora-, majd kamarazene-tanára lett. Többek között olyan, később nagy hírnevet szerzett előadóművészek is a tanítványai, mint Kocsis Zoltán, Szenthelyi Miklós vagy Schiff András. 1969-ben harmadik alkalommal is megkapta a Erkel Ferenc-díjat. 1971–72-ben egy évet Nyugat-Berlinben töltött a DAAD Művészprogramjának keretein belül. Nem sokkal hazaérkezése után, 1973-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

1986-ban úgy döntött, hogy elhagyja a Zeneakadémiát, de 1993-ig még korlátozott számban tartott órákat az intézményben. A következő évben tagjai közé választotta a müncheni Bajor Szépművészeti Akadémia és a Berlini Művészeti akadémia. Még ebben az évben megkapta a Pierre Monacoi Herceg Alapítvány zenei díját, valamint a Herder- és Feltrinelli-díjat is. Ezután két évre meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe, itt a Berlini Filharmonikusokkal dolgozott. 1994-ben aztán további két kitüntetést ítéltek oda neki: az osztrák kormánytól megkapta az európai zeneszerzőknek járó nagydíjat, valamint Denis de Rougemont-díjat az Európai Fesztiválok Szövetségétől.

A következő évet Bécsben töltötte, ahol komponálási felkéréseknek tett eleget és mesterkurzusokat tartott a Konzerthausban. 1996-ban ismét megkapta a Kossuth-díjat. Még ebben az évben meghívást kapott a Société Gaviniès-től, a hágai Royal Conservatorytól, az utrechti Muziekcentrum Vredenburgtól, az amszterdami Concertgebouw NV-től, a Nederlandse Operától, a Schönberg Ensemble-tól, az Asko Ensemble-tól, az Orlando Quartettől, az Osiris Triótól és a Reinbert de Leeuwtől, hogy két évig Hollandiában dolgozzon.

1998-ban megkapta a zenei Nobel-díjként számontartott Ernst von Siemens Stiftung-díjat, illetve másodszor is odaítélte neki az osztrák kormány az európai komponistáknak járó nagydíjat. Ezután ismét meghívták a berlini Wissenschaftskollegbe.

A következő évben különböző francia zenei intézmények-fesztiválok hívták meg egy kétéves párizsi tartózkodásra (Ensemble intercontemporain, a párizsi Conservatoire, a Cité de la musique és a Festival d'automne à Paris). Még ebben az évben megkapta a Tudományért és Művészetért érdemérmet Berlinben, 2000-ben pedig a Grants to Artists-díjat New Yorkban. 2001-ben tiszteletbeli tagjává választotta az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia, valamint ebben az évben megkapta a Hölderlin-díjat is a Tübingeni Egyetemtől. 1993-ban Franciaországban, Bordeaux közelében telepedtek le, ahonnan 2015-ben felesége betegsége miatt költöztek vissza Magyarországra.

2006-ban nyolcvanadik születésnapja alkalmából a zeneszerzőt egy ötnapos fesztivállal köszöntötte a Budapest Music Center. Még ebben az évben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, majd április 20-án a Louisville University Grawemeyer Díjjal tüntette ki. 2010-ben Kurtág nyerte el a Zürichi Fesztivál Díját.

Házastársa Kurtág Márta zongoraművész, aki műveinek gyakori előadója volt, 1947-ben házasodtak össze, felesége 2019-ben hunyt el. Fiuk, ifj. Kurtág György szintén zeneszerző, Franciaországban él. Kurtág ma a Budapest Music Centerben él, ahol alkot és rendszeresen fogad tanítványokat.

Művészete Kurtág Györgyöt a zenei élet az egyik legjelentősebb kortárs zeneszerzőként tartja számon, aki elsősorban a kamarazene területén tudta kibontakoztatni tehetségét. Művészete Bartók zenéjéből indult ki, de nagy hatást gyakorolt rá az osztrák zeneszerző, Anton Webern hangzásvilága is. Műveire jellemző a nagy koncentráció, az eszközök és a formavilág tömörsége.

A zeneszerző mindig is szerette az irodalmat, így több híres költő, író munkáit is megzenésítette: Négy dal Pilinszky János verseire, A megboldogult R. V. Truszova üzenetei (Dalos Rimma orosz nyelvű verseinek megzenésítése), József Attila-töredékek, Nyolc kórus Tandori Dezső verseire, Kafka-töredékek.

A nemzetközi hírnevet az 1981-ben bemutatott A boldogult R. V. Truszova üzenetei című kamarazenekar-kíséretes, orosz nyelvű dalciklusa hozta meg számára. Ezt követően az 1980-as években a közép-európai zenei örökség új aktualitását teremtette meg.

Legismertebb alkotásai között tartják számon az 1973–1976 között komponált Játékok zongorára című sorozatot. A négy füzetben található darabok a Mikrokozmoszhoz hasonlóan a zongorán tanuló növendékeket egyre nagyobb technikai nehézségek elé állítják.

2009-ben mutatták be az amerikai magyar kulturális évadra komponált új művét, Anna Ahmatova verseire írt dalciklusát. Ekkor adta elő feleségével közösen a washingtoni Kongresszusi Könyvtár felkérésére írt, Bartók előtt tisztelgő másik új művét is.

Díjai, elismerései Erkel Ferenc-díj (1954, 1956, 1969) Kossuth-díj (1973, 1996) Érdemes művész (1980) Bartók–Pásztory-díj (1984) A francia Arts et Lettres tiszti rangja (1985) A monacói Péter herceg Alapítvány zeneszerzői díja Grabstein für Stephan és Double Concerto c. műveiért (1993) Herder-díj (1993) A hamburgi Freiherr-vom-Stein Stiftung díja (1993) Az Accademia Nazionale dei Lincei Roma Feltrinelli-díja (1993) Ausztriának az európai komponisták számára kiírt Állami-díja (1994) Az Ernst von Siemens Alapítvány zenei nagydíja (1994) az Európai Fesztiválok Egyesületének Denis de Rougemont-díja (1994) Ausztria "Österreichisches Ehrenzeichen" díja (1998) Tudományért és Művészetért érdemérem Berlinben (1999) Grants to Artists-díj New Yorkban (2000) Hölderlin-díj a Tübingeni Egyetemtől (2001) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2001) Budapest díszpolgára (2001) Hazám-díj (2002) A 40. MIDEM-en (Cannes) Classique 2006 Special Award elnevezésű életműdíjat vehetett át 2006-ban. A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2006) Franco Buitoni-különdíj (2017) Artisjus-díj Az év komolyzenei műve (2019) Samuel Beckett: Fin de partie – Scènes et monologue című művéért Rolf Schock-díj (2020) Ferencváros díszpolgára (2020)https://fidelio.hu/klasszikus/ferencvaros-diszpolgara-lett-kurtag-gyorgy-160132.html Wolf-díj (2024)https://hvg.hu/kultura/20240704_Kurtag-Gyorgy-zeneszerzot-es-Roska-Botond-neurobiologust-is-kituntetik-iden-a-Wolf-dijjal Kossuth-nagydíj (2026) Az Accademia Nazionale di Santa Cecilia tiszteletbeli akadémikusaAkadémikusok santacecilia.it 2024 óta nevét viseli az 550942 Kurtág kisbolygó. Gloria Artis Kulturális Érdemérem arany fokozata (2026)

Művei Korai (nagyrészt kiadatlan) művek

Szvit, zongorára (1942 vagy 1943) Négy kis zongoradarab (1947; elveszett; bem.: Zeneakadémia, 1948. máj. 22.; forrás: Új zenei szemle, 6-7. szám) Almavirág, zongorára (1947; a Négy kis zongoradarab c. sorozatból; később a Játékok c. gyűjtemény része lett; lásd még: Varga Bálint András: ,,Kezdek majdnem mindent merni” – Beszélgetés Kurtág Györggyel [Muzsika, 2018. febr.]) Két rondó, zongorára (1947-48 körül; forrás: Új zenei szemle, 6-7. szám) Zene fiataloknak, három tételes zenekari mű (1947-48 körül; forrás: Új zenei szemle, 6-7. szám) Indulók a honvédség számára (1949 eleje; forrás: Új zenei szemle, 6-7. szám) Menetnóták a honvédség számára (1949 eleje; forrás: Új zenei szemle, 6-7. szám.) Tömegdalok (1949-50; a kor elvárásának megfelelően; legtöbbjük a cappella kórusra; többször is elhangzottak például a Petőfi Rádióban) Kárisok (szöveg: József Attila), a cappella kórusra (1949-50) Tánc-dal (szöveg: Weöres Sándor), kórusra és zongorára (1950) Szvit, zongorára négy kézre (1950-51) Kedves, zongorára (1952) [Dalok], gyermekkórusok részére (1952; forrás: Délmagyarország, 1952. februári száma) Koreai kantáta, kórusra és zenekarra (1952-53; kiadatlan) Brácsaverseny, brácsára és zenekarra két tételben (1954; a második tétel kiadatlan) Dalok Vasvári István verseire, énekhangra (és zongorára?) (1955; visszavonva) [Darab], zongorára (1957-58 körül; Kurtág ,,párizsi" termése, melynek zenei anyagáttöbbek között az op.2-ben és az op.3-ban használta fel)

Érettkori művek (1959-től napjainkig) Vonósnégyes, op.1 (1959) Fúvósötös, op.2 (1959) Görlök kórusa (szöveg: Erich Kästner: Szív a tükörben), kuplé énekhangra és zongorára (1959) Szép szőke gavallér, kuplé (1959; vázlatok) Kísérőzene Shakespeare Vihar c. drámájához (1960) Egy régi villamoshoz, kísérőzene (1960) Nyolc zongoradarab, op.3 (1960) Nyolc duó, hegedűre és cimbalomra, op.4 (1960-61) Jelek, szólóbrácsára, op.5 (1961; ez a mű kiindulópontja a Jelek, játékok és üzenetek gyűjtőcím alatt különféle hangszer(ek)re írt daraboknak) Anakreón-töredékek (szöveg: Devecseri Gábor fordítása), énekhangra, ill. három énekhangra (1962, rev.: 1996) Didergő király, bábszínház kísérőzene (1962) Cynque Merrycate, gitárszólóra, op.6 (1962; visszavonva) Kísérőzene Shakespeare Hamlet c. drámájához (1963) Bornemissza Péter mondásai, concerto szopránhangra és zongorára, op.7 (1963-68; rev.: 1976) Egy téli alkony emlékére (szöveg: Gulyás Pál), négy töredék szopránhangra, hegedűre és cimbalomra, op.8 (1969) Négy Capriccio, négy dal (szöveg: Bálint István), szopránhangra és kamaraegyüttesre, op.9 (1970-71) 24 Antiphonae, zenekarra, op.10 (1970-71; befejezetlen) Szálkák, cimbalomra, op.6c (–1973) Elő-Játékok, zongorára (1973–74; a Játékok c. sorozat kiindulópontja) Négy dal Pilinszky János verseire, basszus vagy basszbariton hangra és kamaraegyüttesre, op.11 (1973-75) Átiratok Machaut-tól J. S. Bachig , zongorára négy kézre, zongorára hat kézre, két zongorára (1973-76; 1985) Eszká emlékzaj (Tandori Dezső szövegére) szopránhangra és hegedűre, op.12 (1974-75) In memoriam Zilcz György, két trombitára, két harsonára és tubára (1975) Keringő Pilinszky János versére, hangjára és két zongorára (1975; az átdolgozott változat később a Játékok c. gyűjtemény része lett) Játékok, I. kötet, zongorára (1975-79) [Darabok], gitárra, op.15 (1976; visszavonva) Hommage á Mihály András, tizenkét mikrolúdium vonósnégyesre, op.13 (1977-78) A kis csáva, piccolóra, harsonára és gitárra, op.15b (1978) Hat darab, harsonára és zongorára (1978; átirat a Játékok c. gyűjtemény darabjaiból) Szálkák, zongorára, op.6d (, 1973-78) Kórkép és hattyúdal, vegyeskarra (1978, 1981; rev.: 2005) Grabstein für Stephan [1. fogalmazás], gitárra, hárfára, zongorára, csembalóra, harsonára és fuvolára, op.15a (1978-79) Herdecker Eurythmie – I. Stille Stücke für Olga-Maria, fuvolára és tenor lyre-re, op.14a (1979) Herdecker Eurythmie – II. Kleine Erbauliche Konzerte für Theo und Gerhard, hegedűre és tenor lyre-re, op.14b (1979) Herdecker Eurythmie – III. Gedichte von Ellen Lösch, beszédhangra és tenor lyre-re, op.14c (1979) Játékok, II. kötet, zongorára (1979) Játékok, III. kötet, zongoráa/zongorára négy kézre (1979) Játékok, IV. kötet, zongorára/két zongorára (1979) Omaggio a Luigi Nono (szöveg: Anna Ahmatova, Dalos Rimma), vegyeskarra, op.16 (1979) Tre pezzi per violino e pianoforte, op.14e (1979; az op.14b átirata)