Zimány Linda (Nagykanizsa, 1986. március 29. –) modell, műsorvezető, jogász.Zimány Linda ledoktorált

Életrajza Szülővárosában élt egészen 18 éves koráig (2004). A Batthyány Lajos Gimnázium tanulója volt. 2005 óta dolgozik modellként a tanulás mellett. 2014-ben jogászként diplomázott a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, Budapesten él.

Kilenc évig járt zeneiskolába, zongorázni, szolfézsra, 2 évig tanult énekelni. Angol középfokú nyelvvizsgája van, ezenkívül németül beszél még.

Korábban a Duna Televízión, később a Cool TV-ben műsorvezető. A Playboy 2008. szeptemberi számában vált meg ruháitól,Playboy fotó, kep.cdn.indexvas.hu majd ezt követően több férfimagazinban vállalt szereplést.

2017-ben megcsillogtatta énektudását a Tv2 A nagy duett című műsorában, Oláh Gergő oldalán.

Magánélete

Zimány magánélete soha sem kerülte el a média érdeklődését. Fiatal lányként szerepelt a V-Tech egyik videoklipjében, és az együttes énekesének, Kefírnek volt a barátnője.

2010 decemberében másfél éves kapcsolat után szakított Kaló Dénes pókerjátékossal. Linda egy interjúban "komoly kapcsolatnak" nevezte az együttlétet. Még ugyanebben a hónapban Zimány és Dzsudzsák Balázs válogatott labdarúgó a Tabu TV bulvár csatorna díjátadó gáláján először vállalta fel nyíltan, hogy egy párt alkotnak. 2012. december 15-én a lapok megírták, hogy Zimány Linda, miután szakított Dzsudzsákkal, Kedves Ferenc milliárdossal volt együtt.

Eredményei 2001 Miss Cyberspace Hungary Gála szépe 2002 Miss Teen Hungary 2002 Miss Teen Bikini World 2002 Miss Bikini World 1st runner up 2002 Miss Alpe-Adria 2002 Miss Alpe-Adria International (Europe) 2003 Model of the world 2nd runner up (Hungary) 2003 Miss Balaton különdíj 2005 Miss Bikini Hungary 2006 Miss Balaton

Jegyzetek

Források ORSZÁGOS SZÉPSÉG KÖNYVTÁR, oszk.com

Kategória:Magyar modellek Kategória:Szépségverseny-győztesek Kategória:Nagykanizsaiak Kategória:1986-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar nők