Norvégia eddig hatvannégy alkalommal vett részt az Eurovíziós Dalfesztiválon.
A norvég műsorsugárzó a Norsk rikskringkasting, amely 1950-ben alapító tagja volt az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 1960-ban csatlakozott a versenyhez.
Norvégia eddig három alkalommal, 1985-ben, 1995-ben és 2009-ben aratott győzelmet.
Története Évről évre Norvégia 1960-ban vett részt először a versenyen. Első sikerüket 1966-ban érték el, amikor a harmadik helyen zártak.
Az 1970-es Eurovíziós Dalfesztivált a többi skandináv országgal, illetve Ausztriával és Portugáliával közösen bojkottálták, mert elégedetlenek voltak az előző évi négyes holtversennyel, de a következő versenyen már ismét részt vettek. A hetvenes években szinte minden második évben a táblázat legalján zártak. Az évek során rekord mennyiségű, szám szerint tizenegy, alkalommal végeztek az utolsó helyen. 1978-ban ők lettek az elsők, akik az 1975-ben bevezetett, ma is használt pontozási rendszerben nulla pontot kaptak, majd 1981-ben ismét.
Első győzelmüket a Bobbysocksnak köszönhetően 1985-ben szerezték. A következő évben így Bergen adott otthont a dalfesztiválnak. Első győzelmük után tíz évre, 1995-ben a Secret Garden szerezte meg Norvégia második győzelmét, így a következő évben az ország fővárosában, Oslóban tartották a versenyt. Hazai pályán a második helyen végeztek, azonban a következő évben pont nélkül utolsó helyen zártak.
balra|bélyegkép|150px|Alexander Rybak, a 2009-es dalfesztivál győztese. Később kétszer, 2001-ben és 2004-ben, amikor automatikus döntősök voltak az előző évi negyedik helyezés miatt, végeztek utolsó helyen, mindkét alkalommal három pontot szereztek. A 2002-es versenyen nem vehettek részt az 1993 és 2003 között érvényben lévő kieséses rendszer értelmében az előző évi rossz eredmény miatt. 2005-ben ismét a legjobb 10-ben végeztek, szám szerint kilencedikként, így a következő évben ismét automatikus döntősök voltak, azonban a jó eredményt nem sikerült megtartaniuk, tizennegyedikek lettek, a 2007-ben pedig nem jutottak tovább a döntőbe. 2008-ban ötödikek lettek, majd a következő évben az elődöntő megnyerése után a döntőben megszerezték harmadik győzelmüket, a Fairytale című dal szinte minden lehetséges rekordot megdöntött. Így a 2010-es versenynek Oslo adott otthont. Hazai pályán azonban csak a huszadik helyet érték el. A következő évben kiestek az elődöntőn. 2012-ben holtversenyben jutottak tovább az elődöntőből, és a döntőben az utolsó helyen végeztek. A következő három évben azonban mindig az első tízben végeztek (2013-ban negyedikek, majd 2014-ben és 2015-ben nyolcadikak lettek). 2016-ban kiestek az elődöntőben, a következő évben azonban a tizedik helyen végeztek. 2018-ban a 2009-es résztvevőjük, és egyben a dalfesztivál győztese, Alexander Rybak utazott a dalfesztiválra, ahol az elődöntőt megnyerte, viszont a döntőben tizenötödik helyen végzett. 2019-ben annak ellenére, hogy a döntőben a nézői szavazáson sikert arattak és elsők lettek, összesítésben végül csak a hatodik helyen zártak.
2020-ban Ulrikke Brandstorp képviselte volna az országot, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. Az énekesnő végül visszautasította a norvég műsorsugárzó automatikus résztvevői helyére vonatkozó felajánlását a nemzeti döntő mezőnyében. A 2021-ben sikeresen továbbjutottak a döntőbe, ahol 18. helyen végeztek. 2022-ben a siker tovább folytatódott, amikor farkas jelmezbe öltözött duó képviselte őket. Ekkor Norvégia a tizedik helyen végzett. 2023-ban Alessandra versenyzett Norvégia színeiben. Queen of Kings című dala a verseny előtt elterjedt a TikTokon, és számos ország nemzeti toplistájára felkerült. A liverpooli versenyen ötödik helyezett lett végül. 2024-ben tizennyolc év után ismét norvég nyelvű dallal versenyeztek. Az Ulveham azonban utolsó helyezett lett a döntőben csupán 16 ponttal. 2025-ben tizennyolcadik, míg 2026-ban tizennegyedik helyezettként zárták a versenyt.
Nyelvhasználat Norvégia eddigi hatvannégy versenydalából harminchat norvég nyelvű, huszonöt angol nyelvű, három kevert nyelvű: egy angol és francia, egy angol és szuahéli, és egy pedig angol és északi számi volt.
A dalverseny első éveiben nem vonatkozott semmilyen szabályozás a nyelvhasználatra. 1966-tól az EBU bevezette azt a szabályt, hogy mindegyik dalt az adott ország egyik hivatalos nyelvén kell előadni, vagyis Norvégia indulóinak norvég nyelven. Ezt a szabályt 1973 és 1976 között rövid időre eltörölték. Ők ezalatt minden alkalommal egy angol nyelvű dallal neveztek. 1973-ban angol és francia kevert nyelvű dallal neveztek, mely emellett megpróbálta az összes részt vevő ország nyelvét megszólaltatni legalább egy szó erejéig. 1974-es daluk a dalverseny történetének első angol nyelvű dala volt, mely az utolsó helyen végzett.
A nyelvhasználatot korlátozó szabályt 1999-ben véglegesen eltörölték. Azóta 2006 kivételével minden évben angol nyelvű dallal neveztek. A 2019-es daluk tartalmazott részleteket egy speciális éneklési technikában, a joikában is. 2023-ban daluk intrója tartalmazott néhány mondatot olasz és egy kifejezést latin nyelven is.
Nemzeti döntő Norvégia nemzeti döntője a Melodi Grand Prix, és 1991 kivételével mindig ennek segítségével választották ki indulójukat. Azokban az években, amikor Norvégia nem vett részt a nemzetközi versenyen, nem rendezték meg. 1991-ben a norvég tévé nemzeti döntő nélkül, belső kiválasztással jelölte ki a norvég indulót.
A kezdetekben jellemző volt, hogy a dalokat kétszer is előadták, és egy zsűri választotta ki a győztes dalt, és azt, hogy ki énekelje. Ez a formátum 1976-ig volt használatban.
A hetvenes és nyolcvanas években meghatározó alakja volt a nemzeti döntőnek egy zenész házaspár, Jahn Teigen és Anita Skorgan. Együtt és külön-külön is többször képviselték hazájukat, emellett szinte minden évben részt vettek a norvég selejtezőn, Jahn Teigen utoljára 2005-ben.
bélyegkép|Kåre Magnus Berg és Sylia Nymoen a 2018-as norvég döntő műsorvezetői|186x186px 1994-től a nézők is részt vettek a döntésben, telefonos szavazás segítségével, és 2000-ben kétfordulós szavazást vezettek be: az első körben kiválasztották a legjobb négyet, és utána már csak rájuk lehetett szavazni. 2006 óta a svéd Melodifestivalen mintájára a döntőt négy elődöntő is megelőzi. A döntőben regionális zsűrik és regionálisan összesített nézői szavazatok alakítják ki a végeredményt. 2015 és 2019 között csak egy döntőt rendeztek, 2017-ben újításként nemzetközi zsűrik is szavazhattak, köztük Magyarország is.
2020-ban ismét visszaállították az elődöntős rendszert. Ebben az évben minden elődöntőben egy adott régió művészeire összpontosítottak, közülük elődöntőként egy előadó jutott tovább a döntőbe, ahol összesen tíz dal versenyzett. Újítás volt, hogy öt előadót előre kiválasztottak, akik biztonságban voltak, és csak a döntőben versenyeztek. A verseny alatt csak a közönség, a műsorsugárzó weboldalán elérhető szavazófelületen, döntött a végeredmények kialakításában. 2021-ben elhagyták a regionális felbontásokat elődöntőnként. Emellett 5 helyett 6 automatikus döntőst választottak ki. Bevezetésre kerül egy második esély forduló, ahol az elődöntőkből tovább nem jutott dalok versenyetek. Emiatt a döntőben az előző évhez képest nem 10, hanem 12 előadó versenyzett. 2023-ban már nem voltak automatikus döntősök, mindössze három elődöntőt rendeztek, elődöntőnként három előadó jutott tovább a trondheimi döntőbe. A döntőbe a nézői szavazás mellett 2019 után újra volt nemzetközi zsűris szavazás.
Résztvevők Év Előadó Dal Magyar fordítás Döntő Pontszám Elődöntő Pontszám 1960 Nora Brockstedt Voi-Voi — 4. 11 Nem volt elődöntő 1961 Nora Brockstedt Sommer i Palma Palma-i nyár 7. 10 1962 Inger Jacobsen Kom sol, kom regn Jöjj nap, jöjj eső 10. 2 1963 Anita Thallaug Solhverv Napforduló13.0 1964 Arne Bendiksen Spiral Spirális 8. 6 1965 Kirsti Sparboe Karusell Körhinta 13. 1 1966 Åse Kleveland Intet er nytt under solen Nincs új a Nap alatt3.15 1967 Kirsti Sparboe Dukkemann Bábu 14. 2 1968 Odd Børre Stress Feszültség 13. 2 1969 Kirsti Sparboe Oj, oj, oj, så glad jeg skal bli Jaj, jaj, jaj, milyen boldog leszek16.1 1971 Hanne Krogh Lykken er... A boldogság... 17. 65 1972 Grethe Kausland és Benny Borg Småting Apróságok 14. 73 1973 Bendik Singers It's Just a Game Ez csak egy játék 7. 89 1974 Anne-Karine Strøm és Bendik Singers The First Day of Love A szerelem első napja14.3 1975 Ellen Nikolaysen Touch My Life With Summer Nyárral érintsd meg az életemet 18. 11 1976 Anne-Karine Strøm Mata Hari —18.7 1977 Anita Skorgan Casanova — 14. 18 1978 Jahn Teigen Mil etter mil Mérföld mérföld után20.0 1979 Anita Skorgan Oliver Olivér 11. 57 1980 Sverre Kjelsberg és Mattis Hætta Sámiid Ædnan A számik földje 16. 15 1981 Finn Kalvik Aldri i livet Soha az életben20.0 1982 Jahn Teigen és Anita Skorgan Adieu Isten veled 12. 40 1983 Jahn Teigen Do Re Mi Dó, ré, mi 9. 53 1984 Dollie de Luxe Lenge leve livet Éljen soká az élet 17. 29 1985 Bobbysocks La det swinge Engedd ringatózni1.123 1986 Ketil Stokkan Romeo Rómeó 12. 44 1987 Kate Gulbrandsen Mitt liv Az életem 9. 65 1988 Karoline Krüger For vår jord A Földünknek 5. 88 1989 Britt Synnøve Johansen Venners nærhet Barátok közelsége 17. 30 1990 Ketil Stokkan Brandenburger Tor A Brandenburgi kapu21.8 1991 Just 4 Fun Mrs. Thompson Thompsonné 17. 14 1992 Merethe Trøan Visjoner Látomások 18. 23 1993 Silje Vige Alle mine tankar Minden gondolatom 5. 120 1994 Elisabeth Andreassen és Jan Werner Danielsen Duett — 6. 76 1995 Secret Garden Nocturne Noktürn1.148 1996 Elisabeth Andreassen I evighet Örökké2.114 1997 Tor Endresen San Francisco —24.0 1998 Lars A. Fredriksen Alltid sommer Örökké nyár 8. 79 1999 Stig Van Eijk Living My Life Without You Nélküled élni az életemet 14. 35 2000 Charmed My Heart Goes Boom A szívem megdobban 11. 57 2001 Haldor Lægreid On My Own Egymagamban22.3 2003 Jostein Hasselgård I’m Not Afraid to Move On Nem félek továbblépni 4. 123 2004 Knut Anders Sørum High Fent24.3 Automatikusan döntős 2005 Wig Wam In My Dreams Az álmaimban 9. 125 6. 164 2006 Christine Guldbrandsen Alvedansen A manótánc 14. 36 Automatikusan döntős 2007 Guri Schanke Ven a bailar conmigo Gyere, táncolj velem Nem jutott be a döntőbe 18. 48 2008 Maria Hold On Be Strong Tarts ki, légy erős 5. 182 4. 106 2009 Alexander Rybak Fairytale Tündérmese 1. 387 1. 201 2010 Didrik Solli-Tangen My Heart Is Yours A szívem a tiéd 20. 35 Automatikusan döntős 2011 Stella Mwangi Haba haba Lépésről lépésre Nem jutott be a döntőbe 17. 30 2012 Tooji Stay Maradj! 26. 7 10. 45 2013 Margaret Berger I Feed You My Love Táplállak szerelmem 4. 191 3. 120 2014 Carl Espen Silent Storm Csendes vihar 8. 88 6. 77 2015 Mørland & Debrah Scarlett A Monster Like Me Egy olyan szörnyeteg, mint én 8. 102 4. 123 2016 Agnete Icebreaker Jégtörő Nem jutott be a döntőbe 13. 63 2017 Jowst Grab the Moment Megragadni a pillanatot 10. 158 5. 189 2018 Alexander Rybak That’s How You Write a Song Így írsz egy dalt 15. 144 1. 266 2019 KEiiNO Spirit in the Sky Szellem az égen 6. 331 7. 210 2020 Ulrikke Brandstorp Attention Figyelem Elmaradt a verseny 2021 TIX Fallen Angel Bukott angyal 18. 75 10. 115 2022 Subwoolfer Give That Wolf a Banana Adj egy banánt annak a farkasnak 10. 182 6. 177 2023 Alessandra Queen of Kings A királyok királynője 5. 268 6. 102 2024 Gåte Ulveham Farkasbőr 25. 16 10. 43 2025 Kyle Alessandro Lighter Öngyújtó 18. 89 8. 82 2026 Jonas Lovv Ya Ya Ya – 14. 134 4. 206 2027
Szavazástörténet 1960–2026
Norvégia a következő országoknak adta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 132 2. 127 3. 114 4. 85 5. 75 6. 71 7. 67 8. 66 9. 65 10. 63
Norvégia a következő országoktól kapta a legtöbb pontot az elődöntőben: Hely Ország Pont 1. 140 2. 110 3. 100 4. 92 5. 88 6. 83 7. 82 8. 80 9. 74 10. 71
Norvégia még sosem adott pontot az elődöntőben a következő országoknak: Monaco és Szlovákia