Nagy István Attila (Debrecen, 1947. október 27. –) író, költő, irodalomtörténész.

Pályafutása 1972-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán. Ezután tíz évig a fehérgyarmati Zalka Máté gimnáziumban tanított magyart, oroszt és filozófiát. 1976-ban védte meg doktori értekezését, amelyet Julow Viktornál írt régi magyar irodalomból. A gimnáziumban töltött egy évtized alatt számos tanulmányt írt, amelyek a Szabolcs-Szatmári Szemlében, a Kritikában, a Napjainkban, az Alföldben láttak napvilágot. Módszertani cikkei, tanulmányai a Magyartanításban, illetve a Köznevelés című hetilapban jelentek meg. 1982-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tanács művelődési osztályára került, ahol – többek között – az előző évben megnyílt Móricz Zsigmond Színház tartozott hozzá. Két féléven át szemináriumi csoportokat vezetett a tanárképző főiskola magyar tanszékén. 1985-ben államvizsgázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s még ebben az esztendőben a Városi Televízió stúdióvezetőjévé nevezték ki. Rövid két év múlva ismét taníthatott, mert a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola tanára lett. Több éven át volt a Pedagógiai Műhely című megyei módszertani folyóirat szerkesztő bizottságának a tagja. 1989 szeptembere óta a Kelet-Magyarország szerkesztőségében dolgozott, egészen 2007-es nyugdíjaztatásáig. Az elmúlt több mint két évtizedben egy-két év kivételével minden évben megbízták érettségi elnöki teendőkkel. Gyakran még abban az esztendőben is vállalt ilyen feladatot, amikor maga is kérdező tanár volt. Nyugdíjasként azt teszi, amit szeretne, vagy amit engednek. Rendszerezi maga körül a dolgokat, amelyekről, úgy gondolja, hátha érdekel valakit.

Eddig a következő önálló munkái jelentek meg

1. Módszertani segédanyag a gimnáziumi irodalomtanításhoz Nyíregyháza, 1982. (Megyei Pedagógiai Intézet) 2. Társadul szegődöm (versek) 1983 3. Arcok és művek (1986) tanulmányok 4. Arcod félhomálya (versek) 1986 5. Gyönyörű álom (novellák) 1991 6. Szavak foglya (versek) 1993 7. Századvégi időfutás (publicisztikai írások) 1994 8. A csoda szomjúsága (válogatott versek) 1995 9. A szerelem szigete (regény) 1996 10. A szóra bírt mindenség (tanulmányok, műelemzések) 1996 11. Összezárt szárnyak (aforizmák) 1977 12. Levelekben az eltűnt ifjúság (levelek) 1998 13. Érettségi bankett novellák) 1999) 14. Kegyelemre ítélve (versek) 2000, 15. Parázsló szavak (versek) 2001, 16. Megrendezett pillanatok (írások a színházról) 2001, 17. Egy lépéssel közelebb (műelemzések) 2002, 18. A fogva tartott képzelet (versek) 2002 19. Egyetlen érzés mámorában (válogatott versek) 2005 20. Két évszázad határán (publicisztikai írások) 2007 21. Az utolsó napsütés (versek) 2010 22. A szerelem szigete (regény) 2013 - united p.c. kiadó 23. Parázsló szavak (versek) 2013 - united p.c. kiadó

Források Beszélgetés Nagy István Attila íróval, költővel, irodalomtörténésszel Montázs Magazin, 2014. április 22. Monguz OPAC Alkotói adatlapja Moly.hu Nagy István Attila - Bookandwalk.hu

További információk Nagy István Attila: Kegyelemre ítélve (MEK) Nagy István Attila: Parázsló szavak (MEK) Nagy István Attila: Érettségi bankett (MEK) Nagy István Attila: Egyetlen érzés mámorában (MEK) Levelekben az eltűnt ifjúság (MEK) Blogja Nagy István Attila-idézetek - Citatum.hu

Kategória:1947-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Debreceniek