Tony Curtis (születési neve: Bernard Herschel Schwartz (Schwartz Bernát), névváltozatai: Anthony Curtis, James Curtis) (Bronx, New York, 1925. június 3. – Henderson, Nevada, 2010. szeptember 29.) magyar zsidó származású hollywoodi színészlegenda, aki 130 alkotásban szerepelt, producer, író.

Élete Olyan vígjátékokban játszott, mint a Minden lében két kanál c. filmsorozat és a Van, aki forrón szereti. Családja Magyarországról települt ki az USA-ba.

A világszerte Tony Curtisként ismert filmcsillag Bernard Schwartz néven született New Yorkban, 1925. június 3-án. Apja Schwartz Manó (Emanuel Schwartz) Mátészalkáról származott, míg édesanyja Klein Ilona (Helen Schwartz) a mai Szlovákia területén Nagymihályon, később elmondása szerint viszont Válykón született. A szlovák állam nem engedélyezte a polgári anyakönvek rögzítését. Apjának születési helye Vaľkovo Szülei onnan vándoroltak ki New Yorkba.

1943-ban, 18 évesen, bevonult a haditengerészethez, majd a háború után színészként folytatta pályafutását Kaliforniában, a Universal Stúdiónál, ahol rengeteg fantáziát láttak színészi tehetségében. Karrierje kezdetén, a Keresztül-kasul (Criss Cross) című film forgatása után vette fel az Anthony Curtis nevet 1949-ben. A színészkedésen kívül a lovaglás és a vívás érdekelte.

1951-ben feleségül vette a 2004-ben elhunyt ismert színésznőt, Janet Leigh-t. A házasságból két leány született, Kelly és Jamie Lee Curtis. Utóbbi, apja nyomdokaiba lépve színésznő lett. Házasságuk 1962-ben válással végződött.

Válása nem okozott törést filmes pályafutásában. Olyan filmekben láthattuk, mint A tolvaj hercege, vagy az Ali baba fia. A kosztümös filmekben való szereplését lecserélte a romantikus filmekre. 1956-ban, a Trapéz című szerelmi háromszög történetben fiatal artistát alakított Gina Lollobrigida és Burt Lancaster oldalán. Ebben felhívta a kritikusok figyelmét remek színészi alakítására, hiszen mindaddig csak külsejét dicsérték. Komolyabb kihívást jelentett számára A siker édes illata című filmben játszott talpnyaló újságíró szerepe, amelyben ugyancsak Burt Lancaster partnereként láthattuk. Oscarra jelölt alakítását követhetjük nyomon A megbilincseltek című filmben, amiben Sidney Poitier-vel szökésben lévő rabokat alakítottak. 1959-ben Marilyn Monroe és Jack Lemmon partnereként a Van, aki forrón szereti című világsikerben sármos szaxofonost játszott. A film bemutatója után világsztárként ünnepelték.

Jellemzően vígjátékokban szerepelt, de szerepei között komolyabb hangvételűek is voltak, mint az 1960-as Spartacus Antoninusa, vagy a A bostoni fojtogató sorozatgyilkosa. A televízió aranykorában az 1970-es évek elején Roger Moore társaként a The Persuaders (A rábeszélők) című sorozatban alakított nagypályás amerikai üzletembert, aki nem félt verekedésekbe keveredni sem. A sorozat Magyarországon Minden lében két kanál címmel futott. Később feltűnt az Ilyen a bokszban, illetve a Vérdíj 2. – A nagy robbanás című filmben, valamint olyan tévésorozatokban is, mint a Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai, vagy a CSI: A helyszínelők. Ez utóbbiban önmagát alakította egy rövid jelenetben.

A hollywoodi sajtó Tony Curtis válása utána is hangos volt magán- és nőügyeitől. Notórius nőcsábászként volt ismert. Szinte minden tíz évben új feleséggel láthattuk az újságok címlapján: Christine Kaufmann (1963–1967), Leslie Allen (1968–1981), Lisa Deutsch (1993–1994), Andrea Savio (1984–1992) és Jill Vandenberg (1998–). Curtis úgy vélte a hosszú élet titka a fiatal nőkben keresendő. Utolsó felesége és közte 45 év korkülönbség volt.

Hat gyermeke született, akik közül színész lett Jamie Lee Curtis (1958), Allegra Curtis (1966) és Kelly Curtis (1956) is. Nicholas fia heroin-túladagolásban halt meg 1994. július 2-án.

Magyar származása Magyar származására büszke volt, többször is Magyarországra látogatott. Először 1985-ben járt itthon, amikor Mátészalkára is ellátogatott, majd 1988-ban újra szülei hazájába jött. 1996-ban a kormány meghívására részt vett a Magyar Filmesek Első Világtalálkozóján, és egy Magyarországot reklámozó filmspotban házigazdaként szerepelt. Alapítványt hozott létre a Dohány utcai zsinagóga felújításának támogatására.Felbecsülhetetlen értékeket rejtenek a fővárosi zsidó temetők Múlt-Kor történelmi portál, 2004. november 12. Felkereste Mátészalkát is, ahonnan szülei kivándoroltak Amerikába. Itt is támogatta a helyi zsinagóga felújítását. Apja Ópályiban született.

A filmezést később lecserélte a festészetre. Festményei híres galériákban láthatók. 2009-ben jelent meg önéletrajzi kötete, a Hollywood hercege, amelyet a 16. Nemzetközi Könyvfesztiválon Budapesten a Millenáris Parkban dedikált.

85 évesen, nevadai otthonában, álmában érte a halál. Felesége, Jill karjai között hunyt el szívroham következtében.

Érdekességek Vérmes dohányzásellenes volt: Roger Moore-nak és Michael Caine-nek is ő segített leszokni a dohányzásról.

Családja bélyegkép|jobbra|250px|Curtis 2004-ben Szülei Schwartz Manó (Emanuel Schwartz) (1901–1958) az adatlap szerint Tony anyja 1912-ben született Klein Ilona (Helen Schwartz) (1904–1974)

Testvérei Julius Schwartz (1929–1938) Robert Schwartz (1940–1992)

Feleségei 1951–1962: Janet Leigh 1963–1967: Christine Kaufmann 1968–1982: Leslie Allen 1984–1992: Andrea Savio 1993–1994: Lisa Deutsch 1998–2010: Jill Vandenberg

Gyermekei Kelly Curtis (1956) Jamie Lee Curtis (1958) Alexandra Kaufmann-Curtis (1964) Allegra Kaufmann-Curtis (1966) Nicholas Curtis (1971–1994) Benjamin Curtis (1973)

Filmjei bélyegkép|jobbra|250px|Tony Curtis, 2008-ban kiadott könyvének dedikálásán

Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező 1949 Keresztül-kasul Criss Cross dzsigoló Robert Siodmak City Across the River Mitch Maxwell Shane The Lady Gambles liftesfiú Michael Gordon Take One False Step sofőr Chester Erskine Johnny Stool Pigeon Joey Hyatt William Castle 1950 Francis Jones kapitány Arthur Lubin Woman in Hiding Dave Shaw Michael Gordon (2) I Was a Shoplifter Pepe Charles Lamont Sierra Brent Coulter Alfred E. Green A 73-as Winchester Winchester '73 Doan Gergely Róbert Anthony Mann Kansas Raiders Kit Dalton Ray Enright 1951 The Prince Who Was a Thief Julna Rudolph Maté 1952 Flesh and Fury Paul Callan Joseph Pevney No Room for the Groom Alvah Morrell Douglas Sirk Son of Ali Baba Kashma Baba Kurt Neumann Meet Danny Wilson önmaga / nightklub főnöke Joseph Pevney (2) 1953 Houdini Houdini Harry Houdini Háda János George Marshall All American Nick Bonnelli Jesse Hibbs Forbidden Eddie Rudolph Maté (2) 1954 Támaszpont Beachhead Burke Damu Roland Stuart Heisler Johnny Dark Johnny Dark George Sherman Falworth fekete pajzsa The Black Shield of Falworth Myles Szatory Dávid Rudolph Maté (3) So This Is Paris Joe Maxwell Richard Quine 1955 Six Bridges to Cross Jerry Florea Joseph Pevney (3) The Purple Mask Rene de Traviere / Purple Mask H. Bruce Humberstone The Square Jungle Eddie Quaid / Packy Glennon Jerry Hopper 1956TrapézTrapezeTino Orsini Szakácsi SándorCarol Reed Nagy Ervin The Rawhide Years Ben Matthews Rudolph Maté (4) 1957 Mister Cory Cory Blake Edwards The Midnight Story Joe Martini Joseph Pevney (4) A siker édes illata Sweet Smell of Success Sidney Falco Háda János Alexander Mackendrick 1958 A vikingek The Vikings Eric Maday Gábor Richard FleischerIndulnak a királyok Kings Go ForthBritt Harris káplár Kőszegi ÁkosDelmer Daves Háda JánosA megbilincseltekThe Defiant OnesJohn "Joker" Jackson Koncz GáborStanley Kramer László Zsolt Mihályi Győző The Perfect Furlough Paul Hodges káplár Blake Edwards (2) 1959Van, aki forrón szeretiSome Like It HotJoe / Josephine / Junior Sztankay IstvánBilly Wilder Tarján Péter Fehérnemű hadművelet Operation Petticoat JG Nicholas Holden hadnagy Szakácsi Sándor Blake Edwards (3) 1960 Who Was That Lady? David Wilson George Sidney The Rat Race Pete Hammond Jr. Robert Mulligan Pepe önmaga George Sidney (2)SpartacusSpartacusAntoninus Lux ÁdámStanley Kubrick Háda János A nagy imposztor The Great Impostor Ferdinand Waldo Demara Jr. / Martin Donner / Dr. Gilbert Robert Mulligan (2) 1961 The Outsider Ira Hamilton Hayes Delbert Mann 1962 Tarasz Bulba Taras Bulba Andriy Bulba Selmeczi Roland J. Lee Thompson Vidámparki bajkeverő 40 Pounds of Trouble Steve McCluskey Bozsó Péter Norman Jewison 1963 The List of Adrian Messenger Organ Grinder John Huston Captain Newman, M.D. Jackson "Jake" Leibowitz káplár David Miller 1964 A lány, aki ellopta az Eiffel-tornyot Paris When It Sizzles Maurice / Philippe Kalocsay Miklós Richard Quine (2) Wild and Wonderful Terry Willams Michael AndersonViszlát, Charlie!Goodbye CharlieGeorge Tracy Vogt KárolyVincente Minnelli Selmeczi RolandMajd most kiderülSex and the Single GirlBob Weston Sztankay IstvánRichard Quine (3) Mihályi Győző 1965 Verseny a javából The Great Race Leslie Gallant III Sztankay István Blake Edwards (4)Boeing, Boeing!Boeing, BoeingBernard Lawrence Sztankay IstvánJohn Rich Háda János 1966 Chamber of Horrors Mr. Julian Hy Averback El a kezekkel a feleségemtől! Not with My Wife, You Don't! Tom Ferris Sztankay István Norman Panama Ég veled, drágám! Arrivederci, Baby! Nick Johnson Széles Tamás Ken Hughes 1967 Don't Make Waves Carlo Cofield Alexander Mackendrick (2) On My Way to the Crusades, I Met a Girl Who... Guerrando da Montone Pasquale Festa Campanile 1968 Rosemary gyermeke Rosemary's Baby Donald Baumgart Roman Polański A bostoni fojtogató The Boston Strangler Albert DeSalvo Kálmán György Richard Fleischer 1969Azok a csodálatos férfiakMonte-Carlo or Bust!Chester SchofieldHáda János Ken Annakin Sam Itzkovitch 1970 Nem lehetsz mindig győztes You Can't Win 'Em All Adam Dyer Sztankay István Peter Collinson Suppose They Gave a War and Nobody Came Shannon Gambroni Hy Averback (2) 1975 Lepke Louis “Lepke” Buchalter Menahem Golan 1976 Az utolsó filmcézár The Last Tycoon Rodriguez Sztankay István Elia Kazan 1977Some Like It CoolGiacomino / Casanova Franz Antel Francois Legrand 1978 Indián démon The Manitou Harry Erskine Dózsa László William Girdler Szextett Sextette Alexei Karansky Beregi Péter Ken Hughes (2) The Bad News Bears Go to Japan Marvin Lazar John Berry 1979 Title Shot Frank Renzetti Les Rose 1980 Zálogocska Little Miss Marker Blackie Sztankay István Walter Bernstein It Rained All Night the Day I Left Robert Talbot Nicolas GessnerA kristálytükör meghasadtThe Mirror Crack'd Martin N. Fenn Bodrogi GyulaGuy Hamilton Sztankay István 1982 Black Commando Iago ezredes Max H. Boulois Agyhullámok BrainWaves Dr. Clavius Rajhona Ádám Ulli Lommel 1983 Balboa – Gazdagok játszótere Balboa Ernie Stoddard James Polakof 1984 Where Is Parsifal? Parsifal Katzenellenbogen Henri Helman 1985 A színésznő és a relativitás Insignificance Szenátor Szombathy Gyula Nicolas Roeg 1986 The Last of Philip Banter Charles Foster Hervé Hachuel 1987 Club Life Hector Norman Thaddeus Vane 1988 Welcome to Germany Mr. Cornfield Thomas Brasch 1989 Rákember a Marsról Lobster Man from Mars J.P. Shelldrake Beregi Péter Stanley Sheff Midnight Mr.B Norman Thaddeus Vane (2) 1991 Elsőrendű célpont Prime Target Marietta Copella Sztankay István David Heavener 1992 A cselszövés Center of the Web Stephen Moore Sztankay István David A. Prior 1993 Csupaszon New Yorkban Naked in New York Carl Fisher Daniel Algrant Az élő múmia The Mummy Lives Aziru / Dr. Mohassid Papp János Gerry O'Hara 1995 Halhatatlanok The Immortals Dominic Kristóf Tibor Brian Grant 1997 Vérdíj 2. – A nagy robbanás Bounty Hunters 2: Hardball Wald Papp János George Erschbamer 1999 Ilyen a boksz Play It to the Bone szurkoló Ron Shelton 2008 David & Fatima Mr. Schwartz Alain Zaloum

Magyarul megjelent művei Önéletrajz; ford. Révbíró Tamás; Delej, Bp., 1994 Tony Curtis–Peter Golenbock: Hollywood hercege. Életrajz; ford. Getto Katalin; Alexandra, Pécs, 2009

Díjak és jelölések bélyegkép|250px|jobbra|Tony Curtis sírja a Memorial Park temetőben Las Vegasban 1969 – Golden Globe-díj jelölés – a legjobb drámai színész (A bostoni fojtogató)