Marokkó egyetlen alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A marokkói műsorsugárzó a Société Nationale de Radiodiffusion et de Télévision, amely 1950-ben lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1980-ban csatlakozott a versenyhez.
Története Marokkó 1980-ban vett részt először, és az Eurovíziós Dalverseny első, és eddigi egyetlen afrikai résztvevője lett. A debütálásuk egyben az első arab nyelvű indulót is jelentette. Képviselőjük egy híres marokkói énekesnő, Samira Bensaïd volt, aki Bitaqat Khub című dalát adta elő. A dal mindössze 7 pontot kapott (mindet Olaszországtól), és ezzel Finnországot megelőzve az utolsó előtti helyen végzett. A rossz eredmény után az SNRT a visszalépés mellett döntött, és többé nem is tértek vissza.
2008-ban egy másik televíziós társaság, a 2M TV fejezte ki érdeklődését a versenyen való részvétel iránt, és jelentkezett az EBU tagságért. Amennyiben felvételt nyernek, lehetséges lesz Marokkó visszatérése.
Résztvevők Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 1980 Samira Bensaïd Bitaqat Khub Szerelmeslevél 18. 7 Nem volt elődöntő
Szavazás Marokkó a következő országoknak adta a legtöbb pontot: # Ország Pont 1. 12 2. 10 3. 8 4. 7 5. 6
Marokkó a következő országoktól kapta a legtöbb pontot: # Ország Pont 1. 7
Forrás:
Jegyzetek
Kategória:Marokkói kultúra Kategória:Országok az Eurovíziós Dalfesztiválon