Bárány Attila (Budapest, 1967. december 18. –) magyar lemezlovas, zeneszerző, zenei producer, rádiós műsorvezető.

Életrajza Az 1980-as években már a lemezpultok mögött állt, első komoly munkáját a Panoráma Disco-ban kapta, Balatonalmádiban. Hamar felfigyeltek tehetségére és onnantól kezdve a legfelkapottabb szórakozóhelyeken lehetett találkozni vele, a mai napig rezidens (szerződött lemezlovas) a legnagyobb budapesti klubok lemezpultjai mögött. Zenei stílusa folyamatosan alakult, a funky, rock és R&B után ma elsősorban a dance zenét kedveli. Rádiós karrierje korán indult, 1997-ben már műsort vezetett az akkor még 8 órában sugárzó budapesti Roxy Rádióban, amelyben később DJ-ként és műsorvezetőként is debütált, sőt 2002-ben a már a rádió zenei igazgatója, majd programigazgatójaként dolgozott. Egy év múlva elérkezett a váltás ideje és 2005 decemberétől átvándorolt a Rádió 1-hez és Disco*s hit című műsorával arat sikereket. 2023-ban kapta meg a DJ Szövetség Életműdíját.

Főbb állomások Dj-ként 1989: Panoráma - Balatonalmádi 1990: Cash Box - Veszprém 1991: Kékgolyó 1992: Globe 1992–1995: Dexion - Alsóörs 1995: Palace - Siófok 1995–1996: Fortuna 1996–1997: Panoráma - Balatonalmádi 1997–1998: Coctail 1997–1998: E-play 1998-napjainkig: Dokk 1999–2000: Meduza 2000–2002: Home 2001–2002: Home Cafe 2002-napjainkig: Bed 2002–2004: Café Del Rio 2005: Bed Beach 2005: Studio 2007: Palace - Siófok

Rádiósként 1997: Roxy Rádió heti egy műsor (ekkor még 8 órás az adás) 1999: Roxy Dj (péntek délután 4-5 között 2005 októberéig) 1999: World Chart Show, Tóth Viktóriával 2000: Euro Top 40 Tóth Viktóriával, majd Vass Katával 2005 októberéig 2002: Roxy Dj's at Night (szombat este) 2005 októberéig 2002: A Roxy rádió zenei igazgatója 2004 novemberéig 2004: A Roxy rádió programigazgatója januártól novemberig 2005: Rádió 1: december 5-étől, este 8-tól éjfélig Disco*s hit (4 órás saját műsor)

Megjelent CD-k 1999: Dark Blue (Jovánnal) 2000: Dark Blue 2 (Jovánnal) 2001: Dark & Blue Classic és Millennium (Jovánnal) 2004: Dark & Blue Classic és Millennium 2 (Jovánnal) 2005: Disco's hit (Jovánnal) 2006: Dark & Blue Classic 3 (Jovánnal) 2006: Studio (Jovánnal és Antonyo-val) 2007: White Party (Jovánnal és Antonyo-val) 2008: White Angel (Jovánnal és Antonyo-val)

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Magyar lemezlovasok Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:1967-ben született személyek Kategória:Élő személyek