bélyegkép|A plakát Az 1900-as évek első felében a reklámokra már jellemző a szellemesség, és a plakátok egyre inkább igyekeztek a lényeget, a legfontosabb információt megjeleníteni. Ekkor alakult ki az a sajátos plakáttípus, mely egy-egy groteszk figurát társított a termékéhez. Nagyon hamar népszerűvé váltak, és a hirdetett termékhez szorosan kötődve hatásosan töltötték be a márkajel funkcióját. Szinte valóságos élő alakként rögzültek az emberek képzeletében, személyes ismerősökként köszöntek vissza a hirdetőoszlopról.

Ilyen a Zwack Unicum „vizes ember” plakátja is, mely feltehetően 1905–1909 között készült. 1909 áprilisától kezdve már lehet olyan újságfotókat találni, amelyeken jól látszik a hirdetőoszlopokon megjelent falragasz.

A plakáton nincs szignatúra, ezért szerzőjét sem tudhatjuk biztosan. A legfrissebb forrás szerint egy kevéssé ismert grafikus – Pachl Viktor (1883–1977) – egy állítólagos 1905-1909 között zajló országos pályázat nyerteseként kapott megbízást a plakát megtervezésére. A híres-neves plakát modellje pedig feltételezhetően egy 1905-ben megrendezett budapesti grimaszvágó verseny győztese volt.

A kép egy szakállas hajótöröttet ábrázol, aki a tengeren hánykolódva igencsak megörül a vízben úszó szeszesitalnak. Egy megviselt arc, kerek, elragadtatott szemek, egy üveg Unicum. Mindez egy egyszerű, dinamikus forma, jól szerkesztett kompozíció. Vagyis jelen plakát esetében már nem a gyár (mint az az előző korokban megszokott volt), hanem egy konkrét termék népszerűsítése volt a cél. Mindez előremutat a szűkszavú, koncentrált, tárgyilagos megfogalmazás felé.

A hajótörött arcán a felismerés öröme túlkarikírozott, ami a túlzást hozza be a reklámba. A feltűnéskeltés lett a fő cél. A feltűnéskeltés eszköze pedig a szecesszió szépségével szemben a „szörnyeteg” lett. Először fordult elő a történelemben, hogy az eladni kívánt termékek rajzát nem az ízlés és kellem határozza meg, hanem ezen kifejezőeszközök ellentéte.

Zwack Béla így írt róla: „A Wassermann plakátunk annak idején általános feltűnést keltett, úgy vélem, hatásos reklámgondolat volt. A közvetítő kereskedelem szívesen alkalmazta kirakataiban, és mégis egy kicsinyke város szatócsa visszaküldte, mondván, hogy valami ’csinosabb képet’ küldjünk, mert a ’másállapotos’ asszonyok félnek, hogy talán ’elnézik magukat’. A reklám azonban mégis megtette a maga hatását, elvégezte munkáját. Az egész városban beszéltek róla.”

A plakát elemzése

A plakát ugyan képelemeinek számát tekintve, már messze jár a korban megelőző szecessziós ábrázolástól, de vonalvezetésben nem szakadt el tőle, ugyanis például a hullámok megrajzolása még egyértelműen mutat az Art Nouveau stílusjegyeire. A keretes hatás jól érvényesül, aminek következtében például a sötét majdnem feketének tűnő víz zöld reflexei, sokkal inkább élnek. Ez a zöld szín képzettársítást hoz a termék üvegének színével is. A vízből kiemelkedő arc színei pedig konzekvens módon jelennek meg a hullámok reflexfényei között és tekintetünket a termékre vezetik.

Nagy kontraszthatás vált ki a fekete keret mellett alkalmazott nagy fehér felület, amelynek alkalmazása kiküszöbölte egy esetlegesen zavaró háttér ábrázolásának problematikáját. Ennek következtében minimálisra csökkent a képalkotó elemek száma.

A kép szigorúan szimmetrikus elrendezésű. Nem érvényesülnek sem az átlós, sem az aranymetszéses, sem pedig egyéb más képkompozíciós alapelvek. A szimmetriát egyedül az üveg nyakának ferde állása töri meg. Továbbá megemlíthetjük még azt is, hogy ez az ábrázolás témájában másképp dolgozza fel a megmentés azon szituációját, amit a rumot hozó bernáthegyi kutyában széleskörűen ismerünk. Viszont ebben az esetben a plakáton további információként szerepel a „gyomorerősítő” felirat, amely mintegy biztosítékként szolgál arra, hogy valójában hogyan szolgálhat egy üveg szeszesital mentőövként a fogyasztó számára.

Böcklin láz

Arnold Böcklin: A hullámok játékában (részlet)|thumb Feltételezhetően a híres magyar falragasz eredetinek tűnő ötlete korántsem egyéni találékonyság. Forrása a svájci festő Arnold Böcklin: A hullámok játékában (1883) című festménye illetve annak a többszöri áttétellel és különböző médiumokban létrejött leképzése lehetett. A pajzán tengeri kép bal felső sarkában egy pocakos vízi kentaur két sellő után veti magát, az előtérben lévő társa pedig épp egy fiatal hableányt igyekszik elcsábítani. A festmény a maga megcsúfított mitológiájával derűt és erotikát sugároz, így nem csoda, hogy a XIX. század utolsó évtizedeiben a festő nagy népszerűségre tett szert művével. Valóságos Böcklin-lázról beszéltek abban az időszakban.

Böcklin képzeletbeli alakokkal benépesített vásznai közt ez a kép volt a legfelkapottabb, 1885-ös magyarországi bemutatása alkalmával Trefort Ágoston aranyéremmel tüntette ki. Reprodukciója korabeli német élclapokban terjedt, és különféle karikatúrák adtak napi aktualitást a festménynek (ahogy ezt láthatjuk az Unicum „vizes emberénél” is). A berlini Lustige Blätter egyik 1907-es számában jelent meg az az élcrajz, amely Böcklin iszákos kentaurját figurázza ki és amelyet utazásai során, feltételezhetően Pachl Viktor is láthatott. A kitárt karú, állati bambaságot sugárzó alak dülledt szemmel és széles vigyorral pillantja meg a habokban úszó pezsgősüveget. A hirdetés – amelyhez rövid versike is társult – azon a pótcselekvésen ironizál, amelynek tárgya az elérhetetlen sellő helyett az elnyert ital.

A furcsa metamorfózis-lánc tehát körbe ért: a festmény először karikatúrává változott, majd a karikatúrából plakát lett, ami később szintén élcrajzzá alakult át.

A „vizes ember” utóélete

A legalább 100 éve keletkezett plakát napjainkig kísér minket. Nem csak a maga korszakában adott lehetőséget a különböző karikaturistáknak a napi gondok megfogalmazására, de még az ezredfordulón is segítséget nyújtott sajátos hangulatával a hatásos kifejezéshez. A plakát rajza annyira berögződött az emberek tudatába, hogy szinte visszájára fordult annak funkciója. Már „nem” a plakát reklámozza az Unicumot, hanem az ital fogyasztása juttatja eszünkbe: „emlékszel ennek volt az a plakátja”.

A válság tritonja

Az 1909. június 13-án megjelenő Borsszem Jankó címlapján jelenik meg először Pachl Viktor híres-neves Unicum plakátjának átvitt értelmű karikatúrája. Már a kép címe utal Böcklin eredeti festményére, hisz a triton az embertörzsű és halfarkú tengeristen az ókori görög mitológiában. Ezt az egyezést kívánja a szerző megerősíteni a kép alatti felirattal is: Szabadon a Böcklin-Zwack remeke után.

A kép az 1909-es kormányválság karikatúrájaként jöhetett létre, amikor is az április 25-én lemondó koalíciós kormány, komoly űrt hagyott maga után, hisz így kényszerszünet állt be a kormány és a parlament munkájában egyaránt.

A forint megjelenése

Szintén egy szatirikus lap, a Ludas Matyi címlapján látjuk viszont 1946. július 14-én az eredeti falragasz karikatúráját. Egy történelmünket meghatározó pillanat ábrázolását, a forint megjelenését választotta Pályi Jenő a „vizes ember” viszontláttatására.

Az elvesztett második világháború, a kifosztott államkassza és az elégtelen termelés törvényszerű következménye volt a hiperinfláció. Az árak 15 óránként duplázódtak. 1 kilogramm kenyér ára 1945 augusztusában 6 pengő, októberben 27, november elején 80 végén 135, december első felében 310, második felében 550, 1946 január első napjaiban 700, végén 7000, május elején 8 000 000, a végén 360 000 000, júniusban 5 850 000 000 pengő volt.

A pénzromlásnak mintegy véget vetve vezették be a forintot, aminek a magyar nép a maga nemében épp úgy örült, mint a hajótörött a himbálódzó italpalacknak. Mivel ekkorra a pengő és a forint átváltási aránya már megdöbbentő méreteket öltött: 40 000 kvadrillió pengőért (4×1029) lehetett egy darab új egyforintos érmét kapni. (Bővebben l.: hiperinfláció.)

A képen Nagy Ferenc, Magyarország akkori miniszterelnökének (1946. február 4. – 1947. június 1.) karikatúrája látható.

Kint vagyunk a vízből?

Ismét politikai ihletésű áttétellel találkozhatunk az 1989. május 11-én megjelent Tér-Kép Független Nyugat-magyarországi Hetilap címlapján. A Kint vagyunk a vízből? című alkotás a Kádár-rendszer végét illetve az azután áhított jobb korszakot kívánja megjeleníteni. A képen Grósz Károlyt láthatjuk, aki 1988-ban Kádár Jánost követte az MSZMP főtitkári székében. A cikkben is említett 1988. májusi pártértekezlet kezdeményezői arra számítottak, hogy döntéseikkel megerősítették az MSZMP irányító szerepét, és megszüntették a társadalomban kialakult feszültséget. A valóságban viszont egyre fenyegetőbb változások követték egymást. Ám az 1989 januárjában a Magyar Rádióban elhangzott Pozsgay Imre emlékezetes beszéde eltávolított minden gátat a párton belüli reformerők és a radikális ellenzék útjából. Grósz pedig nemhogy megállítani, de korlátozni sem tudta ezt a folyamatot. Durva politikai hibákat követett el, ami után az amúgy is nehezen tájékozódó párttagok között gátszakadásszerűen megindultak a kilépések. Tehát joggal mondható, hogy ez csak egy nagy lélegzetvétel volt (amit a kép is sugall), és nem a várt korszakváltó fordulat.

Hamis a baba

A Hamis a baba című filmet 1991-ben mutatták be a mozikban. (A magyar krimi/vígjátékot Bujtor István rendezte.) Ennek az egyik jelenetéből való az a kép is, ami Kern Andrást ábrázolja. A filmbeli történet szerint Kardos doki csónakját (menekülés közben), a maffia elsüllyeszti a tenger közepén. A „megmentésére” siető Ötvös Csöpi (Bujtor István) pedig egy üveg Unicumot dob le társának egy helikopterről, ami a megmenekülést jelentő csónak megérkezéséig félig ki is ürül. Így már elmondhatjuk azt is, hogy nem csak a politikai életet megrajzoló karikaturistákat ihlette meg a „vizes ember” plakátja, hanem közel 100 évvel később egy mulattató jelenet részévé is át tudott alakulni a grafika.

Vízbe mártott teszt

A HVG, címlapjának borítóját használta fel a Zwack plakát újbóli megjelenítésére a 2004. július 3-ai kiadású számában. A képen Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter látható, aki 2003-tól egészen 2007. május 6-áig látta el ezt a posztot. A cikk a Balaton vízének minőségével illetve mennyiségével foglalkozik. A riportból kiderült, hogy a lap megjelenése előtt két évvel volt utoljára annyi víz a magyar tengerben, mint 2004 júniusában. Továbbá tájékoztatást adott arról is, hogy vízminőséget javítandó kormány-előterjesztés készült a kis-balatoni védőrendszer teljes kiépítésére. Így joggal örülhettünk a már elkezdődött természeti gyógyulásnak.

Jegyzetek

Források Borsszem Jankó. Bp., XLII. évf., 2166. sz., 1909. június 13. HVG. Heti Világgazdaság. Bp., XXVI. évf., 27. sz., 2004. július 3. Ludas Matyi. Szatirikus hetilap. Bp., II. évf., 27. sz., 1946. július 14. Moldova György: Kádár János. II. köt. Bp., Urbis Kiadó, 2006 Reklámélet Pest-Budán és Budapesten. 1845–1945. Szerk.: Csapó Katalin–Karner Katalin. Bp., Geomédia Kiadó, 2003 Tér-Kép. Független Nyugat-Magyarországi Hetilap. Szombathely, I. évf., 15. sz., 1989. május 11. Zwack Béla: A művészet és a reklám. In: A reklám. A propaganda. Szerk.: Dr. Bányász Jenő. Bp., A „JURY” Kereskedelmi és Jogi Szaklap. I. köt. É.n. Zwack, így tovább! Egy család, egy gyár, egy ital legendáriuma. Szerk.: Borbíró Zsóka–Pataki Judit–Szoboszlai Margit. Bp., Ab Ovo Kiadó, 1995

Külső hivatkozások

Kategória:Reklámok Kategória:Grafika