japán motorversenyző. Jelenleg hazájában, az All Japan Road Race Championshipben versenyez. Korábban évekig volt a MotoGP különböző kategóriáinak tagja.
Karrierje Kezdetek
A Szaitamában született Takahasi a HRC Racing Scolarship keretein belül mutatta meg először tehetségét. Először 2001-ben kapott szabadkártyát a hazai futamára, ahol a nyolcadliteresek között feladni kényszerült a futamot.
A következő három évben is csak a hazai futamokon indult, ám ezeken egyrészt már a negyedliteresek között szerepelt, másrészt az eredményei is sokkal jobban alakultak az első, 125-ös próbálkozáshoz képest. A 2002-es csendes-óceáni és a 2003-as japán nagydíjon egyaránt dobogóra állhatott, de a maradék két szabadkártyás futamán sem vallott szégyent, ugyanis negyedik, illetve ötödik lett.
250 cm³
Első teljes szezonját a 250 cm³-ben 2005-ben töltötte, a szezont az összetett 11. helyen fejezte be a Hondával. 2006-tól a Honda nem fejlesztette a 250 cm³-es kétütemű versenygépet, de Takahasi ennek ellenére jól versenyzett, 2 győzelmet is aratott, a német GP-n a Sachsenringen megszerezte a Honda 200. negyedliteres aranyérmét. A szezont végül a hatodik helyen fejezte be. Jött a 2007-es szezon dobogó nélkül, a végén pedig 11.lett. 2008-ban győzelmet nem szerzett, de három alkalommal felállhatott a dobogóra. 167 ponttal a vb ötödik helyén zárt.
MotoGP
2009-re felkerült a MotoGP-be. A nem túl sikeres szezon kezdés után, a Katalán GP-től új csapattársat kapott a magyar Talmácsi Gábor személyében. A nagydíj hétvégéjén már több helyen arról szóltak a pletykák, hogy a Scot Racingnél csak ideiglenesen van ott mindkét versenyző, ugyanis Takahasi a holland nagydíjon már nem indul. Valójában csak a következő, Laguna Seca-i (USA) verseny előtt vált meg a csapat Takahasitól.
Moto2
Mivel nem kapott a királykategóriában szerződést, Takahasi 2010-re visszalépett az újonnan létrejött Moto2-be. Azzal, hogy Takahasi is kiszállt, a mindenkori legmagasabb géposztályban 1991 óta először fordult elő, hogy egyetlen japán versenyző sem volt az indulók között.
Első szezonjában Raffaele de Rosa csapattársa volt a Tech 3-nél. A katalán versenyen Andrea Iannone áthajtásos büntetésének köszönhetően győzni is tudott, végül tizenegyedikként zárt év végén. 2011-ben, a Gresini Racing versenyzőjeként kétszer még dobogóra tudott állni, a következő két idény viszont egy meredek lejtmenet volt már Takahasi karrierjében. 2012-ben egészen a tizennegyedik, japán futamig nem tudott pontszerző helyen célba érni, és bár innentől a szezon végéig minden egyes alkalommal sikerült neki, ez mindössze egy tizennegyedik és három tizenötödik helyet jelentett. 2013 még gyengébben sikerült, ugyanis az első tizenegy futamon egyáltalán nem tudott pontot szerezni, ezután pedig a szerződését is felbontották, helyére a maláj Azlan Shah Kamaruzaman került.
2014-re már nem is kapott teljes szezonra szóló szerződést, mindössze hazája nagydíján vett részt, ahol huszonhatodikként zárt. Utoljára a japán bajnokságban versenyzett.
Karrierje statisztikái Szezononként
SzezonGéposztályMotorVersenyekGyőzelemDobogóPoleLeggyorsabb körPontPoz. 2001 125 cm³ Honda 1 0 0 0 0 0 N/A 2002 250 cm³ Honda 1 0 1 0 0 16 21. 2003 250 cm³ Honda 2 0 1 0 0 29 18. 2004 250 cm³ Honda 1 0 0 0 0 11 25. 2005 250 cm³ Honda 16 0 0 0 0 77 11. 2006 250 cm³ Honda 14 2 2 0 0 156 6. 2007 250 cm³ Honda 15 0 0 0 0 90 11. 2008 250 cm³ Honda 16 0 3 0 0 167 5. 2009 MotoGP Team Scot 7 0 0 0 0 9 21. 2010 Moto2 Tech 3 17 1 2 0 0 86 12. 2011 Moto2 Moriwaki 17 0 2 0 0 77 11. 2012 Moto2 Suter 17 0 0 0 0 5 28. FTR 2013 Moto2 Moriwaki 11 0 0 0 0 0 HN 2014 Moto2 Moriwaki 1 0 0 0 0 0 HN Összesen 136 3 11 0 0 723
Teljes MotoGP-eredménylistája
Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Poz. Pont 2001 125 cm³ Honda JPN RSA SPA FRA ITA CAT NED GBR GER CZE POR VAL PAC Ki AUS MAL BRA - 0 2002 250 cm³ Honda JPN RSA SPA FRA ITA CAT NED GBR GER CZE POR BRA PAC 3 MAL AUS VAL 21. 16 2003 250 cm³ Honda JPN 3 RSA SPA FRA ITA CAT NED GBR GER CZE POR BRA PAC 4 MAL AUS VAL 18. 29 2004 250 cm³ Honda RSA SPA FRA ITA CAT NED BRA GER GBR CZE POR JPN 5 QAT MAL AUS VAL 25. 11 2005 250 cm³ Honda SPA Ki POR 7 CHN 10 FRA 10 ITA Ki CAT 7 NED 15 GBR Ki GER 9 CZE Ki JPN 4 MAL 7 QAT 8 AUS Ki TUR Ki VAL 7 11. 77 2006 250 cm³ Honda SPA 4 QAT 9 TUR 5 CHN 5 FRA 1 ITA 4 CAT 7 NED 6 GBR 7 GER 1 CZE MAL 4 AUS Ki JPN Ki POR 6 VAL DNS 6. 156 2007 250 cm³ Honda QAT 7 SPA 8 TUR Ki CHN DNS FRA Inj ITA 11 CAT Ki GBR 4 NED 10 GER 8 CZE Ki RSM 9 POR Ki JPN 4 AUS 10 MAL 9 VAL 8 11. 90 2008 250cm³ Honda QAT 5 SPA 3 POR 6 CHN 7 FRA 4 ITA Ki CAT 12 GBR 9 NED 8 GER 9 CZE 6 RSM 2 IND T JPN 6 AUS 7 MAL 4 VAL 2 5. 167 2009 MotoGP Honda QAT15 JPNKi SPA12 FRA13 ITAKi CATKi NED15 USA GER GBR CZE IND SMR POR AUS MAL VAL 21. 9 2010 Moto2 Tech 3 QATRet SPA4 FRARet ITA8 GBR18 NED10 CAT1 GERRet CZE2 IND26 SMRRet ARA12 JPN6 MALRet AUS17 POR26 VAL18 12. 86 2011 Moto2 Moriwaki QAT5 SPARet POR3 FRA2 CATRet GBR7 NEDRet ITA14 GERRet CZE12 IND25 RSM7 ARA31 JPN30 AUS10 MALRet VALRet 11. 77 2012 Moto2 Suter QAT19 SPA21 PORRet FRA17 CAT21 GBR25 28. 5 FTR NED20 GERRet ITA17 IND27 CZE18 RSMRet ARA22 JPN15 MAL15 AUS15 VAL14 2013 Moto2 Moriwaki QAT23 AME18 SPA22 FRA17 ITA23 CAT20 NED25 GER18 IND21 CZE17 GBR22 RSM ARA MAL AUS JPN VAL HN 0 2014 Moto2 Moriwaki QAT AME ARG SPA FRA ITA CAT NED GER IND CZE GBR RSM ARA JPN26 AUS MAL VAL NC 0
Jegyzetek
Külső hivatkozások Hivatalos honlap
Kategória:Japán motorversenyzők Kategória:A MotoGP versenyzői Kategória:1984-ben született személyek Kategória:Élő személyek