bélyegkép|jobbra|250px|A 2A terminál indulási szintje 2007-ben bélyegkép|jobbra|250px|A repülőtér a levegőből. A kép alján az egykori 1-es terminál bélyegkép|jobbra|250px|Az egykori 1-es terminál látképe egy parkoló repülőgép utaslépcsőjéről bélyegkép|jobbra|250px|A 2-es terminál állásai még a SkyCourt megépülése előtt bélyegkép|jobbra|250px|A 2-es terminál

alt=|bélyegkép|250x250px|A 2A és 2B terminálokat összekötő Sky Court bélyegkép|jobbra|250px|A MALÉV tankoló Boeing 737-700-as repülőgépe a 2-es terminálon

A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, korábbi nevén Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér Magyarország öt nemzetközi repülőtere közül a legnagyobb és legismertebb. Új nevét 2011-ben kapta Liszt Ferenc zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából.

Európai, észak-amerikai, távol-keleti, afrikai és közel-keleti országok repülőtereivel egyaránt forgalmi kapcsolatban van. A reptér a Wizz Air légitársaság elsődleges székhelyének számít, emellett a Ryanair egyik fontos bázisa is egyben. 2012-ben jelentős visszaesés mutatkozott a gépmozgások terén az év elején bekövetkezett Malév magyar nemzeti légitársaság csődje miatt, így átszálló utasok híján az utasszámokban is csökkenés volt látható. 2012. február 3-áig a reptér a Malév székhelyéül szolgált.

2015-ben kerültek bejelentésre pár év eltelte után az első észak-amerikai és közel-keleti közvetlen járatok Budapestről. A 2003 óta folyamatosan bővülő diszkont légitársaságokkal együtt, a budapesti repülőtér nemcsak, hogy kilábalt a 2012-es válságból, de példátlan fejlődésnek indult, kimagasló értékeket mutatva a régióban. 2018-ban a LOT lengyel légitársaság az első Lengyelországon túli bázisát hozta létre Budapesten, ahonnan többek között New Yorkba (JFK), Krakkóba, Londonba (City) és Szöulba (Incshon) üzemeltet járatokat. Napjainkban a Wizz Air bázisai közül a budapesti a legforgalmasabb a több mint 60 desztinációjának köszönhetően.

A legnagyobb magyarországi légikikötő forgalma 2019-ben átlépte az évi 16 millió utast és emellett 135 ezer tonna árut rakodtak a területén.Budapest Airport: 16,2 millió utas, 135 ezer tonna áru 2019-ben - Budapest Airport sajtóközleménySzabó Zsuzsanna - Átlépte a 16 milliót a ferihegyi repülőtér utasforgalma (Napi.hu, 2019.12.27.) (Utóbbi 2023-ra 201 ezer tonnára nőtt.Történetének egyik legsikeresebb évét zárta a Budapest Airport (Budapest Airport sajtóközlemény, 2024.01.19.))

Elnevezése A repülőteret eredetileg fekvése alapján Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtérnek nevezték el. A szomszédos Ferihegy nevét a területen a 19. században szőlőbirtokkal rendelkező Mayerffy Ferencről (1776–1845) kapta. Napjainkban a terület szinte teljesen lapos, mert bár korábban volt ott egy 147 méter magas homokos domb, azonban azt az 1940-es években a repülőtér építése során elegyengették. 2006 tavaszán felmerült, hogy a repülőteret Bartók Béláról nevezzék el, de ezt a Földrajzinév-bizottság nem támogatta. A repülőteret 2011. március 25-én Liszt Ferenc zeneszerző emlékének tisztelegve nevezték át mai nevére: Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.Az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XXIX. törvény 229. §-a a Magyar Közlöny 2011. évi 32. számának 5569. és 5570. oldalán és a kormány 1076/2011. (III. 25.) Korm. számú határozata a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér hivatalos földrajzi nevének megváltoztatásáról (5650. oldal) A névváltoztatás politikai vitákat váltott ki, mivel az átnevezésekben illetékes Földrajzinév-bizottság az eredeti név megőrzése érdekében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest–Ferihegy elnevezést javasolta. Az Orbán-kormány az általa javasolt elnevezés megvalósítása érdekében a Földrajzinév-bizottság elnökét és több tagját eltávolította, illetve kettőt közülük elbocsátott.A kormány megtorolta, hogy leszavazták Ferihegy új nevét, index.hu, 2011. március 20.

"Kirúgási hullámot indított el, hogy nem támogatta a kormány átnevezési javaslatát a földrajzinév-bizottság. A testület egyes tagjai néhány nappal azután kapták meg felmondólevelüket, hogy leszavazták a Ferihegyi repülőtér nevére tett kormányjavaslatot. Az ügy azért különösen meglepő, mert a renitensek közül néhányat nem a bizottságból távolítottak el, hanem a bizottsági tevékenységüktől független munkahelyükről."

A repülőtér 2011-ben történt átnevezése ellenére a repülőtéri gyorsforgalmi út, a Ferihegyi repülőtérre vezető út elnevezése a mai napig nem változott meg.

Fekvése A Pesti-hordalékkúpsíkságon, a főváros központjától délkeleti irányban, 16 kilométer távolságra helyezkedik el az 1-es, 22 kilométerre pedig a 2-es terminál. Területe a tőle nyugatra elterülő Budapest XVIII. kerületéhez és a délre elhelyezkedő Vecséshez tartozik. Az északra elterülő Budapest XVII. kerülete és a keletre található Ecsertől a Merzse-mocsár Természetvédelmi Területe választja el. Az egyes futópálya a XVIII. kerületi Pestszentlőrinc peremén kettévágta az Igló utca – Baross utca vonatkozó szakaszát, a kettes futópálya pedig a Vecsés–Ecser közötti közutak eredeti nyomvonalát. Az Üllői út folytatásaként a városközpontból a repülőtérig tartó Ferihegyi repülőtérre vezető út első szakasza 1940–1943 között épült.A ferihegyi gyorsforgalmi út - Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum virtuális kiállítás

A közel 10-12 ezer főt foglalkoztató légikikötő területe 1515 hektár (összehasonlításul a londoni Heathrow mindössze 1200 hektáros), vagyis a Margit-sziget területének 15-szöröse. A forgalmi előtér alapterülete 503 ezer négyzetméter. 217 épület található a birtokon belül. 40 kilométernyi kerítés veszi körbe. 18,5 kilométer távvezeték és 46 km vízvezeték kanyarog a terminál alatt. Saját tűzoltósága, hőerőműve, szemétégetője, benzinkútja, postai kicserélő központja és rendőrsége van.Látványos, járművekből álló gigainstalláció készült a ferihegyi repülőtér 70. születésnapja tiszteletére - We Love Budapest, 2020.05.08.Az Urbanista.blog.hu Ferihegyről

Története Előzmények Az első világháborút követően a magyar polgári repülés nehezen és korlátozások közepette alakulhatott ki. Ennek során a Mátyásföldi repülőtér után a Budaörsi repülőtér lett a 30-as évek végén a belföldi és egyben az ország nemzetközi repülőtere is.

1938-ban újra napirendre került egy új budapesti repülőtér létesítése. Ehhez hozzájárultak a rövid ideje működő budaörsi repülőtér problémái is. A három település, Pestszentlőrinc, Rákoshegy és Vecsés határában lévő területet jelölték ki a leendő új repülőtérnek. A Budapest-Szolnok vasútvonal melletti lapos, keleti felén dombos terület 1723-tól a Grassalkovich család tulajdonában volt, és a század végén itt bérelt mintegy 650 holdat egy gazdag budai serfőző, Mayerffy Xavér Ferenc. Róla nevezték el Ferihegynek a környéket, ami előbb Szontagh-, majd Podmaniczky-, végül pedig Vigyázó-birtok volt. 1928 után a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába került, de a környékbeli gazdáknak is voltak itt földjeik.

A tervezés és az építkezések első szakasza 1939–1944 között A repülőteret vegyesen polgári, katonai és sportcélra kívánták hasznosítani.

A tervezés részeként, a repülést akadályozó természetes és mesterséges tereptárgyaktól mentes, a későbbi bővítésekhez lehetőséget nyújtó területen 1939 februárjától meteorológiai megfigyeléseket és méréseket végeztek dr. Hille Alfréd vezetésével. Főként a szélviszonyokat, a köd kialakulásának és feloszlásának körülményeit vizsgálták. A kavicsos talaj és a mélyen húzódó talajvíz további előnyt jelentett. Az egyeztetett tervezési munkák több szálon futottak, északnyugati részére a polgárit, a délnyugatira a katonai létesítményeket szánták. Ehhez csatlakozva a leendő közös felszálló mezőn kívül, a keleti oldalra tervezték a sportrepülőteret az egykori majorsági épületek felhasználásával és a később építendő hangárokkal. Itt már 1940 nyarán repültek a Horthy Miklós Nemzeti Repülőalap keretében a növendékek. A katonai rész északi oldalán, a repülőtér nyugati részén épültek az EMESE Kísérleti Repülőgépgyár irodái és műhelyei.

Mint minden épület tervezésére és építésére, így a forgalmira is nyilvános pályázatokat hirdettek. Az 1939 szeptemberében kiírt pályázat decemberi eredményhirdetésekor a megvalósításra legalkalmasabbnak – kis módosítással – ifj. Dávid Károly terveit találták. A tervező, aki a modern magyar építőművészet egyik megteremtője volt, egy olyan épületet álmodott meg, mely felülről stílusosan, egy hatalmas repülőgépre emlékeztetett.

Törzse a nagyméretű impozáns indulási-érkezési csarnok, a vízszintes vezérsíkja a közút felőli homlokzat, a szárnyai a felszálló mező felé néző emeletes részek, motorjai pedig az ezek előtt lévő két irányítótorony. A kiírásban az érdeklődőkre, az utasok kísérőire és a repülőbemutatók résztvevőire is gondolni kellett, ezért erre a célra épült meg egy nagyméretű terasz. A munkálatok 1942-ben kezdődtek el Kemenes Krebs András cégének közreműködésével.

Világháború és az újjáépítés A második világháború során komoly károkat szenvedett, ideiglenesen német és szovjet csapatok is állomásoztak a repülőtéren.

1947-ben döntöttek Ferihegy újjáépítéséről a polgári forgalom számára. 3 éves terv keretében megtisztították a robbanószerektől a területet, helyrehozták vagy újjáépítették a megsérült épületeket, valamint 1948-ban elkezdték a 13/31-es, ma 13R/31L futópálya betonozási munkálatait is.

Az ünnepélyes átadási ünnepséget 1950. május 7-én, vasárnap tartották, és az elkészült épületek tették lehetővé az 1946-ban megalakult budaörsi székhelyű Maszovlet itteni működését. A légitársaság ekkor még csak néhány külföldi járatot, a prágait, a bukarestit, a varsóit és a szófiait üzemeltette. Ferihegyre az első időkben menetrend szerint csak a keleti blokkhoz tartozó baráti országok gépei jártak.

Az első nyugatra induló menetrend szerinti járat a Malév bécsi viszonylata volt 1956 nyarán. Az első nyugati légitársaság, amely járatot indított Budapestre, a holland KLM volt 1957-ben.

A forgalmi épület teljes befejezése is erre az időszakra esett. Szálloda nyílt és a nagyobb gépek megjelenése miatt megkezdődtek a 2500 méteres futópálya hosszabbítási munkái is. 1958 végére elkészült a 3010 méteresre meghosszabbított pálya.Jancsó Ágnes - 70 éves a Ferihegyi repülőtér (Építészfórum, 2020.05.07.)

1960-ra Ferihegy Kelet-Közép-Európa legmodernebb repülőtere lett, mikor is elkészült a tranzitváró, a bevezető fénysor, a radarberendezés és meghosszabbították a futópályát. 1965-ben bővítették a forgalmi előteret, 1970-ben a forgalmi épületet, 1977–1978 között az érkezési várót. 1969-ben leálltak az 1946-ban indult belföldi repülőjáratok.75 évvel ezelőtt jött létre a Malév jogelődje - Aeropark 1975-ben elektromechanikus utastájékoztatási rendszert telepítettek.https://www.fomterv.hu/mmk/sites/default/files/balatonfoldvar-2016/23-Somogyi-Toth-Gabor.pdf Somogyi-Tóth Gábor - A Ferihegyi repülőtér fejlesztésének első hat évtizede (1939-1999) (FŐMTERV, 2016) Az idővel szűkössé váló nemzetközi légikikötőt a folyamatosan gyarapodó forgalom hamar kinőtte. A fejlődés megtorpant. Nyilvánvalóvá vált a nagyszabású állami beruházás, egy átfogó fejlesztési koncepció szükségessége a vágyott nemzetközi szint eléréséhez. A fejlesztési program azonban csak 1976-ban került a tervbizottság elé. Ennek megfelelően 1983-ig elkészült a második futópálya a hozzá tartozó gurulóút-hálózattal, az irányítótorony és a Malév-gépek karbantartására szolgáló műszaki bázis. Ekkor került sor a Magyarország teljes légterét ellenőrizni képes radarberendezések telepítésére is a Kőris-hegyen és Püspökladányban. A munkálatokat az 1973-ban alakult Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) szakemberei irányították.Ferihegyi Repülőtér közössége - Ferihegy rövid története

Közelmúlt