Marco Simoncelli (Cattolica, 1987. január 20. – Sepang, 2011. október 23.) néhai olasz motorversenyző, a MotoGP "Hírességek Csarnokának" tagja.
Karrierjét hétévesen, minimotorozással kezdte. Ezután az olasz 125-ös bajnokságban indult, majd 2002-ben Európa-bajnok lett.
A MotoGP 125 köbcentiméteres géposztályába 2003-ban került. Itt 2005-ig szerepelt, legjobb eredménye egy összetett ötödik hely volt. Két futamgyőzelmet szerzett.
A 250 köbcentiméteres géposztályban 2006 és 2009 között szerepelt. Itt töltötte pályafutása legsikeresebb éveit, 2008-ban világbajnok, 2009-ben harmadik helyezett lett. Mind a négy szezonját a Gilera csapatánál töltötte.
A királykategóriába 2010-ben igazolt, amikor a Gresini Racing szerződtette a szintén olasz Marco Melandri mellé. Ebben az évben legjobb eredménye egy negyedik hely volt. 2011-ben már szerzett két dobogós helyezést, valamint két pole-pozíciót is.
2011. október 23-án Malajziában, versenybalesetben vesztette életét.
Karrierje Kezdetek
A legtöbb motorversenyzőhöz hasonlóan ő is minimotorozással kezdte karrierjét, hétévesen. 1999-ben és egy évvel később egyaránt bajnok lett ebben a kategóriában. 2001-ben, mindössze tizennégy évesen már az olasz 125-ös bajnokságban indult.
2002-ben az Európa-bajnokságon szerepelt, amelyet újoncként rögtön meg is nyert. Ugyanebben a szezonban szabadkártyásként részt vett a MotoGP utolsó hét versenyéből haton, ezeken összesen egyszer ért célba pontszerző helyen. Ezeken a nagydíjakon a cseh Jaroslav Hulešt helyettesítette, aki a negyedliteres géposztályban folytatta pályafutását.2002 Czech Republic Grand Prix – 125cc – Entry List A Portugáliában megszerzett tizenharmadik pozíció három pontot jelentett Simoncellinek, ezzel év végén a 33. helyen végzett.
MotoGP, 125 cm³
A MotoGP 125 köbcentiméteres géposztályában 2003-tól kapott teljes szezonra szóló szerződést, az Apriliával versenyző Matteoni Racing színeiben versenyezte végig az idényt. Az idény elején még általában a pontszerző helyek megszerzéséért kellett harcolnia, azonban a német nagydíjtól kezdve már rendszeresen sikerült ezt megcsinálnia. Toronymagasan az évi legjobb eredményét a szezonzárón, Valenciában érte el, alig két másodperccel maradt el a dobogó legalsó fokára felálló Héctor Barberától.
2004-ben, a spanyol nagydíjon megszerezte első győzelmét a nyolcadliteres géposztályban. Bár a szezon során még egyszer, Csehországban pole-pozícióból indulhatott, ebben az évben már nem sikerült többször dobogóra állnia.
Addigi legsikeresebb szezonját 2005-ben futotta. A spanyol versenyt ugyanúgy megnyerte, 2004-gyel ellentétben azonban még ötször állhatott dobogóra, négyszer harmadikként, egyszer másodikként. Az idényt jó teljesítményének köszönhetően ötödikként fejezte be, ez 250-es szerződést ért neki.
250 cm³
right|thumb|200px|2009-ben, a Donington Parkban
2006-tól kezdve a 250 köbcentiméteres géposztály tagja volt. Első, és mint később kiderült, egyetlen csapata a Gilera volt. Első idénye a géposztállyal való ismerkedés jegyében telt, legjobb eredménye egy hatodik hely volt. Az évadot a tizedik helyen fejezte be, 92 ponttal a neve mellett. A 2007-es év ugyanígy telt el, a legjobb eredmény ismét egy hatodik hely volt, ismét tizedikként zárt, ezúttal 97 ponttal.
Pályafutása legsikeresebb szezonja a 2008-as volt. Bár a szezon első két versenyén, Katarban és Spanyolországban kiesett, a hátralévő versenyek közül csak kettőn, a kínain és a San Marinó-in nem állhatott dobogóra. A szezon során legnagyobb ellenfelei Álvaro Bautista és Mika Kallio voltak, velük szemben a vb-címet Malajziában, egy harmadik hellyel biztosította be.
A 2009-es évad egy sérüléssel indult, emiatt ki kellett hagynia a szezonnyitó katari nagydíjat. Japánban már az első helyről indulhatott, ám ekkor még csak a tizenhetedik lett. Később fokozatosan formába lendült, és folyamatosan harcban állt az általában valamivel gyengébb, de kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó Aojama Hirosival. A világbajnoki címet ezúttal nem sikerült ismét megszereznie, az végül a japán versenyzőé lett.
Királykategória 2010
left|thumb|200px|Simoncelli Laguna Secában
A királykategóriába 2010-re, a Gresini Racing csapatával került fel. Csapattársa a szintén olasz Marco Melandri volt.
Egy szezon előtti teszten, Sepangban kétszer is esett, az egyik alkalommal megsérült a bukósisakja is, ám kisebb sérülésekkel megúszta. Ezek közül egyik sem a megsérült sisak miatt volt.
Az idény során stabil középmezőnybeli versenyző volt, többnyire a hatodik és a tizedik hely között zárt. Legjobb eredménye egy negyedik hely volt, amit Portugáliában ért el, miután nagy csatában, Andrea Dovizioso ellenében lemaradt a dobogóról.
Simoncelli az év végén 125 ponttal a nyolcadik helyen végzett.
2011
right|thumb|300px|Simoncelli az ausztrál nagydíjon, Phillip Islanden
2011-re fejlődést mutatott előző évi teljesítményéhez képest. Az évet egy ötödik hellyel kezdte, majd Jerezben az első helyről esett ki. Franciaországban a második helyért harcolt Pedrosával. A csatának végül ütközés lett a vége, amelynek következtében Pedrosa eltörte a kulcscsontját. A balesetben Simoncellit találták vétkesnek, így bokszutca-áthajtásos büntetést kapott. Emiatt végül csak ötödik lett. Bár nem ismerte el hibáját (szerinte hagyott elég helyet Pedrosának, és nem fékezett később a szokásosnál), később mégis úgy nyilatkozott, el fog gondolkodni vezetési stílusán. A katalán nagydíjon, a Le Mans-i balesete miatt egy elbeszélgetésre hívta őt a versenyigazgatóság, majd az időmérőn megszerezte pályafutása első királykategóriás pole-pozícióját. A verseny a gyenge rajt miatt nem sikerült jól, végül csak hatodik lett. Két versennyel később, Assenben ismét ő indulhatott az első helyről, ám a második kanyarban ütközött Lorenzóval, ezután pedig a mezőny végéről kellett folytatnia a versenyt, ahonnan a hatodik helyig sikerült előre jönnie. Első dobogós helyezését Csehországban szerezte, itt harmadik lett.
Superbike
2009. szeptember 21-én Simoncelli Mugellóba utazott, hogy az Aprilia Superbike-motorját tesztelje. Jól ment, ugyanis csak négy tizeddel maradt el a teszten győztes Michel Fabriziótól. Azon a héten hivatalosan is bejelentették, hogy indulni fog a Superbike vb imolai versenyén, ahol a sérült Sinja Nakanót fogja helyettesíteni.
A hétvégéje jól sikerült, mert bár az első versenyen kiesett, a másodikon annak ellenére, hogy újonc, dobogóra állhatott, harmadik lett.
Halála 2011. október 23-án, a MotoGP maláj nagydíján, Sepangban halálos kimenetelű balesetet szenvedett a verseny második körében. A Sepang International Circuit 11-es kanyarjában sodródott le a pályáról, és miután visszatért a pálya ideális ívére, a mögötte érkező Valentino Rossi és Colin Edwards már nem tudták elkerülni a balesetet. Az ütközés következtében Simoncelli bukósisakja leesett, majd a pilóta percekig eszméletlenül feküdt az aszfaltcsíkon. A versenyt azonnal piros zászlóval megszakították, Simoncellit pedig a pálya melletti mobil kórházba szállították. Bár 45 percig próbálták újraéleszteni, helyi idő szerint 16:56-kor hivatalosan is bejelentették, hogy belehalt sérüléseibe. Később, egy sajtótájékoztató keretében elmondták, hogy Simoncelli halálát súlyos nyaki, fej- és mellkasi sérülések okozták. A baleset további két érintettje közül Colin Edwardsnak kiugrott a válla, míg Valentino Rossi sértetlenül megúszta a balesetet.
Búcsúztatására a család lakhelyén, Corianóban került sor október 27-én, ahol a rajongók számára szervezett nyilvános búcsúztatáson Simoncelli holtteste egy nyitott koporsóban volt, itt róhatták le kegyeletüket szurkolói. Az eseményen a szűk családon kívül versenyzőtársai közül Valentino Rossi is részt vett. A szertartás során előkerült a 2009-es vb-győztes Gilera, valamint a 2011-es Honda is, amellyel utolsó szezonjában versenyzett. A résztvevők száma mintegy húszezer volt. A szűk körű temetést az Italia 1 és a Rai 2 televíziócsatornák élőben közvetítették.
A halála után megrendezett Formula–1 indiai nagydíjon több versenyző fejezte ki valamilyen formában tiszteletét felé és az egy héttel korábban, Las Vegasban, versenybalesetben elhunyt brit IndyCar-versenyző, Dan Wheldon felé. A honfitárs Jarno Trulli például egy Simoncelliéhez hasonlító sisakkal versenyzett, másoknak pedig Simoncelli rajtszáma, az 58-as, vagy Wheldon monogramja, a DW szerepelt a sisakján.
Statisztika
SzezonGéposztályMotorVersenyekGyőzelemDobogóPoleLeggyorsabbkörPont 2002 125 cm³ Aprilia 6 0 0 0 0 3 33. 2003 125 cm³ Aprilia 15 0 0 0 0 31 21. 2004 125 cm³ Aprilia 13 1 1 2 0 79 11. 2005 125 cm³ Aprilia 16 1 6 1 1 177 5. 2006 250 cm³ Gilera 16 0 0 0 0 92 10. 2007 250 cm³ Gilera 17 0 0 0 0 97 10. 2008 250 cm³ Gilera 16 6 12 7 4 281 1. 2009 250 cm³ Gilera 15 6 10 3 4 231 3. 2010 MotoGP Honda 18 0 0 0 0 125 8. 2011 MotoGP Honda 16 0 2 2 0 139 6. Összesen 148 14 31 15 9 1255
Teljes MotoGP-eredménylistája
Év Géposztály Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Poz. Pont 2002 125 cm³ Aprilia JPN RSA SPA FRA ITA CAT NED GBR GER CZE 27 POR 13 BRA 21 PAC MAL Ki AUS Ki VAL Ki 33. 3 2003 125 cm³ Aprilia JPN 21 RSA 20 SPA 14 FRA Ki ITA 17 CAT 16 NED 20 GBR 16 GER 12 CZE 14 POR Ki BRA 11 PAC Ki MAL 11 AUS Ki VAL 4 21. 31 2004 125 cm³ Aprilia RSA Ki SPA 1 FRA Ki ITA Ki CAT 7 NED 7 BRA 6 GER 10 GBR Ki CZE 19 POR 6 JPN 6 QAT Ki MAL Ki AUS VAL 11. 79 2005 125 cm³ Aprilia SPA 1 POR 10 CHN 6 FRA 5 ITA Ki CAT 2 NED 20 GBR 4 GER 3 CZE 3 JPN Ki MAL 9 QAT 3 AUS 3 TUR 6 VAL 5 5. 177 2006 250 cm³ Gilera SPA Ki QAT 8 TUR 11 CHN 6 FRA 8 ITA 7 CAT Ki NED 7 GBR 10 GER Ki CZE 9 MAL 8 AUS 10 JPN 9 POR 7 VAL Ki 10. 92 2007 250 cm³ Gilera QAT 9 SPA Ki TUR 9 CHN Ki FRA 6 ITA 9 CAT 9 GBR Ki NED 6 GER 7 CZE Ki SMR Ki POR 7 JPN 7 AUS 7 MAL 8 VAL 11 10. 97 2008 250 cm³ Gilera QAT Ki SPA Ki POR 2 CHN 4 FRA 2 ITA 1 CAT 1 GBR 2 NED 3 GER 1 CZE 3 SMR 6 IND C JPN 1 AUS 1 MAL 3 VAL 1 1. 281 2009 250 cm³ Gilera QATINJ JPN17 SPA3 FRA1 ITA2 CATKi NED3 GER1 GBR4 CZE 1 IND1 SMRKi POR1 AUS1 MAL3 VALRet 3. 231 2010 MotoGP Honda QAT11 SPA11 FRA10 ITA9 GBR7 NED9 CATRet GER6 USARet CZE11 IND7 SMR14 ARA7 JPN6 MAL8 AUS6 POR4 VAL6 8. 125 2011 MotoGP Honda QAT5 SPARet PORRet FRA5 CAT6 GBRRet NED9 ITA5 GER6 USARet CZE3 IND12 RSM4 ARA4 JPN4 AUS2 †MALRet VAL 6. 139
Teljes Superbike-eredménylistája
Év Motor 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 # Pont V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 V1 V2 2009 Aprilia AUS AUS QAT QAT SPA SPA NED NED ITA ITA RSA RSA USA USA SMR SMR GBR GBR CZE CZE GER GER ITARet ITA3 FRA FRA POR POR 25. 16
Jegyzetek
További információk
Hivatalos weboldala
Kategória:1987-ben született személyek Kategória:2011-ben elhunyt személyek Kategória:Olasz motorversenyzők Kategória:A MotoGP versenyzői Kategória:Versenybalesetben elhunyt motorversenyzők