A Batgirl a DC Comics több képregényszereplőjének a neve, aminek mindenkori viselője Batman női megfelelőjeként tűnik fel. A fedőnevet viselő kitalált szereplők közül a legismertebb és legnépszerűbb Barbara Gordon. Batgirlt Bob Kane és Sheldon Moldoff alkották meg, eredetileg Bat-Girl néven, aminek első viselője Betty Kane volt, aki az 1961 áprilisában megjelent Batman 139. számában tűnt fel először. 1964-ben a Batman-sorozatok új szerkesztőjének, Julius Schwartznak a kinevezése után Bat-Girlt eltávolították a képregényfüzetek történeteiből, majd pedig 1967-ben Barbara Gordonnal, az „új” Batgirllel helyettesítették. Az új szereplőt, aki a Detective Comics 359. számában megjelenő The Million Dollar Debut of Batgirl című történetben mutatkozott be, Gardner Fox és Carmine Infantino alkotta meg.
Barbara Gordon Batgirlként rendszeres szereplője lett a Batmanhez kapcsolódó képregényeknek, 1967-es első szereplésétől egészen 1988-ig. A szereplő szerkesztői döntés miatt az 1988-ban megjelenő Batgirl Special első számában visszavonult a bűnüldözői pályáról, majd pedig az ugyanebben az évben megjelenő Batman: A gyilkos tréfa című történetben Joker támadása után tolószékbe kényszerült. Kim Yale szerkesztő és John Ostrander író később az információkereskedő Orákulum fedőneve alatt visszahozták a szereplőt a DC képregényeinek világába mint a Ragadozómadarak nevű női szuperhőscsapat vezetője.
Az 1999-ben megjelent Batman: No Man’s Land című történetben a Vadásznő néven ismert Helena Bertinelli rövid időre szintén magára öltötte Batgirl jelmezét, amiről nem sokkal ezután le is mondott, mivel nem volt hajlandó pontosan követni Batman utasításait. A történetben feltűnő, Kelley Puckett és Damion Scott által megalkotott Cassandra Cain lett a harmadik szereplő aki felvette a Batgirl fedőnevet és azt Batman és Orákulum mentorlása mellett viselte. Cassandra Cain volt a Batgirl név első viselője, aki saját sorozatot kapott, mely 2000 és 2006 között havi rendszerességgel jelent meg. A sorozat végén Cassandra Cain lemondott Batgirl személyazonosságáról. A Birds of Prey-sorozat Headhunt című történetében a Gail Simone által megalkotott Charlotte Gage-Radcliffe vette át átmenetileg Batgirl szerepét, amitől rövid idő után Orákulum nyomására meg kellett válnia. Az 52 című sorozat eseményei után Cassandra Cain öltötte ismét magára Batgirl jelmezét.
A DC Comics előzetes bejelentései szerint 2009 júniusától újabb Batgirl-sorozatot kívánnak megjelentetni. A kiadó nem árult el részleteket arról, hogy ezúttal ki fogja viselni a Batgirl nevet.
A szereplő megjelenéseinek története Betty Kane
Kathy Kane, a Batwoman, romantikus célzattal született meg 1956-ban, nem sokkal Fredric Wertham 1954-ben megjelent Seduction of the Innocent című könyvének megjelenése után, melyben az író olyan vádakat is megfogalmazott, miszerint Batman és ifjú segítője, Robin homoszexuálisak.Les, 93. o. Kathy Kane megjelenését követően a történetek alkotói Robin számára is bemutattak egy újabb női szereplőt, Kathy unokahúgát, Betty Kane-t, aki a Batman 1961 áprilisában megjelenő 139. számában tűnt fel először Bat-Girl néven. A „Batman család” létrejöttével, melyben Batman és Batwoman a szülők, Robin és Bat-Girl pedig a gyerekek szerepében tűntek fel, valamint a földönkívüli manó, Bat-Mite és a „családi kedvenc”, Ace, a Bat-kutya bemutatásával a Batmanhez kapcsolódó sorozatok „szuperhős-történetei egyre inkább szituációs komédiákhoz kezdtek hasonlítani”.Les, 93–94. o.
Julius Schwartz szerkesztő 1964-es kinevezését követően a Batman család tagja eltűntek a képregényfüzetek oldalairól, mivel Schwartz alkalmatlannak találta őket. A Batman-füzetek eladási mutatói ebben az időben egyre gyengültek, ezért a szerkesztő nem csak ezeknek a szereplőknek az eltüntetésére adott utasítást, de egyben vissza is szerette volna állítani az eredeti Batman-mítoszt lényegi elemeit is.Les, 97. o. Bat-Girlt és a Batman család többi tagjának létezését az 1985-ös Crisis on Infinite Earths című minisorozat után egy retconnal kitörölték a DC képregényeinek kitalált világából. Bár a DC-univerzum Crisis-utáni világának történelmében Bat-Girl soha nem is létezett, a szereplő átalakított változata, Bette Kane Flamebird néven ismét megjelent a DC által kiadott füzetekben.
Barbara Gordon
Az új Batgirl, Barbara Gordon, a Batman-történetek egyik régi mellékszereplőjének, James Gordon rendőrfelügyelőnek a lánya, akinek első szereplése a Detective Comics 359., 1967-es januári számában volt (a borítón szereplő dátummal ellentétben a füzet valójában 1966 novemberében jelent meg). A The Million Dollar Debut of Batgirl című történetben, melynek írója Gardner Fox, rajzolója pedig Carmine Infantino volt, Barbara éppen egy jelmezbálba készül Batman női megfelelőjének öltözve, mikor megzavarja a Gyilkos Moly emberrablási kísérletét, miközben Bruce Wayne-t próbálja elfogni. A történtek felhívják Batman figyelmét a lányra, ami után már egyenes út vezetett Barbara számára a bűnüldözői hivatás felé. A szereplő az ABC 1960-as években sugározott Batman című televíziós sorozat és a DC Comics együttműködése révén született meg. A televíziós sorozat producere, William Dozier a harmadik évadra szerette volna megújítani a műsort, így megkérte Schwartzot, hogy alkossanak meg és mutassanak be egy női szereplőt a képregényfüzetben, akit ők a televíziós sorozatban is alkalmazhatnak. Dozier a hősnővel akarta megnyerni a női közönséget és növelni a sorozat csökkenő nézettségét.Les, 113. o. Batgirl új változata a korábbival ellentétben már felnőttként mutatkozott be, aki doktori címét könyvtár szakon szerezte és a Gothami Közkönytár vezetőjeként dolgozott.
Batgirlként Barbara Gordon jóval nagyobb népszerűségre tett szert mint Bat-Girl és Batwoman elődei. A szereplő többször szerepelt a Batman és a Detective Comics oldalain, valamint más, Batmanhez nem kapcsolódó sorozatokban is. Batgirl és Robin főszereplőként jelentek meg az 1975-ben indult Batman Family című képregénysorozatban, mint „az új Dinamikus Duó”. Barbara Gordon egyike lett az amerikai képregények ezüstkorában született legnépszerűbb szereplőknek, aki Batgirlként folyamatosan jelen volt a DC füzeteinek oldalain 1966-tól egészen 1988-ig, majd ezt követően a visszatekintő történetekben. Miután 1988-ban Batgirlként visszavonult a Batgirl Special című egyrészes képregényfüzetben, Barbarát a Joker gerincen lőtte és megbénította Alan Moore Batman: A gyilkos tréfa című történetben. A szereplővel történtek heves vitákat váltottak ki mind a kritikusok, mind pedig a képregényalkotók körében is. Kim Yale szerkesztő és John Ostrander író a Suicide Squad című sorozat 23. számában, 1989 januárjában Orákulum fedőnév alatt visszahozták a szereplőt, ezúttal mint szabadúszó információkereskedő és hacker. Orákulumként Barbara Gordon a DC több szuperhőskének is a segítője, valamint alapítója és vezetője lett a kizárólag női hősökből álló Ragadozómadarak nevű szervezetnek.
Helena Bertinelli
Tizenegy évvel azután, hogy Barbara Gordon szerkesztői döntés kapcsán a Batgirl személyazonosságról, a Shadow of the Bat 83. számában, 1999 márciusában, a Batman: No Man’s Land című crossover részeként Batgirl egy új változata mutatkozott be. Ezt követően a Batman: Legends of the Dark Knight 120. számában fény derült rá, hogy az új Batgirl Helena Bertinelli, aki addig Vadásznő néven szerepelt a DC Comics képregényeiben. Bertinelli nem volt hajlandó betartani Batman utasításait, ezért lemondott a Batgirl személyazonosságról. Miután ismét magára öltötte Vadásznő egyenruháját, Bertinelli később csatlakozott Orákulum csapatához, a Ragadozómadarakhoz.
Cassandra Cain
A küzdősportokban született tehetségként bemutatott, részben ázsiai származású fiatal nő, Cassandra Cain a harmadik szereplő, aki Batman és Orákulum jóváhagyásával felvette a Batgirl nevet az 1999 júliusában megjelent Batman 567. számában, a Batman: No Man’s Land című crossover részét képező történetben Cassandra Cain ugyanazt a Batgirl-öltözéket viseli mint Helena Bertinelli. A szereplő előtörténete szerint Cassandrát egy bérgyilkos, David Cain nevelte fel. A fiatal lányt nem tanították meg a szavakkal történő beszédre, helyette a testbeszéd olvasására oktatták. Emiatt Cassandra agyának azt a részét, mely normális körülmények között a beszédért lett volna felelős úgy edzették, hogy a lány mások testbeszédéből hihetetlen gyorsasággal ki tudja olvasni és megjósolni azok mozdulatait, tetteit. Emiatt a tréning miatt, Cassandra agyában másfajta tanulási folyamatok alakultak ki mint másokéban, a diszlexia egy bizonyos formája akadályozza olvasási és írási készségeit.
Cain hátrányos helyzete ellenére Andersen Gabrych író könyvében a szereplő egyedi kommunikációs formáját nevezte a legfőbb alkotóelemnek, melytől a fiatal nő olyan kiváló nyomozóvá vált: az adottsága, hogy a testbeszéd alapján képes ismeretlen körülmények között felmérni a helyzetet. Saját sorozatának első történetében, mely a Silent Running címet viselte, Cassandra Cain-nek egy pszichológus „átprogramozza” az agyát, hogy képes legyen a verbális beszédre, de ennek mellékhatásaként elveszítette azon képességét, hogy „jósolni” tudjon mások testbeszédéből. Az ezt követő A Knight Alone című történetben Cassandrát egy bérgyilkosnő, Lady Shiva tanítja meg újra arra, hogy képes legyen olvasni a testbeszédben. Hat év után a DC Comics a 73. számmal, 2006 áprilisában megszüntette a sorozatot, melyben Cassandra szintén lemondott a Batgirl személyazonosságról.
A DC-univerzum minden képregényére kiterjedő Infinite Crisis című crossover után egy évvel játszódó One Year Later alatt során Cassandra Cain a Bérgyilkosok Ligája nevű szervezet vezetője lett, és így hősnői ábrázolását is maga mögött hagyta. A szereplőnek szuperhősből gonosztevővé való átvedlése ellenszenvet váltott ki Cassandra Cain rajongóinak körében, akik heves kritikával illeték ezt a fordulatot. Cain Batgirl szerepében a Tini titánok sorozatának 2007-es Titans East című történet során tért vissza, melyben kiderült, hogy Halálcsapás, a Terminátor nevű szuperbűnöző tudatmódosító kábítószerének a hatása alatt állt. A történet után a DC Comics ismét szuperhős szerepben mutatta be Cassandrát, aki a Batman and the Outsiders című sorozat egyik mellékszereplője lett.
Charlotte Gage-Radcliffe
A Birds of Prey-sorozat Gail Simone Headhunt című történetében egy új Batgirl bukkan fel Gotham városában, akiről hamar kiderül, hogy valódi neve Charlotte Gage-Radcliffe, egy emberfeletti erővel rendelkező kamasz lány. Mikor azonban szembekerül Orákulummal, Charlotte kénytelen lemondani a Batgirl személyazonosságról. A szereplő nem sokkal ezután, a sorozat 101. számában Misfit néven csatlakozik Orákulum szervezetéhez.
A szereplő jellemzői Betty Kane eredetileg azért öltötte magára Bat-Girl jelmezét, hogy felkeltse Batman ifjú társának, Robinnak az érdeklődését. A szereplő megalkotásának az elsődleges célja az volt, hogy elhárítsa azokat a Seduction of the Innocent című könyvben felmerült vádakat, melyek szerint Batman és Robin homoszexuálisak. Mint Batman unokahúga, Betty Kane gyengéd érzelmeket kezdett táplálni Robin iránt, és az ő öltözékének mintájára alkotta meg saját Bat-Girl jelmezét. Szerepléseinek alkalmával általában azon fáradozott, hogy felkeltse a fiú érdeklődését, annak ellenére, hogy ö nem mutatott hajlandóságot irányába.
Julius Schwartz Carmine Infantinót kérte fel, hogy alkossa újra Bat-Girlt. Infantino Betty Kane-t „Robin idegesítő női változatának” tartotta, és úgy döntött, hogy inkább valami eredetibb ötlettel fog próbálkozni. A Gardner Fox és Carmine Infantino által megalkotott Batgirl fiatal, dolgozó nő volt, a Gothami Közkönyvtár vezetője. Bár Barbara Gordon Batmant tekintette példaképének, aki után jelmezét is mintázta, számára nem romantikus kapcsolat kialakítása volt a cél, hanem a bűnüldözés. A szereplő leggyakrabban a Detective Comics oldalin tűnt fel, a Dinamikus Duótól, vagyis Batman és Robin párosától független történetekben.