A Szingapúr-Changi repülőtér (angolul: Singapore Changi Changi - Pronunciation from www.howjsay.com Airport; maláj nyelven: Lapangan Terbang Changi Singapura; egyszerűsített kínai írásmóddal: 新加坡樟宜机场, pinjin: Xīnjiāpō Zhāngyí Jīchǎng; ) vagy röviden Changi repülőtér Ázsia – különösen a délkelet-ázsiai körzet – fontos légiközlekedési csomópontja, Szingapúr legfontosabb repülőtere. A repülőtér Szingapúr Changi városrészében, a város üzleti központjától mintegy 17 km-re fekszik, területe 13 km².
A repülőtér üzemeltetője a Civil Aviation Authority of Singapore (CAAS – Szingapúri Polgári Légiközlekedési Hatóság), a repülőtér a Singapore Airlines, a Singapore Airlines Cargo, a SilkAir, a Tiger Airways, a Jetstar Asia Airways, a Valuair és a Jett8 Airlines Cargo bázisrepülőtere. A Garuda Indonesia csomóponti repülőtere és a Qantas másodlagos csomóponti repülőtere, mely az Ausztrália és Európa közötti „kenguru útvonalon” Szingapúrban szakítja meg útját. A Quantas légitársaság – a Changi repülőtéren kezelt évi több mint kétmillió utasával – egyben a legnagyobb külföldi légitársaság. 2008 áprilisában már 80 légitársaság mintegy heti 4340 járata repült a világ 59 országának 116 városába. A repülőtér, a város gazdaságának fontos szereplőjeként 13 000 embernek adott munkahelyet, és mintegy 4,5 milliárd szingapúri dollár árbevételt ért el.
A repülőtéren 2007-ben az addigi rekordot jelentő, 36 701 556 utas fordult meg, ami 4,8%-os növekedést jelent a 2006-os pénzügyi évhez képest. Ezzel az utasforgalmat tekintve 2007-ben a világ 19., Ázsia ötödik legforgalmasabb repülőtere volt. Amellett, hogy a repülőtér fontos utasforgalmi csomópont, áruforgalom szempontjából egyben a világ egyik legfontosabb repülőtere, melynek forgalma 2007-ben 1,89 millió tonna áru volt. A 2003-ban bevezetett ösztönző rendszerek, például az Air Hub Development Fund, hatékonyan vonzották a repülőtérre a légitársaságokat. A 2006-os 210 millió szingapúri dolláros ösztönző alap lejárta után 2007-ben egy új, 300 millió dolláros ösztönző csomagot hoznak létre a Changi repülőtér központi státuszának megerősítésére. Az új, 1,75 milliárd szingapúri dollárba kerülő 3-as terminált 2008. január 8-án nyitották meg, ezután kezdenek hozzá az 1-es terminál felújításához a már felújított 2-es terminálhoz hasonlóan, melynek költségvetése 240 millió dollár volt. A Changi repülőtér mind a tehetősebb „prémium utasoknak”, mind a jegyárakra érzékeny utasoknak igyekszik kedvében járni: 2006-ban nyitotta meg az üzletileg fontos utasok számára a JetQuay terminált, az olcsó utazásokat kedvelőknek pedig a 45 millió szingapúri dollárért felépített Budget Terminalt.
A repülőtér – 1981-es megnyitása óta – a világ légi közlekedésében a szolgáltatások színvonalát meghatározó repülőtérré vált, az 1987-től 2007-ig tartó 20 éves időszakban több mint 280 díjat kapott, csak a „Legjobb repülőtér” címből 19-et szerzett meg 2007-ben. A Changi repülőtér folyamatosan törekszik létesítményeinek újszerű állapotban tartására, termináljainak rendszeresen felújítására, új létesítmények létrehozására és az utazóközönség magas szintű kiszolgálására.
Története thumb|right|260px|Az 1-es terminál indulási csarnoka
A légi közlekedés világméretű növekedése Szingapúrban is éreztette hatását. A Paya Lebarban működő Szingapúr nemzetközi repülőtér, – mely a Selatar Airport (az ország legnagyobb repülőtere volt 1930-1937 között, magánrepülőgépek ma is használják) és a Kallang Airport (1937-1955) után az ország harmadik polgári repülőtere volt, – túlzsúfolttá vált. A repülőteret 1955-ben adták át egyetlen futópályával és egy kisméretű utasforgalmi épülettel, ezért már az 1970-es évek elején képtelen volt megbirkózni a forgalom növekedésével. A helyzet válságosra fordult, amikor a korábbi 300 000-es évi utasszám 1970-re 1 700 000-re, 1975-re 4 000 000-ra nőtt.
A kormány előtt két lehetőség állt: a Paya Lebarban már meglévő repülőtér bővítése, vagy egy teljesen új repülőtér felépítése egy új helyszínen. Széles körű vizsgálatokat követően 1972-ben az a döntés született, hogy egy brit légügyi szakértő tanácsainak megfelelően megtartják a Paya Lebarban működő repülőteret. Tervek készültek egy második kifutó építésére valamint a meglévő terminálépület átfogó fejlesztésére és bővítésére. Egy évvel később azonban, az 1973-as olajválság következményeképpen a terveket felülvizsgálták.
Aggodalomra adott okot, hogy a meglévő repülőtér városias területen feküdt, melynek várható fejlődése végül is minden oldalon a repülőtér körülépítéséhez vezethetett, mely korlátozta volna a további fejlesztéseket. Emiatt a kormány 1975-ben úgy döntött, hogy új repülőtér építésébe fognak a sziget keleti végén fekvő Changiban a korábbi RAF Changi katonai repülőtér helyén lévő, a függetlenség után alakult Changi Air Base-en. Ezen a helyen az új repülőtér bővítése egyszerűen megoldható volt a tenger feltöltésével. Emellett a repülőgépek a tenger felé szállhatnak fel, illetve a tenger felől közelíthetik meg a repülőteret, csökkentve ez által a zajterhelést, mely a Paya Lebarhoz hasonló lakónegyedek esetében vitákhoz vezethetett volna, továbbá egy esetleges légi baleset esetén megelőzhetővé válnak a tragikus következmények. A Paya Lebarban működő repülőteret a későbbiekben katonai repülőtérré alakították át, neve Paya Lebar Airbase lett.
Építése
A repülőtér fejlesztése Szingapúr történetének egyik legnagyobb építési beruházása volt. A szárazföld- és tengerfeltöltési munkálatok 1975 júniusában kezdődtek a PSA elnökének Howe Yoon Chongnak az irányításával, miközben a Paya Lebarban működő repülőtéren még folytak a bővítési munkák. A feltöltési munkák során 52 millió m³ földet használtak fel. Mintegy 2 km²-nyi mocsaras területet tisztítottak meg és töltöttek fel a közeli hegyekből hordott földdel, miközben további 40 millió m³ homokot kotortak ki a tengerfenékről a parti szakasz feltöltésére. A kivitelező a japán PentaOcean Construction (五洋建設) volt, mely Szingapúr területén további számos feltöltési projektben vett közvetlenül részt. Mesterséges vízelvezető csatornákat építettek három folyó, a Sungei Tanah Merah Besar, a Sungei Ayer Gemuroh és a Sungei Mata Ikan vízének elvezetésére. Összességében 8,7 km² területet töltöttek fel, ezzel a repülőtér teljes területe 13 km²-re nőtt, melyből mocsaras feltöltött terület 2 km², a tengertől visszavett terület 6,7 km². Az építkezés során 558 épületet bontottak le, mintegy 4100 sírhelyet exhumáltak, megszüntettek egy 38,1 cm-es ágyúállást, és elterelték a három folyót a korábbi Royal Air Force kifutópályájának nyugati oldalára, ezen a helyen építették meg később az új, 4000 m-es kifutót. 1977 májusára mindezekkel a munkákkal végeztek. 1977 és 1979 között az 1-es terminál és más épületetek alapjának cölöpjeit verték le. Az 1-es terminál alapkövét 1979 augusztusában helyezték el. A 78 m magas irányítótornyot szintén a tengerből feltöltött területre építették, különleges építészeti megoldása a tornyot a repülőtér jelképévé tette. Az irányítótorony eredeti neve „Airtropolis” volt, de ezt e nevet alig használták. A belső tartóoszlopok nélkül megépített hangárban, melynek területe csaknem akkora, mint Szingapúr belvárosában a Padang rét, három Boeing 747-es fér el. Tetőszerkezetét Batamban szerelték össze, és négy részben, uszályokon szállították Szingapúrba.
A parton külön kikötő épült a Szingapúr Western Islands szigeteiről hajóval szállított üzemanyag fogadására. Az üzemanyagot egy több mint másfél kilométeres csővezetéken szivattyúzzák a repülőtér északkeleti szélén fekvő üzemanyag-állomásra, melyet hat olajvállalat üzemeltet. Innen vezetnek a föld alatt az üzemanyag-hálózat csövei a repülőgépállásokhoz.Henry Probert (2006), The History of Changi, Changi University Press,
Az építkezés 1,3 milliárd szingapúri dolláros első fázisának megkoronázása a Singapore Airlines 101-es, Kuala Lumpurból érkező járatának 1981. július 1-jei leszállása volt reggel 7 órakor, fedélzetén 140 utassal. Az ünnepélyes megnyitóra öt hónappal később, 1981. december 29-én került sor Howe Yoon Chong jelenlétében, ekkor a repülőteret már 34 légitársaság vette igénybe, heti 1200 menetrend szerinti járatuk a világ 43 országának 67 városával kötötte össze Szingapúrt. Működésének első évében 8,1 millió utas fordult meg a repülőtéren, 193 000 tonna árut szállítottak, a repülőgépmozgások száma 63 100 volt.
1981-es átadása ellenére a repülőtér egyes részeit nem fejezték be teljes mértékben. A hatalmas hangár csak 1982-re készült el, és az első kifutópálya valamennyi létesítményét is csak 1983-ra készítették el. Ekkoriban döntött a ma már nem létező kormányhivatal, a Public Works Department (Közműhivatal) a második kifutópálya építéséről az 1. Termináltól keletre fekvő feltöltött területen. A repülőtér építésének második üteme a következő néhány év során fokozatosan indult be, elkészült a második kifutó valamint tovább létesítmények. 1985-ben az 1-es termináltól délre elkezdődtek a 2-es terminál építési munkái, melyeket 1989-re fejeztek be és a terminált 1990-ben nyitották meg. A terminált a hivatalos megnyitóünnepségen, 1991. június 1-jén Szingapúr miniszterelnöke, Goh Chok Tong adta át az utasforgalom számára. A második terminál megnyitása jóval megelőzte az utasszám által támasztott igényeket.
Bővítés thumb|right|260px|Az első forgalomba helyezett A380-as, a Singapore Airlines 9V-SKA lajstromjelű gépe a 2-es terminálnál thumb|right|260px|A 3-as terminál indulási csarnoka A repülőtér, fejlesztési vezérelve szerint mindig évekre előre, az igényeket megelőzve építi létesítményeit, így elkerüli a más repülőterekre olykor jellemző zsúfoltságot és folyamatosan fenntartja a magas színvonalú kiszolgálást. Míg az eredeti tervekben csak két terminál felépítése szerepelt, már akkor gondoltak a hosszú távú bővítésekre, kijelölték egy harmadik terminál helyét, melynek épületelrendezése a 2-es terminál tükörképe volt.
A 3-as terminál építése 1999-ben kezdődött, becsült költsége körülbelül 1,75 milliárd szingapúri dollár volt. Az eredeti tervek szerint az átadás 2006-ban lett volna, de ezt a határidőt két évvel kitolták, mivel a globális terrorizmus veszélye miatti aggodalmak következtében a forgalom nem a várt mértékben növekedett.
A terminál bokrétaünnepségét 2006. május 30-án tartották, majd 2007. november 12-étől december 9-éig a repülőtér nyílt napokkal várta a látogatókat. November 12-étől 2008. január 3-áig próbajáratokkal tesztelték a poggyászkiszolgáló rendszer és a földi kiszolgáló rendszerek működését. A terminál 2008. január 8-án kezdte meg működését, első járata a Singapore Airlines Hongkongot is érintő, San Franciscóból helyi idő szerint 11:56-kor érkező SQ1 járata volt, első induló járata az SQ318 volt 13:15-kor. A terminál évi 22 millió utassal növelte a repülőtér kapacitását, így a repülőtér akár évi 70 millió utas kiszolgálására is alkalmassá vált. A terminál átadásával együtt nyílt meg a 3-as terminállal szomszédos, teljes kiszolgálást nyújtó, kilencemeletes Crowne Plaza Hotel.
A légiközlekedés változó igényei az eredeti tervek felülvizsgálatához vezettek, ennek eredményeképpen született az a döntés, hogy mind a tehetős, mind a diszkont utasok kiszolgálására alkalmassá kell tenni a repülőteret. Bár a Changi repülőtér Ázsiában úttörő szerepet játszott egy diszkont terminál koncepciójának kialakításában és megépítésében, a Budget Terminal 2006. március 26-ai megnyitását néhány nappal megelőzte a Kuala Lumpurban átadott hasonló létesítmény. A terminál hivatalos átadása 2006. október 31-én volt. Egy, kifejezetten a prémium utazók számára kialakított, önálló CIP (Commercially Important Person – üzletileg fontos személy) terminál, a JetQuay 2006. augusztus 15-én kezdte meg működését, hivatalos megnyitója 2006. szeptember 29-én volt. Ez Ázsia első luxus terminálja.