A Stairway to Heaven a brit Led Zeppelin rockegyüttes leghíresebb dala, amely 1971. november 8-án jelent meg. Jimmy Page gitáros és Robert Plant énekes írta az együttes negyedik stúdióalbumára, a Led Zeppelin IV-re. Többször nevezték minden idők legjobb rockdalának.Shmoop (2010), Stairway to Heaven: Shmoop Music Guide, Shmoop University, Inc., , p.4September 2002 Issue. SPIN. SPIN Media LLC.
Az eredeti stúdióváltozat nyolc perc és két másodperc hosszúságú. Több részből áll, amelyek egyre gyorsabbak és hangosabbak lesznek. A dal lassú, akusztikus népdalként kezdődik furulya kísérettel, majd belép az elektronikus hangszerelés. Az utolsó rész egy gyors hard rock szakasz, amely leginkább Page bonyolult gitárszólójáról ismert.
2000-ben a VH1 100 legjobb Rock Sláger listáján a szavazók a harmadik helyet ítélték meg a dalnak. A Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb dalának listáján a 31. helyezést érte el. Az 1970-es években ez volt a legtöbbet kért dal az FM rádiókon, annak ellenére, hogy az államokban nem jelent meg kislemezként. 2007 novemberében a Mothership promóciós letöltésének kapcsán a Stairway to Heaven a 37. lett a brit kislemezlistán.UK Music Charts | The Official UK Top 75 Singles: Week of Mon 24 Mar - Yahoo! Music UK
A dal születése A Stairway to Heaven felvétele 1970 decemberében kezdődött az Island Records londoni Basin Street-i stúdiójában.Dave Schulps, Interjó Jimmy Page-dzsel , Trouser Press, 1977. október A dalszerzés folyamata a dalszöveg megírásával fejeződött be, erre a Headley Grange-ben került sor, 1971-ben. Page ezután visszatért az Island stúdiójába, hogy rögzítse gitárszólóját.
A dal története 1970-ben kezdődik. Jimmy Page és Robert Plant a walesi Bron-Yr-Aur házban tartózkodtak az együttes ötödik amerikai turnéja után. Page állítása szerint „a dal hosszú időn keresztül íródott, az első rész egy este ötlött fel a Bron-Yr-Aurban.”Sutcliffe, Phil (2000. április). "Bustle in the Hedgerow". MOJO, p.62 Page állandóan tartott magánál egy magnetofont, a Stairway ötlete több rövid felvételből állt össze. Végül John Paul Jones-szal dolgozta ki a végleges változatot.
A dalszöveg első változata a Headley Grange-ben született meg, elsősorban improvizációra alapozva. Amíg Jimmy Page az akkordokat játszotta, Robert Plant kezében papírt és ceruzát tartva írt. A szöveg visszatükrözi Plant akkori olvasmányait. Az énekes Lewis Spence műveit olvasta, később Spence A kelta Britannia mágikus gyakorlatai című könyvét nevezte meg a fő ihletforrásnak.
1970 novemberében Page megemlített egy készülő dalt egy zenei újságírónak, ekkor 15 percesre saccolta a készülő dal hosszát.
A végső stúdiófelvétel 1971 novemberében jelent meg a Led Zeppelin IV-en. Az együttes kiadója, az Atlantic Records minden áron ki akarta adni a dalt kislemezen is, de Peter Grant menedzser ezt 1972-ben és 73-ban is elutasította. Az Egyesült Államokban a dal végül promóciós kislemezen jelent meg 1972-ben.
A dal szerkezete A IV-es lemezen megjelenő változat több, egymástól jól elkülöníthető szakaszból áll. Egy halk akusztikus bevezetővel indul, amelyet egy akusztikus gitár és négy furulya játszik, a reneszánsz zene stílusában (a szakasz 2:15-nél ér véget). Ezt egy lassú elektromos középső rész követi (2:16–5:33), majd egy hosszú gitárszóló következik (5:34–6:44). Az utolsó szakasz (6:45–7:45) egy gyors hard rock-szakasz, a dal pedig egy lassú epilógussal ér véget a bevezető stílusában.
Az a-mollban megírt dal arpeggiós, ujjal pengetett akkordok sorával indul, miközben egy ereszkedő kromatikus hangsorú basszusszólam is hallatszik (A-G#-G-F#-F-E). John Paul Jones egy basszusfurulyán játszik a nyitószakaszban, a középső részben pedig egy Hohner elektromos zongorán.
A szakaszok egyre több gitárt használnak, mind kiegészíti az intrót, a dob 4:18-nál lép be. Jimmy Page gitárszólóját egy 1959-es Fender Telecasteren rögzítették. Három különböző improvizált szólót vettek fel, ezek közül Page csak nehezen tudott dönteni. A többi gitárszólamot egy Harmony Sovereign H1260-as akusztikus gitáron és egy Rickenbacker gitáron rögzítették. Ezek a bal, illetve a jobb sávban hallhatóak. A koncerteken Page egy Gibson EDS-1275 kétnyakú gitáron játszotta. Az utolsó hangok a rockzenére jellemző i-VII-VI progressziót követik (Am-G-F).
A dal ütemezésének érdekessége a gitárszólót megelőző rész. Habár ebben a szakaszban is betartják a 4/4-es ütemet, a legtöbb szólam nyolcadokra vált. Ez a ritmus betartását megnehezíti néhány zenésznek, de előre sejteti a közeledő gitárszólót.
A dal metronóm-jelzése nagyjából követi a hangszerelés rétegzettségének változását, és a más dalokban megszokott ütemmutató változása helyett a tempó változásával fokozza a lendületet, miközben végig a 4/4 ütemmutató marad. Az interneten fellelhető kották többsége a 72 metronómütést adja meg a kotta elején, majd nem utal változásra. Valójában 72-vel kezdődik, és 40 ütemen át tart ez a tempó. Alább az ütemszámok függvényében a metronóm jelzése látható. Minél nagyobb a szám, annál gyorsabb ütemről van szó, mert a szám a metronóm percenkénti ütéseinek számát jelzi. Ez egy szokatlan zenei megoldás, mert inkább a kezdő zenészek szoktak így csúszkálni a tempóban, ráadásul egyenetlen beosztásban, és nem egyforma lépésekkel, itt azonban a zenemű felépítésének a része.Stairway to Heaven kotta
1−40 72 instrumentális bevezető, 1. verszak41–48 77 it makes me wonder49–57 78 2. versszak58–74 82 it makes me wonder + 3. versszak75−82 84 átkötés83−91 85 4. versszak92−99 87 and it makes me wonder100−108 85 5. versszak109 87 közjáték110 88 közjáték111−113 95 közjáték114−117 97 közjáték118–137 98 gitárszóló138–155 102 átkötés + 6. versszak156−161 96 outro162–164 72 outro
Közreműködtek Robert Plant – ének, csörgődob Jimmy Page – elektromos gitár, akusztikus gitár John Paul Jones – furulya, elektromos zongora, basszusgitár John Bonham – dobok
A dal eredete Az évek során több ember is kifejtette azon véleményét, hogy a dal bevezetése és a gitár arpeggiók nagyon hasonlítanak a Spirit együttes Taurus című instrumentális dalának motívumára. A Led Zeppelin a Spirit előzenekara volt első amerikai turnéján, így kevés kétség van afelől, hogy a Led Zeppelin hallotta a dalt a Stairway to Heaven megírása előtt.
Egy másik közismert anekdota szerint a dal keletkezése arra vezethető vissza, hogy George Harrison egyszer megjegyezte Page-nek, hogy a Led Zeppelinnek nincsenek igazi balladái. Ennek hatására a Beatles Something című szerzeményének bevezetőjére próbált variációkat, ebből alakult ki a bevezető gitárdallama.
Előadás koncerteken A dalt először 1971. március 5-én adták elő a belfasti Ulster Hallban. John Paul Jones így emlékezik vissza az előadásra: „Mind unatkozva várták, hogy valami olyat halljanak, amit ismernek.” Page egy LA Forum-i előadásról így beszélt:
„Nem mondom, hogy mindenki felállva tapsolt - de sokan így tettek. Azt gondoltam, ez remek, hisz még nem hallották ezt a dalt. Most hallják először! Nyilvánvaló volt, hogy megérintette őket, szóval tudtam, hogy van valami ebben a dalban.”Songfacts : Stairway to Heaven
A rádiós premier felvételére 1971. április 1-jén került sor a Paris Cinemában, stúdióközönség előtt. A dalt három nappal később adta le a BBC. Az ezt követő Led Zeppelin-koncerteken szinte kivétel nélkül szerepelt a dal. Kivételt képeztek azok a koncertek, amelyeket valamilyen okból le kellett rövidíteni. Az opusz felkerült az 1973-ban rögzített The Song Remains the Same koncertalbumra, és természetesen nem hiányozhat a A dal ugyanaz marad című koncertfilmről sem. A számot utoljára 1980. július 7-én adták elő, Berlinben; ez a verzió egyben az egyik leghosszabb, közel tizenöt perces.
thumb|right|upright|Jimmy Page egy kétnyakú gitárt használt a Stairway to Heaven előadására
Amikor a dalt koncerteken játszották, gyakran meghosszabbították több mint tíz percesre. Page ilyenkor egy hosszabb gitárszólót játszott, Plant pedig rögtönzött néhány sort („Van valaki, aki emlékszik, mi az a nevetés?”, „Van valaki, aki emlékszik az erdőkre?”, „Egy perc!”, „Remélem.”). A koncerteken Page egy Gibson EDS-1275 kétnyakú gitárt használt, hogy ne kelljen szünetet tartania, amíg gitárt vált.
1975-re a dal állandó fináléként szerepelt a Led Zeppelin koncertjein. Az 1977-es egyesült államokbeli turnéjuk után azonban Plant kezdte megunni a Stairway to Heaven-t: „Alig van alkalom, amikor őszintén elénekelheted... egyszerűen álszentté vált az egész.”
A dalt az együttes megmaradt tagjai eljátszották az 1985-ös Live Aid koncerten; 1988-ban az Atlantic Records fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett koncerten, a doboknál Jason Bonhammel. Jimmy Page a dal egy akusztikus változatát adta elő a szólóturnéin.
Az 1980-as évek végén Plant hangot adott a dal iránt érzett negatív érzéseinek. Az 1990-es évek közepére azonban megváltozott a véleménye. A dal elejét előadták a Page and Plant formáció fellépésein, 1994 novemberében pedig egy akusztikus változatát is felvették a japán televízió számára. A Stairway to Heaven szerepelt a Led Zeppelin 2007. december 10-ei koncertén is.
Eredeti videófelvétel a dal előadásáról csak a Led Zeppelin: A dal ugyanaz marad és Led Zeppelin DVD kiadványokon maradtak meg. Hivatalos koncertfelvételek hallhatóak a The Song Remains the Same, a Led Zeppelin BBC Sessions és a How the West Was Won albumokon. Több száz további koncertfelvétel készült a dalról, ezek a nem hivatalos bootlegeken hallhatók.
Siker és utóhatás A Stairway to Heaven-t többször nevezték minden idők egyik legjobb rockdalának. A dal az évek során igazi himnusszá nőtte ki magát.
A Stairway to Heaven állandó szereplője a különböző rádióadók által összeállított listáknak, 2006-ban a Guitar World a legjobb gitárszóló közönségszavazásán az első lett. A dal megjelenésének 20. évfordulója alkalmából bejelentették, hogy a dalt körülbelül 2 874 000 alkalommal játszották le az amerikai rádiókban - ez a mennyiség egyenlő 44 évnyi folyamatos lejátszással. 2000-re a dalt már hárommilliószor játszották le a rádiókban.Australian Broadcasting Corporation - Triple J Music Specials - Led Zeppelin (first broadcast 12 July 2000) 1990-ben az egyik floridai rádió 24 órán keresztül játszotta ezt a dalt. A dal kottája a világ legtöbb példányban eladott kottája, évente átlagosan 15 000 példányban kel, összesen több mint egymillió darabot adtak el belőle.
A dal hossza kizárta a kislemezen való megjelenés lehetőségét. Az Atlantic Records kérése ellenére az együttes nem járult hozzá a dal megvágásához, így a Stairway to Heaven egyike a legismertebb rockdaloknak, amelyek sosem jelentek meg kislemezen. Valójában két promóciós kiadványon mégis megjelent az Egyesült Államokban, valamint Ausztráliában egy középlemezen. A Stairway to Heaven volt az egyetlen Led Zeppelin-dal, amely felkerült az Atlantic Records 1977-es dupla válogatáslemezére, a We've Got Your Music-ra.
2004-ben a Rolling Stone a 31. helyre rakta Minden idők 500 legjobb dalának listáján. A Guitar World minden idők legjobb gitárszólójának nevezte Jimmy Page gitárszólóját. 2010-ben a New York-i Q104.3 klasszikusrock-rádióadó a legjobb dalnak nevezte a Stairway to Heaven-t a "Minden idők 1043 legjobb dala" listán.Q104.3's Top 1,043 Songs of All Time 2009 . Q104.3.
Feldolgozások A dalt többször is feldolgozták. Rolf Harris didzseridus feldolgozása a 7. helyet érte el a Brit kislemezlistán 1993-ban. Dolly Parton 2002-ben elkészítette a dal akusztikus feldolgozását; Plant ezt a változatot méltatta. 1977-ben a Little Roger and the Goosebumps rögzítette a dal paródiáját, amelyben a dalszöveget kicserélték a Gilligan szigete sorozat főcímdalának szövegével. A Led Zeppelin ügyvédei öt héttel később perrel fenyegetőztek, ha nem semmisítik meg a megmaradt másolatokat. Egy 2005-ös interjújában Plant ezt a változatot nevezte a kedvenc Stairway to Heaven-feldolgozásnak.