Pintér Tibor, becenevén Tenya (Budapest, 1974. január 21. –) magyar színész, énekes, rendező, producer, a Szigetszentmiklósi Sziget Színház és a Nemzeti Lovas Színház igazgatója.

Életpályája 1997-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán, Szinetár Miklós osztályában. Előszerződéses ösztöndíjjal két évadra a Veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja volt, ahol főszerepeket is játszott. Játszott ezen kívül még a Budapesti Operettszínházban, a Miskolci Nemzeti Színházban és a Ruttkai Éva Színházban. 2002-ben megalapította saját utazószínházát Sziget Színház néven Szigetszentmiklóson, melynek darabjait az elmúlt években nagy sikerrel mutatták be az ország számos részén, sőt az országhatárokon túl is. A társulat átlagosan évi 150 előadást játszik.

2003-tól 2 évig a Budapesti Moulin Rouge énekese és házigazdája volt, ahol heti 4 alkalommal revüműsorral szórakoztatta a magyar és külföldi vendégeket.

2006-tól 2012-ig a Komáromi Magyar Lovas Színház rendezője, művészeti vezetője és színésze volt.

2013-ban megalapította a Nemzeti Lovas Színházat, amelynek igazgatója, rendezője és producere.

Díjai, elismerései Pepita Különdíj (2011)

Színpadi szerepei Gizella rockopera:....Sámán Tennessee Williams: A kaktusz virága:....Igor Leonard Bernstein: West Side Story:....Riff, Tony Jonavan Druten–Christopher Isherwood: Cabaret....Clifford Bradshaw Andrew Lloyd Webber–Tim Rice: Evita....Magaldi Lévay Szilveszter–Michael Kunze: Elisabeth....Ferenc József Kálmán Imre: Csárdáskirálynő....Edvin herceg Fenyő Miklós: Hotel Menthol....Pajesz Zágon István–Eisemann Mihály: Hyppolit, a lakáj....Nagy András Petőfi Sándor: János vitéz....Kukorica Jancsi Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő....Mr. X Pierre Barillet–Jean-Pierre Grédy: A kaktusz virága....Igor Presser Gábor–Sztevanovity Dusán–Horváth Péter: A padlás....Rádiós Jacobi Viktor–Martos Ferenc–Bródy Miksa: Leányvásár....Tom Miggles Kálmán Imre: Marica grófnő....Endrődy-Wittenburg Tasziló, gróf Szekeres Géza–Bradányi Iván: Cyrano....Cyrano Ifj. Johann Strauss: A denevér....Eisenstein, a férj Gerome Ragni–Galt MacDermot–James Rado: Hair....Berger Jim Jacobs–Warren Casey: Grease....Danny Zuko Ábrahám Pál–Harmath Imre: Viktória....Koltay László Bram Stoker: Drakula....Drakula Andrew Lloyd Webber–Tim Rice: József és a színes szélesvásznú álomkabát....Fáraó A Dzsungel Könyve... Sir Kán Trója – rockopera....Akhilleusz Moulin Rouge Gála Musical Gála Elfújta a szél

Rendezései Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő – Sziget Színház Szekeres Géza–Bradányi Iván: Cyrano – Városmajori Szabadtéri Színpad Dés László–Geszti Péter–Békés Pál: A dzsungel könyve – Sziget színház Jim Jacobs–Warren Casey: Grease – Sziget Színház Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus szupersztár József és a színes szélesvásznú álomkabát – Sziget Színház A padlás – Sziget Színház Hyppolit, a lakáj – Sziget Színház A kaktusz virága – Sziget Színház Viktória – Sziget Színház Leányvásár – Sziget Színház Trója rockopera – Magyar Lovas Színház-Komárom Honfoglalás – Magyar Lovas Színház-Komárom Az utolsó betyár – Magyar Lovas Színház-Komárom EDDA musical A KÖR -Szigetszentmiklósi Sziget Színház Mátyás az igazságos – Nemzeti Lovas Színház

Lemezei Szólólemezek Tábortűz (2003) – Idea Produkció

Válogatás Best of Musical 1 (2006) – Universal, aranylemez lett Best of Musical 2 (2006) – Universal

Producer Drakula – musical két felvonásban (2007) Trója – rockopera két felvonásban (2010) Honfoglalás (2011) Az utolsó betyár (2012) EDDA musical A KÖR (2013) Mátyás, az igazságos (2013)

Filmjei

Hello, Doki /tévésorozat/ 4 epizód (1996) Szomszédok /teleregény/ 33 epizód (1997–1999) ... Kiss Viktor Barátok közt (2000) ... Bakos Gergely A négyes pálya (2001) Napóleon (tévé-minisorozat) 4 epizód (2002) ... segédtiszt Fej vagy írás (2005) ... Pimasz üzletember A katedrális /tévésorozat/ 8 epizód (2010) ... Shareburg Jóban Rosszban (2012) ... Kolozsi Pál Emerald city /tévésorozat/ 3 epizód (2017) ... Spee Mi vagyunk Azahriah (2024)

Egyéb televíziós munkái Legyen Ön is milliomos! tévés vetélkedő szereplő (2007) Celeb vagyok, ments ki innen! 5. évad reality show-szereplő (2017) A legbátrabb páros kaland reality show-szereplő (2018) Sztárban sztár 6. évad tévéshow-szereplő (2018) Álarcos énekes 2. évad tévéshow-szereplő (2020) Szárbox 3. évad ökölvívó gálaműsor-szereplő (2023)

Jegyzetek

Források Sziget Színház Nemzeti Lovas Színház honlapja http://www.nemzetilovasszinhaz.hu/

További információk

Pintér Tibor hivatalos honlapja http://www.nemzetilovasszinhaz.hu/ Nemzeti Lovas Színház honlapja Trója Rockopera

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar színházrendezők Kategória:Magyar producerek Kategória:Színigazgatók Kategória:Pepita-különdíjasok Kategória:1974-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Ki mit tud?-versenyzők