right|frame|A Van het Reve család 1929 körül. A bal oldalon ül Gerard.
Gerard Reve, teljes nevén Gerard Kornelis van het Reve (Amszterdam, 1923. december 14.– Zulte, 2006. április 8.) holland író és költő. A "Nagy Triász", a második világháború utáni legjelentősebb holland írók egyike, Harry Mulisch és Willem Frederik Hermans mellett.
Élete Reve 1923. december 14-én, délután fél 6-kor született, az amszterdami Van Hallstraat 25-ös számú házában,Reve, Gerard és van den Berg, Thomas: De duiding aller dingen: Gerard Reve in Elsevier. Elsevier over Gerard Reve, Elsevier, Amsterdam, 2008. 154-155. A Google Bookson: https://books.google.nl/books?id=TDCYwH-F8H4C&pg=PA155&lpg=PA155&dq=Over+de+hele+buurt,+de+huizen,+tuinen,+daken,+straten,+pleintjes,+heeft+altijd+voor+mij+een+sfeer+gehangen+van+onpeilbaar+diepe&source=web&ots=P1zJrszGJA&sig=kNTS-i-wjNxnZKIi9PBWp9HT8IE&hl=nl&sa=X&oi=book_result&resnum=1&ct=result Gerardus Johannes Marinus van het Reve (maga is író, újságíró) és Janetta Jacoba Doornbusch gyermekeként. Szülei mindketten meggyőződéses kommunisták voltak, apja a Harmadik Internacionálé egyik moszkvai kongresszusán is részt vett 1922-ben. Gerard bátyja, Karel van het Reve híres ruszista, a leideni egyetem tanára.
Gerard Reve Amszterdam keleti részén (a Watergraafsmeer-beli Betondorp-kerületben) nőtt fel, később szüleivel a Jozef Israëlkadéra költöztek. Itt írta De Avonden (magyarul: Az esték) című regényét, amelynek cselekménye is ebben a környezetben zajlik. A Vossius Gymnasiumban folytatott középiskolai tanulmányait (1936-1940) abbahagyta, és inkább az amszterdami grafikusképző iskolát választotta, ahol 1943-ban tipográfusi képesítést szerzett. Ezután 1947-ig különböző helyeken dolgozott, például bírósági tudósító volt a szociáldemokrata színezetű Het Parool című napilapnál, ahol megismerkedett az író és újságíró Simon Carmiggelttel is.
1948. december 9-én feleségül vette Hanny Michaelis költőnőt (1922-2007); házasságuk 1959-ig tartott. Ez idő alatt Reve több évig (1952 és 1957 között) Angliában élt. Londonban színdarabírói tanfolyamokon vett részt, emellett hónapokig ápolóként dolgozott a Nemzeti Ideggyógyászati Klinikán (National Hospital for Nervous Diseases).
Amszterdamba visszatérve Wim Schumacherrel élt, aki műveiben "Wimie"-ként jelenik meg. 1964-ben új élettársával, Willem Bruno van Albadával ("Teigetje"-vel) a hollandiai Friesland tartományban fekvő Greonterp faluba költözött. Később harmadikként csatlakozott hozzájuk Henk van Manen (Reve műveiben "Woelrat", becenevének jelentése kb. 'sajtkukac'). A greonterpi házat "Huize Het Gras"-nak (kb. 'Fűlak') nevezték. 1971 és 1974 között a trió előbb Veenendaalban, majd Weertben lakott. 1974-ben Reve (immár egyedül) Franciaországba költözött. 1975-től élettársa Joop Schafthuizen (a művekben "Matroos Vos", a.m. 'Róka matróz'). Később a pár hol Franciaországban, hol Schafthuizen szülővárosában (Schiedam) élt. 1993-ban a belgiumi Machelen-aan-de-Leie-ben telepedtek le, a flamand író, Stijn Streuvels orvos vejének egykori villájában.
1997-től Reve Alzheimer-kórban szenvedett, állapota 1998-as szívműtéte után jelentősen rosszabbodott. 1999 decembere után nem írt többé. 2004 májusától a zultei (Kelet-Flandria) Sint-Vincentius ápolóotthonban élt, ahol 82 éves korában, 2006. április 8-án, 20.45-kor hunyt el.
2006. április 15-én temették el, végső nyughelye a Machelen-aan-de-Leie-i Új temető közepén található díszsírhely, noha ő egy, a temető sarkában álló helyet választott korábban. Márvány síremléke hátulján a következő felirat áll:
Irodalmi munkássága A kezdetek 1940-ben Reve saját kiadásban megjelentette Terugkeer című verseskötetét, ez azonban csak a '80-as években derült ki, és elsőre sokan nem is hitték, hogy valóban létezik a kötet. Csak egy eredeti példány felbukkanása után ismerték el a versgyűjteményt Reve alkotói pályafutásának kezdeteként.Gerard Reve életrajza a Koninklijke Bibliotheek (Királyi Könyvtár) honlapján.
De Avonden (Az esték) Reve első regénye 1947. november 1-jén jelent meg, álnéven. A mű azóta is a holland irodalom egyik nagy klasszikusának számít, és már kézirat formájában a Reina Prinsen Geerligs-díjjal tüntették ki. A regény (amelynek alcíme een winterverhaal, a magyar fordításban: téli elbeszélés) azt írja le, hogyan éli meg Frits van Egters hivatalnok az 1946-os év utolsó 10 napját. Témája a nyomasztó, szűkre szabott, reménytelen és illúziótlan kispolgári lét, amelyben nincsenek valódi emberi kapcsolatok. A könyv komor, melankolikus hangvétele szinte sokkolta a korabeli kritikusokat, volt, aki egyenesen "embergyalázó prózá"-ról beszélt. Egy rémisztő könyvBomans, Godfried. ‘Een schrikbarend boek.’ In: Elseviers weekblad, 1947. december 13. címmel írt róla cikket Godfried Bomans az Elsevier című lapnak: szerinte ritkán olvasni "ennyire komor, minden pozitivitást ennyire nélkülöző, ennyire szürke, cinikus és teljesen negatív könyvet." A Reve lelki egészsége miatti aggodalom mellett Bomans abbéli reményét is kifejezte, hogy az író "isten adta tehetségét" a jövőben egy olyan könyv megírásának szenteli, amely "nemcsak pszichológiailag érdekes, hanem általános emberi érdeket is szolgál."
Simon Vestdijk a fentiekkel ellentétben a regény groteszk és felszabadító humorát emelte ki. Vestdijk és néhány más kritikus szerint a fiatal Frits történetével egy olyan generáció hallatta a hangját, amely kábultan és hitetlenül került ki a világháborúból. Reve a De avondent tárgyilagos, lejegyző stílusban írta, a legapróbb részletek sem kerülik el az elbeszélő figyelmét. Emellett Frits van Egters túlságosan kifinomult, körülményes beszédmódja furcsa, komikus hatást kelt.
A regény '60-as évekbeli értelmezéseiben a figyelem elsősorban a főhős pszichéjére irányult, a szexualitással kapcsolatos szövegrészek, valamint Frits álmai kerültek a középpontba. A könyvből 1989-ben azonos című film készült, Rudolf van den Berg rendezésében.
Werther Nieland A fentebb említett technika, amit Reve "interpretálás nélküli lejegyzés"-ként említett egyszer, az 1949-es Werther Nieland és a már 1947 előtt, folyóiratban közölt De ondergang van de familie Boslowits (A Boslowits család pusztulása) című novellákban is megtalálható. Mindkét esetben egy gyerek lelki világát, látásmódját állítja szembe a felnőttek érthetetlen világával.
A Werther Nieland tizenegy éves főhőse, Elmer nem talál fogódzót az őt körülvevő világban. Gyanítja, hogy kapcsolat van bizonyos különböző történések között, de mivel még nem igazán érti a dolgokat, a kapcsolat titokzatosnak és varázslatosnak tűnik számára. Az egyik dolog, amit nem ért, Werther Nieland édesanyjának szokatlan viselkedése. Hogy szembeszálljon a felfoghatatlannal, titkos klubokat hoz létre és általa kitalált (gyakran állatok megölésével járó) rituálékat végez.
Maga Reve ezt a művét jobbnak tartotta a De avondennél. A novella 1970-es kiadásának előszavában leírja, hogy amikor 1949-ben befejezte, nem volt különösebben elragadtatva tőle, később azonban egyre kedvesebbé vált számára, és 1970-ben már pályája "egy talán soha túl nem szárnyalt csúcspontjaként" tekintett rá.
Későbbi művei Az első, korai művek után egy olyan kísérletező korszak következett, amelynek során Reve mindenféle műfajban kipróbálta magát. Ezután (részben 1962-es, edinburgh-i utazása hatására) számára legmegfelelőbb műfajként a levél mellett döntött. 1963-ban jelent meg első levelezéskötete (Op weg naar het Einde), amelyet számos hasonló gyűjtemény követett.
Magánéletében is fontos változások történtek: angliai és skóciai tartózkodása során rájött, hogy "mindig is Isten elől menekült". A kereszténységhez való megtérését a római katolikus egyházhoz való csatlakozás követte (1966). A '60-as évek első felétől jelentek meg műveiben a homoszexuális fantáziák is, amelyekben a vallás, a halál és az erotika erőteljesen összefonódott. Személyes fejlődését jól dokumentálják az ekkor született levelek, az 1980-ban közreadott Brieven aan Wimie és az 1959 és 1975 között írt leveleket tartalmazó Brieven aan Josine M. (1981), amelyet jelentősen kibővített változatban 1994-ben újra kiadtak.
Az önéletrajzi elemek és a múlt eseményeinek felidézése fontos összetevői néhány regényének, így az 1978-as Oud en eenzaam címűnek, amelyben a Londonban töltött évei és a kommunista ifjúsági táborok játszanak fontos szerepet. A Moeder en zoon (1980) saját fejlődéstörténete, amelynek során eljutott a katolicizmushoz és ahhoz a szerelemhez, amely a műveiben Matroos Vos néven szereplő férfihez fűzte.
Het Boek Van Violet En Dood A Moeder en zoon-t megjelenése előtt Het boek van het violet en de dood címen emlegették, és első fejezetét is így publikálták, röviddel a teljes regény megjelenése előtt. Erről, akárcsak Reve több könyvéről is, megjelenése előtt azt híresztelték, olyan mű lesz, amely minden más regényt feleslegessé tesz. A régóta kilátásba helyezett címen azonban csak 1996-ban jelent meg regény, de az sem az eredeti terv szerinti Het boek van het violet en de doodként, hanem Het Boek Van Violet En Dood címen.
E regény cselekményének középpontjában az az esemény áll, hogy a Franciaországban élő elbeszélő szomszédasszonyának fia egy autóbaleset következtében meghal. Az áldozat temetése alatt az elbeszélő-író gondolatai újra és újra elkalandoznak: azokra a fiúkra és férfiakra gondol, akik köré valaha erotikus fantáziákat szőtt, de a halál azóta elragadta őket. Az áldozatok között szerepelnek híres írók is, mint pl. Rudy Kousbroek, Remco Campert, Renate Rubinstein és Maarten Biesheuvel. A későbbiekben a katolikus vallás kínálta vigaszon mereng, és (komikusnak ható módon) közben-közben kiegyenlít néhány számlát. Reve a könyvben ezen kívül azt is "felfedi", hogy valódi apja egy norvég tengerésztiszt lehetett, és így lehetséges, hogy híres bátyja, Karel van het Reve csupán a féltestvére.
Motívumok A hetvenes években írt regényeinek és levelezésköteteinek (pl. a De taal der liefde, a Lieve jongens vagy az Ik had hem lief) meghatározó témái a "reveista" szexuális fantáziák ("szépséges fiúkról" ("schone jongens"), akiknek nem ritkán fájdalmakat kell elszenvedniük), valamint a vallás, elsősorban Szűz Máriának, az "élők királynőjének", a "halál anyjának" tisztelete. A korai művek szigorú tárgyilagosságát egy ellentétekkel teli stílus váltja fel: a patetikus, ünnepélyes, fennkölt hangvételű részek mellett közönséges, alpári és gúnyolódó mondatok sorjáznak.
Az "álomfiú" ("droomjongen") vagy "könyörtelen fiú" ("meedogenloze jongen"), akiről Reve hetvenes évekbeli műveiben oly gyakran szó esik, későbbi írásokban is visszatér (pl. az 1984-es De stille vriend-ben)
Megítélése Gerard Reve a II. világháború utáni holland irodalom egyik legjelentősebb alkotójának számít. Műveit ma is sokan olvassák, értelmezik és bírálják. Nem övezi azonban minden művét egyöntetű kritikai elismerés: a De avonden, a Nader tot U, a De taal der liefde, az Oud en eenzaam, a Moeder en zoon és a Bezorgde ouders című regények (melyek közül ez utóbbi egy íróról szól, akit karácsony este rémképek és homoszexuális fantáziák gyötörnek), továbbá a Brieven aan Wimie 1959-1963 és a Brieven aan Josine M. 1959-1975 című levelezéskötetek a kritikusok szemében az író pályájának csúcspontjai. Az Een circusjongen és a Wolf (regények) és a leveleket tartalmazó Brieven aan Bernard S. (ugyancsak az irodalmi kritika szerint) mélypontok az életműben.
A róla írott számtalan cikkben és tanulmányban a legkülönbözőbb művészeti irányzatokhoz sorolják az írót. Első művei alapján a naturalizmushoz és nihilizmushoz kapcsolják, míg később megjelent munkáit a romantika misztikus és dekadens jegyeket felmutató formáinak tekintik. Reve saját magát "romantikus-dekadens prózaírónak és költőnek"God & de Kunst, Toespraak in het Muiderslot (A P. C. Hooft-díj kiosztóján 1968-ban elmondott beszéde.) A Vier Pleidooien című, beszédeket tartalmazó kötetben jelent meg. nevezte.