Bogumilok

bélyegkép|jobbra|300px|A bogumilizmushoz és a rokon dualista mozgalmakhoz kapcsolt terjedési irányok régebbi rekonstrukciója. A modern kutatás a közvetlen leszármazási modelleket több ponton óvatosabban kezeli.

A bogumilok a 10. századi Bulgáriában megjelent, a bizánci ortodox, majd a latin katolikus egyházi hatóságok által eretnekségnek minősített dualista keresztény mozgalom követői voltak. Tanításaik kialakulásában a kutatás rendszerint fontos szerepet tulajdonít a paulikiánus hagyománynak, a bizánci keresztény környezetnek és a bolgár-szláv vallási társadalom sajátos viszonyainak, de a mozgalom eredetét nem célszerű egyszerű, egyenes leszármazási vonalként leírni.

A bogumil tanítás központi eleme a teremtett anyagi világ és az egyházi intézményrendszer radikális bírálata volt. A bizánci és nyugati források szerint a bogumilok elutasították az egyházi hierarchia tekintélyét, a templomi kultuszt, a képek, a kereszt és az ereklyék tiszteletét, valamint a szentségi rendszer több elemét, különösen a vízzel végzett keresztséget és az eucharisztia ortodox-katolikus értelmezését. A látható világot a gonosz princípiumhoz vagy Sátánhoz kötötték, míg az emberi lélek eredetét az isteni-szellemi világhoz kapcsolták.

A mozgalom történetéről szóló ismeretek nagy része ellenfeleik írásaiból származik. A legfontosabb korai források közé tartozik Kozma pap bolgár presbiter Beszéd az eretnekek ellen című műve, Euthymiosz Zigabénosz bizánci szerzetes Panoplia dogmatica című hitvédelmi munkája, valamint pápai levelek, zsinati határozatok és későbbi inkvizíciós, illetve polemikus szövegek. Emiatt a bogumil tanítás és szervezet részleteinek rekonstrukciója forráskritikai óvatosságot igényel.

A bogumilizmus a 10–12. században Bulgáriában, Bizáncban, Macedóniában, Szerbiában, Dalmáciában és Boszniában is feltűnt, majd a nyugati dualista mozgalmak, különösen a katharok és patarénusok történetével is kapcsolatba hozták. A kapcsolat mértéke és jellege azonban vitatott: a középkori források és a modern történetírás egy része valódi tanbeli és missziós összefüggést lát a bogumilok és a katharok között, más kutatók viszont óvatosabbak az egységes, keletről nyugatra terjedő dualista „ellenegyház” modelljével szemben.

A bogumilok és a Boszniai Egyház kapcsolata különösen vitatott kérdés. A régebbi szakirodalomban gyakori volt a boszniai keresztény közösségek bogumilként való azonosítása, és ehhez olykor a boszniai muszlimok eredetéről szóló elméleteket is kapcsoltak. A modern kutatás azonban egyre óvatosabb: a Boszniai Egyház, a bogumilizmus, a stećci sírkövek és az oszmán kori iszlamizáció közötti kapcsolat nem írható le egyszerű, egyenes folytonosságként.

Elnevezés

A bogumil név a szláv Bogъ milъ vagy hasonló alakokból magyarázható, jelentése körülbelül „Istennek kedves”, „Isten barátja” vagy „Isten által szeretett”. A középkori források a mozgalom kezdetét egy Bogomil vagy Bogumil nevű pap működéséhez kapcsolják, aki I. Péter bolgár cár uralkodása idején, a 10. század közepén tanított Bulgáriában.

A forrásokban és a szakirodalomban több rokon vagy részben átfedő megnevezés is előfordul. A bizánci görög források a bogumilokat olykor manicheusokhoz, messzaliánusokhoz vagy paulikiánusokhoz hasonlították, részben azért, mert a középkori eretnekségellenes irodalom gyakran régebbi eretnekségnevekkel írta le az újabb jelenségeket. A latin és nyugati forrásokban a „bulgari”, „bougres”, „patarini”, „patarénusok”, illetve a későbbi kathar elnevezések részben a balkáni eredetre vagy a dualista tanokra utaló külső megjelölések voltak.

A délszláv forrásokban előfordul a „babun” vagy „babuni” név is, amelyet a szerb középkori hagyomány a bogumilnak vagy eretneknek tartott csoportokra alkalmazott. A kifejezés pontos eredete és jelentése vitatott; ezért nem célszerű egyszerűen a bogumilok önelnevezéseként kezelni.

A patarénus elnevezés különösen Dalmáciában, Itáliában és Boszniával kapcsolatban fordul elő, de a szó használata nem mindig pontos. Eredetileg a milánói pataria reformmozgalmára is vonatkozhatott, később azonban különféle eretneknek minősített csoportokra alkalmazták. Emiatt a patarénus és bogumil szavak nem minden forrásban felcserélhetők.

Források és forráskritika

A bogumilizmus történetének kutatása különösen nehéz, mert kevés biztosan belső, bogumil eredetű szöveg maradt fenn. A mozgalomról alkotott kép legnagyobb részben ellenfeleik beszámolóira támaszkodik. Ezek a források fontosak, de nem semleges leírások: teológiai cáfolat, egyházi fegyelmezés, állami rendfenntartás vagy hitvédelmi cél szolgálatában készültek.

A bolgár bogumilizmus egyik legfontosabb korai forrása Kozma pap műve. Kozma a 10. század végén írta meg eretnekségellenes beszédét, amelyben a bogumilokat a világi és egyházi hatalom elutasításával, a templomok, ikonok, keresztek és szentségek megvetésével, valamint dualista világmagyarázattal vádolja. Műve a bogumilok tanításairól és társadalmi megítéléséről is értékes adatokat őrzött meg, de polemikus jellegét figyelembe kell venni.

A bizánci források között kiemelkedik Euthymiosz Zigabénosz Panoplia dogmatica című munkája, amely I. Alexiosz bizánci császár udvarának teológiai környezetében készült. A mű részletesen foglalkozik a bogumil tanokkal, különösen a konstantinápolyi bogumil vezető, Baszileiosz ügyével. A beszámoló alapján a bizánci hatóságok a 12. század elején szervezett bogumil jelenlétet észleltek Konstantinápolyban.

A nyugati kapcsolatok és a katharok története szempontjából fontosak a latin források, például a dél-francia és itáliai eretnekségekről szóló beszámolók, zsinati határozatok, pápai levelek és inkvizíciós anyagok. Ezek azonban sokszor már nem közvetlenül bogumilokról, hanem nyugati dualistákról beszélnek, akiknek a bogumilokhoz való kapcsolata külön vizsgálatot igényel.

A modern szakirodalomban Dimitri Obolensky, Steven Runciman, Milan Loos, Malcolm Lambert, Janet és Bernard Hamilton, Yuri Stoyanov, John V. A. Fine, valamint R. I. Moore munkái különösen fontosak. A régebbi lexikonok, felekezeti szektatörténetek, ezoterikus vagy romantikus feldolgozások használata csak forráskritikai megjegyzéssel indokolt, mert ezek gyakran a bogumilokat a reformáció, a modern szabadgondolkodás, a nemzeti eredetmítoszok vagy ezoterikus hagyományok előfutáraként értelmezték.

Történeti háttér

A paulikiánus hagyomány

A bogumilizmus kialakulásával kapcsolatban a kutatás gyakran említi a paulikiánusok hatását. A paulikiánusok a 7. századtól ismert, örmény és bizánci környezetben kialakult keresztény dualista irányzat követői voltak. Alapítójukat a források Konstantin-Szilvánusz néven említik, aki a hagyomány szerint Pál apostol leveleire és az evangéliumokra hivatkozva bírálta a bizánci egyházi gyakorlatot.

A bizánci császárok több alkalommal telepítettek paulikiánusokat Kis-Ázsiából Trákiába és a Balkánra, részben határvédelmi célból. A középkori és régebbi szakirodalmi számadatok olykor nagyon magas áttelepített népességről beszélnek, de ezeket óvatosan kell kezelni. A lényeg történetileg az, hogy a paulikiánus jelenlét a Balkánon valóban hozzájárulhatott olyan vallási környezet kialakulásához, amelyben a bogumil tanok megjelenhettek.

A paulikiánusok és a bogumilok közötti kapcsolatot nem szabad teljes azonosságként értelmezni. A bogumilizmus a 10. századi bolgár társadalom, a bizánci ortodox egyházi kultúra, a szláv vallási nyelv és a balkáni politikai viszonyok közegében alakult ki. A paulikiánus hatás ezért inkább fontos előzményként, nem pedig kizárólagos eredetmagyarázatként kezelhető.

Bulgária a 10. században

A bogumilizmus I. Péter bolgár cár uralkodása idején jelent meg. Péter hosszú uralma alatt Bulgária keresztény államként már szilárdan beilleszkedett a bizánci-szláv keresztény világba, de társadalmi feszültségek, adóterhek, egyházi vagyoni kérdések és a bizánci befolyással kapcsolatos konfliktusok is jellemezték a korszakot.

A bogumilizmus egyes elemei — például a hivatalos egyház, a gazdagság, a világi hatalom és a szertartásosság bírálata — ebben a környezetben különösen vonzóak lehettek a társadalom alacsonyabb rétegei vagy az egyházi formalizmussal elégedetlen hívők számára. Ugyanakkor a mozgalmat nem szabad egyszerű társadalmi lázadásként magyarázni: tanrendszere teológiai, kozmológiai és aszketikus elemekből állt, amelyek nem vezethetők vissza pusztán gazdasági sérelmekre.

Kialakulás Bulgáriában

A középkori hagyomány szerint a mozgalom névadója és egyik első tanítója Bogomil vagy Bogumil pap volt. Életéről nagyon kevés biztos adat áll rendelkezésre. A források alapján annyi mondható, hogy a bogumil tanítás a 10. század közepén, bolgár keresztény közegben bontakozott ki, és hamarosan az ortodox egyházi szerzők figyelmének középpontjába került.

Kozma pap beszámolója szerint a bogumilok elutasították az egyházi szentségeket, a templomokat, a papokat, a keresztet és az ikonokat, valamint azt tanították, hogy a látható világ a gonosz hatalom műve. A mű azt is hangsúlyozza, hogy a bogumilok nem engedelmeskedtek sem az egyházi, sem a világi hatóságoknak. E kijelentéseket azonban nem szabad ellenőrizetlenül átvenni: Kozma célja az eretnekség cáfolata és a hívek figyelmeztetése volt.

A bolgár bogumilizmus első formája a kutatás szerint valószínűleg mérsékelt dualista jellegű volt. Ez azt jelenti, hogy a rossz princípiumot nem feltétlenül tekintették azonos erejű, öröktől való istennek, hanem inkább bukott angyali vagy sátáni hatalomként ábrázolták, amely az anyagi világ fölött uralkodik. Későbbi bizánci és nyugati formákban radikálisabb, két princípiumot feltételező dualista rendszerek is megjelentek.

A bolgár állam és egyház több hullámban lépett fel a bogumilok ellen. Boril bolgár cár 1211-ben zsinatot hívott össze Tarnovóban, amelynek szinodikona elítélte a bogumilokat és más eretnekségeket. A Boril-féle szinodikon fontos forrás a bogumilizmus bolgár történetéhez, de szintén hivatalos, eretnekségellenes dokumentum.

Terjedés Bizáncban és a Balkánon

Bizánc

A bogumilizmus a 11. században Bizáncban is jelen volt. A források Konstantinápolyban és más bizánci területeken is említenek bogumilokat vagy bogumilnak tartott csoportokat. A bizánci egyházi szerzők gyakran a paulikiánusokkal, messzaliánusokkal és manicheusokkal együtt tárgyalták őket, ami részben a tanbeli hasonlóságok, részben a hagyományos eretnekségellenes kategóriák miatt történt.

A legismertebb bizánci bogumil ügy Baszileiosz orvos és tanító esete. A források szerint I. Alexiosz bizánci császár alatt Baszileiosz és társai Konstantinápolyban bogumil szervezetet vezettek. Euthymiosz Zigabénosz beszámolója szerint Baszileioszt végül elítélték és máglyán kivégezték. Az eset a bizánci állam és egyház eretnekségellenes fellépésének egyik legismertebb példája.

Szerbia

A szerb középkori források a 12. század végén említenek bogumilnak vagy babun eretneknek tartott csoportokat. Nemanja István szerb fejedelem idején zsinati és világi fellépés történt ellenük. A hagyomány szerint vezetőiket megbüntették, könyveiket elégették, követőiket pedig száműzték vagy visszatérésre kényszerítették.

Ezeket az adatokat a középkori szerb államépítés és az ortodox egyházi identitás megerősödésének összefüggésében kell értelmezni. A bogumilok elleni fellépés nem kizárólag hitvitaként, hanem a politikai és egyházi egység megteremtésének részeként is értelmezhető.

Dalmácia és Itália

Dalmáciában és az adriai térségben a latin források a 12–13. században patarénusokról és eretnekekről beszélnek. Ezeket a csoportokat gyakran bogumil vagy kathar kapcsolatokkal hozták összefüggésbe, de a megnevezések nem mindig pontosak. A dalmát városok, a magyar királyi hatalom, Velence, a pápaság és a helyi egyházak egymással is versengő érdekei befolyásolták az eretnekséggel kapcsolatos beszámolókat.