bélyegkép|Drasche-Lázár Alfréd közvetlenül a trianoni békeszerződés aláírási eseménye előtt, Nagy Trianon kastély, Versailles, Párizs, Franciaország, 1920. június 4. Thordai Drasche-Lázár Alfréd Artúr Béla (Dorog, 1875. június 15. – Meyerhofen, 1949. augusztus 28.) diplomata, politikus, író, a trianoni békeszerződés egyik aláírója magyar részről.
Pályafutása
Flamand nagyiparos családból származik. 1900-tól mint miniszterelnökségi fogalmazó dolgozott. 1904-ben gazdag nyelvtudása révén a Külügyminisztériumban diplomatavizsgát tett. Több évnyi pénzügyminisztériumi, majd miniszterelnökségi munka után, 1913-tól miniszteri tanácsosként megkapta a Miniszterelnökség elnöki osztályának vezetését, 1914-től pedig a sajtóirodát is hatáskörébe vonták, ami a korban egyet jelentettet a főcenzori tisztséggel.
1920 júniusában a trianoni békeszerződés elfogadhatatlansága miatt lemondott békedelegáció helyett, Benárd Ágost társaságában őt jelölték ki rendkívüli követnek és megbízott miniszternek az aláírásra. Június 3-án érkeztek meg versailles-i szállásukra és június 4-én, egy mindössze negyedórás ceremónia után, délután fél ötkor, Benárd után – aki állva írt alá – másodikként az asztalhoz ülve látta el kézjegyével a dokumentumot.Kovács Lajos: Megkésve (és) felejtésre ítélve Drasche-Lázár Alfréd, a romantika megcsalt unokája , jamk.hu Vállalva mindennek politikai felelősségét, egészen 1922-ig folytatta diplomáciai karrierjét. 1930-tól az IBUSZ elnöke, 1932-től a budapesti lapok szindikátusának igazgatója volt.Vizi László Tamás: Egy elfeledett magyar diplomata, Drasche-Lázár Alfréd , kgk.sze.hu
Írói munkássága Drasche-Lázár íróként 1906-tól tárcáival több országos lapban is feltűnt (például Magyar Hírlap, Pester Lloyd stb.), és már 1917-ben nagyobb sikereket ért el Tűzpróba című regényével, amely a Lux-filmgyár kezdeményezésére 1918-ban filmvászonra is került. Több színművet is írt, amelyeket nagy sikerrel játszottak a budapesti és pozsonyi színházak. Egyebek mellett operettszöveget is írt Zágon István társaságában, Ángyán Béla zenéjére a Délibáb hercege címmel.
Sokszor az irodalmi kritika kereszttüzébe került, anekdotikus és gyakran túlbonyolított cselekményű írásai nem nyerték meg sem a szakma, sem a szélesebb közönség tetszését. Amyr című regénye egyenesen kudarc volt, Illés Endre, a Nyugatban 1930-ban Apró bírálatok címmel írt korántsem hízelgő kritikát a regényről. A Tölgyes Ádám névre hallgató íróról szóló történet Illés szerint „naiv bonyolultságában zavarosan átlátszó történet”, majd hozzáteszi: „semmi, semmi élet nincs ebben az Amyrban. S még ennél is kevesebb irodalom”. A regény hűvös fogadtatása miatt Drasche-Lázár egyre ritkábban jelentkezett műveivel. 1944-ben Meyerhofenbe (Ausztria) emigrált, ahol 1949. augusztus 28-án érte a halál.
Művei A nő és a kígyó és egyéb elbeszélések; Rózsavölgyi, Bp., 1913 Enyém vagy! Regény; Franklin, Bp., 1917 Tűzpróba (Franklin Társulat, 1917) Az az átkozott pénz (regény, Bp., 1917) Boldogság (színmű, Bp., 1918) Egymás közt (regény, Bp., 1918) A kutyabőr s egyéb történetek; Lampel, Bp., 1918 (Magyar könyvtár) Éva kis keze. Regény; Franklin, Bp., 1919 Tűzkereszt. Regény. A "Tűzpróba" folytatása; Franklin, Bp., 1919 Tűzpróba. Színmű; Lampel, Bp., 1920 (Fővárosi színházak műsora) Cicisbeo. Regény; Franklin, Bp., 1921 Quatrocento. Költemény egy felvonásban; Franklin, Bp., 1921 Tied az élet!. Regény; Franklin, Bp., 1922 Marianne öröke. Regény; Franklin, Bp., 1923 Dorilas. Tizenhárom mese nagyok számára; Franklin, Bp., 1924 Azaldár. Regény; Singer-Wolfner, Bp., 1925 (Egyetemes regénytár) Tegnap és ma (regény, Bp., 1926) Füst, illat és szerelem; Tolnai, Bp., 1927 (Tolnai regénytára) 2222 (regény, Bp., Athenaeum, 1928) A titokzatos vendégek. Regény, 1-2.; Tolnai, Bp., 1929 (Tolnai regénytára) Kicsiny a világ és egyéb elbeszélések; Glória, Bp., 1929? (Értékes könyvek) Rózsa Mária és egyéb elbeszélések; Tolnai, Bp., 1929 (Tolnai regénytára) Amyr (regény, Bp. 1930) Az egyenes út (regény, Bp., 1933) A délibáb hercege (operettszöveg, társszerző Zágon István és Ángyán Béla)
Filmek Tűzpróba (saját regényének adaptációja, Lux filmgyár, 1918)
Jegyzetek
További információk Kádár Judit: A férfi, aki aláírta a trianoni szerződést. Drasche-Lázár Alfréd, az elfelejtett író és politikus. Kritika, 2015. 9-10. sz. 26-28. Kovács Lajos: Megkésve (és) felejtésre ítélve , József Attila Megyei Könyvtár (kisesszé) Drasche-Lázár Alfréd a Magyar életrajzi lexikonban Sándor Imre: 2222 Drasche-Lázár Alfréd regénye – Athenaeum Vizi László Tamás: Ki legyen az aláíró? Vita a minisztertanácsban a trianoni békediktátum aláíróinak személyéről 109. oldal , kgk.sze.hu Kovács Lajos: A miniszter író. Dorog szülötte: Drasche-Lázár Alfréd; DVBE, Dorog, 1999 (Dorogi füzetek) Menyhárt Csaba: Drasche-Lázár Alfréd élete saját szavaival; Dorog, 2020 (Dorogi füzetek) Vizi László Tamás: A kényszernek engedve. A trianoni békediktátum aláírása és ratifikációja, 1920; Ráció, Bp., 2023
Kategória:Magyar diplomaták Kategória:Magyar írók Kategória:Dorogiak Kategória:1875-ben született személyek Kategória:1949-ben elhunyt személyek Kategória:Magyarország követei és nagykövetei Franciaországban Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:Magyar tárcaírók