Pélmonostor (a középkorban Baranyamonostor, illetve Majsmonostor néven is szerepel. 1899-ig neve Monostor, horvátul Beli Manastir, szerb Beli Manastir / Бели Манастир, németül Manoster) város és község (járás) Horvátországban, Eszék-Baranya megyében. A szerbhorvát nevének jelentése: fehér kolostor. Baranya horvátországi részének közigazgatási, gazdasági és kulturális központja és legnagyobb települése.

A község (járás) települései Pélmonostor mellett Baranyavár (Branjin Vrh), Benge (Šumarina) és Cukorgyár (Šećerana) tartozik hozzá.

Fekvése Eszéktől légvonalban 24, közúton 30 km-re északra, Baranyában, a Drávaszög északi részén, a Báni-hegység délnyugati lejtőin, a magyar határ közelében fekszik. Itt halad át az Eszékről Mohácsra menő főút, valamint az 5C (V/C) páneurópai közlekedési folyosó (corridor) részét képező A5-ös autópálya, amely a két ország határán, Ivándárdánál csatlakozik a magyarországi M6-os autópályához. A városon halad át az Eszékről Pécsre menő vasútvonal is. Településrészei: Beli Manastir-Planina, Beljsko naselje, Haljevo, Palača és Sudaraš.

Története A település már az őskorban is lakott volt, a feltárások során a plébániatemplom környékén két őskori településréteget is feltártak. Néhány éve a város határában a „Popova zemlja” lelőhelyenÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-3636. az i. e. 4000 körül virágzott starčevói kultúra egyik nagyméretű településének és temetőjének maradványait, köztük sok kerámiát, kő és csonteszközöket találtak. Ugyanitt két, a 2. és 3. századból származó római téglaégető kemence is előkerült. A téglagyár területén, a „Ciglana” lelőhelyenÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-3635. részben kőrézkori, részben bronzkori lelőhelyet tártak fel. A leletek a bádeni kultúrához, valamint a dunántúli mészberakásos kerámiák kultúrájához tartoznak. 1953-ban a kora középkorból származó, 5. századi tárgyakat (fibulákat, keleti gót ékszereket) találtak. Számos őskori régészeti lelet került napfényre a magyar határtól Eszék felé menő autópálya Pélmonostort elkerülő szakaszának építését megelőző leletmentő feltárások során is.

Pélmonostor Pél néven már a középkorban is jelentős település volt. Monostorát a Majs nemzetség építtette a 13. század elején. 1212-ben már biztosan megvolt, mert szerepel a kopácsi birtok határleírásában. Első írásos említése 1227-ben „Abbati Sancti Michaelis de Brana, quod est monasterium Moyz” alakban történt II. Andrásnak abban az oklevelében, melyben a Mátyás fia Pál és a baranyai várjobbágyok közötti per elintézését helyben hagyja.Árpádkori új okmánytár VI. kötet. 441. IV. Béla 1253-ban Balog Miklós étekfogómesternek ajándékozta, majd veje, Lőrinc nádor fia Kemény kapta meg a szársomlyói uradalommal együtt IV. László királytól. Apátját csak 1280 körül említik. A Pél név 1270-ben nemesi névben „Mour filius Mathye de Pel” formában bukkan fel,Árpádkori új okmánytár VIII. kötet 333. de már a pécsváradi apátság alapítólevelében felsorolt falvak között is található egy „Pol” nevű falu, mely azonos lehet Péllel.Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában II. kötet – Baranya vármegye Bp. 1894. A monostor 1289-ben Szársomlyó várának tartozéka volt. A 15. században eleinte a Monostori családé, majd 1439-ben Monostori László magtalan halála esetére a király a Garaiaknak adta, de ennek ellenére 1448-ban Bucsányi Osvátnak adta zálogba. Emiatt a Garaiak és a Bucsányiak perre mentek, melyben a király a Garaiak javára döntött. 1492-ben zálogként már Corvin János kezén találjuk, de még ebben az évben Turóczi Györgyé lett. 1494 és 1499 között a bajnai Both család birtoka volt. Ezután 1503-ban és 1507-ben is a monostori Zalay és Verebélyi családé volt. A monostor valószínűleg a török harcokban pusztult el, köveit 1776-ban nagyrészt a népes település új templomának építéséhez használták fel. Maradványai még a Lojmiron láthatók. A település 1591-ben „Monostor” néven 25 adózóval szerepel a török adókönyvben, a nevek alapján tiszta magyar lakossággal.Vass Előd: A szekcsői — mohácsi szandzsák 1591. évi adóösszeírása – A Baranya megyei Levéltár évkönyve Pécs, 1979. 76. old.

A térség 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, de a település a harcok során valószínűleg elnéptelenedett. A Rákóczi-szabadságharc során a kurucok és rác martalócok is pusztították. 1711 után kezdett nőni számottevően a lakosok száma a településen, amikor a törökök elől menekülő szerbek települtek itt le. 1723-tól kezdtek betelepülni a német családok. 1728-ban Monostoron 15 szerb és 22 német család élt. Már az 1733-as egyházlátogatás iratában is találunk információt viszonylag kis lélekszámáról, részben katolikus, részben ortodox vallású lakosairól. A katolikusok akkor a lőcsi plébániához tartoztak. 1738-ban Monostornak fonott, fából készült, sárral tapasztott temploma volt, melyet Szent Márton püspöknek szenteltek. 165 lakos, 30 házaspár élt ekkor itt. Tanítója Honstor János volt. A tanító jelenléte ekkoriban még elég ritka volt, német neve a közben betelepített német ajkú lakosságról tanúskodik. Amikor Klimo pécsi püspök 1757-ben ellátogatott ide dicsérte a német embereket, akik a 18. század eleje óta éltek a faluban. Ekkor már 406 lakos vagy 80 házaspár élt itt. A baranyavári plébániatemplom egyházlátogatása során 1782-ben feljegyezték, hogy a monostori gyülekezet 8 évvel azelőtt szilárd anyagból épült és Szent Mártonnak szentelt templomot épített. A tanítót Trichler Fülöpnek hívták, aki 45 éves, jó tanító és jó orgonista. A templom 1774-es megáldása alkalmával földterületet különítettek el az új temető számára, mivel a régi a templom körüli már alkalmatlan volt. 1852-ben Monostor önálló plébániává vált, a következő évben pedig megépült a plébániaház, ami már a település nagyarányú fejlődésének a jele volt. A plébánia, az iskola, a vasút, az út és egyéb járulékos létesítmények megépítésével Monostor a népesség és a jelentőség szempontjából megelőzte Baranya más településeit és Baranya déli részének központjává vált. A magyarság mellett németek, horvátok és szerbek egyaránt éltek ezen a helyen. 1902-ben az addigi Monostor név elé a többi, hasonló nevű településtől megkülönböztetésül a középkori eredetű Pél- előtagot ragasztották.

A trianoni békeszerződésig Baranya vármegye Baranyavári járásához tartozott. A település az első világháború után az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később (1929-ben) Jugoszlávia része lett. A második világháború végén a német lakosság nagy része elmenekült a partizánok elől. Az itt maradtakat a kommunista hatóságok kollektív háborús bűnösökké nyilvánították, minden vagyonuktól megfosztották és munkatáborba zárták. Az albertfalvi munkatáborba hurcoltak között volt Klein Tivadar pélmonostori katolikus plébános, akit ott – bosszúból a szerb pópa haláláért – válogatott kínzások közepette öltek meg.Magyar katolikus lexikon/Klein Az életben maradtakat később Németországba és Ausztriába telepítették ki. 1946-ban az ország más részeiről, a Muraközből, a Zagorjéból, Dalmáciából és a Tengermellékről szállítottak ide teljesen elszegényedett horvát családokat, akik megkapták az elűzött németek házait. A település 1961-ben városi rangot kapott. 1991. augusztus 21-én elfoglalták a Baranyát megszálló szerb csapatok. A nem szerb lakosságot elűzték, katolikus temploma, házai súlyosan megsérültek. Az elűzöttek házaiba szerb menekülteket költöztettek. A horvát menekültek csak 1997-ben térhettek vissza.

Népessége

Lakosság változása- Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001. 1857 1869 1880 1890 1900 1910 1921 1931 1948 1953 1961 1971 1981 1991 2001 2011 1.393 1.532 1.475 1.584 1.612 2.306 2.892 3.093 3.191 3.520 4.804 7.206 9.118 10.146 8.671 8.049

1910-ben 2447, többségben német (61,1%) lakosa volt, jelentős szerb (19,5%) és magyar (18,1%) kisebbséggel.

2002-ben a község 10 896 lakosából 6085 horvát, 2920 szerb, 933 magyar, 153 cigány, 87 szlovén, 45 albán, 22 bosnyák volt.

2011-ben a városnak 8049, a községnek összesen 10 068 lakosa volt.

Híres személyek Itt született 1892-ben Polnisch Artúr lőcsei bankár, újságíró, politikus, Lőcse alpolgármestere.

Gazdaság Jelentős az alkohol, az ecet, a keményítő, valamint a PVC termékek gyártása. Fejlett a malomipar és a téglagyártás. A mezőgazdasági ágazatok közül a legjelentősebb a szőlőtermesztés.

Közlekedés 2018. december 9-től Magyarbólyból naponta közlekednek vonatok Pélmonostorra.Decembertől ismét vonattal utazhatunk Magyarországra

Nevezetességei A középkori monostor romjai a Lojmir helyen találhatók. A monostort a 13. század elején építtette a Majs nemzetség, ezért egykor Majsmonostorának is nevezték. A török háborúkban pusztult el. Romjai 1883 óta láthatók.Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-3495. Szent Mártonnak szentelt plébániatemplomaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1618. 1777-ben épült barokk stílusban. Egyhajós épület négyszögletes szentéllyel. 1992-ban a várost megszálló szerbek felgyújtották. A templom tető nélkül maradt, a harangtorony megsemmisült. A tornyot borító rézlemez és a harang maradványait a romák fémhulladékként adták el. 1999-ben teljesen újjáépítették. Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelt szerb pravoszláv templomaÖrökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1619. 1771-ben épült késő barokk stílusban. Négyszög alaprajzú épület félköríves apszissal. Ikonosztáza a 18. század második felében épült, 44 ikonjának többsége 1772-ben készült. Berendezésének nagy része a 19. század második feléből való, klasszicista stílusú. Liturgikus tárgyai körül a legértékesebb egy 1781-ben Moszkvában nyomtatott evangélium. A templom előtt egy ortodox kereszt található. A parókia épülete 1904-ben épült. A Baranyai Örökségek Néprajzi Központját 2016-ban alapították. A helyén 1951-től 1986-ig óvoda volt. Az óvoda megszüntetése után, egészen a központ felújításáig, az épületben családok laktak. A központ állandó kiállítása bemutatja a Baranya térségében élő etnikai csoportok anyagi és szellemi kulturális örökségét a 19. század végétől a 20. század közepéig. A kiállítás célja, hogy négy tematikus egység révén kiemelje a tradicionális kultúra gazdagságát, hogy ösztönözze annak megőrzését és fenntarthatóságát. A cukorgyár területén megőrzött gőzmozdonyt 1900 körül gyártották Budapesten, a MÁVAG gyárban (Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára). Ez az egyik legrégibb, ma is meglevő mozdony Horvátországban. Fő feladata a teher- és személyszállító vonatoknak a helyi vonalakon, azaz rövidebb távolságon történő vontatása volt. Ezeknek a MÁV 377-es gőzmozdonyoknak a gyártását 1950-ben befejezték. Az utolsó kettőt az 1970-es évekig működtették a pélmonostori cukorgyárban. A Đuro Đaković 343-as számú gőzmozdony és a három személyszállító kocsi az egyetlen megmaradt része a bellyei vasút korábbi gördülőállományának. Az ipari vasút a mezőgazdasági majorokat kapcsolta össze a mezőgazdasági alapanyagok feldolgozására szolgáló gyárakkal. A keskeny nyomtávú háromtengelyes mozdonyt 1952-ben gyártották Bródban a Đuro Đaković gyárban. A mozdony fő célja az ipari létesítményekben és bányákban történő vontatás volt. A négytengelyes kocsik felépítménye fából készült, fém tetővel, nagyon szerény felszereléssel, elektromos berendezés nélkül. A fapadokat hosszirányban a kocsi mindkét belső oldalán helyezték el. A kocsik elülső oldalán üvegezett ajtók találhatók, mindkét oldalon pedig hat ablakuk van. A Fordson F modell az első traktor, amelyet 1923-ban akkor állami tulajdonú „Belje” cég a Fordson társaságtól, a Detroitban található gyárból vásárolt. Az F modell az első traktor, amelyet alváz nélkül gyártottak monoblokkban. Noha a traktort elsősorban szántásra szánták, hajtásként csépléshez, malmok hajtásához és takarmány aprítására is használták. A város nagy ünnepe november 11., Szent Márton napja.

200px|bélyegkép|jobbra|Farsangi karnevál

Kultúra