A polgári házasság – szemben az egyházi házassággal – nem az egyház színe előtt, egyházi törvények szerint, hanem az állam által e célra kirendelt polgári tisztviselő előtt, a házassági jogot szabályozó állami törvény értelmében létrejött házasság. A polgári házasság kérdése az állam és az egyház szétválasztásának egy részét képezte. A Magyar Királyságban a dualizmus korában éles belpolitikai viták hosszas sorozata után született meg, a Wekerle Sándor első kormánya által elfogadtatott egyházpolitikai törvények keretében.

A polgári házasság szabályozásának lehetséges formái A polgári házasságnak három fő alakját szokás megkülönböztetni, úm. a kisegítő, a fakultatív és a kötelező polgári házasságot. Az elsőnek célja lehetségessé tenni az egybekelést olyanoknak, akik az egyházjog által felállított valamely házasságra nem léphetnek. Ilyen ok a valláskülönbség (cultus diparitas), amelynél fogva keresztény és nem keresztény érvényes házasságot egymással nem köthetnek. A fakultatív polgári házasság az állampolgároknak tetszésére bízza a házasságnak az egyház színe v. a polgári hatóság előtt megkötését. A kötelező polgári házasság szerint érvényes házasságot csak polgári hatóság előtt lehet kötni, ami természetesen a hívőknek a házasságkötésre vonatkozó vallási kötelességeiket nem érinti, szabadságukban állván jelesül a feleknek az, hogy házasságukat egyházilag is megáldassák. Állami szempontoknak egyedül a kötelező polgári házasság felel meg, mert először a házasság a polgári jogrendnek alapvető intézménye levén, a házasságjognak állami szabályozása az államnak elsőrendű s oly érdeke, amelyről a felekezetek ellenkező érdekeire való tekintetből lemondania nem lehet és nem szabad s mert másodszor az állampolgároknak jogegyenlősége a jogintézmények egységében nyervén kifejezését, a házasságjognak egységes szabályozása csakis a felekezeti szempontok által nem korlátolt államhatalom részéről történhetik. Állami szempontból azért csak helyeselni lehet, hogy a kisegítő polgári házasság behozatalára hazánkban 1883. évben történt kísérlet eredménytelen maradt, ami kétségtelenül siettette a kötelező polgári házasság törvénybe iktatását, s a jogállam eszméjével összeegyezhetetlen állapotnak megszüntetését, amelyben hitelvek a vallási élet terén kívül s oly jogi rendezésben is érvényesültek, amely minden állampolgárnak közös jogát alkotja. A polgári házasság intézményét hazánkban a házassági jogról szóló 1894. XXXI. t.-cikk vezette be, mely 1895. október 1-jén lépett hatályba s elsejét teszi ama nagy horderejű öt törvénynek, amelyek mint egyházpolitikai törvények ismeretesek, s a következők: 1. 1894. XXXI. t.-c. a házassági jogról; 2. 1894. XXXII. t.-c. a gyermekek vallásáról; 3. 1894. XXXIII. t.-c. az állami anyakönyvekről; 4. 1895. XLII. t.-c. az izraelita vallásról; 5. 1895. XLIII. t.-c. a vallás szabad gyakorlatáról. Ezáltal a felekezeti házasságjogok érvényüket vesztették.

A korabeli házasságjog fő elvei A kereseti jog kérdése Az eljegyzésből nem származik kereseti jog a házasság megkötésére; nemcsak ez, de bármely teljesítés-kikötés arra az esetre, ha a jegyesek a házasságot meg nem kötnék, semmis. Ez szükséges folyománya annak az alapelvnek, hogy a házasságkötésnek a jegyesek szabad akaratelhatározásából kell erednie. Az eljegyzés ehhez képest nem házassági akadály; a jegyes az eljegyzéstől bármikor szabadon visszaléphet, de a visszalépésnek vagyonjogi következményeiért kötelezve marad. Kártérítésre köteles az a jegyes, aki alapos ok nélkül visszalépett vagy a másik jegyesnek a visszalépésre alapos okot szolgáltatott. A kártérítésnek legmagasabb mértékét a törvény határozza meg. A kártérítési jogon kívül az arra jogosultat a jegyajándékokra vonatkozólag visszakövetelési jog is illeti meg. Úgy a kártérítés mint a visszakövetelési jog a jogosultnak örököseire csak akkor száll át, ha a jogosult a keresetet megindította, s ezáltal kétségtelen módon kifejezte akaratát, hogy azzal maga is élni kívánt. A kereset az eljegyzéstől való visszalépés napjától számítandó egy év alatt elévül.

A házassági akadályok A házassági akadályok kétfélék voltak: bontó illetve tiltó akadályok. A törvény ez utóbbiakat egyszerűen akadályoknak; az előbbieket érvénytelenségi okoknak nevezte. A bontók nemcsak a házasság létrejövetelét zárják ki, hanem fennállását is megengedhetetlenné teszik. A tiltók a házasság megkötését tilossá teszik, de a tilalom dacára megkötött házasság érvényes, mert a bizonyos érdekek oltalmán felállított tilalmak, habár elég fontosak arra nézve, hogy a házasságkötést megengedhetetlenné tegyék, de nem annyira lényegesek, hogy az akadály ellenére megkötött házasság további fennállását a törvény meg ne engedhetné. A tiltó akadályok áthágása, amennyiben a cselekmény súlyosabb büntetendő cselekményt nem alkot, mint vétség 3 hónapig terjedő fogházzal és 1000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A bontó akadályokat a törvény a «nem köthet» kifejezés használatával, a tiltó akadályokat a «tilos» szóval különbözteti meg. A házassági akadályoknak helyes megállapítása a házassági jog helyes szabályozásának egyik legnehezebb feladata, mert míg az egyéni szabadság elve a házasságkötő képesség minél teljesebb elismerését kívánja, addig a házasságnak lényege, erkölcsi jelleme s fontos államérdekek annak több irányban korlátozását követelik.

Bontó akadályok Törvény szerint bontó akadály miatt nem köthetnek házasságot:

1. a cselekvőképtelenek, vagyis a 12 éven alul lévők, az elmebetegek és akik bizonyos okokból gondnokság alatt állanak;

2. a fejletlen korúak, vagyis a 18 évnél fiatalabb férfiak s a 16 évnél fiatalabb nők;

3. a kiskorúak, azoknak beleegyezése nélkül, akiknek beleegyezése a törvény értelmében szükséges; szükséges pedig a törvényes képviselőnek, és 20 éven aluli kiskorúaknál a szülőnek és pedig az atyának, ha atya nincs vagy a gyermek törvénytelen, az anyának beleegyezése; a megtagadott beleegyezést a gyámhatóság beleegyezése pótolja;

4. a vérrokonok egyenes ágon;

5. a testvérek;

6. a testvér testvérének vér szerinti leszármazójával;

7. az egyik házastárs a másik házastársnak egyenes ágbeli vérrokonával;

8. az, akinek korábbi házasság meg nem szűnt vagy érvénytelenné nyilvánítva nincs;

9. nem köthetnek egymással házasságot azok, akik közül egyik a másikkal egyetértve saját házastársának vagy a másik fél házastársának életére tört.

Tiltó akadály miatt tilos a házasságkötés

1. azoknak, kik bizonyos okokból gondnokság alatt állanak;

2. a 20. életévét betöltött kiskorúaknak a szülő beleegyezése, vagy azt pótló gyámhatósági beleegyezés nélkül;

3. unokatestvérek között;

4. örökbefogadás folytán s annak tartama alatt a törvény által meghatározott személyek között;

5. a gyámsági viszony tartama alatt a gyám v. annak leszármazója és a gyámolt között;

6. azok között, kiket a felbontó ítélet házasságtörés miatt az egymással való házasságkötéstől eltiltott;

7. addig, míg a korábbi semmis házasság meg nem szűnt vagy érvénytelenné nyilvánítva nincs;

8. holttá nyilvánítás alapján, ha a feleknek valamelyike tudja, vagy ha igazolva van, hogy a holttá nyilvánított a vélelmezett elhalálozás napját túlélte;

9. az egyik házastársnak azzal, aki a másik házastárson elkövetett gyilkosság, szándékos emberölés vagy ezeknek kísérlete miatt elítéltetett, akkor is, ha az ítélet még nem jogerős;

10. a nőnek korábbi házasságának megszűnésétől vagy érvénytelenné nyilvánításától számított 10 hónap eltelte előtt. Minthogy ennek a tilalomnak célja az, hogy a születendő gyermeknek melyik férjtől származása iránt kétség ne támadjon, a tilalom nem terjed ki arra az esetre, ha a nőnek korábbi házassága azért van érvénytelennek nyilvánítva, mert a korábbi férj már a házasság kötésekor állandóan képtelen volt a házassági tartozás teljesítésére; s az akadály elhárul, ha a nő időközben szült;

11. az egyházi felsőbbség engedélye nélkül annak, aki egyházának szabályai szerint egyházi rend vagy fogadalom okából házasságot nem köthet;

12. a véderőről szóló törvény értelmében szükséges engedély és

13. a szabályszerű kihirdetés nélkül. Némely akadályok alól felmentésnek van helye, melyet bizonyos esetekben csak a király, más esetekben az igazságügy-miniszter, a kihirdetés alól a közigazgatási hatóság adhat. Bontó akadályoknál csak két esetben van felmentésnek helye, úm. a fejletlen kor miatt, és a testvér s a testvérének vér szerinti leszármazója között célzott házasság esetében. A felmentést az első esetben az igazságügyi miniszter, a második esetben csak a király adhatja meg. A vallásfelekezetek hitelvein alapuló akadályokat a törvény, az egyházi rend vagy fogadalomból merített tiltó akadálynak kivételével, teljesen mellőzte, ami az állami házassági jog teljességének feltétlen követelménye.

A kihirdetés A házasságkötést kihirdetés előzte meg. A kihirdetést felmentés nélkül csak az egyik félnek közel halállal fenyegető betegsége esetében szabad mellőzni. A kihirdetés az anyakönyvvezető hatásköréhez tartozik. Alakszerűségeit az 1894. XXXIII. t.-c. határozza meg. A házasságot a törvény által erre a célra kijelölt polgári tisztviselő előtt kell megkötni. Oly kötés, mely nem polgári tisztviselő előtt történt, a törvény erejénél fogva semmi tekintetben sem tekinthető házasságnak. A házasságkötés nyilvánosan, az erre rendelt hivatalos helyiségben történik; eltérésnek csak fontos okból lehet helye. Formája az, hogy az együttesen jelenlevő házasfelek mindegyike a polgári tisztviselő előtt két tanú jelenlétében személyesen kijelenti, hogy egymással házasságot kötnek, mire a polgári tisztviselő a házasulókat a törvény értelmében házastársaknak nyilvánítja. A kijelentés sem feltételhez, sem időhöz nem köthető. 16 éven aluli egyének nem lehetnek tanuk.

A házasság érvénytelensége