Csonka AndrásAnyakönyvezett keresztneve: Endre. Főiskolás korában változtatott hivatalosan nevet. (Budapest, 1965. január 16. –) Szenes Iván- és Kránitz Lajos-díjas magyar színművész, műsorvezető, énekes.

Élete Színészként Kisgyerekkorától a színi pályára készült. Apja, Csonka Endre az egykori Vidám Színpad tagja volt évtizedekig. Csonka András a Nemzeti Színház stúdiósaként lépett először színpadra majd 1985-ben felvették a Színház és Filmművészeti Főiskolára, Szinetár Miklós osztályába, amit 1990-ben végzett el. Ezután első szerződése a Vidám Színpadra szólította, ezt azonban néhány hónap után felbontotta, mivel bekerült a Magyar Televízió akkor induló szappanoperájába, a Família Kft.-be. Itt alapfeltétel volt, hogy aki ott játszott, nem lehetett állandó társulati tag sehol. A sorozattól óriási ismertséget és népszerűséget kapott, amit immár szabadúszó színészként kamatoztatott az ország több színházában. Bár prózai szakon végzett, mégis sokkal több musical szerep fűződik a nevéhez. A musical színjátszás két fellegvárában, az Operettszínházban, és a Madách Színházban is szívesen látott vendég. Az operettben látható volt többek között a Funny girl, a Hotel Menthol, a Szépség és a Szörnyeteg, a Kán-kán, az Abigél, a Szép nyári nap című musicalek főszerepeiben, valamint a Viktória, a Cigányszerelem és a Csókos asszony című operettekben. Az utóbbi darab szegedi Nemzeti Színházbeli előadásban is játszott, amiért 2000-ben az Operettfesztiválon megkapta a legjobb táncos komikusnak járó díjat. A Győri Nemzeti Színházban, a Hello Dollyban és a Hotel Mentholban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a Grease-ben, a Hairben, a Remixben is óriási sikerrel szerepelt. Musical feladatai közül is kiemelkedik a világhírű Disney musical, a Mary Poppins, melyben a férfi főszerepet Bertit játssza a Madách Színházban, a 2012-es bemutató óta. Leginkább vígjáték és musical feladatokkal találják meg. A kapj el! az Illatszertár jelentős sikerek voltak számára, ahogy a jelenleg a Játékszínben futó Hatan pizsamában vagy a Tíz kicsi néger is.

Énekesként Már 7 éve dolgozott színészként, amikor 1997-ben valóra vált régi gyerekkori álma és saját lemeze jelent meg. Ráadásul egy vérbeli poplemez, a 60-as, 70-es, 80-as évek legnagyobb slágereinek feldolgozása, ifj. Malek Miklós irányítása alatt. A lemez 6 hét alatt platinalemez lett, 40 000 db kelt el belőle. 2003-ig további 3 lemeze és egy best of válogatásalbuma látott napvilágot. Köztük a 2001-ben megjelent, az azóta ikonikus sláger címét viselő Ding-Dong, mely egy 70-es évekbeli eurovíziós sláger feldolgozása, szintén aranylemez lett.

Műsorvezetőként Még a Família Kft idején, ő vezette a sorozat klubjaként is működő éjszakai rádióadásokat a Petőfi adón. 1997-ben kapott lehetőséget többedmagával, hogy Friderikusz Sándor műsorában saját fél órás blokkal jelentkezzen. 1998-tól egy éven át a TV2 Kifutó című show-műsorának a házigazdája. 2000-től 11 éven át egyik műsorvezetője az RTL Klub Reggeli magazinműsorának. 2013-ban Lilu oldalán vezeti a Szombat esti láz című táncos show-műsor negyedik szériáját, amely műsor második évadát 2006-ban táncosként megnyerte Keleti Andrea oldalán.

Elismerések Szenes Iván-díj (2021) XII. Magyar Nyári Fesztiválon – „Az Év legjobb férfi mellékszereplője”-díj (A Játékszínben, a Legénybúcsúban játszott szerepéért) (2022) Emberi Hang díj (2022) Kránitz Lajos-díj (2023) S. Nagy István-díj (2024) Magyar Arany Érdemkereszt – állami kitüntetés (2026)

Szólólemezek ÉvAlbumLegmagasabb helyezésMinősítésMAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez1997Egy pici szerelem Megjelenés: 1997. 41998Egy újabb randi Megjelenés: 1998. 132001Ding Dong Megjelenés: 2001. 22003Ha szerelem nincs, nincs boldogság Megjelenés: 2003. -

Szereplései Filmjei 10 éjszakás kaland (2026) Legénybúcsú (2025) – hoteligazgató Pokoli rokonok (2025) – Orvos Shakespeare 37 (2023) - Nemingham grófja Doktor Balaton (2022) – Kékesi A Séf meg a többiek (2022) – Mohos Ferenc Bátrak földje (2020) – Georg Neubauer főpincér 200 első randi (2019) – Ricsi Holnap tali – A premier (film) – Soma apja A vadász imája (2017) – Teenage Boy Munkaügyek (2017) – önmaga Holnap Tali! (2017–2018) – Soma apja Kémek küldetése (tv-sorozat, 2016) – Train Station Guard Fapad (tv-sorozat, 2015) – Férfiutas Hacktion: Újratöltve (2013) – Bence Valentin Las aventuras del capitán Alatriste (tv-sorozat, 2013) – Médico Diplomatavadász (tv-sorozat, 2010) – Bálint Gálvölgyi Show (2007) Tréfa (2003) – Beck Pasik! (2001) Gombuktu (1998) Kisváros (1993–1995) Kapj el! (1995) Privát kopó (1992) Família Kft. (1991–1994) – Pici Nyuszi ül a fűben (tv-sorozat, 1989) Második nekifutás

Színházi szerepei

Műsorvezető RTL Klub Szeszélyes Antal Imrével Reggeli Szombat esti láz

TV2 Kifutó Drágám add az életed!

LifeTV Ébredj velünk

Egyéb szerepek Szombat esti láz Színésznők a kifutón Eperfesztivál – Tahitótfalu Csináljuk a fesztivált! Broadway Szilveszter #Bochkor Nicsak, ki vagyok? (2021) A Konyhafőnök VIP (2021) Tehetség első látásra (2022) Password – A jelszó (2025)

Szinkronszerepei Hüvelyk Panna: Jacquimo Elemi ösztön: Harrigan – Benjamin Mouton Schindler listája: Marcel Goldberg – Mark Ivanir A gyűlölet: Vinz – Vincent Cassel Vírus: Jimbo Scott – Patrick Dempsey Kalifornia – A halál nem utazik egyedül: Brian Kessler – David Duchovny Segítség hal lettem Egy kórház magánélete: Dr. Victor Ehrlich – Ed Begley Jr. Szívtipró gimi: Mr. Thomas 'Tom' Summers – Simon Baker Xena: A harcos hercegnő: Borias – Marton Csokas Vadnyugati fejvadász: Socrates Poole – Christian Clemenson Osztály, vigyázz!: Anferny Jefferson – Brian Hooks Hol van Walley?: Narrátor – Jim Cummings Mumin: Fürkész – David Graham Tini nindzsa teknőcök: Raffaello – Rob Paulsen Grimm legszebb meséi: Csizmás kandúr – Csizmás kandúr Az utolsó menedék: Alfie – Paddy Considine Susi és Tekergő: Pedro - Dallas McKennon Pata Csata: Csíkos - Frankie Muniz

Jegyzetek

További információk Csonka András Weboldala

Sztárlexikon Magyar Szinkron Műsorvezetők

Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek