Románia eddig huszonnégy alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A román műsorsugárzó a Televiziunea Română, amely 1993-ban lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1994-ben csatlakozott a versenyhez.
Története Évről évre Románia már az 1993-as Eurovíziós Dalfesztiválra is jelentkezett, de ekkor a csatlakozni kívánó kelet-európai országok számára Kvalifikacija za Millstreet néven tartottak egy elődöntőt Ljubljanában, hét ország részvételével, és nem sikerült továbbjutniuk.
1994-ben szerepelhettek először a nemzetközi versenyen, de az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer értelmében minden második évet ki kellett hagyniuk rossz eredményeik miatt. 1996-ban rendhagyó módon egy előválogatót rendeztek, ahol nem sikerült kivívniuk a részvételt, így első és második szereplésük között négy év telt el. 2000-ben elérték a legjobb eredményüket, ami tizenhetedik hely volt, majd a 2002-es versenyen ezt is túlszárnyalták, hiszen először bejutottak a legjobb 10 közé, kilencedikek lettek. A következő évben ismét szép eredményt értek el, tizedikek lettek, ezért a következő évben nem kellett elődöntőben szerepelni, egyből a döntőbe jutottak. 2005-ben elérték eddigi egyik legjobb eredményüket, az elődöntő megnyerése után a harmadik helyen végeztek a fináléban. A következő évben ismét nem kellett elődöntőzniük, ekkor eggyel rosszabb, negyedik helyen zárták a versenyt. 2007-ben az előző évi szép eredmény miatt ismét automatikusan a döntőbe kvalifikálták magukat, ahol már nem sikerült a legjobb 10 közé kerülni, tizenharmadikok lettek. 2008-ban huszadikként, míg 2009-ben eggyel jobb helyen, tizenkilencedikként végeztek.
balra|bélyegkép|200px|Paula & Ovi a 2010-es verseny egyik sajtótájékoztatóján. 2010-ben másodszor lettek harmadikok, ezúttal több pontot gyűjtve, viszont ezután sokáig nem tudtak az első tíz közé kerülni. A következő évben tizenhetedik helyen végeztek a döntőben. 2012-ben és 2014-ben tizenhetedikek lettek, utóbbinál Paula Seling & Ovi, a 2010-es román képviselők, nem tudták megismételni előző részvételük szép eredményét. A két év között, 2013-ban ennél eggyel rosszabb helyen zárták a versenyt. 2015-ben a döntőben tizenötödikek lettek.
2016. április 22-én az EBU törölte a tagjai közül a TVR-t, így nem vehettek részt a versenyen - bár ekkorra már kiválasztották indulójukat, Ovidiu Anton Moment of Silence című dalát. A kizárás oka az volt, hogy a romániai közszolgálati televízió 2007 óta adósságokat halmozott fel, összesen 16 millió svájci frank értékben, amelyet többszöri felszólítás és határidő-kitolás után sem fizettek ki. A tagság elvesztésének további következménye, hogy a TVR nem közvetíthette az Eurovíziós Dalfesztivált sem. 2017-re azonban rendeződött a helyzet, és az ország visszatérhetett a versenybe. Ekkor Ilinca és Alex Florea képviselték az országot Yodel It! című dalukkal, mellyel a hetedik helyen végeztek a döntőben. 2018-ban először nem sikerült továbbjutniuk – ekkor tizenegyedik helyezettek lettek az elődöntőben. 2019-ben ismét kiestek az elődöntőben, ahol a legrosszabb eredményüket szerezték meg.
2020-ban Roxen képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A román műsorsugárzó jóvoltából végül újabb lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben. Az énekesnőnek végül nem sikerült továbbjutnia a döntőbe, összesítésben tizenkettedik helyen végeztek. A következő évben azonban kvalifikálták magukat a döntőbe, ahol tizennyolcadikak lettek. 2023-ban ismét nem jutottak tovább a döntőbe, az elődöntőben holtversenyben San Marinóval 0 pontot szerezve utolsók lettek.
Habár az EBU tárgyalásokat folytatott a TVR-rel a lehetséges részvételük kapcsán, végül 2024-ben visszaléptek a versenytől, mivel nem tudták a pénzügyi támogatást előteremteni az induláshoz. 2026-ban visszatértek a jubileumi hetvenedik dalfesztiválra, ahol 2005 és 2010 után harmadjára végeztek dobogós helyen. Alexandra Căpitănescu dala, a Choke Me harmadik helyezett lett 296 ponttal. Ez számít az eddigi legtöbb pontos román dalnak a dalfesztivál történelme során.
Nyelvhasználat Románia 1994-es debütálásakor még érvényben volt a nyelvhasználatot korlátozó szabály. Ennek értelmében indulóiknak az ország hivatalos nyelvén, vagyis román nyelven kellett énekelniük. Ezt a szabályt 1999-ben eltörölték, azóta főleg angol nyelvű dalokkal neveztek.
Románia eddigi huszonnégy versenydalából két román nyelvű, tizenöhat angol nyelvű, hat kevert nyelvű: két angol és román, egy angol és olasz, egy román és olasz, egy angol és spanyol kevert nyelvű, egy pedig hat nyelvet megszólaltató többnyelvű dal volt.
2022-es daluk tartalmazott néhány mondatot spanyol nyelven is.
Nemzeti döntő
Románia nemzeti döntője a "Selecția Națională" nevet viseli, és az ország debütálása óta majdnem minden alkalommal megrendezték.
A kilencvenes években a döntőben tizenhat-húsz dal versenyzett, melyek közül regionális zsűrik választották ki a győztest. 2003-tól elődöntőket is rendeztek, a döntő létszámát pedig tizenkettőre csökkentették. 2014 és 2016 között nem rendeznek elődöntőket, tizenkét fős döntőben választották ki az indulót. A végeredményt egy zsűri, illetve a nézők telefonos szavazás segítségével közösen alakították ki. 2016-ban ismét visszatért az elődöntős rendszer, amelyben tizenkettő fő versenyzett, de csak hatan jutottak tovább a döntőbe. Ebből négyet a zsűri, kettőt a közönség választott ki. A következő évben már élő meghallgatást is tartottak, ahonnan összesen tizenöten kerültek be az elődöntőbe, majd közülük tizen a döntőbe. A meghallgatás és az elődöntő során csak a zsűri szavazatai számítottak, ám a döntőben ezt felváltotta a telefonos szavazás. 2018-ban és 2019-ben már több elődöntőt rendeztek, a svéd Melodifestivalen mintájára, mindegyik adás más-más városból volt közvetítve, míg a döntőt a fővárosban, Bukarestben rendezték. 2018-ban ismét tizenöt előadó jutott tovább a döntőbe, közülük a nézők választották ki képviselőjüket, míg 2019-ben a tizenkét fős döntőben a nemzetközi zsűrinek nagyobb beleszólása volt az eredmények kialakításába, mint a nézőknek. 2020-ban az ország története során először előadóját belső kiválasztással nevezi meg, daluk viszont változatlanul a hagyományos válogatóműsor keretein belül kerül kiválasztásra. A következő évben a 2020-as képviselőjük új lehetőséget kapott a műsorszolgáltatótól, miután elmaradt a verseny a Covid19-pandémia miatt, így a dalt is belső keretek között választották ki.
Résztvevők Év Előadó Dal Magyar fordítás Eredmény Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 1993 Dida Drăgan Nu pleca Ne menj el! Nem jutott ki a dalfesztiválra Nem volt elődöntő 1994 Dan Bittman Dincolo de nori A felhők felett 21. 14 1996 Monica Anghel és Sincron Rugă pentru pacea lumii Ima a világbékéért Nem jutott ki a dalfesztiválra 1998 Mălina Olinescu Eu cred Hiszem 22. 6 2000 Taxi The Moon A hold 17. 25 2002 Monica Anghel és Marcel Pavel Tell Me Why Mondd meg, miért 9. 71 2003 Nicola Don't Break My Heart Ne törd össze a szívemet 10. 73 2004 Sanda I Admit Bevallom 18. 18 Automatikusan döntős 2005 Luminița Anghel & Sistem Let Me Try Engedd, hogy megpróbáljam3.158 1.235 2006 Mihai Trăistariu Tornerò Visszatérek 4. 172 Automatikusan döntős 2007 Todomondo Liubi, Liubi, I Love You Szerelem, szerelem, szeretlek 13. 84 Automatikusan döntős 2008 Nico és Vlad Pe-o margine de lume A világ szélén 20. 45 7. 94 2009 Elena Gheorghe The Balkan Girls A balkáni lányok 19. 40 9. 67 2010 Paula Seling & Ovi Playing with Fire A tűzzel játszani3. 162 4. 104 2011 Hotel FM Change Változtatni 17. 77 4. 111 2012 Mandinga Zaleilah — 12. 713.120 2013 Cezar It’s My Life Ez az életem 13. 65 5. 83 2014 Paula Seling & Ovi Miracle Csoda 12. 72 2. 125 2015 Voltaj De la capăt Elölről 15. 35 5. 89 2017 Ilinca feat. Alex Florea Yodel It! Jódlizd el! 7. 282 6. 174 2018 The Humans Goodbye Viszlát Nem jutott be a döntőbe 11. 107 2019 Ester Peony On a Sunday Egy vasárnapon Nem jutott be a döntőbe 13. 71 2020 Roxen Alcohol You Felhívlak Elmaradt a verseny 2021 Roxen Amnesia Amnézia Nem jutott be a döntőbe 12. 85 2022 Wrs Llámame Hívj fel 18. 65 9. 118 2023 Theodor Andrei D.G.T. (Off and On) Ujjak (Ki és be) Nem jutott be a döntőbe 15. 0 2026 Alexandra Căpitănescu Choke Me Fojts meg!3. 296 2. 234 2027
Visszaléptetett indulók Év Előadó Dal Magyar fordítás 2016 Ovidiu Anton Moment of Silence A csend pillanata
Szavazástörténet Románia híres arról, hogy minden évben Moldovának adja a maximális 12 pontot. Csupán néhányszor nem történt így: 2017-ben, 2018-ban, 2022-ben és 2023-ban a zsűri másik országnak adta a maximális pontot. Emellett 2008-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2019-ben sem Moldovának adták a 12 pontot, mivel a moldávok nem jutottak be a döntőbe.
1994–2023
Románia a következő országoknak adta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 112 2. 69 3. 59 4. 59 5. 58 6. 54 7. 54 8. 53 9. 49 10. 48
Románia a következő országoktól kapta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 108 2. 89 3. 68 4. 64 5. 63 6. 62 7. 59 8. 57 9. 53 10. 52
Románia még sosem adott pontot az elődöntőben a következő országoknak: Andorra és Monaco.
Románia mindegyik országtól kapott legalább egy pontot az elődöntőkben
Románia a következő országoknak adta a legtöbb pontot a döntőben: Hely Ország Pont 1. 182 2. 109 3. 101 4. 80 5. 79 6. 70 7. 67 8. 65 9. 57 10. 50
Románia a következő országoktól kapta a legtöbb pontot a döntőben: Hely Ország Pont 1. 159 2. 142 3. 96 4. 69 5. 65 6. 63 7. 61 8. 56 9. 45 10. 43
Románia még sosem adott pontot a döntőben a következő országoknak: Grúzia, Montenegró, San Marino és Szlovákia.
Románia még sosem kapott pontot a döntőben a következő országoktól: Grúzia.
Háttér Év Rendező Kommentátor Pontbejelentő 1993 Millstreet Doina Caramzulescu Nem vettek részt 1994 Dublin Gabriela Cristea Cristina Țopescu 1995–1997 Nem vettek részt és nem közvetítették a versenyt 1998 Birmingham Leonard Miron Anca Țurcașiu 1999 Jeruzsálem Nem vettek részt 2000 Stockholm Andreea Marin 2001 Koppenhága Leonard Miron és Andreea Marin Nem vettek részt 2002 Tallinn Andreea Demirgian Leonard Miron 2003 Riga 2004 Isztambul Andreea Marin 2005 Kijev Berti Barbera 2006 Athén Andreea Marin 2007 Helsinki 2008 Belgrád Andreea Demirgian és Leonard Miron Alina Sorescu 2009 Moszkva Ioana Isopescu és Alexandru Nagy 2010 Oslo Leonard Miron és Gianina Corondan Malvina Cservenschi 2011 Düsseldorf Liana Stanciu és Bogdan Pavlică 2012 Baku Leonard Miron és Gianina Corondan Paula Seling 2013 Malmö Liana Stanciu Sonia Argint Ionescu 2014 Koppenhága Bogdan Stănescu 2015 Bécs 2016 Stockholm Nem vettek részt és nem közvetítették a versenyt 2017 Kijev Liana Stanciu és Radu Andrei Tudor Sonia Argint Ionescu 2018 Lisszabon Liliana Ștefan és Radu Andrei Tudor 2019 Tel-Aviv Liana Stanciu és Bogdan Stănescu Ilinca 2021 Rotterdam Bogdan Stănescu Cătălina Ponor 2022 Torino Kyrie Mendél (második elődöntő és döntő)Bogdan Stănescu (összes adás)Eda Marcus 2023 Liverpool Bogdan Stănescu és Kyrie Mendel 2024–2025 Nem vettek részt és nem közvetítették a versenyt 2026 Bécs Bogdan Stănescu (összes adás)Ilinca (elődöntők)Kyrie Mendel (döntő) Eda Marcus 2027 Burgasz
Megjegyzések 2022-ben szavazás során megszakadt a kapcsolat a román pontbejelentővel, helyette a dalfesztivál igazgatója, Martin Österdahl jelentette be a pontokat.
Díjak ESC Radio Awards Kategória Év Előadó Dal Eredmény az Eurovízión Helyszín Helyezés Pontszám Legjobb férfi előadó 2006 Mihai Trăistariu Tornerò 4. 172 , Athén
Galéria
Lásd még Románia a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon
Jegyzetek
További információk Románia profilja a eurovision.tv-n A TVR eurovíziós honlapja
Kategória:Román könnyűzene Kategória:Országok az Eurovíziós Dalfesztiválon