Verbőc () település Ukrajnában, Kárpátalja Beregszászi járásában.
Fekvése Nagyszőlőstől nyugatra fekszik. Határos Feketepatakkal, Szőlősegressel, Mátyfalvával és Puskinával.
Nevének eredete Nevét a falun keresztülfolyó hasonló nevű patakról vette. Vrbovac (Verbőc) szláv eredetű szó, mely fűzfával benőtt (füzes) helyet jelent.
Története Verbőc Árpád-kori település, nevét 1251-ben, IV. Béla király idejében említették először az oklevelek „Vrbeuch” néven. A település egykori birtokosai a Werbőczy, Újhelyi és Zowárdfy nemzetség tagjai voltak. 1377-ben „Verböcz”, 1419-ben „Verbeuch” alakban írják. E faluban született a 15. század közepén Werbőczy István, a róla elnevezett Hármaskönyv szerzője is, aki művében a magyar feudális szokásjogokat rendszerezte. Műve 1517-ben latin nyelven jelent meg Bécsben, eddig több mint 40 kiadása látott napvilágot.
A 16. század közepének adatai említik Verbőc egyházát és templomát is. 1577-ben Verbőc neve is szerepelt a dézsmajegyzékben. Az 1594. évi gabona- és bordézsma jegyzék adatai szerint 36 adófizető család élt itt.
A 18. század végén Vályi András így ír róla: „VERBŐCZ. Magyar falu Ugocsa Várm. földes Urai több Uraságok, lakosai reformátusok, fekszik Patakhoz 1/4, Matyfalvához 2/4 órányira; határja 2 nyomásbéli, terem búzát, és rozsot középszerűen, zabot, és kukoritzát keveset; erdeje, fája van, szőleje nints, tserjével bővelkedik, piatza T. Újlakon van.”
Fényes Elek 1851-ben kiadott geográfiai szótárában így ír a faluról: „Verbőcz, Bereg-Ugocsa v. magyar falu, 3 romai, 5 g. kath., 451 ref., 12 zsidó lak., ref. anyatemplommal. Határa róna és gazdag; erdeje szép, melly épületfákat is bőven ad. A Verbőczy nemzetség, melly most csak leányivadékaiban él, innen vette származását, s egy eredetü az Ujhelyi és Zowárdfy nemzetésgekkel. F. u. Komáromi, Gönczy, Nagyiday, Kutassy, Elek s m. t. Ut. p. Nagy-Szőlős.”
1872-ben „Verbőc” formában említik. A 19. század végén, 20. század elején Ugocsa vármegye Tiszáninneni járásához tartozott. Az első világháborút követően a mesterségesen létrehozott Csehszlovákiához csatolták, majd 1938 novembertől ismét Magyarországhoz tartozott 1944 őszéig, amikor a szovjet csapatok megszállták.
1945-ben az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság, s ezzel együtt a Szovjetunió részévé vált. 1991 óta a független Ukrajna része. 2020-ig a település tanácsához tartozott a szomszédos Feketepatak is.
Népessége
Az 1910-es népszámlálás adatai szerint 585-en lakták, melyből 568 magyar, 17 rutén nemzetiségű, illetve 64 görögkatolikus, 468 református, 39 izraelita vallású volt. A 2001-es ukrajnai népszámlálás szerint a lakosság 94,1%-a magyar, 5,5% ukrán, 0,4% orosz anyanyelvű.
Nevezetességek Református temploma 1828-ban épült Werbőczy István emlékműve Görög- és római katolikus temploma 2007-ben épült
Híres szülöttei Werbőczy István (Verbőc, 1458. – Buda, 1541. október 13.) jogtudós, ítélőmester, királyi személynök, kancellár, a Werbőczy hármaskönyv szerzője
Jegyzetek
Források A történelmi Magyarország atlasza és adattára 1914 Sebestyén Zsolt: Kárpátalja helységnevei
Kategória:A Beregszászi járás települései Kategória:Ugocsa vármegye települései